Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1920-04-21 / 16. szám

s KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE ' április 21 Rablógyilkos, akit birkalopásért köröznek. A Dana—Tisza csatornát Kecskemét mellett vezetik. Bubinek Gyula földmivelésügyi miniszter leiratban értesítette Kecs­kemét város törvényhatóságát, hogy még április hóban megkezdik a ta­lajkutató fúrásokat Bugac-Monostorou. £ szerint a leirat szerint a Duna— Tisza-csatom a Bugac-Monostoron át Kecskemét és Félegyháza alatt fog elhúzódni. A csatorna kiépítésével kapcsolatban van a bugaczi vasút kiépitése, amelynek létesítésére Kecs­kemét Táros közönsége 20 millió korona alaptőkével részvénytársaságot alakított. Az előmunkálatokat már megkezdték, valamint lépéseket tettek a sinanyag beszerzésére is. Az utóbbi időben a halasi gazdák­tól ismeretlen tettesek birkákat és jószágot loptak el. Nemrégen Keller József balotai lakostól vittek el 14 drb birkát. A gazdák feljelentésére a rend­őrség megindította a nyomozást, amely eredménnyel végződött. A rendőrség Kellertől ellopott 14 drb birkát Krabot Iguácz ötömösi lakos­nál megtalálta. A nyomozás során kiderült, hogy a birkákat Szabó István lopta el, Krabot o;gazda volt. őrség keresi birkalopásért, hanem a szegedi felsőszállási rendőrkapitány­ság is körözi nagyobb bűn . elköve­tése miatt. Kiskunmaj'sán hónapokkal ezelőtt éjjel egy csendőrt szolgálata közben két ismeretlen egyén meggyilkolt. Az egyik tettest a szegedi rendőrség Szabóban véli felismerni. Szabónak valódi neve Popán István, Szabó néven bujkált a rendőtség elöl. A rendőrség minden intézkedést megtett Szabó, illetve- Popán kézre- keritésére. Szabót nemcsak a halasi rend­Tagja már . a Terület Védő Ligának ? HÍREK. tJön-e színtársulat Halasra ? A Kalocsán játszó Miklóssy Gábor szín­társulata azzal a kéréssel fordult a városi tanácshoz, engedjék meg nekik, hogy 6 heti időtartamra Ha­lasra jöhessenek. A városi tanács a kérelem fölött úgy döntött, hogy fel- tóteieseu megadja a játszási enge­délyt Miklossynak azzal, ha a már régebben kiadott játszási engedélyre Heltai Hugó színigazgató nem ref­lektál. A városi tanács ez iránt kér­dést intézett Holtaihoz, s ha Heltai társulata nem jöhet városul kba, ak­kor nem gördít akadályt az elé, hogy Miklóssy a jövő hónapban Halasra jöhessen társulatával. Igazolvány nélkül lehet utazni Tiszántúlra. Tiszántúlra való utazásoknál a jö­vőben utazási igazolványokat besze­rezni nem szükséges, az esetleges ellenőrzések akadálytalan lefolytatha- tása czéljából azonban feltétlenül szükséges, hogy az utasok kétségtelen személyazonosságukat megállapító ok­iratokkal lássák el magukat. Francziaországban levő foglyaink hazaszállítása. Francziaországban még vis3*a maradt körülbelül ötezer magyar ha­difogoly hazaszállítása a magyar kor- házvonatokkal a napokban kezdetét veszi, az első ilyen szállítmány áp. rilis 18 án érkezik meg Buchba, a svájczi határra. Kommunisták a bíróság előtt. A kalocsai törvényszék Csajághy Imre duuapataji tanitót, aki a kör­nyéken izgató beszédeket tartott a kommmuuizmus mellett, 4 évi bör­tönre ítélte. — Május 3 án lesz a főtárgyalás a gyilkosság, rablás bün­tette és egyéb bűncselekmények miatt vádolt Peczkai József és társai bűnügyében a budapesti kir. büntető törvényszék előtt. A bűncselekmények elkövetésének helyei: Devecser, Brsekcsanád, Sü- kösd, Kiskörös, Akasztó, öregcsertő. Amint látható, a vád a Duna-Tisza- közi ellenforradalom leverésével kap­csolatos legnagyobbrészt. A kir. ügyészség egyébként egy újabb ter­jedelmes vádinditványában a Kalocsa, Dunapataj, stb. környékén elkövetett gaztetteket