Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1919 (19. évfolyam, 1-27. szám)

1919-11-19 / 21. szám

KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE november 19 H A kalocsai hóhérok ügyének soronkivüli tárgyalását kérték. — Kik az áldozatok. — A pestmegyei junius 20 iki ellen­forradalom után Szamuely Tibor hó hórai rettenetes tömegmészárlást vittek véghez. Szamuely hóhéraival együtt különösen Kalocsán akasztatott fel sokakat. A kommunizmus bukáia után a Kalocsán véghezvitt mészárlások tette­seit nagyrészt elíogták. Mind Kalo­csán vannak, az igazságszolgáltatás sújtó keze lesújt rájuk. Szörnyű bű­neik nem maradnak megtorlás nélkül. Mind menekülőben volt. Nekun Lajos volt tengerész terroristát a kaposvári katonai rendőrség tartóztatta le.. Megtalálták nála naplóját, amely­ben a kalocsai gyilkosságok részle­tesen meg vannak Írva. Kiss Károly bőrkabátos pribéket Kalocsán fogták el. A kalocsai vörös uralom alatt ő volt Klein várospa­rancsnok és Dóra János direktóriumi tag testőre. A kalocsai fosztogatáso­kat és rablásokat 6 vezette. Később túl a Dunára menve ott szerepelt mint hóhér. Sogórának a házában a jászolban találták meg. Rablógyilkos­ság és egyéb bűncselekmények ter­helik lelkét. Rigó Ferenczet, Pervisch Gyula szabómestert, Trankó Bélát, Nagy Károlyt, Vigh Istvánt, Klein Ignáczot, Dóra Jánost, Szandor József 22 éves borbélysegédet, Osukovics Béla 22 éves villanyszerelőt, Jóó Rezső buda­pesti hentessegódet, akik mind résztvettek a Szamuely által elköve­tett gyilkosságokban, elfogták. Még többen vannak szökésben. A kalocsai hóhérok ügyében Platty György dr. előterjesztést tett Balogh György igazságügyminiszterhez, hogy ez ügyeket soronkivül tárgyalják. Mint értesülünk az igazságügy­miniszter sürgős kivételes intézkedést fog tenni a bűnvádi eljárás lefoly­tatására. Kalocsán 20 embert végeztetett ki Szamuely. Ezek mind közös sírban nyugszanak. Az egész sirhalom egy virágerdő. A sirdomb közepén két koszorú. Egyiket Kalocsa város kö­Jönnek a halasi hadifoglyok. — Hótről-hétre beszámolhatunk halasi katonák érkezéséről, akik olasz hadi­fogságból kerülnek vissza. Eddig már 100-on felül van azok száma, akik olasz fogságból visszatérhettek. Üjabban a következő halasi katonák hazaérkezéséről kaptunk hirt: Sza­bados Sándor, Komlós Sándor, Du­dás Antal, Czagány Kálmán, Kram- mer Benő, Sági István, Nagy Cz. Sándor, Kolompár István, Szeitert Mihály, László K. Sándor és Móczár Kálmán. Kis vásár volt. Vasárnap volt városunkban az őszi vásár. A vásár igen kicsi volt. Vidékről nem jöttek ádusok. A rossz idő még a halasiakat is távoltartotta a vásártól. A C8aígi fa. a földmivelésügyi miniszter megengedte, hogy a kalo­csai főkáptaian csalai erdejében két évi vágást kitermeljenek. A kiterme­lést részért akarják elvégeztetni, hogy fához és munkához juttassák a környék lakosságát. Kalocsa részére Csaláról körülbelül 100—200 öl fa fog jutni, mert a kitermelendő fa zönsége, a másikat a Dunántúlról a nemzeti hadseregben szolgáló kato­nák küldték a sírra. A koszoru- szallagok föliratai: A kiszenvedett vértanuknak — Kalocsa közönsége. A másik koszorún : Kalocsa vérta­núinak — A magyar nemzeti had­sereg kalocsai tagjai. Jelenleg egyszerű fakeresxt jelzi a vértanuk emlékét. A közös sírban nyugszanak: Csiszár Jenő 20 óve3 tanító, Hor­váth Lajos 21 éves joghallgató, Varajti József 17 éves földmives, Musza József 43 éves czipész, Rom- csics János 40 éves földmives, Berta Somogyi János 44 éves napszámos, Kovács Gergely 50 éves napszámos, Bernáth Ferencz 32 éves földmives, Gallina Zoltán 38 éves bödbakódi érsekuradalmi intéző, Vargacz Gergely 43 éves halomi kisbirtokos, Berta Antal 22 éves bödbakódi napszámos, Mészáros Ignácz 30 éves tanítóképző intézeti tanár, Ribáry József 34 éves dunapatalyi földmives, Császár István 34 éves tb. szolgabiró, Rigó Ferencz 19 éves napszámos, Szabadi István 37 éves napszámos, Horváth Gyula 32 éves bajai zenész, Lesnik István 26 éves uszodi borbély, Kővágó Sándor 27 éves negyveni földmives, Kálmán (Klein) József 40 éves kalocsai fakereskedő és Schvrarcz Józef kalocsai kereskedő. A temetéskor a közös sir halottjai közül tizenhetet ismertek névszerint. Kettőt mint ismeretlent temettek el. Egyikben az iűgén lévő R J. betűk­ből Ribáry József dunapatalyi lakost gyanították. A másik ismeretlennek azóta megállapították személyazonos­ságát. Berta Antal bödbakódi lakos­nak hasonnevű fia. A húsz áldozat közül Szabadit, Horváth Gyulát, Rigót és Lesniket junius 25-ón a kalocsai törvényszék udvarán lőtték főbe Szamuely gaz pripókjei. Kővágót és Muszát juniu* 25-ón felakasztották a Fó utczin. — A többi 14 vértanút junius 24-én este akasztás utján végezték ki a Fó utczin. mindössze 500 öl s arra Halas, Csá­szártöltés, Keczei s más községek is igényt tartanak. A kalocsai—kiskőrösi vasút a szénhiány miatt néhány napig szü­netetek 15-ón újból megindult a va­súti közlekedés. A birtokreform ügye. a Pest­megyei Gazdasági Egyesület Kegle- vich Gábor gróf elnöklete alatt ülést tartott. Ez alkalommal a választmány a birtokreform ügyével foglalkozott s azt határozta, hogy november 27-ére értekezletet hiv össze, amelyen a Pestmegyei Gazdasági Egyesület is részt vesz. Ezen az értekezleten megállapodás utján fogja tárgyalni a birtokreform ügyét. Vadászterületek bérbeadása. Dr. Thuróezy Dezső h. polgármester közli: A városi tanáes határozata folytán közhírré teszem, hogy: az I. számú vadászterület mely a keezeli müut és a Pest—zimonyi vasútvonal között terül el, bérbe fog adatni, kikiáltási ár 170 korona. A II. számú vadászterület a Pest—zimonyi vasút vonal és a kiskunmajsai müut között fekszik kikiáltási ár 1020 korona. A III számú vadászterület a kiskun- majsai müuttól a szegedi országúiig terjed kikiáltási ár 200 korona. A IV. számú vadászterület a szegedi országúitól a keezeli müutig terjed kikiáltási ár 1720 korona. Az árve­résre és a bérletre vonatkozó felté­telek és kikötések megtekinthetők a h. közig, tanácsnoki hivatalban. Az árverés f. évi november hó 27. nap­ján d. e. 10 órakor fog a h. közig, tanácsnoki hivatalban megtartatni, hova az érdeklődők ez utón is meg- hivatnak. Hogy védekeznek Szegeden az aprópénzhiány ellen Mint Szegedről jelentik, az aprópénzhiány elleni védekezésnek igen érdekes módját találták ki az ottani üzleti érdekelt­séget. Minthogy az aprópénz az utóbbi időbe* teljesen eltűnt a for­galomból, egyes nagyobb vállalkozók kénytelenek voltak házi szüksógpón- zeket bibocsájtaui. Ma már a legtöbb kereskedő igy segít az aprópénz- hiányon. Hozzávetőleges számítás szerint a Szegeden forgalomban lévő szükségpónzek legalább 20—30 ezer korooa értéket képviselnek. Ügyvédi kamarai kirendeltség. A budapesti vidéki ügyvédi kamara dr. Paprika Antal ügyvéd irodájának gondnokául dr. Holländer Ignácz ügyvédet rendelte ki és igy nevezett ügyvédnek iratai a kamarailag kiren­delt gondnok irodájában fognak őriz­tetni és kezeltetni. Halas is felszabadult a román megszállás alól. A halasi rendőrség a statárium kihirdetéséről, a záróráról és más fontos teendőkről rendeletet adott ki. Dr. Bori Benő rendőr­főkapitány aláírásával szóló hirdet­mény igy szól : „Tudomására hozatik a lakosságnak, hogy az igazságügyminiszter a belügy­miniszterrel egyetértőleg Magyaror­szág meg nem szállott területére elrendelte a statáriumot. A statárium a román hadsereg kivonulásakor városunkban is azonnal életbelóp, a hűtlenség, a lázadás, gyilkosság szán­dékos emberölés, közegészség elleni halál okozásának büntette, rablás, gyújtogatás, vaspályák, távírdák és távbeszélőkön elkövetett bűncselek­ményekre A statáriális rendeletek szerint halállal bűnhődik mindenki, ki a rendeletben megjelölt bűncselek­mények valamelyikét elköveti, úgy­szintén halállal bűnhődik az is, ki nemcsak tettel, hanem szóbeli, vagy Írásbeli nyilatkozat, vagy magatartás és az elmúlt gyilkos rémuralom (kommunizmus) visszaállítására törek­vés révén kerül a törvénnyel össze­ütközésbe. Halál vár azokra is, kik bármely módon a kormány, a ható­ságok, a polgárok valamelyik osztálya, valamelyik nemzetiség, vagy feleke­zet ellen erőszakos támadást készí­tenek elő, vagy kísérelnek még. A közrend, a személy és vagyon­biztonságot városunkban a nemzeti hadsere. bevonulásáig a rendőrség, csendórség s ennek támogatására ala­kult polgárőrség tartja fent, azután pedig a nemzeti hadsereg és a fenti karhatalmi alakulatok Mindennemű csődület, gyülekezés, felvonulás azonnali fegyver haszná­lattal szüntettetik meg. Az utczákon együtt csak két ember járhat, tehát úgy az utezán, mint a városháza előtti ácsorgás tilos s este 8 órán Hágából érdeklődnek — mint nekünk írják — a kalocsai paprika iránt. Árajánlatot kértek a kalocsai paprikára. Örömmel vesszük tudo­másul, hogy már a hollandiai piaczon is hódit a kalocsai paprika. Tisza István gyilkosainak körözése Halasra is megérkezett. A halasi rendőrség az alábbi távirati fel­hívást kapta gróf Ráday Gedeon kerületi kormánybiztostól: Gróf Tisza István voit magyar királyi miniszter- elnököt 1918. november 1 ón katona­ruhába öltözött ismeretlen tettesek budapesti lakásán meggyilkolták. A bűncselekmény felderítése és az ismeretlen tettesek elfogatása iránt az erélyes nyomozás folyamatban van, mindazok, akik ezen gyilkosság ter­vezésére, elkövetésére, vagy a tette­sek menekülésére nézve adatokkal rendelkeznek jelentkezzenek a buda­pesti államrendőrsóg főkapitányságá­nak bűnügyi osztályánál, azt akinek bemondott adatai alapján az isme­retlen bűntetteseket a rendőrség bózrekeriti a magyar belügyminiszter 30 ezer korona jutalomban részesíti. Figyelmeztetnek azon borbély mesterek, kik érvágástós köpülyözést hirdettek, hogy ettől végleg tartóz­kodjanak, mert ezen orvosi műtétek szigorúan tiltva vannak. Ellenük vétő­ket közegészségügyi kihágás miatt a. hatósági orvos azonnal feljelenti. | túl senki ki nem maradhat. ' Egyenruhát és fegyvert csak az arra illetékes karhatalmi alakulatok és a nemzeti hadsereg tagjai hord­hatnak. A lőfegyvereket, lőszert, vagy egyéb támadásra alkalmas eszközöket, kézigránát, kard stb. 24 óra alatt a rendőrhatóságnál köteles mindenki elismervény ellenében beszolgáltatni. Aki fegyvert, vagy lőszert jogosu­latlanul (art, eltitkol, vsgy ebben bárkinek segélyt nyújt kötél általi halállal, esetleg 10—20 évig terjed­hető súlyos börtönnel büntettetik. További intézkedésig tilos a korcs­mák nyitva tartása, a szeszes italok kiszolgáltatása is, vendéglők és étkező helyek este 8 órán túl nyitva nem tarthatók. A városban lévő, vagy megszálló idegenek a rendőrkapitányságnál azon­nal jelentkezni kötelesek s szállás­adóik őket bejelenteni tartoznak. .Figyelmeztetem a lakosságot a fenti rendelkezéseknek saját jól felfo­gott érdekében való betartására. Ne üljön föl senki a lelketlen iz- gatók csábításának, akik alkalmat keresnek arra, hogy önző czóljaik érdekében a közönséget félrevezessék, azt kíméletlenül fogják le s adják át a hatóságnak“ Szeknlesz József villanyszerelő Hímző utcza 5. Elvállal berendezéseket. Izzó lámpák, zseb­lámpák és zseb­lámpa elemek raktáron vannak. HÍREK. ^5 A rendőrség intézkedései. A statárium kihirdetése. — A záróra este 8 óra A korcsmák bezárása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom