Halasi Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1920-02-25 / 16. szám
ai * HALASI ÚJSÁG 3. oldal es ugyanakkor az erdélyi főiskolákon kitanult oláh ifjak erős irredentáját a magyar uralom ellen. Ványi tanár élénk tetszéssel kisért előadása után Bernáth Zoltán szavalatát és Hajossy István magyar dalokból álló, cigányzenés énekszámát jutalmazta hálás tapsokkal a közönség. Következő előadás február hó 29-én vasárnap délután 3 órakor lesz, melyen Borbás Imre — „a magyar békefeltételek“-ről tart előadást. A propagada-bizottság önzetlen munkálkodása — még „a Bándi“ is ingyen húzta — megérdemli, — hogy a város közönsége minél nagyobb számban jelenjen meg ismeretterjesztő előadásain.-Hannauer püspök halasi útja. Hannauer váci egyházmegyei püspök május hónapban Halasra érkezik, hogy hívei között kiossza a bérmálás szentségeit. Nagykörös Horthy kormányzósága mellett. Nagykőrös város képviselőtestülete a múlt héten közgyűlést tartott, mely alkalommal Horthy Miklós fővezérnek ideiglenes államfővé való megválasztása tárgyában felirattal fordult a nemzetgyűléshez. Spanyol betegség. A spanyol járvány Halason szünőfél- ben van, az iskolákat március elsején valószinüleg már megnyitják. Hermanovszky Szentes rendőrfőkapitánya. Múlt szerda számunkban megírtuk, hogy Hermanovszky Emil rendőrtanácsost Szegedre rendelték. Újabb értesülésünk szerint Hermanovszky Szegedről Szentesre kerül rendőrfőkapitánynak, mihelyt onnét kivonulnak a románok. A por. Lehetetlen szó nélkül hagyni, ne üdvözölni a halasi specialitást, amelyet már a múlt nyár óta nem láttunk a levegőben úszkálni, — a port, amely újra megjelent az utcákon. No, ha már újra porzik a föld a lábunk alatt, akkor közeleg a tavasz s egy kevés tavaszi esőzés után ismét „élvezhetjük“ a hamisíthatatlan halasi port, amely megtölti szemeinket, füleinket, orrlyukainkat és a szánkat. Sok bosszúságot okozó jó ismerősünk, vegyes érzelmekkel üdvözölünk. Gyorsított személyvonat Halas és Budapest között. Február 25-étől egy uj személyvonat menetet rendeznek be Halas és Budapest között, amely naponta fog közlekedni. Az uj járat gyorsított személyvonat lesz, amely este 8 órakor érkezik Budapestről Halasra s innét másnap hajnali 4 órakor indul vissza Budapestre. III. Az ügy ezen stádiumában megérkezik Horthy, s átveszi a hadsereg szervezési munkálatait. Megérkezését általános öröm fogadja a keresztény és tisztán nemzeti irány képviselői részéről, ám az ellentábor is erősebben kezd mozgolódni. A M. O. V. E. a szegedi Nemzeti Színházban gyűlést tart, melyen Horthy kétezer tiszt és legénységből álló tömeg előtt kijelenti, hogy azokat a katonákat, kik bizalmukat beléje helyezve, Szegeden körülötte csoportosultak, soha el nem . hagyja és a nemzeti szinü zászlót, melyet bizalmuk adott kezébe, soha el nem ejti. Megkezdett utján tántorithatatlanul megmarad a végsőkig, s erről sem honfitársainak intrikái, sem idegen hatalmak parancsa le nem téríthetik. Horthy nemes lelkének a nyilvánosság előtt való ezen első megnyilatkozását a hallgatóság leirhatlan lelkesedéssel, örömköiun'ek között fogadta. A gyüH| emelkedett lefolyása a megjelel francia tisztekre is nagy hatást gyakorolt: a toborzást megengedik, minek következtében az 1300 felfegyverzett katonán kívül rövidese:; 4—5000 főnyi nyilvántartott és besorozott i ember áll offenzív támadás ese- 1 téré készen a kormány rendel- ! kezésére. A nemzeti mozgalom természetesen azonnal kiváltotta reak- i cióját. Annak a nemzetrontó ide- : gén fajnak, — amely az ország- i ban benn a kommunizmust elő- , : idézte — exponensei Szegeden is munkába állottak, s a félre- j vezetett munkássággal kezet fog- t va, azon igyekeztek, hogy a már j már hatalmassá váló és az internacionalista hóbort letörésére irányuló szegedi akció elé minden • lehető módon akadályt gördítsenek. Hti segítő társra találtak Varjassi Lajos, volt kereskedelemügyi miniszterben, aki szin- leg a nemzeti ügy szolgálatában j állott, de alattomban minden esz- í közt megragadott, hogy a heiy- S zeí minden olyan megoldását i meghiúsítsa, mely nem az ő : szájaize szerintinek ígérkezett és 1 nem az ő beteges ambícióját | szolgálta. Munkájukat siker is j koronázta, mert az entente hosz- szas huza-vona után kijelentette, hogy nem hajlandó a szegedi kormányt — azt a szegedi kormányt, mely egyenesen az ő kívánságára alakult meg — támo- ; gatni. Folyt. köv. A lókupecek üzletei. Szállitanak-e a cseheknek lovakat ? Múlt számunkban „Szarni“ cim alatt irtunk arról, hogy egy Schwarcz Sándor nevű 25—26 éves fiatal ember a Bácskából átcsempészett lovakkal milyen milliós üzleteket csinál. A név : körül lényegtelen tévedés történt: a „Szarni“ nem Sándor, hanerr „Salamon.