is vád tárgyává tette. Ez ügyben a fótárgyalás még nics ki­tűzve. Uj vonat Halas-Budapest között. Halasiaknak a Budapestre való utazás megkönnyebbült. Egy uj személyvo­natot állítottak be, amely hétfőn, (kedden, csütörtökön és szombaton közlekedik. Az uj személy vonat Budapestről indul d. u. 3 óra 10 perczkor, Halasra érkezik este 8 órakor, Halasról indul reggel 4 óra 20 perczkor, Budapestre érkezik d. e. 9 óra 30 perczkor. Ezzel szemben megmaradt a régi személyvonst is, amely most is úgy közlekedik, mint azelőtt. Dr. Babó Mihály előadása. Múlt vasárnap nagy hallgatóság előtt A „MOVE -és a társadalom“ czimen tartott előadást a közgyűlési teremben Dr. Babó Mihály. A MOVE keletkezésének ismertetése után rátért arra, hogy az elöljáróság és a kép viselő testület szavazzon meg 50— 50 ezer koronát a Movenak, — a Terület Védő Ligának, a hadirokkantaknak, a hadiözvegyeknek, és árváknak és a hadifoglyok haza- szállítására fái millió kamatuélküli kölcsönt bocsásson a város a MOVE rendelkezósósóre, — ezt azért tartja szükségesnek, hogy ezen összegen a MOVE azon tagjai s a város azon polgárai részére, akik erre igényt tarthatnak mezőgazdasági ruházati és élelmiszereket szerezhes sen be s mérsékelt árbau juttathas sa, ezzel is előmozdítva az ál­dásos egyetértést a katonaság és a polgárság között. Államvizsga. Babó Gyula rendőr- kapitány a budapesti tudomány egye­temen az államvizsgát sikerrel le­tette, Sót a Hangya mindkét üzletében még mindig kaphatnak a nem tagok is. A főgimnázium uj tanára Dr. Nagy József eltávozásával megürese­dett tanári állásra a ref. egyháztanács egyhangúlag Dr. P a u 1 o v i e s Ist­ván volt Selmecbányái főgimnáziumi tanárt hívta meg. Iparkamarai választás. A buda pesti kereskedelmi és iparkamarai választók összeírására kiküldött albi­zottság nevében Dr. Thuróczy Dezső h, polgármester közli, hogy a választói jogosultsággal biró halasi kereskedők és iparosok összeírása czéljából az albizottság folyó hó 23-án pénteken,- 24 én szombaton délelőtt 8—12 óráig délután 2—5 ig, és 25 ón vasárnap délelőtt 8—11 óráig a tanácsterem­ben együtt leEz, amikor a helybeli iparosok és kereskedők szavazó iga­zolványok átvétele végett jelentkez­hetnek. Mennyi pénzt bélyegeztek felül Halason ? A halasi pénzintézetekhez 88 millió 374 ezer 405 koronái vittek be felülbélyegzés végett. Ebbői a Gazdasági Bankra esik 11 millió 469 ezer 580 korona, a Kereske­delmi Bankra 9 millió 34 ezer 590 korona, a Takarékpénztárra 7 millió 882 ezer 865 korona, a Hitelbankra pedig 5 millió 487 ezer 370 korona. Hangverseny. Br. Gluzek Loránd cselló művész hazánk üa csütörtökön este fél 8 órakor a Move javára nagy hangversenyt rendez a városi színházban. Műsora olyan számokat is tartalmaz, melyek még a tevésbe zeneértő közönséget is magukkal ragadják. Külföldi és bazti kritikák mint hangszerének elsőrangú mes­terét méltatják, s különösen csodás lágy tónusát és ördöngös technikáját emelik ki. A halasi közönség rend­kívüli érdeklődéssel készül erre a ritka zenei eseményre, az estélyen közreműködik városunk fia Práger Ede zongoraművész a budapesti ki­váló Szendy tanár tanítványa. Jegyek elővételben kaphatók Mikes Ferencz gyógyszertáré b a n. Helyárak: Páholy 100 K. Oldalszák földszinti első 4 sor 30 K., a többi sor 20 K. Erkély összes sor 30 K. Állóhely 10 kor. Hangverseny után táncz. Felülfize- tések köszönettel fogadtatlak. Polgári fiúiskola. A Helyi Ertesitő évekkel ezelőtt már sürgette, hogy városunkban állítsanak fel polgári fiúiskolát. Akkor az iskola ügye el­aludt, most mozgalom indult meg az iskola felállítása érdekében. Magas jószágárak. Soltvadkerteu