Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1913 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1913-12-31 / 53. szám

2 KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. deczember 31. Tarlózás. HÍREK. Politikai szemle. Elmúlt a szeretet ünnepe, s most újra megkezdődött a munka, a küzdelem a falat kenyérért. Is­tenem, de sokaknak nem volt mégsem ünnep az az ünnep. De nagyon sok tűzhely nem árasztott szét enyhe meleget, de roppant sok család asztalán nem ragyogott a karácsonyi fenyőfácska, de töméntelen szegény ember gyer­mekének nem hozott az idén semmit sem a karácsonyi an­gyalka. Nem annyi volt az idén ez az ünnep, mint más boldogabb években. Nem volt miből ünnepet ülni. Hiszen ezer és százezer családnak asztalára még kenyér sem jutott az idén Magyaror­szágon. nemhogy csillogó, fénylő karácsonyfára lett volna költ­ségük. Ma este egy év tűnik el az örök semmiségbe, az 1913. El­viszi magával legszebb reménye­inket, elviszi búnkat, szenvedése­inket, miket a múlt, mig jelen volt fölénk árasztott. Szegény uj esztendő, aki még meg se születtél, hány embernek okozol komor gondolatot születé­seddel. Ki lesz az aki benned nem csalatkozik? Kinek leszel gyönyö­rűségére, kinek fájdalmára ? Ki­nek teljesíted vágyait, kitől veszed el még a reményt is ? ! . . . Oh ha erre választ kaphatnánk! Nagy feladat, vár az államra, a társadalomra Be kell hegesztetni azokat a sebeket, amelyet a kül- nolitika fakasztott az ország testén. Hogy az orvoslás módjai mik, az kívül esik e cikk keretén azonban biztosra veszszük, hogy megfogják azokat találni s igye­keznek alkalmazni. Egy gépírói állásra százötvenen is pályáztak; egy gazdasszonyt nem volt képes kapni lapunk egyik barátja. Ma minden nő az úgynevezett „előkelő állás“ után vágyik, nem gondolván, hogy a lenézett gazdasággal való foglal­kozás nem csak hogy jobban meg­felelne tehetségének, hanem még jövedelmezőbb is lenne. Ez a nézet okozza — nem nálunk Halason — a fővárosban a nagy női nyomort, ez okozza, hogy a nők sok esetben olyat is kénytelenek elkövetni, amit más esetben nem tennének meg. A nagy nyomorúság viszi őket a bűnbe, szégyenbe. S ők sze­gények mennek mégis vakon a hivatalnoknői pályára, bár tudják, hogy gyakorta hol van a végállomás. Es mégis ? ! A megye legelter­jedtebb lapja a Kisi nn-Halas ------|-----Belyi Értesítője Lapunk olvasóinak boldog uj , évet kívánunk. Boldog újévet kíván Halas város lakosságának Hegedűs Kálmán. ' A munkásbiztositó választott birósá- i gának j elnökéül az igazságügyiminiszter dr. I Zilah Benő kir. táblabirót nevezte ki. i A helyettes elnök: Fajth Gáspár ! kir. járásbiró. Uj doktor. Bodicsi Károlyt Budapesten a jog­tudományok doktorává avatták. Súlyos baleset. Paszterki Antal 35 éves szabadkai illetőségű gazdasági cseléd Ördög József Balota pusztai tanyáján a benzinmotoros daráló hajtószijját se­gítette feltenni Puskás János gé pésznek. Közben a szijj elkapta ruháját s őt a földre lökte úgy, hogy bordatörést szenvedett. Most kór­házban ápolják. Évi gyűlését a függetlensági kör január 4-én tartja. Halálozás. Vájná Sándor birtokos f. hó 28-án hosszas szenvedés után meghalt. Az elhunytat hétfőn d. u. 2 órakor helyezték nagy részvét mellett örök nyugalomra. A prónayfalvai jegyző. Evekkel ezelőtt a szomszédos Prónay- falva község jegyzőjét Saáry Andort külömböző szabálytalanságok, sik­kasztás miatt állásától felfüggesztették. A jegyzőt — akinek igazsága ki­derült — most állásába visszahe­lyezték. — Az ügyre vonatkozólag kérdést intéztünk a község jegyző­jéhez, akitől a következő felvilágo­sítást kaptuk : Valóban tény, hogy Saári Andor hivatalába november 30 án visszahelyeztetett, s a község ügyeit vezeti. Ártatlansága világosan kitűnt. Dohányjövedéki kihágást követett el Dudás Pál 44 éves és Farkas János 29 éves halasi lakos. A pestvidéki törvényszék vonta ezért őket felelősségre. Az elsőt 6 napi elzárásra átváltoztatható 54 korona 20 fillér pénzbüntetésre Ítélte, mig az utóbbi 101 korona pénzbírságot i kapott, amely 11 napi elzárásra át­változtatható. Ne gázolj a becsületben! Tóth Juliánná 46 éves halasi asszony a Medgyesi leányokat becsületükben megsértette. A járásbíróság 100 kor. pénzbírságra Ítélte. Ha nem fizet, 10 napot ül. — Lakatos Péterné sz. Szűcs Juliánná 65 éves halasi asz- ezony Vörös Györgyné becsületébe j gázolt. De megjárta, mert a bíróság I 5 napi fogházra átváltoztatható 50 i korona pénzbüntetésre ítélte. Két