Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1917-08-29 / 35. szám
KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE augusztus 29. 13 Élő-halott — rokkantak. Oroszországból most érkezett meg egy rokkantszállitmáuy. Az újságok hírrovatában mindössze ennyi áll róluk : hazahoztak három elmebeteget is, akikről közelebbi adatokat nem tudnak. Semmi több. Se név, se rang semmi se. Nem tudják, hogy kik ők. Nemrégen még épkézláb emberek voltak. Vitéz katonák. Ellentverő hősök. Szerető apák, vagy fiuk. Dolgozó kenyér- keresők. Ma elmebeteg a nevük. Senkik és semmik. Még nem is olyan régen szeretet fűtötte a szivüket a lelkesedés lángja lobogott s öröm és fájdalom hullámzott bennük. Örülni tudtak az élétnek. Ma kö zönyösek, révetegek emberroncsok, ijesztő élőhalottak, akiktől félünk, akik a legrettentőbb meglepetést hozzák hazatérésükkel hozzátartozóiknak. Az agyvelőnkbe hasit ennek a három katonának megrázó tragédiája, borzalmas sorsa. Miudeu rokkantak között a legszánalmasabb rokkantak ők. Az ő számukra a fogságból való ha zatérés nem jelent szabadságot. A haza, a család az otthon nem jelent számukra örömet. Gondolni sem merünk arra, hogy az a három szegény katona, akikről közelebbi adatokat nem tudnak, talán rokon, vagy ismerős, talán szerető férj, akinek hazatéréséért egy asszony sirva imádkozik; talán családapa, akit apró gyermekek reménykedve várnak. Ki tudja ? De ha senkije sem lett volna is, ha magában állott volna mint templomok tornyán a kereszt, vájjon akkor is nem remegne e meg a lelkünk a legrettentőbb emberi sors hallatára ?! Az élő halottak száma ijesztő arányban növekszik. A véres események pedig, amelyek idegeinket végsőkig feszítik, az agyvelőnket hasogatják szüntelen, még mindig nem csöndesednek el, meg mindig vad dühvei tombolnak, sokasodnak. (K.) A képviselőház ülése. A képviselőház, miut Wekerle Sándor miniszterelnök tervezi, szeptember 10-én tart ülést. Ekkor terjeszti elő programmját a miniszterelnök. Rövid együttlét után a Házat elnapolják. Üdvözletek a harcztérről. Dóltirolból Horváth Pál halasi BO-as őrmester küldi üdvözletét a halasiaknak lapunk által. írja, hogy vele vannak : Krammer Pál, Szabó Antal, Túri János, Babos Sándor és Duccos Imre. — Wolhyniából Koszó István és Hegyesi István halasi katonák, akik már 2*/* év óta az orosz fronton teljesítenek szolgálatot; — a román harcztérről Rokolya Ignácz, Sűtöri Mátyás, Miskei Cz. István és Gusztos Benő, — Bukovinából Kánás Lajos, Banga Imre, Benedek Antal és Komlós Károly küldik üdvözletüket a város lakosságának. Jég és tűz elleni általánosbiztositásokat a legolcsóbb díjtételek mellett közvetít GYŐRFI JÓZSEF az „ADRI A“ biztosító kerületi ügynöksége. HÍREK A kalocsai törvényszék elnöke — kúriai biró. Bajzáth Jánosnak, a kalocsai kir. törvényszék elnökének a király a kúriai biró czimet és jelleget adományozta. Főügyószhelyettes lett dr. Pintér József kir. ügyész, dr. Bánhidy Gábor al- ügyósz pedig ügyésszé lépett elő. — Hirháger Imre járásbirót táblabiróvá nevezték ki. Hirháger fia néhai Hirháger Károly volt városi mérnöknek. Orosz fogságban. Bangó Lajos halasi katona körülbelül egy évvel ezelőtt az orosz harcztéren eltűnt. Most óletjeit adott magáról, írja, hogy fogoly. Egyházgyűlés A református egyháztanács szeptember 2 áo, vasárnap délelőtt 10 órakor a főgimnázum tanári termében gyűlést tart. A gyűlésen az alábbiak fognak elintézést nyerni : 1. Polgári iskolai tani tó választása. 2. Polgári iskolai tandíjakról iskolaszéki jelentés. 3. Igazgatótanács jelentése. 4. Folyó ügyek. Eljegyzés. Ború Miklós orvosnövendók Budapestről eljegyezte Darányi Jolán kát Darányi Mibály és neje Gál Zsuzsánna földbirtokos leányát. A halas-majsai viczinálison megdrágultak a személy dijak A halas—majsai viczinális vonalon a személydijak megdrágulnak. Szeptember 1-től Halasról az alábbi jegyárak lépnek érvénybe : Halasi tanyák II. oszt 50 f., III. oszt. 30 f., Harka II. o, 70 f., III. o. 40 f, Tájé II. o. 1 K, III. o. 60 f„ Konyhadüllő II. o. 130 f, III. o. 80 f., Kiskunmajsa II. o. 160 f., III. o. 1 K, ötfa II. o. 160 f., III. o, 1 K, Jászszentlászló Ií. o. 190 f., III. o. 120 f., Ilonaszáliás II. o. 220 f., III. o. 140 f., Galambos II. o. 250 f., III. o. 160 f., Halesz II. o. 280 f, III. o. 180 f., Kiskunfélegyháza II. o. 810 f., III. o. 2 K. Tolvaj leányzó. Pinke Teréz 19 éves halasi leányt a rendőrség 100 korona pénzbüntetésre, behajthatatlanság esetén 20 napi elzárásra ítélte, mert krumplit lopott. A legjobb magyar népszínművek egyike „A falu rossza“ filmen kerül bemutatásra ma 29 én a Kurucz Mózgó- szinházban, a főbb szerepeket Kürthy József, Andorffy Ida, Kertész Dezső, Jákó Amália és Medgyaszay Jenő játszák. — Szeptember 5-én szerdán Petőfi Sánd.r „Az apostol“ Czimú költeménye filmre átdolgozva, kerül bemutatásra. A legvitézebb 52 es. Egyik előző számunkban beszámoltunk arról, hogy Rimaszombati Imre dr. 52-es hadnagyot a Lipót-renddel tüntették ki és soronkivül főhadnagygyá lépett elő. A vitéz 52 esre vonatkozólag — akit Halasot jól ismernek — harcztéren lévő bajtársaitól a következőket vettük: „Rimaszombati derekasan rósztvett a 10 ik olasz offenzivában. Vagy hatszor került fogságba és mindannyiszor kivágta magát. Több foglyot is ejtett, köztük Ragussi olasz kapitányt. Gépfegyveréből még akkor is lövöldözött, mikor az olaszok már a Kukkon voltak. Ő az olasz offen- ziva legnegyobb hőse. Rimaszombati mostani kitüntetésén kivül az arany vitézsógi érem is birtokába van, úgy hogy nemcsak az 52-eseknek, hanem a hadseregnek is a legvitézebb főhadnagya. (—r.) A helybeli anyakönyvi hivatalban a vakokat gyámolitó orsz. egyesület által elhelyezett perselybe l4 K 70 fillér gyűlt össze, amelyet illetékes helyre eljutattak. Halason tánczoltak. Páratlan sikere volt a f. hó 18-án, szombaton este, a városi szinházban lezajlott tánczmulat8ágnak, mert hiszen Juhász nénénk tanítványai gyönyörködtették ott a ritka szép számú közönség igaz művészetre szomjas lelket, Szabó János dicséretre méltó kouferálása mellett. Csak az a körülmény volt kissé meglepő, hogy a bálkirálynőt nem a tanítványok közül választották. (Beküldetett.) Adományok. Juhász Ferencznó jótékouyczólra a Helyi Sególyző Bizottságnak 20 K-t adományozott. A halasi jószág-vásár. A halasi országos vásár vasárnap zajlott le. Érdekes képet nyújtott a jószágvásár. A vásárba, daczára, hogy a májsai vásár egyidőben volt a hala sival, még a békeidőben is meglepő állatfelhajtás volt. Ez amellett szól, hogy a takarmányhiány, s annak túl magas ára miatt sokan igyekeznek megszaba- , dúlni jószágállományuktól A vásárban 1 a kereslet nem volt nagy, Kevés jószágot adtak el. Az árak sem voltak túlságos magasak. A városházán már elkészült a vásárba felhajtott jószágok statisztikája. Abból vesszük : Felhajtottak marhát 1338 drbot, lovat 1683 at, sertést 283-at, juhot 273 at, bivalyt 12 öt, szamarat 7 et és kecskét 8 at. Ingatlanok adás-vertse. Szalai Os. Benő megvette Molnár József és társai 3 hold 130 n. öl inoka kistelekki legelőjét 2000 koronáért. Németh B. Mihály megvette Cseri Imrónó Gyulai Judit 115 n. öl és 111 n. öl szántóföldjét 904 koronáért. Inhoff József megvette Paplógó Pál 18 hold 251 n. öl ingatlanát épülettel 14000 koronáért. ifj Boros Sándor és neje Varga Erzsébet megvették Király Gy. János lakóházát 85 n. öl és 163 n. öl udvar és kerttel 4000 koronáért. Kardos Jenő és neje Lajkó Mária megvették Pintér Dánielné Mamuzsics Julia 12 hold 31 n. öl balotai tanyás birtokát 4200 koronáért. Bárkányi József és neje Nagy Agnes megvették Sója Jáuos bodoglári 2 hold 1182 n. öl, 332 n. öl, 290 n. öl, 1219 d. öl, 407 n. öl, 806 n. öl és 4 hold 247 n. öl tanyásbirtokát 6600 koronáért. Sütő Mihálynó Szalai K. Rózái és Égető Imróné Szalai K. Anna megvették Király Gy. András és neje Szekeres Mária 227 n. öl belteki szántóföldjét felépítménnyel 2300 koronáért. Rabatin Sándor és neje Mucsi Eszter megvették Komlós János és neje Halász Mária lakóházát és 182 n. öl telkét 2000 koronáért. Soós Simon megvette Gyugel Eugéu ! és neje Halász Ilona lakóhazát és 251 n. öl telkét 4600 koronáért. A tansy meyiyitása a főgimnáziumban. A főgimnázium tanéve szeptemberben kezdődik. 8. 4-ikón lesznek a javító, különbözeti és magánvizsgálatok. A beiratások 5, 6, 7-ikén, az előadások 8-ikán kezdődnek és az ünnepélyes megnyitás 9-ikén lesz. Az uj tánóvtől kezdődőleg az egyháztanács következőleg állapította meg a fizetendő dijakat : Helybeli református tanulók 2 kor. felvételi, 12 kor. tan. 2 kor. értesítő 2 kor. könyvtári 2 kor. bizonyitváuy dijat, 12 kor. nyugdíj illetéket és 2 korona orvosi dijat fiizetnek. A tandíj kivételével az összes dijak behatáskor fizetendők. Vidéki református tanulók 6 korona felvételi, 40 korona tan, 2 kor. értesítő, 2 kor. könyvtári, 2 kor. bizonyítvány dijat, 12 kor. nyugdíj illetéket, és 2 kor. orvosi dijat fizetnék. A tandíj fele februárban, a többi díj a beiratáskor fizetendő. Más valiásu tanulók 10 koroua felvételi, 60 korona tan, 2 kor. értesítő, 2 kor. könyvtári, 2 kor. bizonyítvány dijat, 12 korona nyugdijille- tóket és 2 korona orvosi dijat fizetnek. a tandíj fele februárban, a többi dij a beiratáskor fizetendő. A vidéki rendőrség államosítása. A „Magyarországi rendőrtisztviselő országos egyesülete“ vasárnap kül- döttsógileg tisztelgett Ugrón Gábor belügyminiszternél, hogy a rendőrség államosítására vonatkozó emlékiratot átnyújtsa. A küldöttség vezetője Rostás István debreceni rendőrkapitány volt, aki arra kérte a belügyminisztert, hogy arra az időre, inig az államosítás törvénybe iktató lesz, kormányrendelettel szabályozza a vidéki rendőrségek hatáskörét és az ügyeleti dijak nyerjenek szintén országos rendezést. A belügyminiszter válaszában kijelentette, miszerint ő feltétlen hive az államosításnak és ha a békének csak halvány árnyéka mutatkozni fog, döntés alá fogja vinni ezt a kérdést. Égő vasúti kocsik. A halas—regőczei viczinális áru- gyüjtő kocsija szombaton reggel Mélykút és Regöcze között kigyulladt. Az égő kocsit sikerült a vonatkísérő személyzetének saját élete veszélyeztetésével kikapcsolni s igy a vonatot a nagyobb veszélytől megmenteni, de az árugyüjtő kocsi teljesen leégett. A körülmények arra engednek következtetni, hogy a tüzet bűnös kezek okozták, mert a romok között egy ládát találtak, amely gyujtóanyaggal lehetett megrakva és az útközben lángra lobbant. Vasárnap Budapestről induló személyvonat nagy késéssel érkezett Halasra. Kunszentmiklósnál az egyik kocsi tengelye kigyulladt és eltörött. Emberéletben baj nem történt. Véres harcok után. Fent az orosz kolosszussal diadalmas véres küzdelmet vívtak ismét csapataink. Ennek a küzdelemnek élő, sebesült tanúi most kerülnek az ország kórházaiba. Ezek vázolták az 52-esek nehéz harcait, amelyek sok áldozatot követeltek. Az ezred derekasan állotta helyét; tisztjei közül többen hősi halált haltak és megsebesültek. Több Halason jól ismert tiszt nyugjzik a | galíciai hantok a'att; többen kerültek fogságba és haladtak Szibéria valamelyik fogolytábora felé.