vasárnap tartották meg az országos vásárt. Igen sok jószágot hajtottak fel a környékből a vásárra, venni azonban a tulmagas árak miatt, senki sem tudott. Halasról is többen mentek el a vásárra, de jószágot nem vehettek. — Kiskőrösön a múlt- heti piaczon egy kiskőrösi lakos egy középszerű fias tehenet árult nem kért érte többet, mint 65 ezer koronát. Egy másik pedig hízóit sertésért kilónként és élősúlyban mindössze 140 koronát kért. A virilisek névjegyzéke közszem­lén. A virilisek 1920. évi névjegy­zéke a kiküldött bizottság által 15 napi közszemlére van kitéve a városi adóhivatalon, Lőrinczy Károly adó­jegyző szobályában, ahol megtekint- nető és ellene a felszólalások meg­tehetők. — Ugyancsak 8 napi köz­szemlére vau kitéve az 1919. évre szerkesztett adókivetési lajstrom amely érvényesítési záradékkal el­látva a pénzügyigazgatóságtól le­érkezett. Ismeretterjesztő előadás. Vasár­nap d. u. 3 órakor a közgyűlési teremben Tallóssy János tart elő­adást a „Délvidékről.“ Mennyi póstapénz forog közkézen? A postatakarékpénztár kimutatását szerint f. évi márczius hó 81 én 1 milliárd 127 millió 887 ezer korona értékű postapénz volt for­galomban. Kukoricza. Hangya szövetkezet 2000 inéteimázsa kuboriczájából az első kétszáz mázsa megérkezett. Az osztás szerdán 21-én kezdődik. Utalványt a vételár lefizetésekor a Hangya központi üzletében adnak s a kukoriczát a Mészöly-féle Bem. utczai raktárban osztják. Ara méter- mázsánként 840 korona. Egyenlőre csak Hangya tagok vásárolhatnak. Szerdán délelőtt a tanyai tagok kapnak kukoriczát, a városiak csütör­töktől kezdve jelentkezzenek. Tanítók igazolása. A pestmegyei ev. esperességi törvényszék a műit héten kiszállt Kiskőrösre, és a kom­munizmus gyanújával terhelt kiskö rösi és 8olvadkerti tanítók ellen le­folytatta á fegyelmi eljárást. A közjegyző hivatalában. Dr Nagy Mór kir. közjegyző betegségé­ből felépülve hazaérkezett és hivatalos működését újból megkezdte. A rokkant katonának. Múlt heti felhívásunk, mint alább látható, Dem maradt eredmény nélkül. A rokkant, munkaképtelen katona részére ada­koztak : Helyi Értesítő 20 koronát, Vogt Antal 5 kor. Dacai Pál 10 kor. Keresztes József vendéglős 10 kor. özv. Csizmadia Antalné 5 kor Vass Molnár István 30 kor. Összeirjik a menekült köztisz* viselőket. A kormány elrendelte, hogy Magyarország meg nem szállott területére 1918. október 81-e óta menekült közszolgálati alkalmazottak­ról kimutatást kell készíteni. Halasén is vannak menekült közalkalma­zottak. A Kiskunhalasi Kölcsönössególyaé Egylet értesíti üzletfeleit, hogy a befizetések hétfőn, szerdán és szom­baton d. u. 2 órától 5 óráig esz­közöltetnek. Letartóztatás elől a halálba. Ve­res Sándor 19 éves nagykörös) ko­vácssegéd, éppen abban az időpont­ban, midőn a kommunizmussal kap­csolatos ügyek miatt le akarták tartóztatni, fejbelőtte magát. Tánczmulatságok, A polgári Ol­vasókör április 24-én saját helyisé­gében zártkörű táuczmulatságot ren­dez. — A helybeli ifjúság tánsz- mulatsága a MOVE javára április 25-ón lesz a Népszigeten. Riadalom a moziban. Vasárnap este mozi előadás közben a karzaton elhelyezett díszlet eldőlt. Ez robajjal történt, mire valaki elkiáltotta: hogy tűz van. Lett erre riadalom. A közönség ijedten igyekezett hogy minél előbb kijusson az utczára. Szerencsére csakhamar nyilvánvaló lett, hogy egy éretlen kijelentésről, van szó. 20 tagból álló betörébanda követ el rablásokat Jászszentiászló és Bs- gacmonostor között. A környékbeli csendőrségnek sikerült a betérőtár­saságból négyet elfogni. A többiek­nek is nyomába van a csend őrség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom