Halasi Ujság, 1921 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1921-06-11 / 47. szám

2, oldal HALASI ÚJSÁG jimius 11 to \ Ez az áldomás éjfélig tar- tott. Később kri izálni kezdte Dávid a széket, hogy rajta ölve a lábai nem érnek a földre s el­zsibbadnak, mire egy zsámolyt csináltattam rá, még fel is va­saltattam. De Dávid tovább kri- tizálódo t, most az nem tetszett neki, hogy Kovács az. festette a támlára : Bergí Dávid kártyázó széke. Ezért még a fivére Móric is orrolt. A testvérek csak akkor békílltek ki a székkel, amikor a hatalmas termetű Ha ász D. Sán­dor is reá ült egyszer. Most már Dávidnak is e szett a szék s azóta sok pénzt vesz­tett el raj a * A múlt vasárnap értekezletet tartottak a halasi vendéglősök. Gyűlés után bizalmas beszélge­tést folytat ak arról, hogy újab­ban jobb vagyoni helyze ben lévő emberek különböző vendég- lőkban. nagyobb összeg erejéig igénybe veszik a korcsmái hitelt de olyik már fél év óta sem akarja kiegyenlíteni tartozását. Egy és ugyanazon szeméiy négy-öt, sőt több vendéglőst is „befürol" 400—600—800 korona erejéig s most más korcsmákban kísérletezik. Szó volt arról, hogy ezeket a borkalózokat le kellene leplezni a nyilvánosság előtt. Ez azonban fe’esleges doiog. Halas olyan kis város, hogyha a valaho valaki 400 koronával adós marad egy vendéglőben, másnap már a ve­rebek is erről csiripelnek, a bé­kák is errö' kuruttyolnak. Annyi bizonyos, hogy a ven­déglősök egymásközött legalább húsz emberről megállapi'ofták, hogy ezeknek öbbé egy deci bort sem lehet hitelezni. * Füstös vendéglőjében Kupa bácsi délelőtti sörözés után bi­zalmasan oda szól Schöffernek : — Annyit ettem ebből az apró kifliből, hogy röstelem bevallani Füstösnek. Vállalj át a fizetésnél. — Mennyit ettél? — Öt darabot. — Akkor nem lőhet, mert én hatot öttem, — volt az őszinte válasz. Leszállítják a trafik árit. A dohányárát 25 százalékkal, a szivar és cigaretta árát pedig 50 százalékkal csökkentik. A srafikra éhes közönség, a szenvedélyes dohányzók az el­múl; években tehe ellenül és ön­megadással viselték a trafikjegyek rendszeresítését, a fejadagok meg- szabását és a legutóbbi hóna-' pókban a trafikáraknak folyto­nos emelését. A trafikárak a legutóbbi hetek­ben már olyan magasak voltak, hogy a dohányzók képtelenek vol­tak azt megfizetni, úgy, hogy a dohányzók csak mérsékelten ke­resték az egyes trafiknemeket, a külön egességeket egyáltalán nem keresték, aminek azjaz oka. hogy a trafik ára először számtani, majd mértani arányokban emel­kedett és most már az volt a helyzet, hogy nemcsak a közön­ség nem állt csoportosan a tra tikok előtt, hanem a trafikosok úgyszólván kínálták a trafikot. Illetékes körök, úgy látszik, be­látták a magas íralik árak tartha­tatlanságát. Erre vall ugyanis az a körülmény,— mint velünk köz­ük — hogy a pénzügyminiszter leiratban értesítette az egyes pénzügyigagatóságokat a trafik­árak leszállításáról. A miniszteri leirat szerint jun. 15-tői a dohányárut 25 százalék­kal, a szivar és szivarkaárát pedig 50 százalékkal csökkentik. Illetékes körök a trafikárak le­szállításával azt remélik, hogy is­mét nagy kereslet fog megindulni az egyes trafiknemüek iránt. Egy cikkről. Kürti Is ván halasi r. kath. káplán, mint azt Ván Ben­jámin ref. lelkész alábbi so­raiban kijelenti, néki .ben­sőm embere.“ Kürti Ván egyik cikkét azzal a kére­lemmel hoz'a el, hogy azt az ő kérésére változatlanul kö­zöljük le. Ezt megtettük s most nagy meglepetésünkre Ván ól az alábbi sorokat kaptuk: Tekintetes Szerkesztő Ur ! Megütközve olvastam ju nius 1. számának oly leve­lemet hozó cikkét, melyet én soha tneg nem Írtam s közzé tenni sem kívánhattam, mert nem tartottam érdemesnek a bucsuzót, bár elhagytam a a szószéket még 1920. év november 25-én oly szán­dékkal, hogy arra többé föl nem megyek. Én azóta csúfosan meg­hurcolva, letiltva éltem négy hónap’g Halason, majd az egyházi átok alól feloldozva, elkütdettem egy somogyi ki­csiny, de a halasi reformá­tus egyház mintájára felfor­gatott egyházba. Sátrányból szabadságra jöttem haza, amikor láttam azt a szégyenletes állapotot, hogy főt. Szilády Áron káp­lántól előbb meggyalázva, majd hat hét óta magára hagyva teljesíti nagy lélekkel a szolgálatot, helyettesítettem egy hétig kényszerűségből és nem szándékom szerint! — Máj. 22-én I. Móz. XIX. 15—17. alapigéje értelmében mondta;.' azt a beszédet, melynek vázlatát fék. Szer­kesztő Ur levél gyanánt kö­zöl. — Kürti István kaih. káplán, bensőm embere, irán­tam táplált szeretetbői kö­zöl e e beszédvázlatot az én tudtom né kül, azonban ez nem „búcsúlevelem“, hanem egy jaj kiáltásom, melyet ki meg nem ért, — az elveszett a hit és erkölcsi világ szá­mára ! Kérem a hűség kedvéért e levelem közlését. Tekinte’es Szerkesztő Urnák vagyok tisztelettel Ván Benjámin ref. káplán. (Kommentárt e levél histó­riához nem füzünk. A szerk.) Csonka Magyarország nem ország! Egész Magyarország — manyország 1 j Uemzeti Nyomda Villalat j • ■■ Halas, S>abacfkai-ut 2. j I Raktáron tart mindenféle | • jegyzői és közigazgatási | j nyomtatványokat. írásbeli j rendelések 48 óra alatt eszközöltetnek. wrmn ii'nimi»—m— Rózsatövis. Irta: Karácsonyi Aladár dr. II. • * — Rózsás ujjai beszélgetésünk alatt szüntelenül dolgozlak a vásznán. Most mintha á'mából rezzent volna fel, letette az ecse­tet s felem fordul. — Hány óra ? — Fél három. — Még van időm, szolt s to­vább dolgozott. — Sürgős a munkája? — Bizony az amint láthatja még sok munkám lesz vele, hol­nap kelt szorgalmasnak lennem, mert holnapután reggel ugyan azon a napon, melyen Berlinbe leleplezik Auguszta császárné szobrát a nagykövetség is birni óhajtja a képet. — Fecsegésemmel talán hát­ráltatom a munkájában? — Éppen nem uram. sőt kel­lemesé teszi a különben unalmas terem csendjének elviselését. Munkám, amint láthatja serényen halad. Párbeszédünk aiatt, mi taga­dás benne, mindinkább belesze­rettem a beszédes szép leányba. Gyáva lennék, gondoltam ma­gamba, ha meg nem mondanám neki, Hossza társalgásunk alatt foly­ón egy szó csengett fülemben, egy szó marta a nyelvemet, h°gy ki mondjam. Végre mini oly né­mának, akit hirtelen öröm vagy bána' éri. szóra nyiiik ajka. dőlt ki a sok szó ajkaimról, amelynek a végén sikerült kimondanom azt a szót: — „Je t’aime!“ De tartsunk rendet, hogy is jutót am én idáig? Auguszta császárné a képen, már mint matróna van ábrázolva festőnőm hű akart lenni máso­latában s igy buzgósággai huz- gálta ecsetével az idők kérlelhe­tetlen redőit, a melyek egy csá­szárné arcát sem kímélik meg. — Kisasszony, mily kegyetle­nül hűen festi azokat a redőket. jegyeztem meg erre. — Az idő is ily kíméletlenül meghozza redőinket. (E pár szó­val az első lírikus hangulatú !é pést tettem célom felé.) — Boldog, aki üde arccai száll sírjába, válaszolt ő szentimentá­lisán. A válasz pompás volt s én eggyel be jebb léptem. — Ugyan, ugyan, hogy be­szélhet a hervadásról, a levél hullásról, egy rózsabimbó ? — Elfogadom bókját uram. vá­laszolt el homályosuk arccal, de tudtára kell adnom, hogy tövi­seim vannak, nagy, szúró* tövi­seim, — szólt nyomatékkai, — amelyek nem válnak díszére a virágnak s az én telkemet is ha­lálra sebzik. — Talányokban beszéd nem értem szavait, de sejtem, hogy boldogtalan. — Igen uram bo dogtalan, sze­rencséden vagyok. « — E szavak után tisztába vol­tam azzal, hogy szén imentális fiatal leánnyal van dolgom, aki­nek szivét egy pár érzelmesebb szóval könnyű lesz elfoglalnom. Bátrabban folytattam a harcot s bizalommal tekintettem a biztos győzelem elé. — Újra ismétlem, hogy nem ér em önt, fejtse ki itkát. Látom hogy bágyádtan tekint maga elé az ecset sem áll biztosan kezé­ben, szólni akar, ha egy jó ba­rátja volna itt talán megtenné. Tekintsen engem annak, ha rö­vid ^találkozásunk után, talán örökre elválunk bennem egy jó barátját veszíti el aki sokszor fog önre gondolni. A rejtélyes leány szépsége és titokzatos volta mindinkább bó- ditólag hato t reám. Égtem a vágytól, hogy megiudjam titkát. Arcáról, lelkületéről leolvastam, hogy valami különös dolgot tit­kol, mely mindenesetre méltóbbá teszi a szerelemre, de a mely talán . . . nem, az nem lehet. Biztos voltam benne, hogy még ma délután megtudom titkát. Teljesen bizalmába igyekeztem férkőzni; éreztem, hogy a léha szerelmi kaland után szaladgáló ifjún a komoly ifjú érzelmei ke­rekednek felül, éreztem, hogy szerelmes vagyok a szép festő leányba. Már ki kellett pattania az ajkamhoz tapat: — Je t’aimnek — Kisasszony! Töredelmesen bevallom ön előtt, hogy nem va­lódi szerelem marta szivemet, amikor .'megszeli ottam, hanem egy édes emlékű kis kaland után vágytam. Párist otthon mindig a kaandok hazájának festették előttem, ahol a fiatal szivek sok bolondságot visznek véghez; én is kiakartam hát venni Párisban való tartózkodásom aiatt része­met. De alig váltottunk egymás sál egy pár szót, alig ismertem meg, máris féltem, hogy szivem hangos dobogása árulom lesz, mert szépséges kelletne csodá­sán meghóditota szivem e kis idő alatt. Most, hogy jobban megismertem, hogy leikébe en­gedett pillantanom úgy érzem, hogy nem futó ábránd, de igazi szerelem ké t szivembe. Rózsás bilincseké; rakott reám, a melyet édes gyönyörrel hordok s a me­lyet nem szakíthat fel semmi s csak szorosabbá fűződhetik ha ön eitaszit magától. Végre is nem tudok szinészkedni, nyíltan ki kell mondanom, hogy lénye rö­vid ismeretségünk alatt egész valómat rabbá te4e, nevessen ki de meg kell neki hallani: hogy szeretem. (Vége köv.) Magi a békéi te poralak liter i BEI illa szer szaküzli Nem mórt 31 GODÖ Lakása li valódi ségü, tott, 1 i PÉT Ka p h m Szén Ki: Kossu Ugyar leumo bőnkéi

Next

/
Oldalképek
Tartalom