Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1923 (23. évfolyam, 1-104. szám)
1923-08-29 / 69. szám
augusztus 29. 3 Egy hónapra színészek jönnek Ismeretes, hogy a halasi színházat H e 11 a i Hugó nyíregyházai színigazgató nyerte el. ügy volt, hogy a színészek a téli hónapokban jönnek hozzánk. Heltai az elmúlt napokban azzal a kéréssel fordult a városi tanácshoz, tekintettel arra, hogy a nyíregyházai színházat most alakítják át, engedje meg a tanács, hogy hamarább jöhessenek Halasra és a színi évadot két részletben tarthassák meg. A V. tanács hozzájárult Heltai kérelméhez. így a színészek szept. 7-tól egy hónapig játszanak nálunk, valamint január 1-től március 1-ig. Heltai társulata szeptember 7-én az „Ember tragédiájáéval kezdi meg előadásait. Nagyobb társulattal jön és 18 tagú katona zenekarral. A társulat a következő tagokból áll: Nők: Arányi Manci operett primadonna, Halász Ica coloratur primadonna, Zsoluay Manci és Sebestyén Bella ezubrettek, Puskás Honba operett énekesnő, Köveeey Piri sznb- rett énekesnő, Zsombory Ilonka drámai szende, Harsányi Lili drámai hősnő, Vály Nusi vígjátéki szubrett, Szűcs Nnsi énekes naiva, Pataki Jolán vígjátéki naiva, Pasztái Béláné operett komika, Mátyás Erzsi anya- színésznő, Tóth Lenke, Sngár Manói szóló táncosnők. — Férfiak: Bihari László hős és jellemezinész, Áos József apa- és jellem- színész, Etler Háza szerelmes színész, Somlyó Győző énekes bonvivánt, Zoltán Béla énekes bonvivánt, Sarlay Imre bariton énekes, Ne- deezky Béla teaorénekes, Bihari Sándor táncos komikus, Hetényi Ferenc táncos siheder, Deák Gyula, Heltai Hugó operett buffék, Kaldor Jenő jellem komikus. Pusztai Béla epaszinész, Sándor Lajos, Győző Béla se- gédszinészek. — Női kar: Soltész Juci, Komáromi Margit, Takács Margit, Fridolszky Etta, Farkas Ica, Németh Rózsi, Mészáros Ilonka, Rsssay Rózsi, Soltész Lili, Tuiy Margit, Bogdán Irma, Kis Ilonka — Férfi kar: Genda György, Pajor Sáudor, Révész Zoitán, Fürdög Dezső, Kubaija Lajos, Pe3ti Gyula, Kovács Lajos, Szagedy Pál, Moór Gyula, Imreh Elek, Vizváry Elek, Móricz Zsiga. A bérletek gyűjtését már megkezdték. Helyárak: Páholy 30 előadásra (5 személyre) 300 ezer K. Oldalszék és Támlásszék I—IV. sorig 30 előadásra 60 ezer K. Nagy nyári táusilatiái! A Népszigeti vendéglői térzenét a oséplési munka megakadályozta s ennek újbóli megnyitására szeptember 2-án táncmulatságot rendezünk, amelyre Kiskunhalas város n é. közönségét tisztelettel meghívjuk. Jegyváltás mindenkor a táncterem ajtóban lesz. Belépődíj személyenként 500 K. Kérjük a a. é. közönség szives párt- DnpnA Рилее fogását. Tisztelettel DubbU és UI UoO Fóliák Emil vaskereske désébea (a reform templommal szemben) iszi nzlkiáilBtát a legolcsóbb árban bevásárolhatja Spardhertekbu nagy választék Znám eilt!! legolcsóbb napi árban Felhívás a szülőkhöz! Az iskolai tankönyvek előrelátható magas áraira való tekintettel kérjük a tisztelt szülőket és tanuló ifjúságot, hogy tankönyv szükségletüket előre rendeljék meg, mert csak a megrendelt mennyiséget fogjuk meghozatni, raktárt a nehéz gazdasági viszonyok folytán nem tarthatunk, miért is kérjük a szülőket és tanulókat, hogy szükségletüket előre rendeljék meg. Hungária könyvkereskedés, ötv Pressbur ger Ferencné könyvkereskedés. Tankönyv előjegyzéseket csak szept. 2 áig veszünk fel. Kiskun-Halas Helyi Értesítője A hold mesél A halasi mezfigazdaság feladatai ! A „Helyi Értesítő“ számára írja: Zsivánovits Béla I a Pestmegyei Gazd. Egyesület titkárja I. Az egész világ a gazdasági ver- j gődés képét mutatja. Mindenütt j ropog, recseg a régi elmélet; uj, szinte lehetetlen jelenségek merülnek fel, amelyek más képet, más arcot adnak a gazdasági életnek. Aki a magyar viszonyokat távolról, az objectiV biráló szemüvegén keresztül mérlegeli, annak le kell szegeznie: nem jó utón haladunk. Mindent teszünk, mindent elkövetünk, csak éppen azon eszközöket nem vesszük igénybe, amelyek a segítés lehetőségéhez juttatnak. Ami áll egy nagy egyedre, az országra, az vonatkoztatható a kisebb részre is. Éppen ezért röviden, vázlatosan reámutatok azon tennivalókra, amelyek Halas mezőgazda- sági életét vannak hivatva megvilágítani. Madártávlatból nézem a viszonyokat : sokak előtt ezért talán ismeretlen lesz. Az azonban, aki látószemmel néz, megtalálja benne a nagy igazságot és megtanulja a segítés módját. Cikksorozatom hacsak rövid körvonalakban is, elsősorban megvilágítani óhajtja Halas város nagy határának gabonatermelése, állat- tenyésztése és hires gyümölcs-, szőlőkulturájának jelenlegi helyzetét, másodsorban Útmutatásul akar szolgálni azokat a nagy horderejű gazdasági kérdéseket illetőleg, amit csonka országunk Halas város mezőgazdáitól a jövőben joggal elvárhat. Remélőin, az elmondandók élénk visszhangot keltenek az olvasók lelkében. HÍREK — Naptár: Augusztus 29, szerda, Ernesztin. Aug. 80. esötörtök, Róza Aug. 31, péntek, Erika. — Halálozás. Frisch Lajosné, Frisch Lajos ny. államvasuti főellenőr felesége augusztus 24 én 58 éves korban meghalt. Vasárnap temették el nagy részvét mellett. — A Helyi Értesítő szombati száma közli: 20 m.-mázsa kedvezményes áru cukrot utaltak ki a halasi hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák, valamint a közsegélyre szoruló, szegényebb sorsú lakosság részére. Á cukorért csak a fenti igényjogosultak jelentkezhetnek f. hó 25-től 29-ig a közélelmezési hivatalban. A cukor ára 2600 K, amelyből mindenki 8 kilót kaphat. — Lehőcz Imre 68 éves napszámos, Fácán-u. 10 sz. lakásán a mestergerendára felakasztotta magát. Betegsége miatt menekült a halálba. — A só árát Halason 530 koronában állapították meg. — A sör és a bor árát a halasi vendéglősök megdrágították. — Prónay György államtitkár nagy beszédet mondott a nemzetgyűlésen a kartellek és nagyüzemek megrend- szabályozásáról. — Az uj haszonbérrendelet most jelent meg. — Halati katonák üdvözlete. Levelet kaptunk a Szegeden szolgáló halasi katonáktól Lapunk utján küldik üdvözletüket a halasi leányoknak. A levelet aláírták: Bor Réz István, Csöndes Pál, Tóth Pál Antal, Kalmár Benő, Kovács József, Kocsi Balázs, Kárász Mihály, Babenyecz József, Gazdag József, Csillag József, Nőmet Vince, Bacsó Lajos, Ralu Pál. A vágy. j Szélcsend uralkodott — mesélte a hold. A viz oly tiszta volt, mint a lég, amelyen átlebegtem úgy, hogy pillantásom áttudott hatolni rajta. A tenger fenekén különös növények nőttek, amelyek, mint faóriások az erdőben, karók gyanánt hosszú ágakat nyújtottak a magasba. Felettük halak úszkáltak. A légen vad hattyúk serege vonult át. Egyiket elhagyta az ereje. Fáradt szárnyakkal mind mélyebbre és mélyebbre hanyatlott s tekintete sóvárogva követte egyre jobban távolodó gyorsabb szárnyú testvéreit, Messzire szótterjesztett szárnyakkal ereszkedett alá, lassan, mint a szappanbuborék a mozdulatlan levegőben. Mikor a viz tükrét érintette, fejét — ínség gabona beszolgáltatása. Felhívja a hatóság mindazon egyéneket, akik a reájuk kivetett Ínség gabonát még nem szolgáltatták be, vagy a pénzkivetést le nem rótták, hogy ebbeli kötelezettségeiknek azonnal tegyenek eleget, mert a legszigorúbb végrehajtás utján fog az tőlük beszedetni. — Adójegyző választás Folyó hó 22-ón ejtették meg Próuayfaiva község adójegyzői állásának betöltését, melyre Szegedi Benjámin ceglédi oki jegy tót választották meg. — A komtnün alatt elkobzott vadászfegyverek visszaadása végett a belügyminiszternek a főídtnivelésügyi miniszterrel egyetéríőleg kiadott rendeleté értelmében vadászfegyverek visszaszolgáltatására kiküldött bizottsághoz kell fordulni, amely Budapesten, a Nap ucca 14. sz alatt műkő dík. — 15 miniös tűzkár. Morvái István 26 éves keceli lakost feljelentették a kiskőrösi kir. járásbírósághoz, mert gondatlanságból f. hó 8-án felgyújtotta egyik, keceli szérűt, ahol leégett Ördög Mihály soltvadkerti lakos 8 milliót érő cséplőgépje, valamint Lavati János, Latki Sándor, Flaisz József és Filus István keczeli lakosok búza, illetve rozs asztagjai 6-7 millió korona értékben. — Öngyilkosság Kiskunmsjsán Koilonics István haziszolga vasarnap Felföldi Gábor tanyáján öngyilkosságot követett el, nyakát beretvával átmetszette. Kolonics nem halt meg, állapota életveszélyes. — A halasi rém. kath elemi és polgári leányiskola mind a négy ess tályában a pótbeiratások aug. 80 , 31 és szept, 1 én lesznek. Magán vizsgák és pótvizsgák szept. 1 én d, e., az évnyitó „Veni sancte“ szept. 2 áu lesz A tanítás szept. 3 áu veszi kéz detét. — A Hangya apró hírei. Üzleteinket szeptember hó elsejétől reggel 7 órakor nyitjuk ki és délután 5 órakor zárjuk be. — F6- üzletünk átalakítási munkálatai kissé nehézkesen, de a vége felé közelednek. Hisszük, hogy a jövő héten már tagjaink rendelkezésére fog áliani. — Cséplési szénért járó gabonát még több tagtársunk nem hozta be, kérjük e hét végéig a gabona beszállítását. — Heverő pénzük után legmagasabb kamatot mi fizetünk tagjainknak A Hangya Szövetkezet vezetősége. — Gyűlés. A kiskunhalasi Polgári O.vasókör szeptember 2-án, délután 5 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melyre a kör rendes tagjait tisztelettel meghívom azzal, hogy a tárgy- sorozatra kitűzött tfigdijemelés ügyében a most már másodszor egybehívott közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül fog határozni — Nagy Seeder István elnök. — Pótbeiratások. Az állami iskolákban a pótbeiratások f. hó 29, 30 és 31-én lesznek. hátrahajtotta szárnya közé s mozdulatlanul ült, mint a fehér lótuszvirág a tó sima vizén. Csendes szél kerekedett s felfodrozta a sugárzó vízfelületet, mely olyan ragyogó kék volt, hogy azt lehetett hinni, az ég kékje ömlött beléje. A hattyú felemelte fejét s a viz- cseppek mint szikrázó gyémántok fröescsentek szerteszét a mellén és hátán. A hasadó hajnal pirosra festette a felhőket. Ekkor a hattyú ujuit erővel a magasba röppent, szembe a felkelő napnak, a kékió partok felé, amerre tegnap társai serege vonult. Egyedül lebegett a halkan ringó habok felett s a vágy volt utitársa és biztos vezetője. — Cselédlakás építése. A város fehértói birtokán négy cselédlakás építési munkáira a v. tanács árlejtést hirdet. Bővebb felvilágosítással a v. mérnöki hivatal szolgál. — A merénylő rendőr megbűnte lése Bitter János volt rendőr Félegyházán az ellenőrzést végző rendörfelügyelöre rálőtt, a golyó azonban egy másik rendőrt sebesitett meg könnyebben. A kecskeméti törvényszék Bitiért 4 évi fegyházra ítélte. — Szapora gyerekáídás. A győri székeskáptalan egyik arató munkásának, Újvári Mihály feleségének nemrégiben négyes ikre született. Megelőzően három, azelőtt pedig kétszer kettős ikernek adott életet, vagyis Újvári Mihályné négy szülés alatt 11 gyermeket szült. — Állati betegségek. A legutóbbi vármegyei hivatalos lap közlése szerint aug. 8-án a következő helyeken uralkodtak áüaü betegségek : veseett ség: Halas, Kunszentmiklós, Czeg- léd, Kalocsa, Kiskunfélegyháza. Juh- himlő : Halas. Rühkór : Bócsa Kis- kunmajsa. Sertésorbánce: Kiskun- majsa. Sertéspestis : Szánk. — Lopások Bócsán. Bócsán, Németh András tanyája határán ászéi által lehasitott ak:ícfát 10 000 korona értékben Makai Péter ugyanottani iakos elvitte. — Veinhart József Fischer bócsai lakostól Mészáros Pál 14 éves suhanc 1 kabábot lopott ei, melyet Csipák Pál Í6‘ éves pajtása, dacára, hogy tudta annak eredetét, 2 drb kolompért tőle megvásárolt. — Gáspár Márton 29 éves, Gáspár Lajos 25 éves, Gáspár Jenő 20 éves bócsai lakosok f. hó 8-ára virradóra Gáspár József bócsai lakostól 5 drb akácfát 30.000 kor., Mól nár Imrétől pedig 12 drb akáefát 48 000 kor értékben elvittek. Az eljárás ellenük megindult. — Nyársrahuzott gyújtogató Az egyik orosházai lap a következő hirt. közli: „Sarkad határában nap-nap után tűz ütött ki és a lakosság elhatározta, hogy állandó őrszolgálatot fog teljesíteni. Meg is fogtak egy gyanús embert, akinek vallatásánál kitűnt, hogy egy biztositó társaság szolgálatába akart áliani s ezért gyújtogatott, hogy a gazdákat a biztosításra figyelmeztesse. Az elkese redett emberek drótra fűzték a gazembert a t-üzön -keresitül addig huzgálták, mig elevenen meg nem sült. — Az adóelőírás elkészült a ref. egyháznál. A református egyház gondnoki hivatala közhírré teszi, hogy a f. évi református egyházi adóelőírás elkészült. Az adóelőírás az 1922. évre kivetett állami egyenes adó — és a búza adó alapján történt. A folyó évben is azok a református vallásu lakosok kötelesek református egyházi adót fizetni, akik az utóbbi években, mint tisztviselők, közalkalmazottak,