Halasi Ujság, 1921 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1921-05-25 / 42. szám
2. oldal HALASI ÚJSÁG május 25 kóknak arra, hogy lakásaikat a háztulajdonos beleegyezésével vagy annak akara'a ellenére is elcseréljék, természeten a lakáshivatal köz- benjötiével. E sorok írója személyesen győződő t meg arról, hogy egyetlen elcse- rélésre felkínált lakásra egy nap alatt öt jelentkező is akadt. A hajlandóság meg van tehát ebben az irányban. Ennek az egész vonalon való keresztülviteléhez elég volna annyi, hogy az elcserélendő lakásokat és azok bérlőit számon kellene tartani, hogy ott egymás szándékáról tudomást szerezhetnének. Hisszük, hogy így, ha korlátoltan is. de megindulhatna a lakásók cseréje, amely annyi kellemetlenkedésnek vetne véget s amely háztulajdonosoknak és lakóknak egyaránt hasznára válnék. Lapunk, amely kezdettől fogva azon fáradozik, hogy minden társadalmi báj és ellentét kiküszöbölése békés utón és megértéssel eszközöltessék, ebben a kérdésben is segítségére óhajt lenni a közönségnek az által, hogy minden lakáscserére vonatkozó hirdetést féldijért fog elváltani s a lakáscsere lebonyolításában mindenkinek, ki ide fordui, készségesen fog tanáccsá' és felvilágosítással szolgálni. 1 Nemzeti Nyomda Vállalat \ • ■* Halas, Sssbadhai-ut 2. • k RaMáron fari mindenféle 1 a Jegyzői és közigazgatási § I nyomtatványokéi. írásbeli j I rendelések 48 óra alatt | i eszközöltetnek. | HÍREK. — Püspöki látogatás Kiskőrösön. Pénteken Kiskörösre érkezett dr. Raffay Sándor ev. egyházkerület! püspök. Ezen útjában elkísérték őt a vármegye részéről dr. Preszly .Elemér a vármegye főispánja és Agorasztó Tivadar alispán. A püspöki kíséretben voltak: Bezegh Sándor püspöki titkár, Krutchni 1 Antal főesperes, Blatniczky Pál ales- peres. A világi urak közül Szide- mann Dezső, báró Prónay György Sárkány Ernő, dr. Scholc Oszkár. A szomszéd helységekből Vásárhelyi Pál soltvadkerti ref. lelkész, Pataky Dezső a kiskun- halasi ref. főg. igazgatója, dr. Dózsa Zsigmond és Jónás Márton tanárok jelentek meg. Hatalmas tömeg várta az érkező főpásztort, kit, bekísért a templomba, hol Koren Márton székeslelkész üdvözölte, mely után magas szár- nyalásu imával kezdte meg szereplését a püspök Délután a különféle küldöttségek tisztelgése után a vértanuk és elesett hősök sírjánál volt ünnepély. A szombati nap az iskolák látogatásával telt el. — Olcsó hús — Debrecenben. Egy debreceni újságban olvassuk, hogy a marhahús kilója 34 K., a borjúhúsé pedig 36 K. Nálunk Halrson is janult a helyze^mert a marha- hus árát az árvizsgáló-bizott- ság 40 koronára szállította le. De a boldog debreceniek még is olcsóbban kapják a húst. — Állati betegség. A bajai háromszög községeiben veszedelmesen terjed a takonykóros megbetegedés a lovak között. Mélykút és Bácsalmás községek- pen már több száz lovat kellett lelőni takonykór miatt Megfelelő óvóintézkedést keiienetenni, hogy a veszedelmes járványt Pestmegyébe át ne hurcolják, Akácfa-virágok. „Tele van a város akácfavirággal“. Sőt Halas városa is tele van vele most. Kábító illatuk messziről csalogatja a lepkéket, boldogságtól ittas méheket, megfürőszti a járókelők gondterhes homlokát drága balzsamában. Oh, pazarolnak ezek az akácvirágok 1 .... De pazarlásuk olyan, mint a nagyon jó, nagyon szerető sziveké: egyszerre mindent áldoznak — másokért. Fehér akácvirág ! Csak az alföldi magyar ember tudja igazán, mit jelent ez a szó. Felvidéki emberek semmi szépet sem tudnak fölfedezni a mi, számukra egyhangú szülőföldünkön, de mi, bármerre vet is a sors, ha kimondjuk ezt a szót: akácvirág, behunyjuk a szemünket. És azonnal lá.unk akácfa csoportok között tanyai házakat, dü'ő- uíakat, melyek két oldalán virágzó akácok állanak sorfalat, mint várakozó szüzek. Látjuk a havas illatos fürtöket templomba vonuló haja- donok keblén s aki valaha kihajolt ab akán az akácillatos csillagos éjszakába álmokat szőve a szerelemről ezt az illatot akkor is érzi még, mikor a szerelmes álmok már régen leporiottak leikéről,mint egy drága köntös a nehéz utón soká gyalogló tüsketépett vándorról. Tálán nincs egyetlen költő se, ki meg ne énekelte volna az akácvirágot és számtalan népdal született a fehér, remegő piliangóvirágok kábító illatában. Egy csók a szentföldéit. Irta; Karácsonyi Aladár dr. II. 1099-ben egy borús őszi nap délutánján lázas izgatottsággal gyülekeztek a veszprémiek a vár egyik terén. Egy csopon a szent Katalin-kolostor kapuja előtt za- jongott és türelmetlenül várta, hogy mikor adják ki a halálra ítélt apácát. Egyszerre nagy mozgás támadt a tömegben és kinyílott a zárda kapuja. A küszöbön állt már három világi biró, akik átvették a püspöki megbízott kezéből a halálra Ítélt Honoriát, akit az apácák égő méccsel kezükben, halotti búcsúztatót énekelve kísértek a kapuig. Újra bezárult a kolostor kapuja, Honoria bírái s az üvöltő tömegtől körülvéve reszketve állt a kapu előtt. A poroszlók megragadták a gyenge leányt s durva erőszakLakáscsere. A lakásrendelet megjelenésekor már kifejezésre juttattuk azt a nézetünket, hogy a rendelet sem a lakásínséget nem szünteti meg, sem annak az á'dá lan viszonynak, mely háztulajdonos és lakók közt mind áhalánösabbáválik, nem vet véget, mert az igénybevehető lakások száma egyre fogy, mig a lakást igénylők száma mindig nagyobb lesz. Tapasztala áink vannak arra nézve, hogy itt Halason nagyon sok olyan háztulajdonos van, aki ugyanolyan lakásbér mellett a már megunt lakó helyett szívesebben adná ki másnak s viszon sok olyan lakó is van, aki meg szívesen menne más lakásba, (a- lán nagyobb lakbért is fizetne^ csakhogy a háztulajdonostól megszabaduljon. Egy csomó ember él igy egymás közelében, akik egymásnak csak terhére vannak. Nagyon jói íudjuk, hogy a lakáskérdés gyökeres megoldása csak uj lakások építésével s annak következtében a lakások szabadforgalmának illetőleg cseréjének helyreállításával vihető keresztül. Minthogy azonban ezekiől még nagyon messze vagyunk, addig is kell valami módot találni arra nézve, hogy legalább a rendeletmegszabta koriátokon beiül enyhítsünk a mai nyomorúságos helyzeten. Különösen u ját kell vágnunk a lakásadók és a lakók között kifejlődött és a társadalmi együítmüködést veszélyeztető gyűlölködésnek. És ezt meg lehet csinálni. A rendelet módot ad a lakai a szomszédos vesztőhelye felé cipel ék. A kivégzés rémes látványáért rajongó csőcselék ordítozva s gúnyolódva követte az áldozatot. Honoria ártatlanságának tudatában az ut alatt már csodás lelki erővei rendelkezett s nyugodtan ment a zajongók között. A vesztőpiacon iszonyú néptömeg fogadta Honoriát; csak kisebb része volt az, mely szánta a többség ajkáról gúny, szilok s átok szóródott az elűzött apáca felé. A bírák a tér közepére mentek az elítéltei, ahol már készen állt a máglya. A máglyára egy deszkapadozat vezetett fel, először erre állították fel Honoiiát poroszlói. Az egyik világi biró messze csengő erős hangon igy szólt a tömeghez: — Veszprém várnépe az Urban ! Dicsőségesen országoló apostoli királyunk nevében ítéletet hoztunk Verebélyi Klára, Honoria néven nevezett dome- kos-rendi volt szerzetesnő pöré ben, aki meggyalázta szent öi tönyét s bemocsko'ta tiszta fá- lyolát. A szerzet kiűzte falai közül, mi meg nem fogadjuk vissza a világba, amiért is ité etünk igy szól: Verebélyi Klára máglyán égettessék el, hogy lelke az égi Biró előtt mihamarább számot adjon bűnös cselekedetéért. A világi biró ketté tört egy pálcát s azt a halálra Ítélt leány elé dobta, erre felharsantak a kürtök, a poroszlók pedig a máglyára hurcolták Honoriát. A tömeg egy része borzalommal, mások állatias gyönyörrel nézték, miként kö özik a máglya oszlopához a fiatal leant, miként lobban fel a szurokkal leön ö:t farakás. Honoria még egyszer szemeit a sötét égboltra emelve, messze csengő hangon felkiáltó t: — Irgalmas Isten, te vagy tanúm, hogy ár aüan vagyok, — szólt lelkesen, azu án a lángcsóvák körülölelték s csakhamar megölték a vértanú leányt. Zivataros éjszaka borút'Veszprém várára. A vesziőpiac szenes gerendákká vált máglyájának romhalmazát -csúnya káromko dással szed ék szét a poroszlók a viharos éjszakában. A szakadó éső elverte az utolsó szénpormaradékot is. Az arra bandukoló éjjeli őr megelégedés sei konstatálta, hogy a poroszlók lelkiismere.esen el akari o iák a máglya maradékait. A vár déli kapuja felé egy fehérköpenyes keresztes vitéz lovagolt ügetve. Amikor a kapuhoz ért, harsány hangon bekiáltott egy bódéba: — Hej. kapus ! Ébredj, nyisd ki a kaput! — Ki vagy, — kérdé belülről egy álmos férfihang. — Kérész es vitéz! — Hová mégy ebben a pokoli időben ? — A szent földre. Siess, mer- sietős az uíam. A kapus egy mécses lámpával s a kapu kulcsával kezében kit jött bódéjából s megvilágt o ta a lovast. (Folyt, köv.)
