Halasi Ujság, 1919 (1. évfolyam, 2-13. szám)

1919-12-10 / 7. szám

2. oldal HALASI ÚJSÁG dec2ember 10. Tai egy pár ike. Polgári iskola Dunapatajon. A halasi tanfelügyelőség meg­bízásából Földváry József segéd­tanfelügyelő a múlt szombaton Dunapatajon járt, hogy az ottani községi képviselő testülettel meg­állapodásra jusson egy polgári iskola létesítése érdekében. A segédtanfelügyelő útja a leg­jobb eredménnyel járt, amennyi­ben megállapodás történt abban az irányban, hogy az évi tandijat,ta­nulónként 140 koronát az állam átengedi a községnek, amely kö­teles ezt a pénzt az iskola épí­tési költségeinek amortizációjára fordítani. De akadt egy „virilis,* aki sokalta a 140 korona tan­dijat, mire Földváry segédtan- felügyelő megkérdezte, hogy: mennyi ott egy pár csirke, van-e 140 korona? — Van bizony - mondotta a virilis. — No, akkor csak egy pár csirkét fizessenek tandíjba, — szólt óriási derültség között a segédtanfelügyelő. A polgári iskola egyébként 52 tanulóval már az idén meg­nyílott Dunapatajon. És Halason mikor lesz fiú polgári iskola ? Leng a zászló ... A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának megalakulása Halason. Vezércikkünkben is foglalko­zunk márkázzál a városunkra nézve oly nagy politikai eseménnyel, amely vasárnap délután történt, amikor a Keresztény Egyesülés Pártja lelkes formák között meg­alakult Halason. Az eseményről tudósítónk a következőkben szá­mol be: Vasárnap délután 3 órakor Halász D. Sándor elnöklete alatt az Önképzőkör választmánya ülést tartott, amelyen azzal a kére­lemmel foglalkoztak, hogy a kör egyik helyisége engedtessék át a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának céljaira, amit dr. Babó Mihály viharos közbeszólások között ellenzett. A választmány összes tagjai erre egyhangú lel­kesedéssel nemcsak azt mondot­ták ki, hogy örömmel engedik át a kért helyiséget a 'Nemzeti Egyesülés Pártjának, hanem ma­guk személyileg lelkesedéssel csatlakoznak a párt lobogója alá. Miután már volt helyisége a pártnak, délután 5 órakor több­száz főnyi közönség előtt meg­történt a zászlóbontás. Halász D. Sándor lelkes sza­vakban jelentette ki a párt meg­jelent vezetősége előtt, hogy a kör a legnagyobb örömmel en­gedte át a kör egyik helyiségét a párt céljainak, maguk pedig csatlakoznak és harcolnak a párt győzelméért. Nagy éljenzés fogadta ezt a bejelentést, amely után Farkas Áron emelkedett szólásra és mar­káns beszédben mutatott rá arra a körülményre, hogy a inai po­litikai körülmények nem tűrnek megalkuvást, minden hazáját sze-: rető magyar embernek a Keresz­tény Nemzeti Egyesülés Párt­jának lobogója alatt kell har­colni. Lelkes éljenzés zúgott fel a beszéd után, majd a nagyfontos- ságu percek hatása alatt a nagy- közönség állva, kalaplevéve áhí­tattal énekelte el a Hymnuszt. Gulyás Ferenc plébános meg­hatva üdvözölte a Halason meg­alakult pártot, amelyben refor­mátus és katholikus egyaránt, mint testvér harcol a párt ma­gasztos céljaiért és Isten áldását kérte a párt kibontott zászlójára. A nagy tetszéssel és éljenzés­sel fogadott beszéd után dr. Nagypál Ferenc és Farkas Áron ismertették a párt programme ját, amelyet állandó helyesléssel j, többször felhangzott éljen ki­áltásokkal fogadtak. az értekezlet ezután tiz tagú bizottságot választott abból a célból, hogy az a fővárosba men­jen és ott jelentse be a párt központjában a megalakulást, A bizottság tagjai lettek : Ádor Sándor, Balogh Mihály, Borbényi Imre, Borbás Imre, Babó Elek, Bodor Orbán, Far­kas Áron, Kerekes Lajos, Mur- gács János, Nagy Szeder István, Onody Balázs. Az ülés a választások után a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának viharos éltetésével vé­get ért. A megválasztott kiküldöttek hétfőn délután már elutaztak a fővárosba, hogy megbízásuknak eleget tegyenek. A kacsa. ! * Mende-monda aromán őrnagy meggyilkolásáról. Két hete szájról szájra jár a hir a városban, hogy Strajesku \ őrnagyot, a Halason volt román csapat hirh. dt parancsnokát Bi­har vármegye egyik falujában saját katonái felkoncolták. Teg- nap azután beállított hozzánk { ; egy tanyai magyar és aperte ki- ; jelentette : j — Fizessék ki nekem a.t a I száz koronát, amit az kap, aki j a legérdekesebb hirt mondja be ; ; a szerkesztőségnek. — Mi az az érdekes hir? . ! í — Megölték azt a román őr- ; ! nagyot, aki itt gorombáskodott ' Halason. — Honnét tudja ? — a komámtól. — Hát ő honnét tudja ? Í — A piacon hallotta. — Akkor bizony az kacsa. — Mi az, hogy „kacsa“ ? — Hát ugv kitalálták. — De bizony igaz, én meg i is mernék rá esküdni. Mondanunk sem kell, hogy a tanyai magyar aligha nyeri meg hírével a száz koronás pályáza­tunkat. De jellemző a népgon­dolkozásra, hogy az isteni igaz­ságszolgáltatás kezét mennyire szedetné már a román őrnagy fejére lesújtva látni, ezért tartja a hir olyan makacsul magát a városban. a tni hirt hozó tanyai magva­runk is elégedetlen arccal hagyta ei szerkesztőségünket és még az ajtóból is visszakiáltott: — Már pedig higyje meg az ur, hogy nem zörög a falevél, ha nem fújja a szél. VTV’VTVVTTTTTVTTTVVT1',TVTV AkoiiMMili Humánusan bánnak velük. A halasi rendőrség fogdájában jelenleg 14 kommunista fogoly van, akikről a városban az a hir van elterjedve, hogy nagyon szánalomra méltó helyzetben síny­lődnek. Utána jártunk a dolognak, nyugodt lélekkel kijelenthetjük, hogy „elvtársak“ jelenlegi HÍREK. Naptár. December. 10. Szerda. Róm. katli. Melkládes. ref. Judith. 11. Csütörtök. Róm. kath. és rét Damos. 12. Péntek. Róm. kath. Színész ref. Spiridton. 13. §zombat. Róm. kath. és ref. Lucia. 14. Vasárnap. Róm. kath. és ref. Nikas. (utolsó holdnegyed 7 óra 2’ perckor reggel.) Lapunk legközelebbi száma — kivételesen — szombaton reggel lesz kapható, ezért a hir­detéseket kérjük pénteken délig leadni. Keresztény — keresz- tyény. Ma mikor ellenségeink minden áron meg akarják bon­tani a keresztény egyesülés párt­ját a keresztyény, illetve a keresz­tény szónak kiejtéséből szeretné­nek közöttünk viszálykodást kel­teni. Éppen ezért kijelentjük, hogy mi lapunkban eddig is mind a két szokásnak hódolva irtuk le a szót, de tiltakozunk az ellen, hogy ellenségeink egy ,Y* miatt akarjanak a Krisztus követő ma­gyarok között, zavarosba halászva, egyenetlenséget szitani. Halasi küldöttség a mi­nisztereknél. Haller kultusz­miniszter indítványára a kormány azzal a gondolattal foglalkozik, hogy az állami közalkalmazottak illetményeinek egy részét termé­szetben utalják ki. A halasi ál lami közalkalmazottak érdekében, hogy ezeket az előnyöket is él­vezhessék holnap csütörtökön dél­után dr. Szabó tanfelügyelő, dr. Szabó pénzügyi tanácsos és dr. Zilah táblabiró Budapestre utaznak, s ebben az Ügyben mi­niszterelnöknél, a kultusz és a közélelmezési miniszternél kihall­gatásra mennek. A Nőegylet gyűlése. Va 1 sárnap délután 3 órakor a Halasi \ mert az általa burzso- á k n a k mondott polgárok előtt szent volt a nerozetiszinü zászló csak a kommunisták előtt volt .kapca.“ De hát kivánhat-e logi­kus gondolkozást valaki egy ilyen megkozmásodott eszü borbély segédtől. Egyébként nagyon valószínű, hogy Szentpétery egy degenerált agyú, abszolút hülye, akit ezért fel is mentenek a bíróság előtt. 'W'W-W'W ? 'W'W'W'W'W'W'W*■'W'W -W-W** I Felpofozott halasi j milliomos. Az emeletes Welsz esete. Az eset rövid, velős és — csattanós : Dr. Havas Sándor posta és távirda tanácsos hétfőn délelőtt csirkét akart vásárolni a piacon. Meg is adta a csirke kért árát, de még mielőtt kifizethette volna két-három árdrágító már többet í ígért az eladónak. Az eljárás felháborította dr. ; Havast és elkeseredésében szidni j kezdte — a zsidókat, akik között i ott őgyelgett az emeletes Weisz j Ignác volt fűszeres, aki egyéb- j ként milliomos magánzó. Weisz bele avatkozott az alkuba, mire a posta tanácsos igen gyors mozdulattal egy hatalmas pofont mért le a milliomos képére. Weisz ijedtébe beszaladt a járásbíróságra és becsületsértés j miatt feljelentést tett dr. Havas ellen, felekezet elleni izgatás \ címen. helyzetük miatt semmi szánal­mat sem érdemelnek. Nekem, neked, neki annyi fája sincs, hogy egyetlen egyszer betudjon fűteni a lakásában, a rendőrségi fogdában azonban mindannyiszor befütenek, amikor a hivataloknak is van fája. Az élelmezésük százszor jobb mint a proletár diktatúra alatt, mert háromszor hetenként húst kap­nak. Kérdjük, hogy: a szabad­lábon ‘'élt „burzsoák“ kaptak e háromszor hetenként húst enni a proletár diktatúra alatt ? Egyébként dr. Halász Károly rendőrkapitány kijelentette előt­tünk, hogy hajlandó a fogdában szállást és kosztot adni— próba­képpen — azoknak, akik azt hiresztelik, hogy a foglyok szál­lása és élelmezése nagy panaszra ad okot. Az érdeklődők bent az ellenkezőről győződhetnek meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom