Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1921-09-28 / 39. szám
KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE szeptember 28. A balasi hősök Emlék Albuma. Hatfii más mátváayiábia jelzi az 58 volt halasi gimnazista dicső tetteit. Az örök emlékedet hatalmas fáklyája sorvasztja róluk a rut feledes rémeit Közöttünk élnek évtizedek s századok múltával is élénken, hűen. Több. ra nt négyszáz halasi katoua teteme por td szétszórva, különböző csatatereken. Hantjaik, nevük elfelejt ve nyugszik a hősök ismeretlen Pant heonjában, míg a hálás utókor le nem leplezi emléküket. Tiszteljük e bős mártírokat, becsüljük meg e névtelen bátrakat, de legyünk is méltók hozzájuk azzal, hogy emléküknek soha el nem felejthető szimbólumot átkötünk. A Halasi Hősök Albuma lenne azon eszköz, mely tudatunkba vésné és ott megrögzicve tartaná a négyszáz halasi katona emlékét. Album lenne az a hősökről, mely közkézen forogna, melynek ott kellene lenni minden család asztalán szent ereklye gyanánt s a csendes családi körben már a kis olvasni tudó gyermek az ősök hős tettein mélázva nevelődne az ő szellemükben, az ő hazafiasságukban Ez a mi czélunk! Október 3=án veszi kezdetét a szüret Halason. Dr. Turóczy Dezső h polgármester közli: „K skunhalas város területén a szüret okt. hó 3 án veszi kezdetét Felhívom az összes szőlőbirtokosokat, hogy szüreti bárezájukat mielőtt a szüretet megkezdenék Kiskunhalas varos fogyasztási hivatalától vegyék ki. A szüreti bárczák kiadását a fogyasztási hivatal a pusztai szőlőkre e hó 28—29 én, az öregszőlőkre és a város közvetlen közeiében fekvő szőlőkre 30 és okt. hó 1—3 án adják ki. A szüret eredményét a szőlőbirtokosoknak az 1918 évi I t. ez. értelmében pontosan ke kell jelenteni, mert elleneseiben az idézett törvény idevonatkozó rendelkezései értelmében szigorúan fognak büutettetni. A szüreti bejelentésre vonatozó adató kát a szüreti bárcza hátlapjára veze tett figyelmeztetés tartalmazza.“ Paprika és ugorka savanyításhoz valódi ecet esenc 1 ltr 10 kor-ért kapható BERGL MÓR cégnél Szabadkai ut 3. nagy választékban jf Ad ám Gyula üzletében városháza épület, hol kalap átalakítások és díszítések olcsó árban elvállaltalak. Október végén kézbesítik ki a hadinyereségről szóló határozatokat. Megírta a Helyi Értesítő, hogy Halas városra 1917—18—19 éveire hadinyereség, jövedelem és vagyonadó czimén 36 millió koronát irányoztak elő Annak idején a h&dinyereség kivetése foglalkoztatta a városi közgyú lést is. Arányosi.tá.hi|oHság alakult, amely az ösgzés, adótételekre vonat kozólag megtette megjegyzéseit, amíg azok a pénzügyigazgatóságho* kerültek volna. '----Azóta hosszabb idő telt el és Halas várost adóügyileg a nemrég ala kult kecskeméti pénzügy igazgatósághoz osztották be. A hadinyereség és más adóügyekben Halason tartózkodnak dr. Nagy Géza és dr Pataky János póozügyi titkárok. Felkerestük őket a városházán, ahol a következőket mondták nekünk : — A hadinyereség kivetési lajtarom az itteni arányosító bizottság átnézése után kerül fel a pénzügyigazgatósághoz. a határozatokat a pénzügyigazgatóság elkészítette, azok kikézbesi tété október végén megtörténik. Egy halasi kommunistát 2 és fél évi fegyházra ítéltek. (Darányi János a bíróság előtt.) Nagy szerepet játszott az átkozott vörös uralom alatt Darányi Jáno* halasi lakos. Darányi a legvadabb kommunisták közé tartozott, aki nem riadt vissza semmiféle cselekedettől, ha „burzsuj* rói volt szó. Ő volt as, akit & vörös uralom idején ason a népgyűlásan, — amelyen a halasi polgárok legjavát elfogták, — a nép megvert és csak nagynehezen tadta életét megmenteni. Darányit, míg a többi halasi kom munieták már elvették méltó büntetésüket kommun alatti szereplésükért, most voDta felelősségre a kalocsai törvényszék. A tágyalásról az alábbi tudósítást adjuk: Már hosszabb idő éta vajúdik a halasi vadvizek lecsapolásinak sorsa. Időnként fel felbukkan egy egy kedveső irányú mozzanat és a kérdés lekerül a napirendről. Most ugylát8zik e sokat emlegetett kérdés meg fog o'dódni. Ugyanis a halasi vadvizek csatornázása minden ellenkező hírek daeára mindjobban közeledik a megvalósulás felé. Az orr# vonatkozó tervek, — melyeket Udránszki József miniszteri tanácsé» vezetése alatt álló „Szeged vidéki belvizek rendezésével megbízott kormány biztosság“ mérnökei egy évi munka után a közel múltban t-erjesz tettek a földmivelósügyi miniszter elé — most vannak s minisztériumban elbírálás alatt. Az ügy miniszteri szakreferense, Bohringer Sándor miniszteri tanácsos Udránszki József vízügyi kormány- biztossal e hó 24 én szombaton Halasra jöttek, hogy a helyszínén győ ződjenek meg a tervekben feltüntetett és szinte hihetetlennek látszó Halas környéki mocsarakról, melyek javaré sza dacára az idei rendkívüli száraz nyárnak, most sem rzáradt ki telje sen. — Alapos változáson ment keresztül a javaslat. Egyes tételeknél na- gyóbb redukció történt, mig más:k tételeknél nagyobb emelések, sőt uj tételeket is vettek fela kivetési lajstromba. Hogy végösszegben mennyi a kivetés, még nem áll rendelkezi Bünkre. Természetesen a kikézbesitett határozatokat meg lehet felebbezni, amelyeket adcfelszólamlási bizottság tárgyai, tagjai halasiak lesznek. Az 1920 1921 évi jövedelem és vagyonadó. Erre vonatkozólag a következő informácziót kaptuk : — Az 1920 21 jövedelem és vagyonadó ősszel rási munkálatai most folynak, A tavalyi 1471 adózóval szemben 6000 adózóra lehet számítani Akinek a vagyonértéke a 20 ezer koronát meghaladja még most beadhat vallomást. A vagyonérték becslése az általános forgalmi érték alapján történik. — Ajánlatos, ha a közönség adóját kifizeti, mert az állami végrehajtóval való behajtás sok költséget emészt fel. Szept. 23 án Darányi József 89 éves haiasi mezőgazdasági napszámos bűnügyét tárgyalta az ötös tanács. Darányi a vörös aralom alatt, mint detektív működött a halasi vörös őrségben. Késze veit Kolozsvári Lajos és id. Murgács János halasi lakosok letartóztatásában. Győrfy József keres kedőt arra kényszeritette, hogy a pincéjében talált holmit adja át. A bíróság bűnösnek mondta ki 2 rend beli személyes szabadság megsértésé nek vétségében és I rendbeli zsarolás bűntettében, Összbüntetésöl 2 évi és 6 hónapi fegyházra és 10 évi hiva talvesztésre ítélték. A büntetésből kitöltöttnek vesz a bíróság 7 hónapot és 16 napot. j Bohringer Sándor miniszteri tani- 5 esős a helyszíni szemle után, tne- j lyen a bizottságot Dobó Kálmán vá [ ross mérnök és Zsiday Imre mérnök I a halasi lecsapolási tervek készítője I kalauzoltak, tudva azt, hogy 40 éve van már e kérdés napirenden s a város vezetőségének minden igyekezete e tekintetben meddő maradt, akként nyilatkozott, hogy a legilletékesebb helyen javasolni fogja, hogy a fontos gazdasági érdekeken kívül közegészségi szempontból is rendeljék el mielőbb e kérdés végleges megoldását. Itt jegyezzük még meg, hogy e kérdésnek, mely a Duna — Tisza közötti belvizek rendezésével függ össze, semmi köze nincs a Duna — Tisza csatornához mely Halastól északkeletre, Kecskemét — Fólegybáza irányába volt tervezve. INGY E iT^T De legolcsóbban szerezheti be ruhakelme szükségletét Czunterstein Vilmosféle üzletben PóstAval szemben. Mi lesz Halason a forgalmi adóval? Az általános forgalmi adó — tudvalevő szept. 1 én életbelépett. As vonatkozik minden iparosra, kereskedőre, más foglalkozású egyénekre ée vállalatokra. Erről Dr. Nagy Géza pénzügyi titkár a következőket mondta nekünk: — A forgalmi adóra kötelezettek összeírása rövidesen meglesz Halason. Addig is, mig erre intézkedések nem történnek meg leghelyesebb ha mindenki könyvet vezet erről és a napi bevételét abba bezeti és a forgalmi adói bélyegben lerója, amilyet a kincitárnál lehet kspni. Megkezdődött az ingatlan vétel. Hosszabb ideig a közönség tartózkodott az ingatlan vásárlástól. Az addigi tartózkodást most nagy vételkedv váltotta fel. Kát hete, hogy az ingatlan vételek nagyobb mérvben megindultak, amelyet bizonyítanak ac alábbi, a napú* ban történt eladások: Csapi Imrené megvette Szalai K, Sándor mókái 66 hold 790 b. öl ingatlanát 80 000 koronáért. Nagy Pál e neje megvették Szfle« József ns neje lakóházát 56 00® koronáért. id. Tacs Lajos és társa megvették Kram Máríenaé lakóházát ét nádasát 80 000 koronáért. Gordán Antal megvette Subáuszki József 1107 u. öl öregszőlőjét 10 300 koronáért Vas Molnár Lajos és nejé megvették Topán Juliánná 4 bold 902 n öl fehértói ingatlanát 4023 korona 52 fillérért. Fekete Imre és neje megvették Paor Sm. József füzesi 1 hold 1101 n. öl ingatlanát 31.000 koronáért Szakái Imre és neje megvették Paor Sm József füzesi 8 hold 48 n. öl ingatlanát 65 000 koronáért. Jözsa Gábor megvette Török Judit lakóházát 110 000 koronáért. Szabó G Lajos megvette Lőrinczy őrökő-ok 819 n öl fekete földjét 12 760 koronáért. Ad >r Sándorné megvette Nagy Pál Imrénó V« rész lakóházát 4000 koronáért Farkas Sándor és neje megvették Modok Sándorné 352 u, öl szőlőjét 1000 koronáért. Lehőcz Imre és neje megvették Lehőez Sodorná felsőszállási ingatlanát 50 000 koronáért Miskolczi Illés megvette Suti Szabó Imréné fehértói 3 hold 520 n. ö! ingatlanát 40.000 koronáért Apolló Mozi heti műsora : Ma szerdán szept. 28-án ; Gyp a komédiás leány olasz artista dráma 4 felvonásban. Egy vőlegény kínszenvedései vígjáték 4 felvonásban Szombaton okt. 1-én: A gyönyörök kért j e egy művész tragédiája 5 felvonásban. Szerelmi pótlék vígjáték 4 felvonásban Vasárnap okt. ?-án : Az Aranypille szenzációs amerikai kalandor dráma 4 résiben 25 íelvonásban az első és második rész egyszerre Kiadások kezdete ma és szombaton este 8 órakor vasárnap 6 és '/,8 Iraker. Av halasi vadvizek lecsapolása. — Udránszki József miniszteri tanácsos Halason. —