Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1914 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-07 / 1. szám
-t. január 7. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. Esetek. Kipusztultak a szegénylegények. Mikor még a várost ővező szőlők, tanyák és gyümölcsösök helyén homokbuczkákon nyargalt át a szél, nagyon olcsó volt az emberélet a kintlakó népek között. Szegény legények kóboroltak a határban és bizony ezek nem igen tettek külömbséget az enyém s tied között. Hogyan is tettek volna külömbséget éppek ezek a szegény legények, mikor még a juhász, kanász, csikós népség sem igen törődött a YlII-ik parancsesal. Bizony elvették azok a másét szépszerével és ha kellett, erőszakkal. Jó volt akkoriban jóbarH- ságban lenni az ilyen kauyargós utón járó emberekkel, mert a barátság azok előtt is szent volt. Ne adj Isten hogy valamelyik a bárdijáét lopta volna el. Annak szűk lett volna egyszeriben a határ; maguk a szegény le- J gényekverték az ilyentki maguk közül. A pusztabiró ugyan nagyhatalom volt — nagyobb mint a pandúr — de még az sem igen kötött bele a betyár- és juhászlegényekbe. Sőt ha esze volt — és bizony az volt a legtöbbjének — nagyon is jó barátságot tartott fenn velők. Nem bánta meg, mert egy-egy tinó, birka vagy csikó nagyon gyakran betévedt azután a portájára a szegénylegények jóvoltából. Isten áldása volt ez es azt pedig szívesen el kell fogadni. A fehértói őserdő és nádrengeteg különösen mese jó buvó tanyának bizonyult. Ezekből jártak azután prédázni a betyárok. Vásárok után igen csak megesett, hogy a hazafelé tartó iparosokat megállították az országúton és ha már egyszer megállították, bizony csak ki is fosztották őket. Ez afféle ki nem kerülhető természeti csapás volt, mint teszem — a jégeső. Erre mindég elkeltett készülni a vásározó iparosoknak. Lassanként azonban a város körüli buczkák ásó-kapa alá kerültek és a bozót helyén, melyben régente a rókák kölykeztek, hova-tova szőlős kertek érlelték a gerezdet. A szegény legények egyre beljebb szorultak a pusztába. Majd tanyák kezdtek épülni a határban szerte szét; — érvényét vesztette az a régi stetas, hogy a gazdának benn kell lakni a városban. Azután meg országszerte egy intenzív munka indult meg, melyre bizony nem volt kívánatos, hogy tartogassuk a puszták jellegzetes lakóit, a szegény legények, mint Amerika gyönyörű nemzeti parkjában tartogatja a bőlények utolsó mohikányait. És jött a Eáday korszak és elkezdték üldözni a szegénylegényeket. Es bizony azoknak nem igen maradt csukva a szájuk: vallottak. Azután jött sorba a riasztó hir, egyik-másik gazda eltűnéséről a szegedi csillag börtön kapui mögött. Volt szenzáció minden napra. Ma ezt a nagygazdát vitték el, holnap amazt. A ki ludas volt valamiben, soha sem fekhetett le este anélkül, hogy holnap esetleg jönnek érte Eáday gróf emberei és viszik el Szögedébe. Statárium volt ! A pesti gyomor. — Fővárosi levél. — január hó Csudákkal határos, hogy mi mindent be nem vesz a fővárosi ember gyomra. Az élelmiszervizsgáló-intézet embereitől egy esztendő alatt megvizsgált tejmennyiség 25 7 százaléka hamisított volt. Találtak olyan tejet i is, melyben 7U—80 százalék volt a viz és csak 20—30 százalék volt a tej. A tejfölnél 42'6 százalékot találtak olyat, amely keményítővel és liszttel volt hamisítva; 34 3 százalék vajat találtak, amely vízzel és mar garinnal volt hamisítva. De hiszen Budapesten az élelmicikkek hamisítása igen magas nívóra emelkedett. a hamisítók a modern technika minden vívmányát felhasználják arra, hogy a budapesti ember gyomrán meggazdagodjanak. Hamisítják a disznózsírt szeméttel és homokkal; a libazsírt kókusz-zsírral. A mézet keményítő szörppel hamisítják, a csokoládéba какао héjat kevernek. Hamisítják a paprikát búzaliszttel, fűrész- porral, korpával és az olajbogyó magjával, s aztán kátrány festékkel festik. Hamisítják a fahéjat, a szek- füszeget, a szekfüborsot, a gyömbért, a befőtt gyümölcsöket. Hamisítják a ; limonádét, a málnaszörpöt, hamisítanak mindent és a fővárosi ember gyomra mindent bevesz, megemészt és nem lesz beteggé tőle. De ha legalább tiszta volna az‘ I amivel hamisítanak ; de még csak nem is tiszta. A tej, akár hamisított, akár nem : tele van piszokkal. Ezzel a piszokkal azonban a publikum nem törődik ; megszokta. T. IrodalODi. A Darwin.“ Dr. Fülöp Zsigmond ilyen című, immár harmadik évfolyamába lépő népszerű természettudományi folyóiratának január 1-i száma a következő tartalommal jelent meg: Eosen E. : Mesterséges ikrek és szervátültetések ; Oserny Dezső : Beszélnek-e egymással az állatok?; Behyna Miklós: A növények fény- érző szervei ; Dr. Molnár Elek : Az alvásról; további cikkek : A technika határai ; Hog<an lettek az alaszkai eszkimók vadászokból pásztorokká ? ; A méhek szinérzéke; A nátrium és a töld kora stb. — E számhoz mellékelve kapják az olvasók a „Darwin- Könyvtár“ két uj füzetét: Ewald : A kétlábú (az ősember regénye) ; Nothnagel : A halálról. — A kéthetenként megjelenő illusztrált folyóirat előfizetési ára a „Darwin Könyvtár“-ral együtt fél évre 5 korona. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Bpest, VI, Andrássy-ut 60. akkor! Bizony nem igen teketóriáztak sokat azzal, akit tetten értek. Egykettőre elitélte a rögtön Ítélő bíróság és az ítéletet éppen olyan gyorsan végre is hajtották, • Es egyre kevesebb lett a bucka és egyre több lett a taaya a határban és a kanyargó utón mászkáló emberek egészen elfogytak kint a tanyák között. Na de anuái több van most a városban 1 —más.— A kapitány és Prebák. X. gyalogos kapitány egy hónapi szabadságon volt. A napokban tért vissza útjáról és másnap azonnal szolgálatba lépett, gyakorlatra vitte a századát. Folyt a gyakorlat a téren, a ka- kapitány azonban egyszerre csak elkiáltotta magát. — Te disznó Prebák, hogy állsz ott a sorban ? Az egész vonal igazodni kezdett a sorban. De a kapitány csak tovább dühöngött, — Te Prebák, végigvágok rajtad a karddal, hegy áll a sipkád I Az egész század igazgatni kezdte a sapkáját. A kapitány pedig nem szűnt meg toporzókolni. — Te Prebák, . . . disznó Prebák ... igy Prebák . . . úgy Prebák 1 Végre megunta a mérgelődést s a századát visszarendelte a kaszárnyába, ő maga hazaluvagolt. A kaszárnyában azonban tárgyalni kezdték a harag okát. Végre az őrmester megoldotta a talányt: Prebák póttartalékos volt, ügye- fogyott ficzkó, akit a kapitány ur éjjel-nappal szekirozott. Most is meg akarta trajczig-firczigolni, mert elfelejtette, hogy már haza eresztették. Ö elmondta. — No Pista, őzt elmondtad a Tóth Gáspár komának szépen az üzenetemet ? — E’mondtam édösapám. — Őzt mit szólt rá ? — Nem szólt rá semmit, csak azt üzente, hogy asszongya izenné meg apám uram még egyszer, hogy mit akart, mert asszocgya, abbul a mit ón gajdolok, nem ért egy kukkot se. Elrontott fénykép. Egy vásári fényképész került egy kis alföldi faluba. Hiába biztatta azonban a falu népét, a legényeket és leányokat, senki sem akart a gépe elé állani. Végre a tanítóhoz fordult, hogy segítse egy kis keresethez és fény- kópeztesse le az iskolásgyereksket. A tanító, rábeszélésére aztán ebbe mindenki szívesen beleegyezett. Mikor a gyerekek ünneplőbe kiöltözve nagy ujjongással összegyülekeztek, a fényképész alkalmas hátteret keresett Csak egy valamire való ház volt a faluban, a mészárosé. Az elé állította fel tehát a kicsinyek seregét. Nagy türelmetlenséggel és kíváncsisággal várták a falusiak a fényképet. Legnagyobb bámulatukra azonban a fényképész másnapra ígérte a képeket, másnapra pedig — eltűnt. Nagy oka volt pedig a hirtelen távozásnak. A fényképek ugyaiais nagyon jól si került csak egy kis hiba történt. A fényképész nem vette észre a mészáros egyik czégtábláját, amely rá került a fényképre is. A czógtáblára ez volt írva : Növendéhnarhálc. 5 Ifjúság. A kutya meg a farkas. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kutya. Éz a kutya, bár becsületes és hü háziállat volt mindig, hogyan hogy nem, de egyszer csak borzasztó nyomorba jutott. Se enni, se innivalója nem volt: mi több kuckó sem kerülközött, ahová legalább lefeküdhetett volna. Hajléktalanul éhesen bolyongott az erdőben már két nap, két éjszaka. A hetedik éjszakán nem győzte tovább erővel. Lerogyott a dór- ! csípte avarra és sírni kezdett. Sirt, I sirt szegényke. Egyszer csak i elébe állt valaki. Az ám, a farkas. Miért sirsz, drága unokaöcsém, kutyuska ? — Mán hogyne sírnék, hogyne rínék farkas bácsi, amikor nincs egy betevő falatom, egy korty italom és nincs hová hajtsam álomra fejem. — Ne busulj, majd szerzek én neked jó állást. Gyere csak velem. A farkas hátára ültette a kutyát, mert nem bírt már mozdulni sem és elmondta neki, hogy beajánlja nagyon alkalmatos jó helyre, egy munkásházaspárhoz, ahol a férjnek is meg a feleségnek is reggeltől estig a gyárban van dolguk és nincs kire hagyják egyetlen kis gyermeküket, aki alig múlt egy éves. A kutya szerfölött jól ellátná ezt a hivatalt, az egész abból áll, hogy őrizni kel a fiúcskát. Járt pedig azért étel és ital; meleg fekvőhely éjszaka a szalmában és a jó bánásmód. A farkas vágtatva futott és a kutyával reggelre odaért. Ö maga letette a kapuban a kutyát és eliramodott. A kutya most már kipihenve be tudott menni a maga lábán, egyenest az asszonyhoz lépett, aki öltöztette kis fiát. Ä kutya szűkülni kezdett, majd leülve és törzsével fölegyenesedve, két felső lábával a kis fiú felé intett kérőleg. Megértették. Enni adtak neki és felfogadták. Félóra múlva már ott ült a bölcső, — illetve a tekenő mellett, mert hiszen a tekenő is jó, nem kell okvetlen bölcsőre pénzt adni. A kis fiú hamar megbarátkozott a kutyával mosolygott rá és a parányi kacsójával megsimogatta bundáját, vagy cibálta a fülét. Hetekig élt békességes jó módban és becsületben a kutya ; a fiúcska szülei ha nem is valami pompás, de elegendő étellel táplálták és ha nagyon hűvös volt az éjszaka, s«abad volt neki a meleg kuckóban aludni. Bár hiszen úgy aludt, mkit a nyúl. A kis fiú leghalkabb mozdulatára fölnejszelt és odament megnézni, nincs-e baj. Elmúlt a tél és egyszer csak derűs tavaszi napon kihívja ki az utczára a kutyát ? A farkai. i
