Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1914 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-18 / 11. szám
3 KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE.' március 18 Muszka ország leül. Muszka ország felől egy idő óta fura szellők fujdogálnak. Magyarán kimondva, valami készül a Monarchia és Oroszország között és a nagy urak boszorkány kunyháján sütik, főzik azokat a híreket, amelyek alkalmasak arra, hogy egymás ellen hangulatot keltsenek a két birodalomban. Nem mai keletű már a két ország között a feszültség, nem egyszer volt már olyan a helyzet, hogy háborúra kerül a dolog, de még mindig simán múlt el az ügy. Annyi tény, hogy Oroszország minden alkalommal készült is a háborúra és valószínű, hogy készül most is. Nem is volt ez titok eddig sem a benső műhelyek előtt, ahol jól látják az orosz kéz makhiná- cióit, de ennyire nyíltan azért nem beszéltek róla. Ma Németországban nyíltan tárgyalják, hogy pár éven belől eldől a nagy harc sorsa, az orosz meg fogja a németet támadni s természetesen minket is, mint a német szövetségesét. Bécsben a nagy hadijáték, amely nemrég folyt le, tisztán azon a föltételen alapult, hogy az északi határt megtámadja az orosz. Más ugyan nem is támadhatja meg, mert más északi szomszédunk nincsen, a német szövetséges lévén. Ok nélkül nem szokás megpörgetni a verőket a lármadobon. Németországban nyíltan és komolyan számolnak a nagy leszámolás eshetőségével, ami ha meglesz, lesz megint olyan nyomorúság utána, hogy ahhoz képest kis dolog a balkáni háborúk által előidézett válság. Ami az okot illetné, ami a háború alapja lenne, hát az mellékes. Azt már Ezópus is előadta a fabulájában, hogy a farkas mindig talál okot a bárány szét- tépésére. Ámbár hiszen ebben az esetben Németország nem egészen bárány s mi sem vagyunk aprócska gödölyék. De éppen azért dolgoznak sötétben a titkos kezek. Gyengíteni mindenütt, ahol csak lehet. Az egyiket itt. a másikat ott. Ilyenek egy modern háború „előintézkedései.“ Jól látták előre ezt azok, akik a véderőreformot szükségesnek tartották. Látták, hogy az országot katonailag meg kell erősíteni, a szükséges reformokat életbe léptetni, mert azok híjában bizony könnyen elbánhatnának velünk, íme az idők igazolták az elmúlt parlamenti eseményeket! Valami készül. Valaki ellen. Mert van valami a levegőben, az tagadhatatlan, jbárhogy is igyekezzenek czáfolni. A helyzet feszült, minden dolog alkalmas, hogy azt kiólesitse. Jön a vásár bár romantikájának színes szövete szertefoszlik a haladó idővel. Eltűnnek derűs, mosolygó alakjai, kihalnak mutatványos bohócai s a nénémasszonyok se vásáron beszélik meg a Pista és Örzsi lakodalmát. Az ipari és kereskedelmi élet fejlettsége, a városok gyors haladása, a közlekedési vonalak kiépítése vásár nélkül is hozzájuttatják a vevőt az árucikkekhez s ma már nagyon sokan valljuk, hogy a vásár csupa értéktelen, silány i,vásári" portékával csapja be a hiszékeny falusiakat. Ma már nem néznek szeretettel a sürgő vásári népre és kelletlenül vesznek vásárfiát a keresztmamának és a hű ideálnak. — Kár pedig tisztára boltnak tekinteni a vásárt, hol mindenkit becsapnak. Kár széttépni a régi szép vásári emlékek foszladozó szövetét. Sőt örülni és vigadozni kell, hogy újra megjön s minden szerelmes szép legénynek cifra mézeskalács szivet kell venni az ideáljának. (b.) Missió városunkban. Városunkban a róm. kath. hívek számára e hó 15-tól—22-ig bezárólag missziók, vagyis lelki gyakorlatok tartatnak. A hívek ezidei lelki ügyeivel két lazarista pap buzgolkodik, kik napjában kétszer, reggel 9, és este 6 órakor beszédeket mondanak és a nap folyamán gyóntatDak. Mint értesülünk, a katholikusok elég szép számmal keresik fel templomukat és buzgón hallgatják az ékesen szóló prédikátorokat. Rabbiválasztás. A helybeli izr. hitközség által f. év január hó 22 napján megtartott rabbi választást a kisebbségben maradt Deutsch párt megfellebbezte. Mint most értesülünk, a polgármester mint elsőfokú hatóság, a választást szabályszerűnek találta és dr. Dohány József brassói főrabbit érvényesen megválasztott főrabbinak nyilvánította. Igazságügyi kinevezés. az igazságügyminiszter dr. Hodossy Sándor újvidéki törvényszéki joggyakornokot az ottani járásbírósághoz jegyzővé nevezte ki. A halasi csipke érdekében. A Magyar Védő Egyesület elhatározta, hogy a halasi csipke, mint speciálisan magyar ipartermék fejlesztése érdekében mozgalmat indit. Városok hiteligénye. A belügyminiszter ismét rendeletet intézett a rendezett tanácsú városokhoz, hogy sürgősen jelentsék be elkerülhetetlen kiadásukat. Ez az I újabb adatgyűjtés kapcsolatban van a kormánynak a városok hitelügyének rendezésére folyamatban lévő akciójával. A belügyminiszter már legutóbb bekérte a városok kölcsönszükségle- tének kimutatását, a beérkezett jelentés azonban a különböző adatok csoportosítása következtében nem nyújtott szabatos és tiszta tájékoztatást azokról a komoly érdekek sé1 reime nélkül elhalaszthatatlan kiadásokról, amelyeknek kölcsön utján való fedezéséről az 1914. évben föltétlenül gondoskodni kell. munkásbiztositó márc. 29-én tartja évi rendes közgyűlését. Táncmulatság. A polgári ifjúság által mii czius 22-én vásár vasárnapján a függetlenségi körben rendezendő mükedvellővel és világpóstával egybekötött tánczmulat- ságra a jegyek már most előre válthatók a független kör pénztáránál. A népszigeti fürdőről. Nagy Szeder István fürdótulajdonos értesíti a közönséget, hogy a népszigeti fürdő vasárnap délután is nyitva lesz a mai naptó1 kezdve, azonkívül pénteken és szombaton egész nap. Utazás Magyarországon, Dalmácián, Hercegovinán és Bosznián át. Szövegét irta és képekkel festette Vágó Bertalan. A szemléltető és szórakoztató oktatás kitűnő eszközéül szolgál az a sikerült filmsorozat, amelyet a Kurucz-mozgó- szinház folyó hó 25 ón délután */* 5 órakor ifjúsági előadásban, este */* 9 órakor pedig rendes helyárakkal mutat be. — Magyarország és társországainak természeti szépségei ügyes csopoitositásban vonulnak el a néző előtt 3 felvonásra osztott gondos földrajz-történeti tanulmányban, a melynek 242 színes álló képe és 2200 méteres mozgó képén egy hosszabb tanulmányút tapasztalataival és látnivalóival gazdagítja a nézőt. Annál insább ajánlható a megtekintésre, mert a hazai földszemlólet utján nyert ismeretére tanít. Erdélynek közszájon forgó természeti szépségei, a magyar fürdők csodás látképei, a Dalmát tengerpart s a bosnyák hegyvidék vadregényessége mindvégig a legfeszültebb érdeklődést és figyelmet biztosit a darabnak, a mely a szórakoztatás mellett a földrajz tanítást is szolgálja. A főispán! titkár távozása. Marik Pál dr. Pestvármegye főispáni titkára, aki gróf Ráday Gedeonnak főispánná történt kinevezése óta végezte a titkári teendőket, megvált ettől az állásától s visszatért előbbi állomáshelyére a belügyminisztériumba Az uj főispáni titkár Elek Menyhért belügyminiszteri fogalmazó lett. Rendőri hirek. Sárkány István félegyházai illetőségű hajcsár a város területén hatósági engedély nélkül kéregetett. Négy napi elzárásra ítéltetett. Büntetésének kitöltése után kitolonczolják. — Schwarcz Sándor 27 éves fegyverneki születésű foglalkozás nélküli pékséged a közveszélyes munkakerülőkről szóló törvénybe ütköző kihágásért 15 napi elzárást kapott. Ha büntetését kitölti, őtet is kitolonczolják. Uj bélyeg. Aprilis 1-től kezdve uj okmány bélyegek lesznek. A most érvényben lévő bélyegeket csakis ez évi október elsejéig lehet árulni. Ez idő elteltével elvesztik érvényességüket s a forgalomból kivonják azokat. A nemzeti ünnep. Városunk hazafias közönsége az idén is a szokásos kegyelettel ülte meg a szabadság felvirradtának emléknapját. Reggel a templomokban istentiszteletek voltak, délelőtt pedig a tanintézetekben méltatták a nagy nap jelentőségét. A gimná8iumban nagy lelkes közönség jelenlétében ünnepelte meg az ifjúság márczius 15-ót, d. e. 10 órakor. A Szózat után Szabó Lajos, a „Szász Károly“ kör elnöke nyitotta meg az ünnepet,'Láng János Ábrányinak egyik ódájával, Kardos Sándor Vörösmarty Jóslatával, Fried Dezső, a II. III. IV. osztályokból alakult Szavaló Kör tagja, lelkes szavalatával nagy tetszést arattak. Az énekkar és a zenekar előadásai is szépen sikerültek. Thury Zsigmond tanár szép beszéde zárta be a lélekemelő ünnepet. — A polgári leányiskolában Jszintón délelőtt volt az ünnepély. Ozirják Berta mondott ünnepi szónoklatot. Gyönyörű szavakban emlékezett meg a márcziusi idők nagy eseményeiről s hazafiasságra buzdította növendékeit. Szavaltak : Dobozy Klárika, Fetter Rózsika és Pataki Katinka. A délutáni ünnepségek a pártkörökben folytak le. A függetlenségi kör udvarára 3 órakor gyülekezett a közönség. A dalárda éneke után dr. Thuróczy Dezső emelkedett szólásra, akinek beszéde politikai jellegű volt. Utána Bodicsi Sándor dr, majd dr. Babó Mihály kezdett beszélni. Az utóbbi beszéde is a mai politika terén mozgott, dr. Babó a mostani eseményeket bírálta. Ezután a közönség a kurucz szoborhoz vonult. Ott Bartek Lajos íógimnáziumi tanár költői beszéddel buzdította hazafiságra, hazaszeretetre a közönséget. Beszéde tömör, tartalmas ; a közönségre mély hatást gyakorolt. A kör ezután megkoronázta a szobrot. Este bankett volt. A munkapárti kör délután 3 órakor ünnepelte a kör nagytermében márc. 15-ikót. A szép számú közönség előtt Greguss Gyula áll. el. igazgató mondott hatalmas emlékbeszédet. Festette azt a kort, amelyben a márciusi események lejátszódtak, vázolta az okokat, amelyek az eseményeket létrehozták. Ismertette hazánk kiválóságainak, Széchenyinek, Kossuthnak, Petőfinek és Deáknak működését és az országra való hatását. Különösen Petőfi életét festette színesen, érdekesen, akinek nevéhez fűződik a márciusi nagy nap. Ismertette verseit. Fülöp Sándor záróbeszédé után az ünnepély véget ért. Este 8 órakor 190 terítékű lakoma volt, sokaknak, kik nem iratkoztak előre, hely nem jutott. A kör elnöke dr. Hegedűs Kálmán képviselőt, Fülöp Sándor az elnököt, dr. Nagy Mórt éltette lelkes beszédben. A bankett még másnap is tartott. ■ A polgári olvasókör és a többi egyletek is megülték este a hazafias emléknapot. HÍREK. Közgyűlés. A