Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-03-16 / 11. szám

KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE március 16. 4k Ossie oly sok rabiatiis, zfiliö-t nő, mint most. Pirisból a legromlottsbb BÓkst fülelték ide Állandóan nyitott siemroel kell elért Unnttak, hogy valami lázadás na történjék (Vege köv.) Egy szoba bútor és egy felsőrész tűző sür­gősen eladó Vörös- marthy u. 52 sz. alatt. Üzlet megnyitás Tisztelettel értesítjük a n. é. közönséget, hogy Gépjavitó= és Kovács» üzletünket Tásár-tér 23, szám alatt meg­nyitottuk. Elvállalunk: mezőgaz­dasági gépek javítását, cséplő- lokomobilok magánjáróvá való átalakító sát, autogen-heggesztést és mindennemű kovács munkát. Kérjük a közönség pártfogását Tóth és Társai* OLCSÓBB lett 16 koronával egy kiló SZARVAS szappan, melynek darabja a mai naptól kezdve 24 kor.-ért kapható fiergl Mór cégnél Szabadkai ut 3. Magán hirdetések. Egy pár uj csizma eladó Hattyú, a. 8 sz. t'aT. Sere István koszóhegyi szőlője két részletben is eladó Értekezhetni Felső Nádor u. 8 sz. a. Bármiféle cséplő garnitúrát bármi- ]»en állapotban külön kftlöu is a leg­magasabb árban készpénzért azonnal megveszek. Tudakozódhatni Gy elűzne József géplakatosnál Mélykúti nt 4 sz. Szántay István (Fő u 61 se alatt) 6 jóravaló embert, akik permetezni jól tudnak n nyári idényre (5 6 hó- joepra) szőlőmiiükásnak, egy kocsist pedig márc 20 ára miudgyájáí; benn tartás mellett azonnal felfogad. A szegedi utón 7 és 8 km között a Vida keresztnél nagyobb mennyiségű rizse, mely kerítésnek is alkalmas, eladó kévén­ként kint 5 K. és helybe szállítva 10 kor.­J rt. Tudakozódhatni jorbis Imre Dobó telep dióé a. 18 ez 2 hold 398 n, öl gyümölcsös és veteményes szőlő fe es munkálatra kiadó, vagy ehdó. Értekezni lehet 8sombali József borbély tulajdonsai a ref templommal szemben. Gyenizse Sándor II kér Kertést u. 13 sz. lakóházát eladja. Tudakozód I hatni a helyszínén. Kovács Sándornak Gabonapiactér 2 sz. alatt pár azaz kéve n&dja van eladó. Egy spar her dt megvételre kereste­tik Cim Losebitz Sándor * Keres­kedelmi Bankkal etemben Nagy Pál Ferencnek göhöljárási és e&eheveröi birtokán uagyobo mennyi­ségű puha ölfája van eladó 2 féderes homok futó jo karban eladó Básíya u 2 sz. alatt. Besnyei telep Károly u 3 se alatt egy méter öl puhafaja vau eladó Sülőri Józsefnek. Egy jóravalé kocsit azonnal fölvé­tetik íohn Sebestyén vasáruháráhan Kos­suth u 10 32 kát hold tanyás birtokomat sürgősen ehdom Vau benae 2 hold szólő, 1 ho'd gyümölcsös, 8 hold őszi vetés, 4 hold tavaszi vetés alá jön a többi erdő és legelő. Lakás íróba, konyha, kamra, istáló stb Hah,8iól 10 km Ara 6 napon beiül 350 000 korona. Bővebbet kizárólag Jeges- Imre adásvételi irodája Kiskunhalas Deák Ferenez u. 2. VI kér Nyárfa u 11 se alatt Gómböcz Istvánnak egy jó karban levő heugőfj9 van eladó. Gárgyán Lajos 90-100 földműn ká?t azonnal föifog.d. Tudakozódhatni Czinkóczi Ferenc vendéglőjében Vad­kerti ut 4 sz, alatt Botás Sándor az alsófekete földek ben. levő 80 n. öl földjét eladja Tu dakozcdhsuű VI kér, Hattyú u 19 sz alatt. Tanyás birtokok, házak, szőlők el adása: Első rendűek: 18, 20, 36, 45. 80. Másod rendűek: 3?, 118, 700, 2, 32, 16. Szólók: 8 V*. 3, 1 Házak : 3 kétszobás, 1 9 szobái nri lakás, egy 5 szobás úri lakás, három 3 szobái, egy 6 szobás úri lakás, továbbá egy korcsma fűszer üzlettel, egy komplet malomberendezés. Gazdák biztositó szövetkezetének mint helyi fó képviselete előnyös életbiztosításokat kötök minden ügy­ben kimerítő felvilágosítást ad Jeges Imre törvényszékileg bejegyzett adásvételi irodája Kiskunhalas. Vili Lajosnak hssóstói tanyáján zabsaalmája van eladó.Tudskezódhatoi ugyanott. Eladó egy Gaál telepi 240 n öles házhely, egy fényképező gép. Tuda kszédhatni Lávay Gyula Eötvös u 3 sz. alatt, szabó üzletében, hol egy uj bárány béléses kabát maiséért elese rélbetó. Vetni váló zab és korpa eladó Cim, a kiRdóhivataib&n. Eladó egy hegedű, egy női tavaszi hosszú kabát és agy sötétkék b ra ; köti iíöézlüm, Cím a kiadéhivaUlbsD. j Parányi János az öregszőlőkben j levő 3 kapa jó karban levő szőlő e's gyű- I mölcsösét eladja Tudakozódhatni II kér Fáczán u 10 sz házánál. Egy jó karban levő női varrógép ét egy bicikli eladó Alkotmány u 3 sz a Többféle házi és konyhai bútor, eke taligával eladó. Több kisebb-nagyobb tanyás és szőlős birtokok is vannak el­adók Tudakozódhatni Tóth M Lajosnál Vörösmarti u 2 sz a, hol szegni és verni való nád is van eladó Idősebb nőt azonnal felfogadok mindenesnek, ki a főzéshez ért Petőfi u 38. TJndi Józsefnek 7 hektó bora van eladó, esetleg 50 literenként is Ugyanott egy kanapé pad és egy asztal is eladó Szécsényi ut 32 sz alatt Molnár Imre pirtói 10 és */* láncz földjét zab é* kukorica alá kisebb részle­tekben feles használatra kiadja Tudako­zódhatni Jókai utca 2t sz alatt Zabot adna trágyáért cserébe. Tóbiás János féle öregszőlőbe!! 2V, hold főid f bó 28 áu d u 2 ora­tor öütéDtee árverésen eiadatik. A birtok azonnal átvehető. • Veisz Sarolta kézimunka előnyom dájában Honvéd u 2 sz a hímző pamut jutányos árban kapható ifj. Kállai Imre felsőkisteieki is kola mellett levő tanyáján egy hold szőlő feliből kiadó Tudakozódhatni a helyszínén I kér Vörösmarii utca 77 sz a. 1 és fél méteröl puhafa van eladó Eladó birtokolt 60 kát. hold első rendű fekete föld szántó és kaszáló két tanyával gazdasági épületekkel Háláétól 3 km 80 kát hold müut mellett szántó kaszáló */i hold szőlővel tanyával. Halastól 9 km 51 kát hold két tanyával szántó és kaszáló 2 hold akicos erdő. Májastól 6 km 19*/« hold I hold szóló 3 bold kaszáló többi szántó cserepes tanyával. Halastól 8 km 118 hold szántó és legelő állomástól 6 km tanyával 23 hold két tanyával 1*/» hold izőlő 3 hold kagzáló Halastól 7 km 6 kát hold 2 hold szőlővel tanyával állomástól l1/* km 5 hold birtok l1/» bold szőlő 2 bold rozs vetéssel lakóházzal vátőstől 2 km. Lakóház vasat mellett 3000 n. öl telekkel és gyümölcsösre!. 20 hold elsőrendű fekete töld 1 bold szóló I bold kaszáló tanyával Jánoshalmától 5 km Soltvadkerten 25 hold 8 hold szólóval egy nri és két cseléd lakás állomástól 6 km Óceán 25 hold 10 hold szőlővel tanyával. Szolnok megyében 130, 128, 75, 74, 66, 40, 19 holdas tanyás bir­tokok kitűnő fekete földek. Siófokon 70 hold birtok kitünó szántó és kaszáló azonDal elfoglalható 8 szobás nri laaassal mellék­épületekkel. Ezeken kívül több kisebb-na­gyobb birtokok az ország minden részében eladók. Eladásra megbízások felvétetnek. Marton országos ingatlanforgalmi iroda Mélykúti nt 3 sz. Kiskunhalas. ifj Dohonyi Ferencnek Rekettyén 250 kéve és a városi réten 50 kéve nádja vaa e!adó Tudakozódhatni VI. k«r Pipa u 7 ss alatt Sárkány Lajos a felsöszállási szél UiblHBüáí a kOVáCSCttÜheiji Újból meg nyitottá. Kéri s közönség pártfogását. I kér. Széchenyi u 78 sz, alatt szegni és remi való nád vau eladó. Babenyccz Móricznak 2 drb fias tehene eladó. Megtekinthető H.maő u, 28 8*. alatt, özv Borbás 1/nréné alsoszállási tanyáján 2 drb. tartani való tehén, bogfiárctk való ssálakác és sziiftk és egy keEös eke eladó Értekezhetni a helyszínéi-. Tanyai építésre vállalkozót keres f?.ltömőt é* ácsot Óim Losehitz Sán­dor Kereskedelmi Barikkal szemben. Három darab egészen uj kony­hába való vaságy van eladó Földváry Jó­zsefnél Kossuth utca 1 sz alatt a takarék­épületben. Ugyanott egy jó, fényezett ru­haszekrény is van eladó. Egy fél kövér malaczot, egy kut­csövet, egy .ibla aszbezt tömítést, egy 18 éves fiúnak való férfinihát és egy 37 ei női félcipőt eladnak Jókai u 10 sí a Pálinka főzéshez való őst 170 li­ter űrtartalom leeresztő csappal tel­jes felszereléssel eladó özv Schön Józsafnénál Petőfi utca 19 as. a. Kovács Józsefnek 1000 kéve szegni és remi való nádja van eladó. Tuda­kozódhatni Fő u. 77 sz alatt. Tumo Lajosnak szálában levő fü­ves akácfai vannak jutányos árban eladók, melyek minden alkalomra megfelelnek. Megtekinthetők IV. kér. Baross u. 2 sz. alatt, mely lakását hasoalőv&i elcserélné. Egy erős Igát kocsi, vasborona és iöbbféle gazdasági eszközök ela­dók Bercsényi u 10 sz. a Hugyecz Lajos a műut melletti 2 hold szőlőjét és Huayedi u 19 sz. házát, eladja. Tudakozódhatni fenti háznál, hol gyökeres szőlővessző is van eladó Makói hagyma kapható kgént 4 korért. Bercsényi u 4 es alatt ref temítőve! szemben Ha fűszer, rövid és festókárukban olcsón akarja szükségletét biztosítani, úgy saját érdekében keresse fel Szente István üzletét Kossuth utca 18 sz alatt, hol min­denféle áruk a legolcsóbban és szolid ki­szolgálás mellett kaphatók Egyben tudatja, hogy a felső szigetben lévő 280 n öl ve­teményes földjét eladja VI kér. Huszár u 22 sz. alatt 1 fekete posztó női kabát eladó esetleg egy választási malacért elcserélendő. Fűteni való csuma is vau eladó. Darányi Antal jánoshalmi ut mel- lett levő száraz malmának fáját eladja. Tuiiakosódhatm Bocskai u 2 .z. alatt. Gépek, ekék, kapáló eke, vetőgép, aratógép, járom tézílákkai és széna eladó Nád feliből kivágható. Tuda­kozódhatni Honvéd u. 11 sz. alatt. Ugyanott 2 székéi- ebdó Megtekint­hető Cseri Gábor kovácsnál. Csényi Imrének Kertész u. 21 sz. házánál egy gramofonja eladó leme­zekkel Kiss Illés Lajos az Uj temető mellett levő 2 bold 296 n. öl szőlő­jét, veteményessel és lakóházzal f. hó 16 ás d u. 2 órakor önkéntes árverésen a legtöbbet Ígérőnek el fogja adni. El nem kelés esetén f, hó 19 én d u 2 órakor a* árverést megismétli. A venni szándékozók el­vártnak. Dezső Mihály értesíti a n é kö­zönséget, hogy hízott sertést, borjút, birkát bárányt a legmagasabb napi áron vásárol. Ajánlatokat Milyfcuti ut 7 sz. busesarnokába kér. Kőhid u. 23 sz. alatt egy uj ágy és egy arany nyaklánc eladó vagy malacért elcserélhető. Az öregszőlőkben egy 2 holdas sző- lőb'rtok veteménvuasei é* szép villa­szerű épülettel eladó. Tudakozódhatni Berki Antal öregesőlóbeli lakásáu. Egy kőmives lakást keres, mely­nek gondját viselné, vagy pedig i szoba, konyha, padlás, disznóól és lélpineéból álló lakását elcserélné hasonló lakással. Tudako­zódhatni V kér Bálvány n. 4 sz. Vetni való zabot elad és baromfi- ért korpát ad. Cim a kiadóhivatalban. Szerkeszti: a Szerkesztő-bizottság. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: PRÄGER JÁNOS OLCSAsAGI HULLÁM! Tavaszi kalapok sapkák, cipők, harisnyák, keztyűk, ingek, gallérok, kézelők, nyakkendők, menyasszo­nyi koszorúk, fátylak, virágok, tavaszi gyermek- oooo játékok, alkalmi ajándéktárgyak. oooo Fűszer és csemege heti árlap: Rizs 48 K. Kávé zöldszemíi 165 K- Thea zamatos 200 K. Frankkávé és szappan maximális áron. Gesztenye 46 K- Szegedi szalámi. Debreczeni oooo huskülönlegességek. oooo KUN BENŐ és TÁRSA áruházában A REF. TEMPLOMMAL SZEMBEN akar venni, nézze meg a Präger vaeár uház Fő-utca 19 sz. alatti mlntaraktárát Francia rendszerű „Vermorel“ permetező 3000 K Angol vörös gummllap permetezőhöz I drb 80 K. Angol vörös gummicső 1 méter 100 K. Mindenféle alkatrész per me- \ tezőböz a legolcsóbb napi árban és az elismert legjobb Minőségben. Szolid kiszolgálót. Olcsó árak Halas, 1821. Nyomatott Prager rereat-z íiduy * ayvesd lAjMivúii, S

Next

/
Oldalképek
Tartalom