Halasi Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1920-05-09 / 37. szám
-V* 2. «Mal •' É-ST—rr-r HALASI ÚJSÁG áj május 8. ■>• fc.; v Ram várhatunk semmi jót a feltételektől; tisztárr láthattuk ellenségeink szánok dékát, amellyel megcsonkít tani, gazdaságilag teljesen tönkretenni akarnak. Tudjuk igen jól azt, hogy mint legyőzőiteknek a megsarcolás, kiszipolyozás, nemzeti erőnk legyöngitése jár osztályrészül. De hogy a végleges békefeltételek álig lehetnek enyhébbek a már ismert korábbi feltételeknél, látszik abból, hogy az entente nagyhatalmak, s ezek között leg- elsősorban Anglia megnyugtatni akaró kijelentéseket tett, mely szerint a békefeltétel végrehajtásánál kimé- ' letesen fognak bánni Magyarországgal.; Lehet, hogy a kormány tagjait a sok kényszerítő körülmény hatása alatt befolyásolni lehet a béke aláírására, de maga a nép, a nemzet nem fogadhat el soha olyan halálos ítéletet, melyet önmagán kell végrehajtani. A háború összes kiadása, a bolsevizmus, az oláh megszállás és kifosztás nem ke- rült annyi áldozatba, mint amennyit a sovárogva várt béke igazságtalan, egyoldalú feltételei raknak ránk. Ha minden aranyunkat, ezüstünket, vagyonúnkat s lekoptatott utolsó szál ruhánkat odaadnánk is, akkor sem lenne elegendő a ránk pénzben, állatokban, ingóságokban kiszabott hadisarc kifizetéséhez. Nem csak az elődeink és a mi verejtékünkön szerzett javakat kívánják ellenségeink, hanem azokat is előre, melyeket talán száz esztendőn át gyermekeink és utódaink verejtékezve szerezni fognak. Ebben a világháborúban legjobban mi róttuk le a sarcot, oda veszett fiaink vérével, a hazakerültek rokkant bénaságával, hadifoglyaink száműzetésével, a tőlünk elszakított testvéreink szenvedéseivel,'jajkiáltásával, Milliárdokat rabolt el tőlünk a megszálló ellenség, annyi is alig maradt számunkra, hogy nemzeti erőnket, életképességünket fenttartsuk. Ideig-óráig lakmározhat- nak az elaléit nemzeten a sötét hollők, de a fájdalom felriaszt, eszmélethez és erőhöz juttat a közös veszély tudata. Akkor lesz elég erőnk, megmutatni, hogy ezeréves szabad hazánkat a Kárpátoktól az Adriáig újra az édes magyar szellő lengi át. Öngyilkosok azonban nem leszünk soha! F—n. A Város közgyűlése. Mit tárgyal a kópviealőtestület? A város képviselőtestülete május 8-án, szombaton délolőtt 0 órakor a közg) Clési teremben rendkívüli közgyűlést tart, amelynek tárgy sói ozat a a kővetkező: Az ingatlanforgalmának ideiglenes szabályozásáról szóló rendeletek alapján kiállított hatósági bizonyítványok beterjesztése. Borit«! és husfogyasztási adé kezeléséhez a városi tanács mellé bizottság kiküldése, A sóstói és fehértói halászati jogok haszonbérének f. é. 1020. történt felemelése tárgyában bérlőkkel, felvett jegyzőkönyvek beterjesztése. Az ideiglenes polgári biztosok és ideiglenes rendőrlegénység 1019. év IV. negyedér« és 1020. I—III. negyedére járó felemelt családi pótlékának illetőleg családi pótlék kiegészítésének megállapítása iránt a v. számvevőség előterjesztése, Tömösközy István v. Írnok családi pótlékának megállapítása. Nagy Lajos városi alszámvevé felebbezése családi pótlék ügyében. Az adókivetési munkálatokban való részvétel és az adóhivatal ellenőrzése céljából kiküldött bizottság ügyében az adójegyző jelentése. A szegedi rendőrkapitányság rendelete a kiskunhalasi rendőrség államositása tárgyában. A kéményseprési dijak felemelése. A Bédi-féle ház eladása tárgyában a v. tanács javaslata. A nemzeti hadsereg élelmezése tárgyában a v. tanács javaslata. Dr. Thuróczy Dszső h. kösig. tanácsnoknak, a polgármesteri javadalom utalványozása ügyében a v. tanács javaslata. A virilisek 1*20. évi névjegyzéke. Április havi pénstárvizsgálat- ról a polgármsster jelentése, HÍREK. Naptár. 8. Szombat. Kath. Mihály, ref. Gizella. 9. Vasárnap. Katb. Hogate, ref. Gergely. 10. Hétfő. Kath: Antonina, ref. Ármin. 11. Kedd. Kath. ét ref: Mamert. — Halasi Újság szonbatoa. Olvasó közönségünk igényeinek minél nagyobb mérvben való kielégítésére eddigi vasárnapi számunk — mint olvasóink már néhány számunkból láthatták — ezután szombati dátummal jelenik meg s elárusító helyeinken már pénteken délután kapható. Elárusító helyek: Nagy tőzsde és a két Hangya. — Szolgálati baosztás. A pénzügyminiszter Lukács. L. Miklós állampénatári tanácsost szolgálattéielrs a halasi állampénztárhoz osztotta be. — A TsrQlitvédö Liga taggyüjtisi. A népszámlálással kapcsolatban a népszámláló tanítók is eredményesen toborozták tagokat. Hazafias buzgalmak eredményeképen 12 alapító, 128 rendes, 210 pártoló és 50 kültag csatlakozott a Ligához. Tagdijakbél eddig 19.080 K gyűlt össae. Nyugták már készülnek s Kristóf József, főgimn. tánA<r, a Liga halasi csoportjának pénztárosa május hó folyamán fogja a tagok kezéhez juttatni, .' —. Hordók. A háború alatt igen sok hordó pusztult el, amennyiben a katonaság részéről a harctéren fogyasztott ital- nemüek hordóit jórészt a helyszínén eltüzelték. A románok is nagyon sok hordót raboltak el. Ez a körülmény, valamint folyton élénkülő borkivitelünk, teszi érthetővé azt, hogy hordógyáraink élénken vannak foglalkoztatva. Ócska, javított hordóntk ára .hektóliterenként 350 korona, dongafából készült uj hordónak ára hektóliterenként 550 korona, deszkából készült uj hordók ára 400 korona. — Gabona rekvirálások. Május 5-én Halasra érkezett a kormány megbízottja s btjelentette a városi tanácsnak, hogy Halas és környékén május 15-ikéig huszonöt vaggon gabonanemüt fognak rekvirálni. Ebből a mennyiségből 20 vaggont Buda- i pestre szállítanak 5 vaggon Halason marad az ellátatlanok részére. Ha a rekvirá- iás nem járna kellő eredménnyel, a katonaság folytatja a rekvirálást. — Megengedik k kinds- tököt. Mint illetékes helyről értesülünk, a napokban rendelet jelenik meg, mely a kisüstön való főzést ismét megengedi. A gazdák tehát újból berendezkedhetnek a kisüstön való főzésre. — Az izsAkl direktórium. A kecskeméti törvényszék 17 rendbeli zsarolás és 1 rendbeli személyes szabadság megsértésének vétségében és ezért Kovács Pál volt izsáki direktóriumi elnököt és a direktórium többi tagjait: Bambalkó Józsefet, Végh Gézát. Vértes Jakabot, Sajósi Lajost egyenkfnt 8 hónapi börtönre és 3 évi mellékbüntetésre ítélte. A vádlottak ugyan az egész tárgyalás folyamán erősen hangoztatták ártatlanságukat de ez nem használt, mert a tanuk, akiktől a diktatúra alatt rekviráltak. akiket megbírságoltak, esetleg letartóztattak, sok terhelő adatét szolgáltattak. — Nagy müvészastély. A hadiárvák felsegályezésére előkészített május 8 és 9-iki nagy müvészestély iránt igen nagy az érdeklődés. Az est müsera a következő: Május 8.-án, szombatén 1. Prológ. 2. Bastien és Bas- tienne. Opera 1 felvonásban. Zenéjét szerzett«: Mozart. Szereplők: Bastien Kolbay Ildik, Bastienne, Feszely Sári, Colas varázsló, Cukor Kálmán a magy. kir. Opera tagjai. Színhely : Franciaország, 1750 körül.. 3. Tartini: Ordögtrilla. 4. Beethowen: Románc. Wieniawsky; Scherzo Tarantella. Wieniaweky: Mazurka. Hegedűn előadja: dr. Babóné Reuss Annus hegedümüvésa- nő, zongorán kiséri: Dienzl Oszkár zongoraművész. 5. Strause; Keringő. Előadják; Nirschy Emilia a m. kir. Opera balletmüvész* nője, Illés Bözsike tánemüvésznő. 6. Variatio a Silvia cimfl hallétből. Előadja: Nirschy Emilia. Május 9-én. vasárnap: 1. A va- rizshegedtt. Vigopera 1 felvonásban. Zenéjét szerezte: Offenbach. Szereplők: Mathlen apó, falusi zenész Cukor Kálmán, Georgette, a keresztlánya Fesze- lyi Sári. Antal, a kertészlegény. Kolbay Ildikó. Történik a Bretagne egy kis falujában 1700. körül. 2. Hubay: Walzer paraphrase, Sgambati: Serenata Hapo- letana. Hegedűn előadja: dr. Babóné. Reuss Annus, zongorán kitéri: Dienzl Oszkár. 4. Strausz: Keringő. Előadják Nirschy Emilia és Illés Bözvike. 5. Godzrd; Mazurka. Előadja: Nirschy Emiliá. — Jelentkezés magán- vizsgákra. Akik valamely állami, vagy községi polgári vagy fiúiskolái magánvizsgálatra akarnak jelentkezni, azok legkésőbb május 15-ikéig kötelesek kérvő- nyeiket a tantelügyelöséghez benyújtani, de az iskola igazgatósághoz címezve. A később beérkezett kérvényeket nem veszik figyelembe. — A kiskörös! mozi, A kiskőrösi községiszinházat mözi- előadások tartására a folyóévre Í0500 korona haszon-* bérért Lengváry Zoltán mérnöknek adták ki. r — Nyúl tóival. Balog (Ürge) Ferenc 2S éves majsai lakót március 8-án két házlnyulat lopott. A járásbíróság három napi fogházra Ítélte. — Hant# tanukat kara- satt. A „Kiskőrös és járása* Írja, hogy Lévai Osikár veit kommunista főraegblzott bflnpe- rének tárgyalására, az illetőnek testvére mentőtanukat keresett a napokban Kiskörösön. Különösen a Mendelényi családot környékezte meg a kellemetlen budapesti vendég, aki váltig azon bizonykodott, hogy a júliusi ellenforradalom idején a család egyik tagját — 2SOOO korona vérdij lefizetése után — na ó irgalmai szív* (?) bátyja men- tstte meg a biitos haláltól. Úgy tudjuk, hogy a mentési kísérlet sem Mendelényiéknél, sem másoknál nem járt eredménnyel, Senki sem akart szerecsenmos- datásia vállalkozni épen Láva! Oszkár személyéért, akinek csak itt Kiskőrösön három véres áldozat terheli a lelkiismeretét. HIRDESSEN a HALASI ÚJSÁGBAN.