Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1915 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-27 / 43. szám

3 KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE október 27. A hatóság nem tévedett. A „Helyi Értesítő“ is közölte leg­utóbbi számában a hatóság által ki- bocsájtott azon alispáni rendelkezést, | amely szerint az alispán a tengerinek tovább adását betiltotta. E hatósági intézkedést laptársunk | kifogásolta; s azzal állt elő, hogy ; a hatóság az alispán rendeletét félre­magyarázta. Szekér Pál rendőrfőkapitány, aki j tudatában volt annak, hogy a hatóság helyesen intézkedett, mégis felterjesztéssel élt az alispánhoz ; tisztázandó az egész ügyet. Az alispán válasza nemsokára meg is jött, amelyből kétségtelenül kitűnik, hogy a hatóság intézkedése helyes volt; laptársunk közlése nem fedi a valót. Különben Szekér Pál rendőrfőka­pitány ez ügyben az alantiakat közli: Hirdetményileg közöltetett már a lakossággal, hogy az alispán 36757. 1915, számú rendeletével a tengeri termésnek tovább adását a vármegye területére vonatkozólag egyenlőre be­tiltotta. A hatóság ezen hirdetményében foglaltakkal szemben egyik helyi lap­ban azon felfogás nyilvánult meg, hogy a hatóság félremagyarázta az alispáni rendeletét, mivel a tengeri zár alá vétele tárgyában kibocsájtott kormányrendelet intézkedése alapján nem termelő is jogosítva van házi és gazdasági szükségletének céljaira 1916. évi április hó 1-ig bármely termelő­től és bárhol tengerit vásárolni. Az alispáni rendelet intézkedése a tengeri eladásának betiltására vonat­kozólag világos és fólremagyarázhatat- lan volt ugyan, de hogy a hatóság intézkedésével szemben megnyilvánult hírlapi ellenvélemény tisztáztassék, a közlemény csatolásával felterjesztést intéztem Alispán úrhoz újabb rende­letet kérve a tekintetben, hogy a tengeri eladásának betiltására vonat­kozólag a hatóság helyesen intéz­kedett-e. Alispán ur a felterjesztésre a követ kező rendelettel válaszolt: 89824. Rendőrkapitány. Kiskunha­las. 36757. számú rendeletem min­denféle célra eltiltja tengeri tovább­adását mert 3511. száma kormány- rendelet negyedik szakasza kifejezetten mondja, hogy csak azt a fölösleges tengerit szabad áruba bocsájtani me­lyet a harmadik szakasz szerint köz­célra igénybe nem vettek, minthogy közczélra minister ur 395000 méter­mázsát követelt megyénktől és mint­hogy ennek biztosítása most van folyamatban, bármennyire sajnálom is, forgalom bénitását, közczélra kí­vánt mennyiség biztosítása miatt meg kell akadályoznom készletek tovább adását, megjegyzem, hogy 3511. kormányrendelet alapján mindenki megveheti szükséges tengeri mennyi­ségét bármily más törvényhatóság te­rületén. Alispán. Miután tehát ezen ujabbi alispáni rendeletből is kétségtelenül kitűnik, hogy a hatóság helyesen intézkedett, tehát ezen ujabbi alispáni rendelet azzal közöltetik a tengeri termelőkkel, hogy az alispáni tiltó rendelet fenn­állásának ideje alatt tengerit eladni senkinek sem szabad. EGYE MEG minden héten lapunkat. <o Eleven, érde­kes , minden egyes száma. Ara csak «= 6 fillér. c= v mm HÍREK. Püspökbeiktatás. Petri Eleket, a dunamelléki református egyházkerület újonnan választott püs­pökét f. hó 22-ón iktatták be ünne­pélyesen hivatalába. A püspökbeiktatást megelőzően gyászünnepólyt tartottak az elhunyt püspök, dr. Baksay Sán­dor emlékére. Ugyanekkor tartotta őszi közgyűlését az egyházkerület is. A kettős alkalomra városunkból is többen megjelentek. Halasi sebesültek. A legutóbb hozzánk érkezett veszteség- kimutatás szerint megsebesültek a következő halasiak: Csatári Antal (38. gye. 12. sz.), Benedek Antal (26. gye. 1. sz.), Kánnás Lajos (26. gye. 1. sz ), Kolompár András (26. gye. 1. sz.). Patyi János (23. gye. 2. sz.) Be keli fizetni az egyházadét A róm. kath. egyházi adóhivatal fel­hívja mindazokat, kik egyházi adó­jukat még nem fizették be, hogy e kötelezettségüknek lehetőleg rövid idő alatt tegyenek eleget, mert november hótól kezdve intésdij és esetleg végrehajtási diját is kell fizetniük. A Halasi Gazdasági Bank, mint hivatalos jegyzési hely, elfogad jegyzéseket november 17-ikéig min­dennap a hivatalos órákban ; készség­gel ad mindennemű felvilágosítást és a legelőnyösebben intézi el úgy a betétpénzekből való jegyzéseket, mint az esetleges kölcsönöket, melyek a hadikölcsön érdekében kivántatnak. Színészet. Némileg fokozódott érdeklődés mellett folynak a színházban az előadások. Szinrekerült szerdán: „Tímár Liza“ ; csütörtökön : “Vörös ördögök“ ; pén­teken : „Szulamith“ ; szombaton: „Van-e babája“; vasárnap: „Bájos ismeretlen“ ; hétfőn ismét a „Bájos ismeretlen.“ Rendőri hir. Kókai János bérkocsis egy harctér­ről érkezett katonatisztet pusztára nem akart kivinni, ezért a rendőrség 30 korona pénzbüntetésre, behajtha­tatlanság esetén két napi elzárásra Ítélte. Pestvármegyének a földmivelésügyi kormány rendelkezésére 395000 mó- termázsa tengerit kell beszolgáltatni. Hogy ez lehetővé váljék az alispán Halason is elrendelte a tengeri ter­mésnek összeírását és zár alá vételét. Az erre szóló rendelkezést Szekér Pál rendőrfőkapitány a következőkben közli: „A m. kir. földmivelésügyi minisz­ter“ 72200/1915. számú rendeletével a közszükségleti czólra igényelt tengeri mennyiséget Pest-Pilis-Solt- Kiskunvármegye területére vonatko­zólag morzsolt száraz és emberi éle­lemre alkalmas állapotban 895000 (háromszázkilenczvenötezer) méter­mázsában állapította meg. Az alispán hogy ezen tengeri mennyiséget a földmivelésügyi miniszter rendelkezé­sére bocsáthassa 38713/1915, számú rendeletével a vármegye területén lévő tengeri termésnek összeírását és zár alá vételét rendelte el. Az alispán rendelete folytán tehát felhivatnak a tengerit termelt lakosok, hogy a f. évben tengerivel bevetve volt területek nagyságát katasztrális holdakban, a termelt tengeri mennyiséget csöves állapotban és métermázsákban a házi és gazda­sági szükséglet mennyiségét leg­később f. évi november hó 8-ig a rendőr- kapitányságnál bejelenteni annyi­val inkább kötelességüknek ismerjék, mivel azon tengeri termelők, akik termésüket a kitett határidő alatt Szerkesztőnk fia orosz fogságban. Szeptember közepén véres, heves harcok dúltak Kelet-Galíciában. Az oroszok rohamot — roham után indí­tottak, hogy visszaszorítsák a honvó- dokat, hogy ne kelljen visszaadniok a már kezeikbe jutott földeket. Ezekből a harcokból alaposan kivették a részü­ket az első honvédek, amelynek kere­tében küzdött szerkesztőnk fia, az alig tizennyolc esztendős Práger József. Nevezett májusban önként vonult be és junius végétől kezdve mostanáig a fronton küzdött. Fogságba jutását Szél nevű főhadnagya tudatta velünk. Ugyanakkor megérkezett Práger Jó­sét értesítése is, melyben jelzi, hogy útban vannak Szibéria felé. Járásbirósági Ítélet. Jegy es Molnár Mária 24 éves halasi lakost a halasi járásbiróság jogtalan elsajátítás miatt 5 napi elzárásra ítélte. Hősi halál. Babeuyecz Os. Dávid a galicziai har- czok folyamán hősi halált halt. — Ugyanott szept 17 én Ternyák Bene dek 9. huszárezredbeli katona szintén hősi halált halt. Kitüntetés. Hatházi János 30-ik népfölkelő gyalog­ezredbeli szakaszvezetőt a második osztályú ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. Sebesülés. Megírtuk múlt számunkban, hogy dr. Huszár Endre orvos a Száván való átkelés alkalmával megsebesült. Most e hírünket oda módosítjuk, hogy a fiatal orvos Belgrádban az utcai har­cokban sebesült meg, akkor, midőn szolgálatát teljesítette. Az ellenség ugyanis sortüzet adott, amely alka­lommal egy golyó Huszár dr. lábszá­rába fúródott. A sebesültet késő este szállították a túlsó partra. Adományok A sebesült katonák részére Fridrich Alajosné 1 zsák krumplit adott. — A munkapárti körbe pedig Németh Jánosné 1 kosár diót adott. bejelenteni elmulasztják, vagy elide­genítik, kihágásért szigorúan bűntet­teinek s ezen kivül a be nem jelen­tett készleteik elkoboztatnak. a tengeri termés összeírás és zár alá vételével kapcsolatban az alispán az iránt is tájékozódni akar, hogy a tengerit nem termelő közönségnek milyen arányú a házi és gazdasági szüksége s hogy mily mennyiséget képez az iparrzerü állathizlalóknak évi szükséglete. Tehát a rendelet ezen intézkedése folytán felhivatnak a tengerit nem termelő lakosok és az iparszerü állat­hizlalók, hogy évi szükségletüket a rendőrkapitányságnak ugyancsak /. évi november hó 8-ig szintén jelent­sék be. Kisleányok halála. Schön Fereucz fűzespusztai lakos­nak 13 hónapos Juliska nevű leánya f. hó 20 án a szabadban készített katlanba egy vigyázatlan pillanatban beleesett s arcát összeégetve, égési sebeibe folyó hó 24-én bele­halt. — Ugyanilyen sors érte szintén két éves Nagy Sarkadi Esz­tert is, Nagy Sarkadi Sándor Kisfaludi utcai lakos leányát, ki 22 ón a konyha földjére letett forró tésztaleveses tálba esett. A kisleány rövidesen kiszenvedett. Mindkettőt f. hó 25 ón temették. A vizsgálatot a rendőrség meg­indította. Halasi jegyzései! az nj hadikölcsönre. , Nemcsak kint, a harctéren kiséri | siker fegyvereinket, bent az országban is nagy sikerrel indult meg a har­madik hadikölcsön. Sajnos városunk- ; ban nem lesz az előzőekhez hasonló ; eredménye, legalább az előjelekből ez tűnik ki. Szeretnünk, ha csalatkoznánk s a halasi jegyzések száma semmi kívánni valót nem hagyna hátra. A hadikölcsön jegyzése nemcsak hazafíui kötelesség, hanem jól kifize­tődő üzlet is. Jegyeztek a halasi Gazdasági bank­nál : Pázsit István és neje 12000 koronát, Agócs József 1200 koronát, Szalay Zsigmondné 500 koronát, Varga I. József és neje 1000 koronát, N. N. 27000 koronát, Németh Sándor (lakatos) 2000 koronát, Dr. Szabó János 10000 koronát, Kellner Sándor (Eger) 20000 koronát, Dr Gesmai József 2000 ko onát, Somogyi Mária (Némethné) 200 koronát, Gyenizse Lajos 4000 koronát, Bartek Lajosnó (tanár neje) 500 koronát, özv. Fridrich Sándorné 2000 koronát, Bernáíh Lajos tanár 300 koronát, Nagy József csendőrőrmester 1500 koronát. Takarékpénztárnál : Dr. Nagy Mór 4000 koronát, Szól János és neje 2000 koronát, Práger Dávid és neje 4000 koronát, N. N. 6000 kororát, Varga Béla 3000 ko­ronát, Vörös József 2000 koronát, Csontos Mariska 2000 koronát, Kolozsváry Kirs Sándor 3100 koronát, Mészöly Géza, Dénes, Ilona és Cson­tos Mariska 500 koronát, Tallér La­jos 13000 koronát, Horváth Endrénó ßoesek Judith 7000 koronát, id Pin­tér Lajos és neje 2000 koronát. N. N. 1200 koronát, Vörös T. Béni 2000 koronát. Némeih Mór és neje 2000 koronát, Kolozsváry Kiss Sándor 4000 koronát, Halasi Takarékpénztár 150000 koronát, Dr. Farkas Imre 20000 koronát, Berki Antal 20000 koronát, Berki Andor 10000 koronát, Farkas Elek 20000 koronát, Farkas Dezső 10000 koronát, Kis Józsefné 10000 koronát. Kereskedelmi banknál: Kereskedelmi Bank 30000 koronát, Dr. Szabó János 40000 koronát. B. B. 20000 koronát, Silling Ede 2000 koronát, Fridrich Lajos 5000 koronát, Schandel Mihály 3000 koronát, özv. Schneider Ignácznó 4000 koronát. Bergl Móricz 4000 koronát, Dr. Szabó Fülöp 3000 korouát, Kovács B. József 2500 koronát, Szalai Sándor 2000 koronát, Polgár Sándor 1000 koronát, Murgács Ilonka 500 koronát, Murgács Margitka 500 koronát, Weisz Pinkász 400 koronát, Fleckenstein Kamilla 200 koronát, Darányi Mihály 10000 koronát. Polgártársak! A háború győzelmes befejezéséhez pénzre van szüksége az államnak és hadvezetőségnek ! A német nép 12 milliárdot adott kölcsön hazájának. A német vitézség és a német áldozatkészség bámulatba ejtette a világot. A magyar hősiességet is úgy is­merik, mint a németet, áldozatkész­ségére pedig most van alkalma ! A kormány harmadszor fordul a nemzethez és hadikölcsön sikere a polgárok és íöképen a gazdaközönség áldozatkészségétől függ 1 100 korona jegyzéshez 97 korona 10 fillér befizetése szükséges és az állam 6°/0 kamat >t fizet. Nem ajándék a hadikölcsön, hanem jól jövedelmező kölcsön, melyet saját hazájának adni tehetsége szerint kötelessége mindenkinek. & halasi tengeri összeírása és zár alá vétele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom