Halasi Ujság, 1919 (1. évfolyam, 2-13. szám)

1919-12-14 / 8. szám

2. oldal HALASI ÚJSÁG deo% ember 14. egyik hirtelen kinyitotta az aj­tót s revolverével rá lőtt Csep- csikre, majd a kovácsmester fe­leségére is, aki férjének jött se­gíteni. A lövések után Csepcsik ösz- szeroskadt, a gyilkosok pedig a műúton Halas felé futottak. A tettesek. A tetteseket Mezey János csendőrellenörnek és Lövey Jó­zsef őrmesternek rövidesen sike­rült elfogni s bekísérni a rend­őrség fogdájába : Jenei Jenő 18 éves szerelő és Vas István 19 éves kereskedő segéd budapesti lakosok, volt vörös katonák a tettesek, akik bünbánat látszata nélkül adták elő vallomásaikat. Elmondották, hogy már két hete foglalkoznak a fővárosban azzal a tervvel, hogy kirabolnak egy csárdát. A harkai csárdát sze­melték ki. Két tevolverrel és hat méter hosszú kötéllel utaz­tak le a múlt szombaton. Vasár­nap és hétfőn is megfordultak már a csárdába, mig kedden délután végrehajtották tettüket. A vizsgálat. A főcinkos úgy látszik Jenei Jenő volt, ő zárta be belülről a konyhát s ő lőtt úgy Csepcsikre, mint feleségére, de a nőkkel való dulakodásban Vas Isiván is élénk részt vett. A gyilkosság helyszínén Fajth Gáspár vizsgálóbíró és dr. Ha­lász Károly rendőrkapitány is megjelent, a bűnösöket is ki­hallgatták és ma már átszállítot­ták őket a kalocsai ügyészség­hez, ahol, tekintettel arra, hogy statárium van, rövidesen Ítélkez­nek felettük. Az áldozat Csepcsik Pál ko- íc í vácsrnester 42 éves nős, három 1 gyermek apja. A szerencsétlen j ember még a helyszínén meg- j halt, a revolvergoiyó a tüdejét ' fúrta keresztül. EEHHEO Isiié tolit Kommunisták halasi rendőrség fogdájában. Múlt számunkban már irtunk arról, hogy a h -lasi rendőrség fogdájában lévő kommunista fog­lyok humánus bánásmódban ré­szesülnek. A rendőrség bűnügyi osztálya most közölte velünk, hogy kik azok a kommunisták, akika rend­őrség fogdájában ülnek. Dr. Ha­lász Károly rendőrkapitány, aki gyakran kihallgatja őket kijelen­tette előttünk, hogy ezek a fog­lyok mind megvannak törve és annak a reményének adott ki­fejezést, hogy aki Közül ök, lesz olyan Szerencs., és visszatérhet a társadalmi életbe, atigha lesz j belőle újra kommunista, mert ; őszintén bánják és fájlalják csele- j kedetüket. A fogdában levő kommunista j foglyok névsora a következő : Hibó Sándor a városi direktó­rium elnöke, akiről nem kell ; kommentál t írnunk. Fazekas Gá­bor a direktórium tagja görbe háttal, deres fejje! szidja azokat akik őt „bfugratták“ a kommu- : nlzmusba. Bor Antal a rossz „proli“ közéle!.nézés vezetője, akii yilkosságra való felbujtás- sal is vádolnak. Paprika Károly ; az erőszakos rekviráló, akit so­kan átkoznak, a közellátási hiva- ' tál volt vezetője. Kardos István, a nagyszájú, tehetetlen ember, Paprika bűntársa, aki az élelmi­szerért sorba áiió asszonyokat botjával megverte. Bánócky Lajos a felfegyverzett „bizalmiak“ pa rancsnoka, a közellátás balkezü hátramozditója. Rozgonyi József dühös kommunista, vörös katona toborzó. Zöldi Kázmér 60 éves nyugalmazott pályaőr, aki rab­lásra buzditott, már a Károlyi uralom alatt is. Darányi József politikai nyomozó, akit egy nép- gyülésen alaposan elvertek. Ma­kai Vilmos szintén politikai nyo­mozó, aki egyszer a színházban igy szavalt: „följött már a hold­sugár, ’nincsen többé proletár.“ De nem ez a legnagyobb bűne. Fodor Ferenc ez is politikai nyo­mozó volt, mert a proletár dik­tatúrában mindig nyomoztak. Ko­vács Mátyás pirositó-ásó, vörös katona toborzó. Makai Gyula pénzügyi megbízott, aki szemé­lyes szabadság megsértésével van vádolva. A Halasi Gazdasági Bank tisztviselőit augusztus 2-án le akarta tartoztatni, mert azok nem akartak neki pénzt adni. Szent- pétery Béla a vörös borbély. Poszlavszky Kálmán vörös ta­nító. A két utóbbiról lapunkban már bővebben emlékeztünk meg. Horváth Sándor politikai meg­bízott. Ez tartóztatta le dr. Thu- róczy Dezsőt és Zilah Jánost. Zsivanoy Sándor a bácskai vö­rös zászlóalj terroristája és Len­gyel Dénes politikai megbízott. Ezenkívül természetesen töb­ben szabadlábra vannak helyezve, másokat még köröznek, de fo­lyik ellenük is a bűnügyi vizs­gálat. t H HfflSfl Mi van a 24 koronás bússal ? Néhány nap óta hús nélkül van a város, mert a mészárszé­kek túlnyomó részét nem nyit­ják ki. Az árak miatt diffe­renciák támadtak a városi ható­ság és a mészárszék tulajdono­sok között. A marhahús maximális ára ugyanis kilónként 24 korona, de azért a mészárosok 28, sőt 32 koronáért is árulták. Egy mészá­ros kijelentette, hogy 24 koro­náért is lehet a húst árulni, mire a rendőrtőkapitányság meghagyta hogy a mészárosok szigorúan tartsák be a maximális árat. Vá­laszul a mészárosok ^egyszerűen bezárták üzlethelyiségüket s ezt a tényüket azzal indokolták, hogy ilyen ár mellett a húsra ráfi­zetnek. Már napok óta húzódik ez a hús nélküli komédia, és a városi tanács még mindig nem tett semmit, hogy ismét húshoz jus­son a közönség. Meghívó* Táncintézetem felnőtt ifjúsága 1919. dec. hó 14-én vasárnap a városi szálloda, kávéház és étter­meiben prfibalisllalegybeliOtDtttíncnifliatiágst rendez, melyre a táncolni óhajtó ifjúságot meghívom. Kezdete d. u. 4 órakor és tart 12 óráig. Belépö-dij személyenként 10 ko­rona. Tisztelettel Juhász Ferenc oki. tánctanár. 3—3 Két vézn.i külsejű, budapesti i csirkefogó, — az egyik 18 éves, j a másik 19, — vök vörös kato- j nák, előre megbeszélt terv sze rint ki akarták rabolni a harkai csárdát, munkájukban megzavarta azonban a szomszédban lakó Csepcsik Pál kovácsmester, mire ! a szegény embert agyonlőtték. A gyilkosság részleteit az aláb­biakban közöljük : A támadás. A harkai csárdába december 9-én, kedden délután 1 óra táj­ban két suhancképü fiatal ember állított be a majsai-müuton levő Harkai csárdába és italt kértek. Rátíóczi György né. született Rabi Rozália szolgálta ki őket. Egyen­ként 6—6 deci bori ittak meg, azután panaszkodtak, hogy fáz- j r.ak és bekéredzkedtek a kony­hába, ahol melegebb volt. A két fiatal ember le sem ült a konyhában, hanem revolvert szögeztek Rádöczinéra és Giza nevű fejnőtt leányára. Közben ' az egyik táti]adó t. agukra zárta a konyha ajtót és egy hosszú kötelet vett elő. Az anya és leánya a rémület­tői először kiáltani sem tudtak, de mikor azok mind fenyege­tőbben követeltek pénzt s meg is akarták őket kötözni, éles si- j koly fásokba törtek ki: — Segítség ! Gyilkosok ! Meg- j ölnek 1 — hangzott ki a kony­hából. Agyonlövik a kovácsmestert. A segélykiáftásokra figyelmes lett Csepcsik F'ái kovácsmester, akinek a tőszomszédságban van | a műhelye és a lakása. Csepcsik j felkapott egy nsgy kalapácsot s ; azza: Rádócziék konyhája felé tartott s döngetni kezdte az j ajtót. A bűnös munkájukban meg ] zavart fiatal emberek közül az j Gyilkosság a harkai csárdában. •y CL^ Viegö é: Cs;:: Púi kovácsmestert. — Fővárosi gonosztevők Halas határában. — Saját tudósitónktól. — ytttttttttTTTTTTTTTTTTTT MÉ 3 \IÉ É0(l. Bácskából jelentkeznek a Nem­zeti Hadseregbe. — A csempé­szek túl maradtak. — Rossz a vásár a környéken. A halasi határrendőrség kis- száliási szakaszán a szerbek tel­jesen elzárták a határt. Öt nap óta egy csempész sem jöhetett át a. demarkációs vonalon, de több katona köteles szökött át s Halason jelentkezeti a Nem­zeti Hadseregbe. Ezek kijelen­tették, hogy Bácskában erőszak­kal soroznak a szerbek s ők in­kább a magyar hadseregbe ki­I vánnak szolgálni, mint a szerb elnyomóknál, A kisszállási határszakasz el­zárása miatt a mélykúti, mér­gezi vásárok igen rosszul sike­rültek, sőt a csempészek elma­radása a halasi vásáron is érez­hető. A csempészek közül, akik 6—8 nappal ezelőtt mentek át a demarkációs vonalon a mai na­pig egy sem tért vissza. Ebből is látszik, hogy a szerbek na­gyon szigorúan őrzik a határt. A polgári IéiíéH. Elismerés az intézetnek. A kiskunhalasi állami tanfel­ügyelői hivatal tagjai felhasznál­ják a kedvező alkalmat, hogy a menekült tanfelügyelői tisztvise­lők beosztásával irodai munkájuk ellátása könnyebbé vált és a fel­szabaduló erőket iskolalátogatásra fordítják. Csak a múlt héten adtunk hirt Földváry József segédtanfelü­gyelő dunapataji útjára, most peddig arról értesülünk, hogy e héten Szabó Elemér vezető tanfelügyelő a kunszentmiklósi róm. kath., Kohányi Gyula be­osztott Csik megyei tanfelügyelő pedig a kiskunhalasi ref. polgári leányiskolát látogatta meg. Kohányi Gyula tanfelügyelő a látogatás végeztévet f. hó 12- én értekezletet tartott az iskola tanári testületével és a legnagyobb örömmel állapította meg, hogy a kiskunhalasi ref. polgári leányiskola a legjobbak közzé tartozik azok közt, amelyek­nek működését egy évtizednél hosszabb időre terjedő iskola látogatás tapasztalatai rendén há­rom vármegyében volt alkalma megfigyelni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom