Halasi Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1920-07-21 / 58. szám
julius 21. HALASI ÚJSÁG 3. oldal. — Törvényszéki orvos búnpöro. Dr. Schönwald József kalocsai törvényszéki orvos ellen az ügyészség szándékos emberölés büntette miatt (mint bűnsegéd ellen) vádat emelt. A vád szerint Schönwald az ellenforradalom leverése után két ártalan keresztény embert kiszolgáltatott a vörös terroristáknak, akik azutan meggyilkolták őket, — Felűlbélyegzik a játékkártyákat. A különböző illetékekről szóló törvényjavaslat szerint valamennyi játékkártyáért 10 korona bélyegilleték fizetendő, ha a kártyalapok fehér széle 10 miliméternéi nem szélesebb, 20 korona, ha a fehér szél 10 miliméternéi szélesebb vagy ha a kártyaképeknek kerek vonala nincsen. A kaszinók, kávéházak és klubok három hónap alatt tartoznak szintén a birtokukban levő játékkártyákat lebélyegeztetni, azután szigorú ellenőrzés alá kerülnek. — A zsidó — Krisztusfilmet hirdet. A „Bácskai Hirlap-“ban olvassuk: „Press- burger Izsónak, a Bosna filmvállalat agilis szuboticai igazgatójának, óriási utánjárással sikerült a világhiiü nagy Krisztusfilmet a Korzó Mozi részére meg" szerezni.“ Szóval a jugoszlávvá vedlett zsidó Pressburger «őst Krisztus képekkel csinál üzletet Szabadkán. — A dohánylopás és csempészés megakadályozása végett a pénzügyminiszter rendeletben utasítja a pénzügyiigazgatóságot, kogy a dohány töretésétől a beszolgáltatásig a legszigorúbb ellenőrzést teljesítsék, A dohányfóldek és a pajtában kezelt dohánytermés a legszigorúbb és legéberebb ellenőrzés alá kerül. KöKinösen ott lesz szigorú az ellenőrzés, ahol kistermelők foglalkoznak kincstári dohány termelésével. A lopás és csempészés megakadályozására ismét felfegyverzik a pénzügyőröket. — Köszön a tiszti- és altiszti családoknak. A m. kir, honv, miniszter a tiszti- és altiszti családokat kőszénnel óhajtja ellátni. Az állomás területén tartózkodó összes tényleges, nyugdíjas tiszt és altisztek (altisztek őrmestertől felfelé) azonkívül a tiszti, altiszti özvegyek és árvák kőszén szükségletüket a katonai állomásparságnál legkésőbb f. hó 25-ig jelentsék be. A bejelentés csak személyesen eszközölhető. Később érkező bejelentések nem lesznek figyelembe véve. — Védekezés a sertések hullása ellen, Az állatorvosi hivatal ától tart, hogy a sertések között a betegedések és elhullások száma nagyobb arányú lesz, mint az előző években, ezért nyomatékosan figyelmeztett a lakosságot, hogy saját jól felfogott érdekében sertéseit azonnal oltássá be. — Bibliás ember. Waldemar Psylander egyik legjobb alakítását A Bibliás Embert mutatja be ma az Apollo. Az elhunyt nagy művész megrázóan hü reálizmussal kreálja a megtört világfit, aki egy tévedés folytán ártatlanul börtönbe került esztendők múlva derül ki az igazság és kiszabadul, ekkor eldobja a világi örömöket és kizárólag a szegények istápolója lesz a Bibliás Ember. Előadás kezdete 9 órakor. Előzetes jelentés. Tipp, Tapp, Topp. a három jómadár szombaton és vasárnap a fővárosból leránduló művészek Ligeti Lajos igazgató vezetése alatt egy rendkívül sikerült, operetté kinema szkeccset adnak elő a fenti cimen. Bővebben a jövő számunkban. — Kálvinista Szemle a kálvinista intelligencia lapja, Prog- rammja a kálvinizmusnak. mint világnézetnek propagálása és az egyetemes emberi életre való alkalmazása. Előfizetési dija negyed évre 20 kor. Előfizetéseket elfogad a Halasi Újság kiadóhivatala. — A tenyésztőének be Jelentése. A városi hatóság felhívja a tenyésztésre alkalmas mének tulajdonosait, hogy ménjeiket engedélyezés céljából mielőbb jelentsék be a m. kir. állatorvos hivatalában. Egyben jelentsék ott azt is be, vájjon nem volnának e hajlandók ménjeiket a m. kir. államkincstárnak illő ár mellett eladni, mivel a románok a tenyészmének nagy részét elharácsolták, az államkincstárnak szüksége van magánosoktól mének beszerzésére. — Népesedés. 13—20-ig. Szüle tje k: Keinráth Ferencz Péter és Kis Máriának Mária Etelka nevű leánynk, Göbölyös Balázs Gergely és Velemi Juliánénak Rozália nevű leányuk, Hoiváth István és Németh G. Erzsébetnek Gyula nevű fiuk, Hegyi Mihályné Farkas Etelnek Mária Magdolna nevű leánya, Pálfi Sándor és Kovács M. Eleonórának Eleonora nevű leányuk Gyenizse Antal és Tóth B. Katalin Juliannának József nevű fiuk, Kraxner Ferenc és Tömpék Máriának József nevű fiuk, Süli István és Horváth Annának István nevű fiuk. Sport. Vadkertre rándult át a halasi Move, footballcsapataf. hó 18-án. A tartalékokkal gyengitett Move, csapata az első félidőben két goalt is kapott, amely legjobban a vadkertieket lepte meg. A Move, erélytelen, {kapkodó játékát abbahagyva erélyesebb támadásba kezd és szép lefutással egy goalt lő Vadkertnek, Különösen szépen játszott a Move, a második félidőben, amikor hasonlíthatatlanul jobb volt Vad- keitnél, de üldözte a balszerencse, mert bár állandóan vadkerti kapu előtt folyt a játék, i javítani nem tudott. Eredmény 2:1 Vadkert javára. Minden magyar tagja a MOVE.-nek i Piaci árak. Áru K f Marha hús 50 _ Marha belsőrész . 30 __ B irka hús 50 —» Birka belsörész 30 __ B árány és borjú . 56 — Sertés „ 80 — Sertés belsőrész . , 48 __ Z sírnak való szalonna . 100 __ O lvasztott sertés zsír . 120 — Füstölt szalonna . 120 .__ A pró hal 10 — Nagyobb hal 20 — Fél kilós hal 40 __ T eljes tej. , ' . 5 50 Tejföl . 30 — Túró .... 24 __ V aj ... 100 — Tehén vagy juh sajt . 60 — Méz idei . : 60 — Méz ikrás 100 — Méz pergetett 80 — Ecet fokonként liter . 1 — Tojás . 2 30 Csirke páija 50 __ P aprikásnak „ 60 — Liba „ 100 __ K acsa 90 Öreg kacsa ., 110 __ T yuk 100 — Pulyka régi . 60 — Rózsa paprika literje . 30 — Közönséges „ „ 15 — Felelős szerkesztő: 9r.KARÁCSONYI ALADÁR. — A Halasi üság és a Nemzeti Nyomda telefon- száma 42. |Dregán Györgyi j ÉPÜLT-és BÚTORASZTALOS | I Kész bútor | | kapható. | Kéri a halasi közönség szives pártfogását. | Szabadkai-ut 8.1 Sóstón a halászcsárdában HALVACSORÁT rendez folyó hó 24-én SZOMBATON Bíró Antal vendéglős. Egy teríték halpap- Pft V rikásésturóscsusza OUlV Rossz idő esetén hétfőn lesz a vacsora. A nagyérdemű közönséget ezúton hívja meg Biró Antal vendéglős. í&Ai Legjobb miníségü legvastagabb tölgyfából készült uj és használt BOROSHORDÓK (Ászok hordók is) minden nagyságban és meny- nyiségben legolcsóbb napi hátökkap*Grflnvald Ernó Budapest, VI., Bulcsu-utca 13. (Lehel-utcánál.) Nemzeti Nyomda Vállalat | készít mindenféle községi és városi, kereskedelmi és ügyvédi stb. nyomtat- % ványokat. — Névjegyek, <jj körlevelek, meghívók. : : 1 Kiskunhalas, Szabadkai-ut 2. ^ UJ boros hordók 100 litertől 6000 literig I-a hasított tölgy fából raktárról kaphatók. FETS GYULA kádármester. 1 Budapest, II., Szegényház-utca 33. és II. Fazekas-utca 12. f APOLLÓ MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ "T Ma, szerdán Julius 21-én A „NORDISK“ 2 slágere * Waldemár Spyiander felléptével. A bibliás ember Dráma 3 felvonásban. I Az amerikai nagynéni Vígjáték 3 felvonásban: HETI MŰSOR: JÖN! JÖN! klnema- városi művészek vendéglelléptével A legkacagtatóbb szkeccs. Föv TIPP, TAPP, T0PP,| A HÁROM JÓMADÁR. Táncos Operette kinema- szkeccs 4 felvonásban. <w.. Előadás kezdete 9 órakor.