Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-30 / 5. szám
KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE január 30. Meggyilkoltak egy halasi embert. Párját ritkító gyilkosság tartja izgalomban városunk lakosságát. A gyilkosság részletei megdöbbentőek, szinte hihetetlen motívumai vannak. Az ember; vadság, a lélek eldurvulását jelképezi az a kegyetlenség, amellyel a gyilkosok végeztek áidoza lukkal; Kertész Pál halasi budárral. A gyilkosok az áldozathoz közei álltak. A meggyilkoltnak egyik fia is bele egyezett apjának meggyilkolásába. Nem lehet papírra vetni, a jórzlés tiltja az okot közölni, mivel bírták erre a 15 éves gyermeket. A gyilkosságról az alábbi tudósítást hozhatjuk: Az első hir. Vasárnap kora reggel megjelent a rendőrségen Vájná Antal halasi birtokos és jelentette, hogy szombat éjjel Kertész Pál nevű budárját tiz- tizenegy óra tájban ismeretlen tettesek agyonverték és kirabolták. Dr. Bori Benő rendőrkapitány, Fajt járásbiró, és Borzai csendőrőr- naesíerrel, több rendőrrel és csendőrre! azonnal a helyszínre mentek. Először a nyomozás igy indult meg, csakhamar azonban dr. Bori reudőrka’prthuy a helyszíni szemle és vizsgálat után megállapította, hogy Kertész nem rablógyilkosságnak esett áldozatul, a gyilkosok Kertész közvetlen környezetöböl valók. A helyszínén azonban sok minden zavarosnak lászóvá tette a bűnesetet. A gyilkosság hétfő estig többféle színezetben állott, a a tanúvallomások azt látszottak sejtetni, hogy Kertész környezete idegen befolyás alatt követte el rémes tettét. Dr. Bori Benő rendőrkapitány kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy a gyilkosságot az áldozatnak csupán közeli hozzátartozói követhették el és eszelték ki. Újabb és újabb fordulatok után kedden délben némileg tisztázódott a bűneset. A gyilkosság előzménye. Kertész Pál akit szombaton este 11 óra között meggyilkoltak 3 év óta élt vadházasságban Takács Mária 22 éves halasi asz- szonnyal. Ez azonban nem zárta ki, hogy az asszony Kertésznek 16 éves mostoha fiával: Otott Kovács Istvánnal is benső barátságban ne álljon. Kertész nem jól élt az asz- szonnyal. Az asszony elhatározta, hogy urát elteszi láb alól, a fiút is rábeszélte azzal, ha Kertészt agyonütik, akkor eggvütt élhetnek. Megbeszélték hogyan hajtják végre a gyilkosságot, hogy a gyanút másra tereljék. A gyilkosság. Szombaton e hó 26-án délelőtt az' asszony és a fiú a tanya körül fákat nyestek. Ekkor elhatározták, hogy éjszaka végeznek Kertészszel. Este 11 óra után az asszony felkelt, felkeltette a fiút is, hogy most hajlsák végre tettüket. Az asszony a konyhából egy baltát hozott be, azzal az alvó Kertészt kétszer fejbevágta, majd mikor annak jajgatását hallotta, újabb két csapást mért reá a baltával. A fiú pedig bottal ütötte Kertészt. Ahogy előre megbeszélték, hogy a gyanút másra tereljék, a még elő Kertészt kivitték a szőlők közé. Ezután eltakarították a nyomokat. A véres ruhákat és a szalmát elégették. Az asszony rövid idő múlva átszaladt a szomszéd tanyába Szabó Györgyhöz, a fiú pedig elkezdett szaladni a tanya körül, mintha valaki kergetné. Takács Mária sírva mondta el Szabónak, hogy az éjjel ismeretlen tettesek megtámadták őket és fi z urát agyonverték. Szabó kiment a szőlők közé a még elő Kertészt besegítette a tanyába vinni, ahol az nemsokára meghalt Eddig a gyilkosság igy áll. A rendőrség nagy munka előtt áll, a tényállás még teljesen nincs tisztázva, dr. Bori Benő rendőrkapitány a bonyolult bűnügy kibogozásán fáradozik. HÍREK. A PETROLEUM. Lapzártakon a Közélelmezési hivataltól kaptuk az alábbi közleményt: a Közélmezéei Hivatal ez utón is értesíti a közönséget, hogy a decz. hónapra szóló petróleumjegv szelvényeket a kereskedők beváltani kötelesek, illetve annak élőmében annyi petróleumot kötelesek kiszolgálni, amennyiről a jegy szói. Rendelkezésünkre áiíotí ugyanis annyi petróleum, hogy a még beváltatlan decemberi LETARTÓZTATTAK egy betérő katonát Gyakran kell beszámolnunk olyan betörésekről és lopásokról, amelyeknek elkövetői szökött katonák. A rendőrség a napokban egy halasi katonát tartóztatott le, aki tizenkét betöréses lopást kövstett el. A betörő katonát Kis Kovács Jánosnak hívják. 1917. julius végén szökött meg az 1. honvédgyalogezred menetszázHdából ós városunkba jött. Itt egy 28 éves halasi asszonynál * Esküvő. Szalai Károly főgirnn. tanár hétfőn ' esküdött örök hűséget Baesó Erzsi- i kének, Bacsó Benő földbirtokos leá- ; nyának. Iskola megnyitás. Az áll. el. iskola gondnoksága tudatja, hogy a felsőkistelesi állami iskolában a tanítás február 4-én megkezdődik. A tanköteleseket az iskolába azonnal be kell Íratni és rendesen iskolába kell járatni. A himlőoltás Felhívják a lakosságot arra, hogy akiket 2 év előtt hólyagos himlő ellen még nem oltották be, igyekezzenek magukat beoltatni, mert a városban szórványosan bár, de több h°líag°s himlő megbetegedés történt. Ás óltá- i sósat az összes orvosok végzik lakásukon d u. 1—3 ig. petróieumjegyek mind beváltásra kerülhetnek. Az ezenfelül fennmaradó petróleum, a már esekélyebb mennyiségre való tekintettel, fél literes fejadag szerint kerül kiosztásra ós igy bármekkora mennyiségről szóljon is a jegyszelvény. a kereskedők arra csak fél liter petróleumot adhatnak. Természetesen ezt is csak addig, míg uószletük tart. A petroleum fejadagot ugyanis az alispán 175/918 számú rendeletével leszállítót'a. tartózkodott, innen indult el kor.. utjai a. Kis a következőknél tört be: Horváth Szép István, Paprika Imróné, üaczi Benőne, Ackermann György, Szalai Antal, Márton Imre és még 6 helyre, akiket nem tud megnevezni. Kis a betörésekhez szükséges kulcsoknak egy részét mpga csinálta, másik részét pedig összegyűjtötte. Kist átadták a katonai parancsnok ságnak, mig az ót rejtegető asszony ellen az eljárást megindították. Házasság ifj. Kiss János tart. császárvadász zászlós ós özv. Vujkovich Jánosuó tudatják, hogy f. hő 26 án házasságot kötöttek. A fiatalabb felmentettek behívása. Legközelebb rendelet fog megjelenni, amely a 18—24 évig felmentettek általános behívásáról szól. Az 1899 1898. ós 1897 szüie.esü évfolyamoknak márczius 1 én, — az 1896. 1895. és 1894 születésű évfolyamoknak pedig április 3-án kell bevonulni. A hat legfiatalabb évfolyamhoz tartozó, bármely mezőgazdasági szempontból felmentett egyéneknek vaia mennyinek már február 11-én be I kel! vonulniok, aminek fejében azon- ! bau későbben szabadságok fognak | kapni. Adomány. I■ SoÓ9 Mihály 2 koronát küldött ho? ! iánk Győri Imre balasi, orosz fogság- i ban lévő katona részére. 30-as honvédok Kecskeméten. Már többször irtunk a 30 honvéd gy. ezrednek Budapestről Kecskemétre való áthelyezésésérői. Most erre nézve a „Külügy Hadügy“ közli: A 30 ik honvédpótzá->zióáljat február hónap folyamán Kecskemétre helyezik át. Budapesten csupán a pótzászlóalj beszerzési központja marad, amelynek helyisége a József-utcában van. A kecskeméti houvódhuszár laktanyában eggyütt lesz a póttest minden alosztálya, igy odahelyezik a gödöllői, fóti es & kispesti alakulásokat is.“ Bankgyülések. A halasi Takarékpénztár r. t. évi közgyűlését február 2 án d. e. 9 órakor, — a halasi Gazdasági Bank r. t. pedig február 17 én délelőtt 10 órakor tartja. Az alispán rendelete értelmében a kévekötő szerkezettel ellátott arató gépek tul&jdODOsainak az elhasznált kender, vagy manilla kévekötő zsinegek beszolgáltatása tárgyában kiadott földmivelésttgyi miniszteri rendeletben foglaltak közlése és a kévekötő zsinegek beszolgáltatása végett e hó 30-ig a tauácsjegyzői hivatalban jelentkezniük kell. Akiknek különös történelmi, művészeti, vagy iparművészeti becsesei bíró ajtóveretek (kilincsek) vaunak birtokukban és ezen ajtóvereteket, kilincseket ezen a czimen a kicseré lés alól mentesíteni akarják, ez iránti a mentesíteni kért veretek leírását as pontos rajzát vagy fényképét tartalmazó kérvényüket e ho 31 ig adják be a polgármesteri hivatalba. „A gyanú“ Ambrus Zoltán regénye filmen kerül bemutatásra ma, 30-án a Kuruc Mozgó- színházban. A főbb szerepeket Fenyvesi Emil ós Szeatgyörgyi Márta játszók. — Február 6 án „ A csikós“ cziinü népszínmű kerül bemutatásra. A HÁBORÚ ÉS A VÉRBAJ. — Dr. Präger Márton tanulmánya. Elszomorítóak, megdöbbentőek azok az adatok, melyek a vérbajos férfiak számnak a mostani világháborúban való ijesztő emelkedését mutatják Ezt i a szomorú, megdöbbentő kérdést | tárgyalja, ismerteti az a tanulmány, | amely a Népegészségügyi Füzetele | első számaként dr. Präger Márton tollából jelent meg. „A háborús pros- ! titució és a vérbaj“ a cime a tanul- i manyuak, s abban arra mutat reá a szerző, különösen azt hangsúlyozza, hogy: leszerelésnél csak a teljesen egészséges, a közre nem veszedelmes, a j vérbajt tovább nem származtató katonák bocsájtbatók haza ; a betegek gyógyulásig Kezelés alatt tartan dók. A közönség számára irt füzet a prostitúció rendezésének szükségességét is hangsúlyozza s összefoglalva megállapítja, hogy a prostitúció méreg- fogának kinuzása csak gyámolitás, modern, humánus újítások óletbelép- i tetőse által lehetséges. A vérbajos házasságból származó nyomorult, elkorcsosult gyermekekre mutatva laszegezi, hogy a házasság előtti orvosi vizsgálat mennyire szükséges, s hogy az államnak törődnie kell e kényessége mellett fontos kérdéssel s nem szabad engednie, hogy a vér- bajosok szabadon garázdálkodjanak ős hozzák létre az utódok satnyulását, degeneráiódását. A kérdés alapos' tanulmányozása, emberi, humánus szempontokból való tárgyalr,-a tűnik ki a szakszerűsége mellett is folyékony, lekötő modorban megírt fizetnek, amely remélhetőleg eléri azt a célt, melyet szolgálni hivatva van ; reátereli a közönség figyel mót e ioutos, a nemzet életébe vágó kérdésre. A „Népegészségügyi Füzetek“ dr. Sándor Sándor szerkesztésében jelent meg, kiadóhivatala Budapest, Wesselényi utca 58 sz, alatt van. Dr. Prager Márton tanulmánya lapunk kiadóhivatalában 1 K 60 fillérért megrendelhető —x— Élő hősi halott. Szabadkáról jelentik. A szabadkai anyakönyvi hivatal a katonai hatóság jelentése alapján Csordás Péter 6. hoavédgyaiogezred- beli népfölkelőt hősi halottként könyvelte el. Csordás a katonaság jelentése szerint még 1916 január 16 án Montenegróban hősi halált halt. Most a belügyminiszter értesítette SzabadI kát, hogy ugyancsak a katonaság jelentése szerint Csordás ól ós ez a körülméay szükségessé teszi, hogy ét a hősi halottak névsorából töröljék. 1 Meghívó. A Vöröskereszt egylet javára február hó 9 ón szombaton a városi színházban tánezmuiatság tartatu, melyre a közönségét meghívja a rendezőség. Kezdete d. u. 5 órakor. Beléptidíj személyenként 2 korona.