Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1913 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-09 / 15. szám
1013. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. április 9. A köztisztesség. Irta : Lengyel Zoltán orsz. képviselő. Uj jelszó született — életre, halálra. A régiek meghaltak. Eddig választójog kellett, most már a köz- tisztességért küzdenek. Azok, akik részesei, résztvevői, osztozkodói egy rendszernek, egy cselekedetnek, honnan veszik a jog- czimet arra, hogy önbíráskodás helyett másokat gyalázzanak ? De jól van. Azt mondják: nem tudták. Mások csinálják, ellenfeleik. Nézzük tehát őket. Hat éve éppen most. Rettenetes uj és régi bűnök kerültek napfényre. A kabinetjükről, a kabinetjük egy tagjáról. Bíróság előtt volt az ügy. A bíróság nem engedett bizonyítani — engem. Engem, akit szintén Yázsonyi védett. Kérdések : Követelték-e ők a bizonyítás szabadságát? Nem. Kézzel- lábbal kapálóztak ellene. Megtagadták-e a szolidaritást a bűnösükkel? Nem. Egre-földre esküdöztek ártatlanságuk mellett. Terrorizálták a bíróságot, elhallgattatni igyekeztek a sajtót. Védték a bűnöst. Üldözték az ártatlant. Pénzkezelés. Államkassza. Amiről ma szó van, nincs bizonyítva. Amiről akkor volt szó: aktákon, köz- hitelességű okiratokon alapult. Beismerték, senki se tagadta. Közpénzről volt szó. A magyar királyi államvasutak százezreiről, millióiról. Az akták a Ház asztalán feküdtek. Egytől egyig más álláspontot képviseltek, mint ma, Azután megint a bíróság előtt voltak. Pereltek. Irtózatos vádak ellen védekeztek. Elitélték a vádlót bizonyítás nélkül. Miért nem fájt ez nekik akkor, miért fáj ez nekik ma ? Az igazság nem lehet az, hogy az egyik bűnös, mert nekem ellenfelem, a másik ártatlan, mert most az én barátom. Ez politika. Az ebből folyó harcz, politikai hajsza. Nem lehetek biró egyik ügyében sem. De mint szemlélő ma, mint szenvedő társ akkor, igenis megkívánhatom tőlük is, a közvéleménytől is, hogy egyforma mértékkel mérjünk. Ami fekete: ne legyen ma fehér, holnap fekete, holnapután kék. A magyar közélet beteg. Szinvak, elfogult. Jobbra-balra ránczigálják. Egyszer egyik mellé áll, másszor másik mellé, ugyanazon ügyben. Az igazság azonban nem lehet kétféle. Hát uraim mikor látjátok már be, hogy ezek nem illő fegyverek ? Nem sikeres eszközök. a magyar politika nem annyira ostoba, hogy elbukni engedjen férfiakat csak azért, mert ellenfeleik sárral dobálóznak. A hatalomrajutás eszközéül nem elég az, ha ón a másikat rontom meg, az is szükséges, hogy a magam különb voltát bizonyítsam. Már pedig a koaliczió eddig csak ellenfelein élősködött, önmaga tisztaságát soha nem is próbálta állítani sem. Ennek a csúnya marakodásnak az a vége nem lehet, hogy a vádlókat a nyakára vegye az ország, ahogy ók szeretnék, csak azért, mert ellenfeleiket iepocskondiázták. Sokat küzdöttem a közélet tisztaságáért. Eredménye sohase volt. Minden kísérlet hajótörést szenvedett a koaliczió alatt és ellen. Szegény ország, szegény köztisz- tesség! Nagyon szegény, ha úgy akartok győzelemre vinni, hogy intakt embereitek spanyolfalként felállnak, hogy a táborotokban levő szennyet taligák és úgy ordítanak át a túloldalra mondván : saját testünkkel is megvédelmezzük a mi őspanamistáinkat. Ha az örök biró megmérné a vádlók erkölcseit, az írásnak lenne újból igaza : Megmérettek és könnyűnek találtattak. Hírek. Az előfizetések szives megújítására kérjük igen tisztelt olvasóinkat A halas-szabadkai villamos. — A Kalocsai Néplapban olvassuk : „A Szabadka várossal szerződéses viszonyban lévő belga villamostársulat szerződésileg kötelezte magát a halas— szabadkai villamosvasút kiépítésére. Miután a társaság e kötelezettségének nem tett eleget, a város a társulatot beperelte és mind a három bírósági fórum kötelezte a villamos társaságot a vasút kiépítésére, egyben kimondotta, hogyha a társaság a vállalt kötelezettségének eleget nem tesz, úgy a város a villamos társaság terhére építi ki a vonalat. Erre a társulat egy alternativ tervezetet dolgozott ki és bemutatta azt a kereskedelmi minisztériumnak, ahol elrendelték a közigazgatási bejárást. Ezt márczius 29 én tartották meg. Az Atlétikai Club bálja, mint előre látható is volt, fényesen sikerült. A szereplők valósággal remekeltek, igazi élvezetben részesítvén a közönséget. Különösen tetszett Hofmeister Gózáné éneke, melyhez az ügyes zongorajátékot Hofmeister Ilonka szolgáltatta. Dobó Kálmánná meglepetése szintén kitűnő volt, nemkülönben Mikes Ferencz magyar népdalai. Meg kell emltienünk még : Hofmeister Ilonka, Paprika Irma, Bodicsi Károly, Dobó Kálmán, Gyenizse Balázs játékát. A többi szereplőről is csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk. Megbüntetett orvvadász, id. Samu János halasi és Szántó István jános- halmai lakosok az általános vadásztilalom ideje alatt Fehórtón nyulra vadásztak. A rendőrség ezért Samut 200 korona pénzbüntetésre Ítélte, mely 10 napi elzárásra átváltoztatható, mig Szántó 50 korona pénzbüntetést kapott. Samu megrögzött orvvadász, ezért mért a rendőrség súlyosabb büntetést reá. Esküvő. B. Polgár Antal Kiskunfélegyházán hétfőn délután vezette oltárhoz Szentpétery Mariskát Kiskunhalasról. Előadás. A helybeli Gazdakör április 18-án, vasárnap délelőtt a közgyűlési teremben gazdasági előadást rendez, melyen a következők fognak előadást tartani. Guttenberg Pál : a zöldség- és gyümölcstermelésről és azoknak feldolgozásáról és értékesítéséről. Odry Pál: a trágyázásról és annak gyakorlati alkalmazásáról. Bál. a helybeli Epitőmunkások a 48-as körben f. hó 20-án könyvtáruk javára zártkörű tánczmulatságot rendeznek. Kezdete este */»8 órakor. A zenét Pál József első zenekara szolgáltatja. A gyermeknapot — előreláthatóan — májusban városunkban is megtartják. Gyűlés. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdíj-egyletének halasi fiókja évi rendes közgyűlését a közgyűlési teremben április 13 án, vasárnap d. u. 4 órakor tartja meg. Rendőri hírek. Poloznik Kálmán 18 éves napszámos f. hó 3-án délután Orbán Balázst megtámadta és megverte. A rendőrség 2 napi elzárásra és 10 korona pénzbüntetésre ítélte. — Varga T. János újságárusnak szegődött el Weisz Ignáczhoz. Szolgálati helyét azonban ok nélkül otthagyta. A rendőrség 16 korona pénzbírságra és 29 korona 69 fillér kár megtérítésére Ítélte. Köszönet nyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, kik megboldogult feleségem temetésén megjelentek, s részvétükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, hálás köszönetét mondok. Kis Rabat» Pál. „Ölje meg magzatomat.“ — A halálbába. — Röviden jelentettük múlt számunkban, hogy a czeglédi rendőrség angyalcsinálás vétségéért megindította az elzárást Ozárán Jánosné szülésznő ellen. Az esetről újólag a következő értesítést kaptuk, amely szoros összefüggésbe hozza városunkkal a bűnöst. Ugyanis a tanyabeli nők közül — a szülésznő vallomásából ez tűnik ki — nagyon sokan rándultak Czeglédre, s ott tartózkodásuk alatt hozzájárultak az angyalok számának szaporításához. A bűnös manipulációkat egy К .... nevű szülésznő tudatta a rendőrséggel, elmondván, hogy beállított hozzá egy majsai jómódú gazdaleány, s rövid bevezetés után mondta : — Ölje meg a magzatomat 1 Magának ez könnyű dolog, s engem megment a szégyentől. Megfizetek érte. A szülésznő visszautasította az ajánlatot. Egyúttal figyelmeztette a rendőrséget arra, hogy kísérjék figyelemmel a leányt. A leány utján jöttek rá Ozaránné dolgaira, kinek levelezéseit lefoglalták. A bűnbe került nők után erélyesen nyomoznak. Népesedési mozgalom. — Április 1. — április 8. — Születtek: Osányi Tóth Imre és Petrányi Juliánnának Gergely nevű fiuk. Pap Antal és Budai Máriának Matild nevű leényuk. Tallér Vendel és Kocsis Erzsébetnek Erzsébet nevű leányuk. Farkas István és Peták Agnesnak Jolán nevű leányuk. Fischer Ernő és Weisz Katalinnak Elek nevű fiuk. Tanács József Mátyás és Szabó Batancs Rozáliának Rozália nevű leányuk. Domokos Sándor és Rékasi Rozáliának Mária nevű leányuk. Opóczki Imre és Kalmár Lídiának Eszter nevű leányuk. Paprika Ferencz és Vasas Csillag Jolánnak Ferencz nevű fiuk. Csima Antal és Hegyi Klárának Klára nevű leányuk. Szalai Balázs és Szabó Turzó Máriának Juliánná nevű leányuk. Hugyák István és Vas Juliánnának Mária Margit nevű leányuk. Meghaltak: Csapó Imre 59 éves korban, Fehér István 3 éves, Babenyecz Cs. Lászlóné Tóth Juliánná 45 éves, Lehőcz Sándorné Orbán Juliánná 30 éves, Elek Pál 9 hónapos, Fodor Sándorné Baki Mária 76 éves, Kis Agóczi Erzsébet 19 éves, Oltott Kovács József 23 hónapos, Király Gy. András 82 éves, Király Gy. Margit 6 éves, Pap Matild 5 napos. Márta Kálmánná Harnóczi Mária 35 éves, Tegzes Juliánná 4 éves, Kis Rabata Pálnó Tóth Nagy Rozália 41 éves, Szent- péteri István 72 éves, Ferenczi János 2 éves korban. Kihirdetett jegyesek: Sándor Sámuel Holman Eszter szegvári lakossal. Könyves Sándor TurancBik Annával (Tanuk : Könyves Sándor, Csincsák Mihály.) László Balázs Nagy Etelkával (Tanuk : Sági Lajos, Berónyi Sándor.) Egybekeltek: Dudás József Tóth Juliánnával. Osete Pap Mihály Dóda Lídiával. Orbán István Vadász Juliánnával. Gondolatok. A élet rövid nyugalma sokkal ne hezebben szerezhető meg a halál által nyújtót örök nyugalomnál. Csigamódon, hangyaszorgalommal szerzi legtöbb férj azt, a mit’ a .Byatníláló felesége feeskeszárnyakkaUfékozol. Régi kérdés, szinte irfegoldatlan probléma: miért sikeresek a gonoszok utjai ? A kurucz csontok. Lapunk múlt heti számában hoztuk Silling Ede polgármesternek azon felhívását, melyben felkéri a közönséget, hogy a kurucz hősök csontmaradványainak egy létesítendő csontkamrába való elhelyezése és azoknak méltó ünnepélyes eltemetésének költségeire adakozzanak. A felhívás nem maradt visszhang nélkül. Az Ipartestületnek adott gyüjtőiven a következők adakoztak : Rákóczi Asztaltársaság 20 koronát. Babó Benő 2 boronát. Barthalos Béla 1 korona 40 fillért Szabó G. István, Ador Sándor, Gyugel Kálmán, Tulit Péter, Csorba Géza, Werner József, Benedek Albert. Stimakovits István, Czurda Vilmos, Keresztes József, özv. Nagy Pál Sándorné, Kővári Antal, Burján András, ifj. Hováncsek János, Hóza István, Juhász Ferencz, Csepreghy Károly, Faragó Sándor, Lőwy Imre, Schwarcz Ferencz, Darányi Lajos, Szabó János, Gregus Gyula, Mész Ferencz, Kohn Sándor, Berger Ignácz, Netik József, Wanatka Károly, Soós Frigyes, N. N. 1—1 koronát. Lakos István, Hováncsek József, Szombathi József, Bálint Mihály, Németh János, Martinov Emil, Juhász János 50—50 fillért. Csehó János, Tasnádi Sz. Dénes, Bovó Mihály 40—40 fillért. Márki István 30 fillért. Hováncsek János, Valuska Pál, ifj. Csapó József, Kovács I , Gazdag Sándor, Kovács Ferencz, Papp Gábor, ifj Cseri Gábor, N. N., N. N , N. N„ Katona Cs. Mihály 20-20 fillt. — Összesen : 61 korona 10 fillért. Politikai szemle. Valóságos diadalmenet volt Benedek Sándor programm-körutja. Mindenütt a legnagyobb szeretettel fogadták. Vele volt többek közt városunk orsz. képviselője Hegedűs Kálmán is, akinek magvas, gyújtó beszédei mindenütt osztatlan lelkesedést keltettek, miért is nagy ünneplésben részesítették Halas követét. — Benedek államtitkár megválasztása — a jelekből Ítélve — biztos. * A tábla elrendelte a Dósy-Lukács perben a bizonyítást. Örömmel fo gadja ezt mindenki, mert szükséges, hogy tisztán lásson az ország, lássa, mennyiben felel meg a valóságnak a vádaskodás. Ingatlanok adás-másé. Becze Imre (nős Modok Lizával) megvette Hordós Mihályné Becze Juliánná és társaitól fehértói nádasukat 26 koronáért. Nagy T. István és neje Gál Mária megvették Széli Sándorné Torda Zsófi ingatlanát 2300 koronáért. Bacsó Antal és neje Vilonya Juliánná megvették Halász D. Venczel (nős Tóth N. Juliánnával) alsó szállási ingatlanát 10.400 koronáért özv. Sűdy Károlynó és Társa megvették dr. Kozics Zoltán ügyvéd ingatlanát 27 koronáért. Csömör Ferencz és neje Harkai Marczella megvették Pásztor Alajos (nős Zsadai Ágnessel) zsanai ingatlanát 2200 koronáért. Vőneki Ferencz úgyis mint kk. gyermekei gyámja megvették Szögi Imre és neje Nagy Géczi Anna ba- lotai ingatlanát 9840 koronáért. Dobó Rozália Kis Pál Petemé szegedi lakos megvette Vőneki Ferencz és Társai balotai ingatlanát 8600 koronáért. özv. Baki Károlynó Orbán Judit megvette Bánóczki István (nős Feró D. Jolánnal) felső szállási 6 hold 130 n. öl szántóföldjét 4000 koronáért. Ternyák Béni és neje Kecskés Mária megvették Babó Sándor és neje Erdélyi Juliánná inokai és kisteleki 2 hold 400 n. öl legelőjét 2000 koronáért. Koleszár István (nős Zsombor Annával) megvette Zsombor Mihály és neje Fehér Juliánná ingatlanát 700 koronáért. Gönczöl Imre szabadkai lakos megvette Kollár János (nős Záhorai Veronával) ingatlanát 500 koronáért.