“ De az annyira nem fontos mert voltaképpen ezeket a milliomos lószállitási üzleteket három fivér és egy sógor bonyolítja le, van közöttük Sándor is, Salamon is és Lajos is, mind Schwarcok, sőt az üzlettárs sógort is Schwarc Ernőnek hívják. Végeredményében a milliomos üzletet nem is azért tettük szóvá, mert valami bűncselekményt akarnánk ezzel leleplezni, csupán a nagyszabású lószállitás tovább bonyolítása iránt érdeklődünk. Arról van szó, hogy ennek a Schwarc-társaságnak a budapesti Tatersalban istállója van s ezek a lovak állítólag mind ott lesznek eladva, de arról is van szó, hogy ! nyomozás folyik abban az irányban is, hogy: kik szállítanak lovat a cseheknek? Mert az is ! bizonyos, hogy erős a gyanú, j hogy a csehek gyönge lóállomá- j nyukat Magyarországról akarják kiegészíteni, sőt kapnak is innét átcsempészett lovakat. Most már az a kérdés, hogy a csehek — a náluk megszokott ravaszsággal — neme Magyarországon keresztül Bácskából szerzik-e be a szükséges lovakat. Kérdés az is, hogy a Schwarc | Samu, Sándor, Lajos és Ernő konzorcium lovaiból mennyi ma- j rád Budapesten. Ezt mára fővá- | rosi rendőrhatóságnak kellene megállapítani. Annyi bizonyos, hogy a lószállitás most nagyon jól megy, hetenként 40—50 ló is megy fel Halasról Budapestre. De ezek a lovak nem csak Bácskából származnak, hanem Halasról és környékéről is. A lovak ára Budapesten horribilis magas, oly any- nyira, hogy a halasi drága árat is erősen felülmúlja. Ez termé- ; szetes is, különben nem csinál- • nának jó üzletet „Szamiék.“ Hadirokkantak — kiknek túlfizetése nincsen — január és február havi illetmények felvételére jelentkezzenek a tanácsjegyzői hivatalban. Országos vásár. Nagykőrösön február 29-én és március 1-én országos állat- és kirakodó- vásárt tartanak. Vészmentes bely- I ről bármiféle állat felhajtható.---------------------------------------------J G ulyás plébános Vácott. Gulyás Ferencz római katholi- kus plébános a megyés püspök látogatására Vácra utazott. Kommunista btlnpörSk. A kalocsai törvényszék izgatással és egyéb bűncselekményekkel vádolt Hubai Miklós 26 éves joghallgató, jánoshalmi lakos ellen a február 20-iki tárgyalás tanúvallomás alapján az összes vádakat elejtette. A bíróság Hubai ellen a további eljárást megszüntette s őt az internálás mellőzésével azonnal szabadlábra helyezte. Február 20-án tárgyalta a bíróság Tóbiás József 20 éves és Novák István 25 éves kisszál- lási béresek izgatási ügyét. A bizonyítás lefolytatása után Tóbiás ellen az eljárást megszüntették s Novákot is fölmentették az izgatás vádja alól. Mindakét vádlottat az internálás mellőzésével szabad lábra helyezték. TUzoltó-gyUlés. A helyi tüzoltótestület dr. Kozics elnöklete alatt f. hó 22-én tartott közgyűlése a múlt évi számadást elfogadta, a költségelőirányzást tudomásul vette és elhatározta a a tagok újabb gyűjtését, mert mindenkinek pártolnia kell a vagyonbiztonságnak ezt az igen fontos eszközét. A gyűlésen a pénztár javára Gyenizse Antal 50, Zámbó Sándor 20, Schőn- heim Antal és Keresztúri Pál 10—10 koronát adományoztak. Elfogott halasi politikai megbízott. A rendőrség elfogta Csomortányi Károlyt, aki a proletárdiktatúra alatt politikai megbízott volt a halasi vonalparancsnokságnál. Csomortányi ellen a bűnügyi vizsgálat folyamatban van. MéhészkSr Halason. Végre egy egészséges és a mai nehéz időkben nagyon helyes irányú szövetkezésről adhatunk hirt: megalakult a Kiskunhalasi Méhészkor. A múlt vasárnap délelőtt tartott népies gyűlésen egyenlőié 50 taggal alakították meg a méhészkört. Elnök lett Gál István ig. tanító és titkár Trapl Dezső, aki az egész mozgalom kezdeményezője volt. Le az oláh Irka-firkákkal ! Ha nem raboltak volna ki minket olyan irgalmatlanul az oláhok, talán már el is felejtettük volna őket de prima rablók voltak, sőt még mindég itt leselkednek a Tisza túlsó partján. De legalább legyünk azon, hogy ezek a kellemetlen látogatók, mennél kevesebbet jussanak az eszünkbe. A halasi utcák házainak falain még lépten-nyomon találkozik az ember oláh falirá- sokkal, amelyeket a román katonák többnyire kék krétával rögzítettek oda. Szomorú dolog, hogy még középületeken (iskolákon) is ott éktelenkednek ezek a felírások, amelyek jelezték, A Magyar Nemzeti Hadsereg története.