Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1918-08-28 / 35. szám

augusztus 28. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE S . A REFORMÁTUS ü J TEMETŐ MEGNYITÁSA. A református régi temető d é 1 i részét az utolsó temetkezés után 1902. évi március 25-től számítva, a közegészségügyi hatóság lezárta. Tör­vény szerint 1932. évi március 25 én fog a református egyház szabad ren­delkezésére jutni. A temető északi része, leszámítva a kiváltott sírhelye­ket, nehány hónap múlva betelik. A református egyháztanács akként intézkedett, hogy a felekezeti teme tőjét továbbra is fentartja. A felső hatóságok jóváhagyása mellett a mély­kúti országút mentén a Yass Elek- féle szőlőt és környékét megvásárolta uj temető céljaira. E terület egyen­lőtlen felületű volt. Az elmúlt év telén azon bau az elegyengetéssel oly előnyös átalakuláson ment keresztül, hogy az ma nagyon célszerű terület. Pőutja uj ültetésü fákkal van szegé­lyezve, a mellékutak pedig szabályo­san kikarózva. A mellékutakra a faültetés később kerül, mert a mos­tanában nem szükséges részek ha­szonbérbe vannak kiadva;'a szükség­hez képest azonban bármikor hasz­nálatba vehető. A sok gonddal és munkával elké­szített temetőben immár örök álmát alussza egy lakos társunk: Zseni Antalné Jakab Juliánná asszony, akit augusztus 25 én mint első halottat kisért ki a gyászoló közönség utolsó útjára. A temető kapujában Van Benő s. lelkész mondotta a temető megnyitá­sára vonatkozó alkalmi imát, mely a jelenlevőkre mély hatást tett. HÍREK. KATONANAP HALASON. Szombaton és vasárnap zajlott le az 52-es katonanap városunkban. Az 52 es nap nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is jól sikerült ; a háború okozta nyomor és bánat enyhítésére tekintélyes összeg gyűlt össze. Az ünnepély szombaton délután j fél 7 órakor vette kezdetét, amikor a | városháza körül levő közönséget az ! 52 esek zenekara gyönyörködtette j Herzog karmester vezetésével. Este a színházban előadás volt. a j közönség nagy élvezettel hallgatta itt i ismét a zenekar szép játékát és me- j leg tapsokkal honorálta Herzog kar- ; mester ügyes vezetését. Utána az „Apolló“ tagjai tartottak kabaré es­télyt. A másnap programmjának legérde­kesebb száma a mesedélután volt. Szalay Oszkár fővárosi hírlapíró, a budapestiek kedvelt Oszkár bácsija mesélt a kicsinyeknek. Érdekes elő­adását az igen hálás publikum zajos tetszéssel jutalmazta. Este mozinap volt, majd később 9 órakor a Kaszinóban táncmulatság. Ismét kapnak dohányt a mezőgazdasági munkások. A pénzügyminiszter júliusban az aratási munkálatok tartamára 18.8 millió csomag pipadohányt bocséjtott a mezőgazdasági érdekeltség rendel­kezésére, bogy az a munkások és cselédek között kiosztassék. E mun­kálatot az Omge vezetésével sikeresen bonyolították le s újabb kérésükre a pénzügyminiszter augusztus közepén ugyancsak 13.8 millió csomag pipado hányt fog kiutalni. A 25 grammos csomag kapadohány ára 18 fillér, a magyar pipadohány ára pedig 14 fillér lesz, melyhez hozzácsatolják a szétosztás költségeit. Lapunk egyes számának ára szep­tember 3-ától kezdve (8 kr.), vagyis 16 fillér lesz. A közélelmezési ügyosztály vezetője felhívja mindazon nem termelőket, a kik a f. óv szeptember hó 30 napjá­ig terjedő időre való elláthatás czól- jából búza és rozs vásárlás végett a Közélelmezési ügyosztályban jelent­keztek, Beszerzési utalványt is kaptak, búza és rozs illetményüket azonban a Hadi Termény helyi bizományosá­tól mindeddig el nem szállították, e végből f hó 31 napjáig a Haditer­mény bizományosánál annál is inkább jelentkezzenek és kiutalt kenyér- magilletmónyüket vegyék át, mert különben úgy tekintetnek, mint a kik nem gabonával akarják magukat ellátatni, hanem hatósági lisztellátásban akarják magukat rósza- sittetni. Eljegyzés. Dr. Práger József ügyvéd eljegyezte Márkus Gizikét Márkus Pál budapesti műszaki kereskedő leányát. El kell számolni a terméssel. A hatóság újólag felhívja azokat, akik cséplési lapjaikat még nem vitték ki és a terméssel még nem számoltak el, hogy cséplési lapjaikat a csóplós, vagy a nyomtatás megkezdése előtt a Közélelmezési Hivatalban vegyék át, mert különben a hatóságnak az eset­leges gabonahiányokról nem lesz módjában intézkedni. Értesítés Dr. Kun Audor főorvos értesíti a közönséget, hogy azonnali bevonulása miatt rendeléseit beszüntette. Szabadon hagyta kutyáját az ebzár­lat alatt. Brecska Istvánná szül. Baki Krisztina Balota pusztai lakos az ebzárlat dacára is szabadon hagyta kutyáját. A kutya megtámadta az utón haladó Acs Ist- vánnét és ruháját letépte. A rendőr­ség Brecskánót közegészségügyi és testi épség elleni kihágás miatt' 800 korona pénzbüntetésre, b^fajthatatlan- ság esetén 15 napi elzárásra ítélte el. A rokkant katonáknak. A Helyi Értesítőhöz, többektől a rokkant katonák javára 150 K, gyűlt össze. A pénzt illetékes helyre eljut­tattuk. Az adományt most az orsz. Hadigondozó Hivatal Elnöke 59327/ 1918 sz. leiratában hálás köszönettel nyugtázta. Eljegyzés. Fischer József cs. és kir. 52-ik gy. ezredben tart. hadnagy eljegyezte Bánóczkf^ Elvirát. (Minden külön értesítés’'helyett.) A gyüjtőivek beadása. Felkérik mindazokat, akik az 52-esek részére szívesek voltak gyűjteni és még a gyüjtöivet be nem adták, hogy azt mielőbb lapunk kiadóhivatalába adják be. Gyüjtőiv számok: 13 17. 18. 27. 42 44 45 46. 48. 50. 52 53. 54 60. 63. 64. 68. 75—95-ig 97—lOOig 105. 108. 111—162-ig 164—200-ig. A 24 es özvegyek és árvák alapja javára a következő adományok folytak be : Czurda Vilmos és Ozun- terstein Vilmos 100—100 K. Györfi József, Dr. Zilah Benő, Hatvannyolczas, Kohn Antal és Bácz János 50—50 K Oroszországból hazatért foglyok közül ki tudna arról hirt adni Kornlós János bognárral aki legutóbb Ukrániából irt. Kisfaludy utcza 75 sz. alatt lakó szülei kérnek szives értesítést. Rendőri hirek. özv. Rosenfeld Jenőnó kereskedő és özv. Károly Károlynó a rendőrhatósági közegekkel szemben sértő kifejezése­ket használtak. A rendőrség hatóság elleni kihágás czimén 100, illetve 50 korona pénzbüntetéssel büntette őket. Tavasz a télben vígjáték 4 felvonásban — Góth Sán­dorral a főszerepben — kerül ma, 28 áa, szerdán bemutatásra a Kuruez Mozgószinházban, két előadásban, 7 és 9 órai kezdettel. Vasárnap, szept. 1-én a „Bűnbak“ cimü dráma kerül bemutatásra. Felülfizetések. A Tajó pusztai iskolában f. hó 20 án tartott tánczmulatságon felülfizettek : Nagy Tinike, Kalmár Mihály 10—10 K., Fiilöp Antal 6 K., Faragó József 5 K , Kovács Francziska, Antal Já­nos, Csábi Francziska 4—4 K , Past- rovie.8 Sándor, Csontos Jusztika 3—3 K., Fülöp József, Jeremiás István, Czibolya Pál, Kocsis Benő, S. Mol­nár Dániel, Dobos Kálmán, Garas Lajos 2—2 K., Takács István, Illés Benő, Gróf Ilona, Rácz I Mihály, Nagyapáti József, Juhász Juliska 1—1 ! K., összesen 69 korona. Hol lehet megtanulni magyarul f A háború forgatagából való törté­net, melynek egyetlen komoly voná­sa, hogy — igaz. A szabadkai pályaudvar tömegében öreg népfelkelő ránczigál egy orosz kucsmás bácsit; — Erre gyere, Ali, erre. Ördög bújjék abba az arabus bőrödbe. Az Aiinak szólított és szorgalma­san rángatott oroszos külsejű ember megszólal: — Ne rángassák kend, fene a kend képit. Nem vagyok ón fogoly. Szabad ember vagyok. Kend csak kalózoljon. Olyan jó zamatos beszédje volt a derék embernek, hogy kíváncsiság­ból is megszólítottam őket. Az öreg harcsabajuszu népfölkelő ránt egyet a vállán és felei: — Hogy honnan gyüvttnk ? Sora van annak uram En magam Pestről gyüvök ezzel a jó emberrel. Az állomáspa- rancsnokság bizfa rám és viszem Konstantiuapolyba. Tuggya-e, hogy hun van? — Miért épen Konstantinápolyba ? — Mér, azór hogy török a jám­bor, azaz hogy arbus az istenadta. — Arabus? Hisz jŐl beszól ma­gyarul. — De csak azér,'mert, hogy meg­tanult, — véli az öreg. Most már az arabushoz fordulok : — Hát igaz, hogy maga arab? — Az vónék, mondja illemtudóan. — Es hol tanúit meg magyarul. — Hol? A magyarok közt a fog­lyok közt Kievbe . . — Kievbe? — Bizony ott, a városba, De Kiev megyébe is van elég magyar ,. . Aztán szépen elmondja, hogy fog­ságba jutott valahol a kaukázusi fron­ton, ahol a szultán katonája volt. — Három évig csalt megtanulhat egy ember Kievben magyarul . . . Nagyon jóképű ember ez az Ali. Es igazán tud magyarul, mert mikor kérdem, hogy n/ost hova megy, igy felel; — A káderhoz, — és csendesen mondja kísérőjének : — czihelődjünk öreg, mert itt hagy a vonat. ...K. Mikor kezdődik a tanítás az állami iskolákban? az állami iskolákban a tanítás a következőképpen vesá kezdetét, a belterületen mind a báróm állami iskolánál a beiratások szeptember hó 5, 6 és 7 napjain lesznek, a tanitás szeptember hó 9-én kezdődik. A kül­területen a pusztai iskolákban a be­iratás és tanitás szeptember 16 án kezdődik. Az iparos és kereskedő tanoncziskolában a tanítás-szeptember hó 9-ón délután 5 órakor veszi kez­detét. Tankötelesek mindazok, akik 1906 évi szeptember 1. és 1912 évi aug. 81-ike között születtek. A kezdő tanulók a behatáshoz az anyakönyvi bizonyitványt és a lakásuk házszámát is kötelesek magukkal hozni. Miniszteri rendelet alapján hívja fel a hatóság — büntetés terhe mel­lett — a szülőket, hogy a jelzett időben iskolaköteles gyermekeiket a lakásukhoz legközelebb eső iskolába azonnal írassák be és az iskolába pontosan járassák. A niarharekvirálás és a hústalan napok elrendelése szá­mottevő védelmet nyújt marhaállomá­nyunk csökkentése ellen. Hivatalos számítás szeriut e heti két hústalan nap elrendelése következtében Buda­pesten hetenként 600, a vidéki vá­rosokban ugyancsak 600, a ország egyéb részeiben pedig 400 darab marhával kevesebbet vágnak le, úgy hogy végső eredményben a két hús­talan nap * hónaponként majdnem 10000 drb marha megtakarítását jelenti. A hadisegélyről. A felemelt hadisegélyuek mostani kiosztása után többea jeleuUeztek, kik részben a különbözet kiszámításá­val, — részben annak megosztá­sával nem voltak megelégedve — vagy valamely más okból kifolyólag nem kapták meg járandóságaikat. A hadisególy elintézésével foglal kozó hivatal miután a sególykiosztása körül teljes rendet óhajt teremteni és megakarja szüntetni a hadisególye- seknek idő — tehát pénzveszteség­gel járó utánjárását, felhívja minda­zokat kiknek akár a már kifizetett segély összege miatt vagy bármely más okból kívánságuk van, hogy az alant megjelölt napokon a közgyűlési te- rembeo okvetlenül jelenjenek meg és pedig az I. kerületbsliek augusztus 29-én. a II. kerületbefiek aug. 30 án. a III. kerületbeliek aug. 31-én, a IV. kerületbeliek szeptember 6-án, az V. kerületbeliek szept. 7 én, a VI. ke- rületbeliek szept. 9 ón, a VII. kerü­letbeliek szeptember 10 ón, a pusz­taiak szaptember 11. 12. lS-ik nap­j >in­A hadisególyesek érdeke tehát, hogy mindenki a salyát kerületének megfelelő időpontjában jelenjék meg, mert ezáltal megszabadul a várako­zástól és a hivatal munkáját is meg­könnyíti. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, kik édes jó atyánk, illetve nagyapánk temetésén meg­jelentek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ez utón mondunk hálás köszönetét. Bebenyecz László é3 családja. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom