Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-12 / 2. szám

január 12. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE a HÍREK. Histek egy Istenben, Hittek egy Hasában, Hittek egg isteni örök Igatságban Hittek Magyaromig feltámadásában Amen. Előfizetési felhívás. ül ik évfolyamába lép a Kiskun­halas Helyi Értesítője E hott tu idő alatt tehetségünkhöt mérten ssolgál- tűk a kösügyet. Programmot esuttal sem kell ad­nunk, Ismer bennünket at olvasó. Kérjük etért, szíveskedjenek eUfitt- téseiket megújítani Tisstélettel: A KIADÓHIVATAL. Fetter állomásfönököt Bu­dapestre helyezték. Fetter György állomásfönök, vasúti felü­gyelőt Budapestre helyezték. Tá­vozása a város közönségének saj­nálkozásával találkozott, mert Fetter állomásfőnököt itt tartóz­kodása alatt mindenki szerette s csak barátokat szerzett magának. Fetter állomásfónök a napokban foglalja el uj állását. A városházáról Az 1919—1910. évi bizoszíáiyzdó leérkezett, a városi adóhivatalban 8 napi közszemlére van kitéve, valamint az 1918. és 1919 évi III oszt. t:er. adó. Miiyen lesz a hadmeniességi adó. A hadmentességre vonatkozó javas­latot Belítska hadügyminiszter togja a nemzetgyűlés elé beterjeszteni. Ez az adó progresszív lesz és 60—70 milliót remélnek belőle, amelyet a rokkantak támogatására fognak for­dítani. Ha egy családban hősi halott volt, úgy a család bármilyen gazdag is legyen, mentes a badiváltságtól. Dohánytermelés kérése. Erősebb faj dohánytermeléséi hasz termelőnek keli kérni, az érdekeltek a főjegy­zői hivatalban aláírás végett jelent- keszecák. Az Úri Kaszinó tagjai szerdán 18 ón vacsora után búcsúznak Fetter György vasúti felügyelőtől. irredenta körút. Az „ErdélyiHirek* legújabb számabvn olvassuk a követ­kezőket „Irredenta dal terjesztő kőr­útjukból Murgrcä Kálmán zeneszerző és Szilágyi Béla költő főhadnagy visszaérkeztek. Bejárták a Tiszántúl nagyobb városait. Mindenütt lelkes fogadtatásra és megértő szivekre találtak. Saját szerzeményű dáliáikká! a hazafias érzést a hazaszeretet ápol­ták. Megismertették a székeíység nsgy szenvedéseit, miáltal szolgálatot tettek a magyar haza szent ügyének. Kőrútjuk jövedelméből 80 ezer koro­nát szolgáltattak bs a menekültek segélyezésére “ Uj plébános Soltvadkerten. . A kalocsai ersesi hatóság a nyugalomba vonulás következtében végleg meg­üresedett solt*adkert,i piébánosi állásra ! Böhm Jenő főszékesegyházi karkáp- láut nevezte ki Községi v Osztások Pestmegye alispánja frltiivi.» a szoigabirói hiva­talokat, hogy a kerületükhöz tartozó azon községekben ahol a képviselőtes­tület magválasztását s a tiaztujitást - nem ejtették meg mielőbb rendeljék i el. A községek még a régi törvények | alapjau ícgualt vars-aui. Letelepedési engedélyt kell fizetni a Halasra jövő idegeneknek. A háború él az utóbbi idők alatt Halasra is nagyon sok idegen jött, akik közül igen sokán itt élnek kö­zöttünk, anélkül, hogy a közterhek viseléséhez hozzájárulnának. A városházán szabályrendeletet dol­goztak ki a város kötelékébe való felvételi dijakról, amelyet a szombati közgyűlés elfogadott s amely már 1981. január 1-től életbelépett. Ugyanis aki más községből vagy városból Halasra jön, fizikai személy 500 koronát, jogi személy 1000 ko­ronát fizet, hogy városunk kötelékébe felvegyék. Munkás embereknél e di­jakat a tanács elengedi, vagy mérsé­kelni fogja, Asouban sokan jönnek Halasra olyanok is, akik nem vétetik fel ma­gukat s város kötelékébe, de rövi- debb-hosszabb ideig itt tartózkodnak. Ezeknek ezentnl lakhatási engedé­lyért kel! dijat fizetniök. A közgyűlés dr. Zilah Benő felszó­lalására utasította a v. tanácsot, hogy erre vonatkozólag 'készítsen ssabály- rendeletet a legközelebbi gyű­lésre. Letartóztattak egy soltvadkerti lelkészt a kommunizmus vádja miatt. A halasi rendőrség letartóztatta Berányi Dániel eoltvadkérti evang. negédieikészt azon gyanú alapján, hogy kommunistákkal áii ősszeköttés- ben. A gyanúra okot Berényi levelei adtak. Ezek * Népszava egyik szer­kesztőjéhez vannak intézve és ezek­ben Berényi kommunistának vallja magát. E levelek alapján indult meg a | nyomozás. A halasi rendőrség # több ! tagja kiment Soltv&dkertre, házkutást | tartott Berényi lakásán, majd letar- ; tóztatta. A házkutatás alkalmával is több komprosaitáié iratot találtak. A soltvadkerti segédlelkészt Halas­ra hozták. Kikallgatása alkalmával azt vallotta, hogy ő csak tudományé- san foglalkozott a kommunizmussal. Tagadja, hogy kommunista érzelmű. A kompromitáió iratok és levelekre vonatkozó védekezése a vádat nem semmisiti meg. Berényi végigkflzdőtte a háborút. E fáradalmak, nélkülözések nagyon megviselték idegeit. Épp ezért az a felfogás, hogy ezaltált, sujos ideg- bajos emberrel van dolga a rendőr­ségnek. Baréayií tegnap átkisériék a kalo­csai ügyézség fogházába. Májusban lesz a pénzkicse­rélés. Hegedűs Lóránt pénzügy­miniszter ugr nyilatkozott, hogy májasnál élőbb aligha kerülhet sor a pénz kicserélésére, mivel az 5000, 1000 és 100 koronás állam jegyek rendelkezésre álla­nak, de kisebb bankjegyek nin­csenek megfelelő mennyiségben, s az egy és két koronások pedig teljesen hiányoznak. Eltörlik az Iparengedélyek kladá sának korlátozását, a kereskedelmi minisztérium a legközelebbi időben megszüntetni kívánja azt az állapotot, hogy ez iparengedélyek kiadásához az Arvtesgéló bizottság külön házzá- járulása szükségéi. A lovélposta forgalom Romániá­val. A póstaigasgaíéság értesítése szériát Magyaromig és Bománia között ujbó} megnyílt a levélforgalem. Halálozás, özv. Grósz Mórné 76 éves korban meghalt. Pénteken dél­után temaíték el. As elhunytbau Grósz Adolf, a Gazdasági Bank ügy­vezető igazgatója édesanyját gyászolja, Kigyulladt vasúti kocsi. F. ho 4 én Budapestről Halasra érkező esti vonat egyik kocsiján a tengely kigyulladt. Szerencsére nagyobb baleset nem történt, olyannyira, hogy as utasok a tolatásra lettek figyelmessé és ak­kor értesültek a balesetről, amikor a kocsit lekapcsolták. A hadisőlcsönöket is le fogják bélyegezni. A bélyegzési dij 100 K-áuként 50 fillér lesz. Ez az intéz kedés azért szükséges, mert az állam csak a Oson karnagy arország területén, levő kötvényekért vállal fizetési köte­lezettséget. A III. oszt. kereseti adó kivetése. Az 1920—1922 éviekre kivetett III. oszt. kér. adót tar­talmazó lajstrom a városi adó­hivatalnál 8 napon keresztül meg­tekinthető. A három évi érvény­nyel előirt adó ellen a nyolc nap leteltét kővető 30 nap alatt a közvetlenül érdekelt adózó feleb- bezhet, bárki más, pedig észre­vételt intézhet az adófelszólamlási bizottsághoz. A felebbezést és az észrevételeket a Bpestvidéki pénz­ügyigazgatósághoz kell beadni. £ helyen közöljük, hogy f. hó 10-től 17-ig az adóhivatal adószedést nem végez. Évzárógy illés. A hodogiári nép­könyvtár jhüuár hó 23 &a zárógyűié*t tart, melyre a tagokat tisztelettel meghívja az elnökség. Á vasúti forgalom Szabadkával. Vasúti konferencia volt Szabadkán dec. 19—21 napjai* As értekezleten a Budapostszabadkai bőzvetlen va­súti és távbeszélő forgalom ügyét beszélték meg. Szabadkai lapok hira* dása 8'•■érint a vasúti forgalom febru­ár elején nviiik meg. A csonka Ma- gyazorszagra szóló leveleket újévtől kezdve Szegeden át továbbítják. A részletkérdések megbeszélése végett január közepén kisebb bizottság fog összeülni A gyufaadtí és egyéb adók. A gj ufaado dobozonként 20 fillér lesz. Külön törvényjavaslat ké­szül a bortermelési adók feleme­léséről. Az uj vadászati adó is progresszív lesz és maximum öt ezer korona lesz az adó. Január 20-án adják ki a fegyvertartási engedélyeket. A rendőrségre 6&0 kérvény érke­zett,^ amelyben fegyverviselésre és lőszervásárlásra kértek enge­délyt. A kérvények felett most dönt a rendőrhatóság. Január 20-tól 22-ig a fegyverviselési engedélyeket kiadják Babó Gyula rendórfogalmazónál, amikor a fegyvert és a régi fegyvertartási engedélyt el kell hozni. Akik január 6- ig -nem kérték fegyver- tartási engedélyük meghosszabi- tását, azoknak fegyverüket és régi fegyvertartási engedélyüket be kell szolgáltatni. Üdvözlet. Csuka József, Fecske Jáuos, Koralos László, Kardos Antal, Tallér László, Savanyú Vincié, Sós Benő, Sós Jáuos, Haczi László és Katancsics Gábor üdvösük lapunk utján a halasiakat. A solti országos vásár január 16 án és 17 én lesz. Halálos verekedés Keczelen. Ke­ezelen dacember hó 27 én korcsmái verekedést rendeztek a beborosott legények, mi közben úgy verték fejbe Morvái Mihály ottani legényt, hogy sérüléseibe belehalt As ügyben a csendőrség folytatja a nyomozást. Községi mezőgazdasági bizottsá­gok nem lesznek Pestmegye közsé­geiben. A vármegye közigazgatási bizottsága legutóbbi ülésén ugyhatá- rozott, hogy nem alakítja meg a mezőgazdasági bizottságokat. A köz- igazgatási bizottság a mezőgazdasági bizottságok megalakításának eszméjét ■ örömmel üdvözli, de a mai közhan­gulatét nem tartja időszerűnek arra, ; hogy a választással járó izgalmaknak í a vármegye lakosságát kitegyék. ingatlan eladások a városban. Vanyur-féle ház r. t. megvette a halasi Kereskedelmi Bank rt Va­nyur-féle házát 320 ezer koronáért, Dobos György és neje megvették Klauber Sándor házát 180 ezer ko­ronáért Mariássy Miklós és neje megvették a Halasi Gazdasági Bank ingatlanát 30 ezer koronáért. Máriása? Miklós és neje megvet­ték Erlich Sándor és neje 31 hold 1179 n. öl ingatlanát 250 ezer ko­ronáért. CsofcFevics Imre és neje megvet­ték Pap Vince és neje 471 n. ől szántóját 22 ezer koronáért. Bózsa András és neje megvették özv. Király Antalné házát 11400 ko­ronáért. Gajnok Jánosné megvette Sitanik István 6 hold 1124 n. öl legelőjét 8000 koronáért. Pap T. Balázs és neje megvették özv. Kambós Lajosné 1 hold 872 », öl öreg szőlőjét 5000 koronáért. Vinee Szilveszter és neje megvet­ték Juhász János és neje 2 hold 873 n. öl ingatlanát 20 ezer koronáért. Lakodalmi' meghívók és bármiféle nyomtatványok mérsékelt árban készülnek PRÄGER FERENCZ könyvnyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom