Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-05 / 49. szám

december 5. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. 3 A Vöröskereszt estélye. Akii a halasiak csalijai is porladnak. Osenevész gyermek halad előttem. Rongyos a ruhája ; gyenge lába kint van az esetlen, foltozott cipőből. Didereg. Arcát pirosra fújta a hideg a csípős szól. Nincs ruhája ; nincs aki vegyen. Atyja távol van tőle ; messze orosz földön, avagy a hitszegő taliánok hazájában ezer veszedelmek közepette. Ez a kép vésődött a halasi Vörös­kereszt egylet vezetőségének szépért és nemes dolgokért lelkesülni tudó szivébe, e miatt határozták el, hogy előadással kapcsolatos táncmulatságot rendeznek, hogy annak jövedelméből ruhát, cipőt vegyenek a halasi szegény gyermekek számára. Pénteken este 6 órakor zsuffolt ház előtt adta elő Heltai színtársulata „En vagyok a néni“ ez. színművet, amely után táncz következett. A színházi előadásból a bevétel 50 °/0-a, 1100 kor. 50 fillér jutott a Vöröskeresztnek. Felüifizetósekből 462 korona jött be (az adakozók nevét helyszűke miatt jövő számunkban közöljük), a Hofmeister testvérek egy a Skoda gyár által előállított miniatűr 30*/*-es ágyút ajándékoztak a Vörös­Heltai m topta meg újólag a halasi színházat. Heltai társulata vasárnap tartotta utolsó előadását s Késmárkra távozott. Előzőleg kérelmezte, adassák ki neki a színház három évre. A Helyi Ér­tesítőnek már kezdettől fogva az volt a véleménye, hogy Heltai direk- torsága meg nem felelő, s elég volt ez évbeli halasi sze­replése. De nemcsak ami néze­tünk ez, hanem a szentesi lapoké is, melyek még most sem szűntek meg kereszt egyletnek. A nemes lelkű ajándékozók adományát kisorsolták. Ebből 540 korona jövedelem folyt be. Az ágyút Ferdinand névvel Kohn László VII. gimn. tanuló nyerte el. A tánc közben rögtönzött előadás bevétele 190 K volt. Az összes jöve­delem ekként 2292 kor. 50 fillér. Nem fognak dideregni, lyukas cipőkben botorkálni a halasi szegény gyermekek. A Vöröskereszt gondos­kodik erről. De még igy is maradnak olyanok, akikre a gondoskodás nem terjedhet ki. 8 azok dideregnek tovább, ha csak újabb jótékonyság meg nem szabadítja őket szenvedéseiktől. S meg kell ! A Vöröskeresztnek tovább kell folytatni ez akcióját, ha másként nem lehetséges, újabb mulatság rendezésé­vel. S ez, bizton hisszük, meg fog történni. A vezetőség eddigi működése biztosíték amellett, hogy rövidesen nem fog fázni egy szegény gyermek sem, 8 akkor áldani fogják azokat, akik a távollevő atya helyett meleg ruhával -ellátták őket —r. támadni Heltai ottani működését. Az Alföldi Ellenzék tekintélyes napilap november 26 iki számában hosszú czikkben foglalkozik Heltai ügyeivel, melyek már az Országos Szinészegyesülethez is eljutottak. Heltai kérelme a szinügyi bizottság elé került, amely szintén azon állás­pontra helyezkedett : Heltai társula­tával a halasi igényeket nem elégit- hett ki, miért is a kérelmet nem teljesítette. Csak helyeselhetjük a szinügyi bizottság előrelátó és körültekintő el­határozását. A háború sok szent helyet alkotott. Szent hellyé tettek sok földet a hősök sírjai, amelyek alatt a nehéz küldel- mekben elesett harcosok csontjai por­ladnak. Ezer és ezer ilyen sírunk van, amelyek szóttéphetetlen szálak­kal fűzik a szülőt, feleséget, gyerme­ket a messze, távolban sokszor elha­nyagoltan domboruló sirdomhoz. Hány reményt takarnak azok ; hány család büszkeségét fedik ? Az ország virágát, legjobb fiait ölelik körül az idegen hantok s a gondolat viszi hozzájuk közelebb távollevő szeretetteiket. A 38 ások küzdelmeinek helyén vagyok. Itt ömlött a vitéz Mollinári bakák vére; a föld itt lett terméke­nyebbé a Kifolyó drága folyadéktól. Dombos vidék ez ; magán viseli még a háború több izbeni dulását. Félig betemetett futóárkok jelzik, hogy régebben itt zajlott le a véres világ­háború egyik szakasza. Itt-ott gránát­darabokba botlunk és megbámult konzervdobozra eshet tekintetünk. Ez a kettő elmaradhatatlan jelzője a le­folyt harcoknak. Távolabb tömegsír emelkedik. Kik nyugosznak abban, kiket helyeztek el ottan, nehéz lenne megtudni. Csak annyit árul el a már elmosódó felirat, hogy a 38-ik gyalogezred katonái alusszák ott örök álmukat. — Ti névtelen hősök, akik itt pihentek — ötlött agyamba — gon- doltátok-e, hogy három óv után is dühöngeni fog a háború s hogy sir- dombotokon keresztül többször fog tombolni a küzdelem ? Ti halasi, kecskeméti és más alföldi községbeli hősök aludjatok békében ; tieitek nem szűntek meg rátok gondolni ! Talán több halasi is pihen a tömeg­sírban ? Talán ? De csak talán. Mert ki ellenőrizheti most sok hónap után a korábbi idő temetési munkáját ? A tömegsír felé a halasi kegyelet­nek is szállnia kell; azt a halasiaknak is szent hely gyanánt kell tekinteniük. Lehet, hogy csak egy-két halasi anya büszkeségét, boldogságát rabolta el ? Lehet, hogy csak nehányót ? De nem lehetetlen, hogy többét. E gondolatok szaladgáltak agyam­ban, amikor az egyszerű tömegsír mellett állottam. Hány ilyen szent helyünk lett a háborúban ? Hány hősünk pihen, örökre ? Szomorú gondolatok ezek, amelyet az tesz derültté, hogy a hősök Kiömlő véréből a győzelem rózsafája sarjadt ki, amelyből remélhetőleg hamarosan ki fognak hajtani a békerózsák. I)r. Havas Jenő. Félegyháza Kecskemétre I helyezik a 30-as honvédokat. ügy volt, meg is irtuk, hogy a 30 as honvédokat Félegyházára he­lyezik. Ez a hir közeiről érintette a j halasiakat, mivel városunk fiai leg- I nagyobbrészt a 30 ásóknál szolgálnak, j Újabban megváltoztatták ezt a ren- í delkezést, amennyiben a 30-as hon­védokat nem Félegyházára, hanem Kecskemétre helyezik. A honvédokat a reáliskolába és az uj honvódhuszár laktanyába helyezik el. Közelebb kerülnek ekként a hala­siak hozzánk. Hisszük, hogy a kecs­kemétiek meleg szeretettel fogadjak őket. Mikor osztják ki a Egyre rövidebbek a napok; egyre korábban áll be a sötétség. Korán rá lesz utalva a lakosság, hogy lámpát gyújtson. Érdekelni fognak ezért mindenkit az alábbiak : „a Közélelmezési Hivatal deczem bér 10 én, hétfőn kezdi osztani a petróleum-jegyeket. Hogy a Hivatal megkímélje a közönséget a nagy to­longástól és az egész napi ácsorgás- tói, a jegyek kiosztása a következő­kép lesz : Deczember 10 én, hétfőn délelőtt, 12-én szerdán délelőtt, 15-én szom­baton délelőtt és 16 án vasárnap dél­előtt csak tanyaiak kaphat­nak petróleum jegyet. A városi lakosoknak a következő­kép 038zák ki a petróleumjegyet: Deczember 10-én hétfőn délután az első kerület Deczember 11-én kedden délelőtt a második kerület. A halasi határ biztonságát a közel­múltban két szökött katona veszélyez­tette. A rablások, betörések egész sorát követték el. Működésük nyomán innen is, onnan is tűntek el értékes dolgok. A halasi rendőrség hosszas nyomozás után kézrekeritette a szö­kött katonákat Hasba Sándor és Túri Sándor személyében, akiket a rend őrségi fogházban tartottak őrizet alatt. Túri, — mint meg is irtuk — a fogházból megszökött. Szabadságát azonban nem sokáig élvezhette, mivel a rendőrség újból elfogta. Ugyanis tudomására jutott, hogy a ravasz Túri petróleonMegyeket? Deczember 11-ón kedden délután a harmadik kerület. Deczember 12-ón szerdán délután a negyedik kerület. Deczember 13-án csütörtökön d e. az ötödik kerület. Deczember 13 án csütörtökön d. u. a hatodik kerület. Deczember 14-én pénteken délelőtt a hetedik kerület. A Közélelmezési Hivatal ezen be­osztást szigorúan he fogja minden­kivel tartatni. Akik bármi okuál fogva a fenti időben nem jelentkezhetnek, azok jegyüket deczember 14 ike után kap ják meg. Mindenki nyugodt lehet, hogy a néki járó petróleumot meg fogja kapni, mert annyi petróleum érkezik, amennyire az összes lakos­ságnak jegyeket osztanak ki. nem hagyta el Halas városát, itt maradt. Kutattak mindenütt, mig végre egyik éjjeli találkahelyen reá is találtak, ahol aztán letartóztatták. Társát, Haska Sándort csapattestéhez Gyulafehérvárra szállították. Azonban ő sem tudott belenyugodni fogsá­gába, mivel mint a halasi rendőrség­hez érkezett távirat jelentette, meg­szökött. Körözik. Kalocsa — város? A szomszéd nagyközség, melynek törvényszéke intézi el a halasiak ügyeit, emelkedni óhajt. Rendezett tanácsú várossá akar átalakulni. Kí­vánjuk, hogy a terv sikerüljön. De nem bízunk benne. Halasi jegyzések Halason a hadikölcsönre újabban a következő jegyzések történtek ; Halasi Kereskedelmi Banknál: Török István 2000 K, Bergl Albert és neje 4000 K, Király Gy. Sándor 1000 K, Csatlós Sándor 200 K, N. N. 40000 K, Kohn Antal 3000 K, S. S. 5000 K, Kiskunhalas rt. város tisztviselői nyugdíjalapja 100000 K, P. P. 5000 K, Olmosy József 5000 K, Kolozsvári Imre 4000 K, Ónodi Ba­lázs 5000 K, dr. Szentkirályi Gózáné 30000 K, Szekulesz József gondnokolt 16700 K, kiskunhalasi kér. munkás- biztositó pénztár 1000 K, Fürst Má­tyás 2000 K, Rosenfeld Lili 300 K, Spitz Mór 1000 K, Gaál Lajos 3000 K, Weisz Jenő 2000 K, Silling Ede 2000 K, Halasi Gazdasági gőzmalom rt. 10000 K, Pázsit Józsefnó 5000 K, Nagy Pál Sándor 10000 K, N. N. 22000 K, N. N. 11000 K, Ingusz Rózsika 3000 K, Ingusz Katóka 3000 K, Goldberg Salamon 10000 K, Va- luska Pál 500 K, Friedrich Lajos 2000 K, özv. Friedrich Alajosné 2000 K, Gyenizse József 300 K. Gazdasági Banknál: Gazdasági Bank saját tárcája részére 262 300 K (hadikölcsöneinek 1 millió 400 000 K-ra kikerekitóse végett), Babó János es neje 55.000 K, Ozurda Vilmos 2000 K. Vörös Sándor 18000 K, dr. Babó Mihály 10000 K, dr. Babó Imre és neje 4000 K, Babó Anita 1000 K, D. B. L 50000 K, Terbe Vincze és neje 5000 K, ifj. Orbán István 1000 K, Kémen Gyuia 20000 K, özv. Gulyás Jánosnó 7000 K, Gulyás Károly 300 K, Bernáth Lajos és Zoltán 2000 K, dr. Turóczi Dezsőnó 2000 K, Kellner Ottilia 2000 K, Weisz Jenő 2000 K, Halasi Gaz­dasági gőzmalom 10000 K, Pázsit István és neje (a korábbi 15000 K-hoz a hadikölcsönre. még) 15000 K, Pázsit Juliánná Fe- renczi Sándornó 11000 K, Baki Károly és neje 2000 K, Goldberg Sándor 10000 K, Goldberg Laura 200 K, Goldberg Aranka 200 K, Goldberg Erzsébet 200 K, Goldberg István 200 K, Königsberg Ignácz 150 K, Kö­nigsberg Mariska 100 K, Königsberg Józset 100 K, Paor S. József 500 K, id. B. J. né 1000 K, ifj. B. S. 300 K, B. I. 300 K, Kohn Herman 2000 K, O. H. 2000 K, Kovács József 1000 K, Babó Elek és neje 6000 K, Török Antal 300 K, özv. Benes Mártonná (Kiskőrös) 4000 K, Benes Gizella (Kiskőrös) 1000 K, Pecznyik András (Kiskőrös) 3000 K. Halasi Takarékpénztárnál: Ádám Dávid 5000 K, N. N. 20.000 K, N. N. 10,000 K, Babó Gábor és neje 36 000 K, Nagy Pál Ferencz 1000 K, Farkas Dezső 20.000 K, Halasi Takarékpénztár részvény- társaság 700,000 (Hétszázezer) K, Bánóczky Balázs 4000 K, Dóra Jovák 4000 K, Vörös József 2000 K, Ónozó Ágoston 400 K, Farkas Giziké 300 K, Farkas Ilonka 300 K, Farkas Oornélia 300 K, Farkas Irénke 300 K, Borbényi Lajosnó 3000 K, özv. Ro­kolya Béláné 700 K, Rokolya Vilma 200 K, Székely Vilma 100 K, Fo­dor Imre 2000 K, dr. Farkas Imre 12.000 K, Berki Antal 30.000 K, ifj. Babó Gábor 400 K, Babó Éviké 900 E, Kovács Jenő 500 K, Kovács Jenőné Vajda Veronka 500 K, Bor- bényi Tériké 2000 K, Juhász Vida Lajo9 10 000 K, Fülöp Agnes 100 K, Fülöp Ilonka 100 K. Fülöp Endre 100 K, Fülöp Mariska 100 K, Czi- mer József és ueje 1000 K, Gye­nizse László és neje 2000 K, Csorba Balá?s 100 K. Pintér Lajos és neje 10000 K. Berta K. Béni 1000 K

Next

/
Oldalképek
Tartalom