Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1922 (22. évfolyam, 1-64. szám)
1922-08-16 / 33. szám
augusztus 16. Kiskun-Halas Helyi Értesítője 3 HÍREK. Egy betörőbandát tartóztatott le a rendőrség. Az utóbbi időben a városban és a határban több betöréses-lopást követtek el ismeretlen egyének. A rendőrség most a társaságot letartóztatta, amelynek tagjai: Németh R. Gábor, Nagy Ferenc és László Antal halasi lakosok voltak. Ez a társaság fosztotta ki f. hő 4 én a hajnali órákban Musa István lakását, ahova álkulccsal hatoltak be és onnan több ezer korona értékben loptak el különböző dolgokat. A rendőrségnek sikerült a tetteseket elfogni és ebből a betörésből kifolyólag több betöréses-lopás nyomára jöttek rá. A társaság tagjait behozták a rendőrségre és kiderült, hogy igen sok bűn terheli lelkűket. Ök voltak, akik a legutóbbi időben előforduló betöréseket elkövették. # A rendőrség megállapította, hogy ; Németh és társai voltak azok, akik néhány hónappal ezelőtt két Ízben jártak Schneider Ignác cég telepén, különböző dolgokat elloptak és egy csomó kulcsot is magukkal vittek, amellyel az épületekbe lehetett behatolni. F. év tavaszán Sáhó János öreg- szőlőbeii gunyhójába törtek be. Tavaszi kabátot, fehórnemüeket, cipőt és élelmiszert vittek el. — Varga Sándor mészáros Petőfx-utcai üzletébe szintén ők hatoltak be éjnek idején, valamint a Vágóhidra is ők törtek be. A rendőrség kihallgatásukat befejezte és ügyüket a kalocsai törvényszékhez tették át. — Báró Prónay György Halason. Báró Prónay György nemzetgyűlési képviselőnk mint értesülünk szeptember hónapban Halasra jön, hogy választóival érintkezhessék és nyilatkozni fog a politikai helyzetről is. — A halasi lapok ára. Augusztus 15-től az összes halasi lapok egyes számaik árát 6 K-ra emelték fel. — Farkas Elek földbirtokos a Gazdasági Bank által neki felajánlott alelnöki áilást nem fogadta el, mert továbbra is a „ Halasi Takarék- pénztár“ körében akar maradni. — Tompa népünnepélye. Báró Podmanitzky Endre képviselő védnöksége alatt Tompa, Kelebia és Felsőcsikéria lakossága a szerb uralom alóli felszabadulás évfordulóján, augusztus 20-án, Szent István napján, Tompán a szélmalom melletti erdőben népünnepélyt rendez. A népünnepély kezdete reggel 7 órakor. Délután 4 órakor tréfás játékok. Esti 6 órakor ünnepi műsor. Tánc reggelig. — Felemelték a gyógyszerek árát. A népjóléti miniszter megengedte, hogy a gyógyszertárak augusztus 7-től az eddigi 40°/o helyett 100°/o felárat számíthassanak. — A felemelt közmunka. A köz munkára vonatkozólag közük velünk, hogy téves az a hir, mintha a magasabb közmunkát a város elhatározásából kell fizetni. A tény az: hogy a közmunka felét a vármegye kapja és ezért állapította meg a vármegye a közmunka mérvét ilyen mértékben. — Az Egyeteal Hallgatóknak a Nőegylet sóstói mulatságával kapcsolatos csónak és vivóversenyére a benevezések f. hó 17-én d. u. 5—7 óra között a vásártéren, 18-án d. e 12-óráig a Takarékpénztárban a sport •osztály versenyrendezőségénél jelentendő be Szemle a piacon A kormány a mesterséges drágitás ellen han ot hirdet és azt nemcsak Budapesten, hanem a vidéken is letöri. Nemcsak Budapest, a vidék is, amikor koronánk 17 volt, sietett az árakat az egekig emelni, de most nem látunk olyan nagy sietséget az árak leengedésben, mint ahogy azt az emelésnél láttuk. Kiváncsi voltam Halasra. A kereskedőknél ugyan olcsóbban lehet vásárolni, de mind azt mondja, ezek nem végleges árak, az árak esni fognak. Ezt halljuk az iparosoktól is. A fehér kenyér kilója 90—100 K, a barna kenyér 80 K, a kifli 4 K, a zsemle 8 K. A pékek azt jósolés az üzletekben. ják, hogy a kenyér ára a napokban olcsóbb lesz. A városi huscsarnokban az árakat igy mondják : Friss szalonna 500 K, háj szalonna 560 K, zsir 600 K, sós szalonna 600 K. sertés hús 260 K, sertés fej láb 220 K, marha hús eleje 128 K, marha hús hátúja 136 K, borjú hús 150 K. A piacon is kint voltunk. Különböző árak voltak. Ide iktatunk néhányat : Tojás 14 K, tej 18—22 K, tejfel literje 120 K, juh túró kilója 400 K, vaj 460—550 K, zöldség csomója 1—8 K, paradicsom 40 K, ■ zöldbab 30—34 K, szőlő kilója 50, vöröshagyma 80—100 K, kukorica literje 30—32 K, krumpli kilója 36, rántani való csirke párja 260—320 K. — A szerelmi csalódás áldozaia Nemrégen volt Halason a Gazdag cirkusz, amely jelenleg Szekszárdon játszik. A Gazdag cirkusz egyik artistájába: Orosz Pálba beleszeretett Pál Gyuláné nyíregyházai szép fiatal asszony, aki Orosz kedvéért a cirkuszba szerződött. Pálné folyton arra kérte Oroszt, hogy vegye el feleségül, aki kijelentette, nőül nem veszi, mert nem házasodik meg. Az asszony erre elkeseredésében mérget ivott és most élet és halál között vívódik. — A városi moziban e hó 19-én szombaton újból megkezdődnek a rendes heti háromszori mozielőadások. — Rendőri hírek. A rendőrség Rékasi Benőt engedély nélküli fegyvertartásért 600 К és 5 napi elzárásra, — ugyancsak ezért Zehnik Antalt 600 K, pénzbüntetésre Ítélte. Péter Ferencet utcán való legeltetésért 100 K, Sárkány Dinichnét 200 K, Varga Sándort 300 koronára Ítélte. — Bankós László, Páifi Fe- rehcné sz. Horváth Rozália és Maiina András, mert kocsijukat és lovaikat felügyelet nélkül hagyták 100—100 K, Ambrus László köztér bepiszkitásáért 200 K, Huszár György utreudőri kihágásért 300 K, Németh R. Imréné Balog Juliánná közbotrány okozásért 100 K, Monori István utrendőri kihágásért 100 K, Dági Margit útlevél kihágásért 30 korona pénzbüntetésre Ítéltetett. — A Keresk. Csarnok ez utón kéri fel a helybeli kereskedőket, hogy a heti irányárak megállapítása végett minden szombaton d. и 5 órakor a Csarnok helyiségében megjelenni szíveskedjenek Ingatlan eladások a városban. Gyenizse Antal megvette Kuli Szabó János szőlőjét 30000 K, Wilier Lajosné megvette Dér Antal és neje földjét 950000 K, Vida Ferenc és neje megvették Czmorek Mihályné lakóházát 60000 K, Bársony Kálmánná megvette Maruzsa Imre és neje lakóházát 230000 K, Nagy F. Pál és neje megvették Feró D. Ferencné lakóházát 100000 K, Sréter János megvette Németh Sándor ingatlanát 72000 K, Kecskés Imre és neje megvették Király Gy. Lajos és neje ingatlanál 360000 K, Bakacsi Mátyás megvette Farkas Mihály és neje ingatlanát 36000 K, Vas János és neje megvették Bara- nyi Ferenc ingatlanát 3000 K. SPORT. Sport ünnepély. Megírtuk, hogy a Halasi Sport Egylet f. hó 20-án athletika versennyel egybekötött sportünnepélyt rendez. Az ünnepély programmja ez : 1. Athletikai verseny, melyen több nagyobb város athiétái is részt vesznek. 2. Old-boy footballverseny. 3. Tarka színpad helybeli műkedvelők és fővárosi művészek közreműködésével. 4. Amerikai árverés. 5. Bicikli verseny. 6. Szépségverseny. 7. Konffetti és szerpentin csata. 8. Este 9 órakor nagy Tűzijáték. Mindenki hirdeti, reklamirozza WC áruját, "•O hegy csak fogyjon, én meg nem hirdetem-WC m lllancsot és métáik fogy, sót még azt is tudja mindönki, hogy minden vendéglőben ée csemege üzletben kaphatok Üutorlakk, Brunolin. Zomáaclakk, Terpentin Linóleum padióiakk kapható Bergl MeRéc2,T Szabadkai utász. — Fehértói Idill. Vasárnap d. u. 6 óra 5 perc, Fehértón, az állomáson, amikor visszafelé indul a gyors- teher egy személykocsival 94 fürdöző utassal. A vonat alig indul meg, hirtelen nagy zaj, a vonat felé egy fiatal ember rohan. A vonat meglassítja menését, valami borzasztó szerencsétlenségre gondol mindenki. Es ekkor halljuk: „Jó borra való lesz, álljon meg egy percre.“ Az utasok lélegzet nélkül várnak, mi lesz? A vonatvezető, aki mikor meghallja miről van szó, dühösen int: „nem lehet“ Közben egy másik társaság szépen fellszáll és a vonat robog tovább, mintha mi sem történt volna, otthagyva a fiatal embert és társaságát, amely már majdnem odaért. Egyik utas magában mondja: „Mit gondolnak, erdőben vagyunk“. — Az ellátatlanok lisztje. Az ellátatlanok lisztjét e héten kapja meg a város és a kiosztás a jövő hét elején megtörténik. — Báthory Gábor lelkészkedése Kiskörösön. Báthory Gábor lelkész tanár a kiskőrösi református egyház vezetését elvállalta. A Távirati Iroda közgazdasági ki rendeltsége Halason. A Magyar Távirati iroda közgazdasági tudósítások gyors és pontos lebonyolítására kirendeltséget akar Halason létesíteni, amely csak az esetben létesül, ha a városban és környékbeli községekben 20 —25 előfizető jelentkezik. A városházán ez ügyben csütörtökön értekezlet volt, amelyen kiviláglott az a fontos érdek, amely a halasi kirendeltség létesítéséhez fűződik. Melegen ajánljuk a közönség figyelmébe, mert ez közgazda- sági szempontból a városra nagy előnnyel jár. Az előfizetőknek felvilágosítást nyújt Czikó János, a Gazdasági Bank áruosztályának igazgatója (Malom-*. 6.) — Szüreti mulatság. A halasi Iparos Ifjúság önképző Egyesülete szept. 24-én zártkörű szüreti mulatságot rendez. Bővebbet a meghívókon. — Az Önkéntes Tűzoltó Testület mulatságán még felül fizettek: Varga Károly, Gyenizse A utal, Berki Sándor, Berger Miksa, Fridrich Alajosné, dr. Hodossi Sándor, Fridrich Lajosné, Adám Dávid, ifj. Tóth Imre, Zámbó Sándor, Decker József, N. N.f Fekete József, Keresztes József, Adám Dezső, Schönfeld Izidor 100—100, Váradi Kálmán, Frisch Lajosné, Küudl Gyula, Adter József, Kardos Ferenc, Szabó Gusztáv, N. N., Bücbler Ignác. Ste fánovics, Kremzer Béla 50—50 К N N 40, Gémesi Márton, Ki s Fe renc, Kiss Ferencné N N., N N., 20—20 К-t Ezenkívül Báró Prónay György 50 Dobó Kálmán 25 Váradi Kálmán 25 liter sör, dr Katbona Mihály 1 doboz cigaretta, л nemes szivü adakozóknak hálás köszönetét nyilvánítja a Testület. — Az év végén megszűnik a sa játcélu dohánytermelés. A kormány a kivételes hatalom alapján kibocsáj- tott rendeletek legnagyobb részét hatályon kívül helyezte, ezek között volt a sajátcélu dohánytermelést engedélyező rendelet, amely automatikusan minden év végén megszűnt. Mint értesülünk, az 1923. évre nem újítja meg a kormány az engedélyt. — Uj lelkészség Kelebián. Kele- bián uj lelkészséget létesítettek. A plébánia költségeihez Várady érsek 500 ezer koronával járult hozzá. — Házasságra — fogadtak. Halastól alig fél órányira fekvő községben nagy az újság: Malonovics Mátyás 38 esztendős legény fogadott, hogy 1922 november 15-ig megházasodik. Ha meg nem házasodnék s elvesztené a fogadást, akkor a fogadás értelmében, amelyet pecséttel ellátott kötelezvénybe foglaltak, elveszti ötszáz négyszögöl földet kitevő anyai örökségét. Ha ellenben megházasodik és megnyeri a fogadást, a lakodalom napjára az itt következő javakat szolgáltatják be neki: Kollár Mihály helyiséget ad a lakodalomhoz s azonkívül ötven liter bort, Mészáros István ötvenkilós malacot pecsenyének s ugyanő life- rálja a szükséges kalácsot és kenyeret, Kocsis József asztalos egy uj ágyat szállít az esküvő napjára, Binszki Józsefné tiz kilogram birkahúst biztosit, Ágoston János pedig héttagú cigánybandát fog megfogadni. Eddig az érdemi rész. A leányok nagy izgalommal várják az időpontot, mert tudósítónk jelentése szerint Malonovics nyomban neki’ feküdt a nagy problémának és most a leányok reménykednek . . . — Az anyák és csecsemők háza Halason. Tudvalevő, hogy Dohány utca 4 sz. Ges mai-féle házat a város anya és csecsemővédő otthon céljaira megvásárolta. Ez működését a közel jövőben megkezdi. — Táncmulatság Soltvadkerten. A soltvadkerti ifjúság f. hó 20-án a község dísztermében a megalakult ifjúsági Testedző Egyesület javára zártkörű táncmulatságot rendez. — Az anyós köteles eltartani menyét A Kúria kimondotta egy ügyben, hogy az anyóst tartási kötelezettség terheli menyével és unokájával szemben akkor, ha a menye férjével együtt házasságkötésük kezdetétől fogva az anyós gazdaságában élt és az anyós tartotta vagyontalan fiát és menyét ik, akik j ezzel szemben az öreg asszony gazdaságában segédkeztek. — Apácák Halason. A halasi római katholikus egyhaztanás 1922—1923. tanévben elemi iskolájának vezetését átadja az apácáknak. A zárda belső felszerelése költségét, 220 ezer koronát megszavazta és felhatalmazta az Elnökséget, hogy az apácarenddel a polgári leányiskola felállítására igyekezzék megállapodást kötni.