asszony. Kalló Istvánnó sz. Brecska Juliánná 26 éves halasi lakos Kalló Antalnét I tettleg bántalmazta, mi által könnyű testi sérülést okozott rajta. A helybeli járásbíróság 3 napi fogházra és 20 kor. pénzbüntetésre Ítélte. A kath. egyházból. A róm. kath. egyháztanács december hó 14-én tartott egyháztanács gyű- j lésén határozatkép kimondatott, hogy a hitközségi ügyekben választójoggal bírók névsora minden évben állit- tassék össze, s szigorúan tartassák be a halasi róm. kath. hitközség j szervezési szabályzatának 9. pontja, melynek értelmében a plébános, kántor, világi alelnök, egyházi taná­csosok és iskolaszéki tagok válasz­tásába részt vehet minden nagykorú róm kath. férfiú, ki egyházi adóját az előző év deczember hó utolsó napjáig lefizette. — E szerint, aki a jelzett időig hitközségi adóját le nem fizeti, a választók névjegyzékébe nem lesz felvéve. Jelmez estély. Juhász Ferencz táncztanintézete e héten szerdán jelmezes szilveszter­estélyt tart. Belépődíj 1 kor. Nyilvános köszönet és nyugtázás. A „halasi Jótékony nőegylet“ által f. hó 20 án 50 éves fennálásának megünnepléséért tartott jótékony célú műkedvelői előadás jövedelme 1569 korona 10 fillér bevétel és 300 K. 96 fillér kiadás mellett tisztán 1268 korona 14 fillért jövedelmezett. Ezen összegből az egylet f. hó 28-án tar­tott gyűlésében az erdélyi árvíz­károsultak javára 170 koronát, 20 koronát a főgimnázium Szász Károly önkópző egyletnek, 30 koronát az előadáson közreműködött úri zenekar hangjegy alapja, 40 koronát a tűz- rendészeti felügyeletet teljesített helybeli önkéntes tűzoltó testületnek, 8 korona 14 fillért az egylet 30 éves dadájának juttatott, 1000 koronát pedig saját pénztárába utalt. A vá­rosunkban eddig páratlanul nagy anyagi és erkölcsi sikert eredmé­nyezett mulatság szervezése és létre­hozása körüli fáradhatatlan tevékeny­ségükért nyilvános köszönetét mond az egylet a programra számokban szerepelt összes hölgyeknek és urak­nak, különösen a tombola rendezés­ben kiváló buzgalommal működött Pataky Dezsőnó úrnőnek s a mulat­ság férfi rendezői közül Stepanek Ernő, Szalay Károly és dr. Thury Zsigmond tanár uraknak. — Az Elnökség. A Gazdakörből. A helybeli Gazdakör elnöksége fel­hívja tagjait a „Magyar Földmives“ gazdasági szaklap előfizetésére. Elő­fizetési ár évi 3 korona. Előfizetni lehet minden vasárnap délelőtt a Gazdakörnél is. — Rézgáliczra, róz- Ieuporra, olómarzenátra és egyéb védekezési anyagokra előjegyzést még elfogad a Gazdakör. Rendőri hírek. Molnár K. János czipósz f. hó 26-án a városháza mellett részeg állapotban botrányt okozott. A rendőrség 4 kor. pénzbüntetésre Ítélte. — Keresztúri Erzsébet 22 éves cseléd szolgálati helyét jogtalanul elhagyta. 12 korona lett a büntetése. — Gyenizse Benő 27 én részeg állapotban botrányt okozott.. 4 koronára Ítélték. Marcali Henrik, az ország leg­kiválóbb historikusa megírta az utolsó . öt év történetét. Kimutatta abban, hogy a véderőreformra szükség volt, ! nemkülömbeu a parlamenti rend helyreállítására. * A városokat súlyos teher nyomja. Nem kerülte ez el a kormány figyel­mét, ezért reformokkal akar rajtuk segíteni. Hogy minők lesznek a re­formok, az még nem szivárgott ki de — illetékes helyről — azt a i felvilágosítást kaptuk, hogy óhtbe- lóptetósük által a városok vállairól sok mindent levesznek. — Értesülé­sünk szerint a kormány részéről már Halast is megkeresték aziránt, mire lenne a városnak szüksége, mekkora a költségvetése és mekkora a pótadóval fedezendő a hiány. * A főrendiház hétfőn ülést tartott. * A horvát országgyűlés szombaton éjjel, ugyan zajos jelenetek közt, de mégis megalakult. Mi történt a Környéken? Elkobozták a revolvert. Soltvad- kerten Kesli Adám forgópisztolyával állandóan lövöldözött, miáltal a járó­kelők testi épségét veszélyezte. Kesli- től feljelentés folytán a forgópisztolyt elkobozták és ellene az eljárást meg­indították. A játszás vége. Brecske János i majsai szőlőbeli lakos is hódolója és követője annak a régi szokásnak, mely a karácsonyi üdvözléseket elmarad- hatatlanoknak mondja. 10 milimóteres kaliberű forgópisztolyából ki is lőtt vagy húszat. A huszonegyediket azonban olyan ügyetlenül tette meg, hogy bal kezének egyik ujját is ellőtte. Hamis pénzek. Alig kerültek for­galomba az uj húsz koronások, máris akadtak Mélykutou ügyes hamisítvá­nyokra. A nyomozás folyik. Betörtek Kiskunlacházán a rácke- vejárási és kiskunlacházai Takarék- pénztár helyiségeibe. A Wertheim- szekróny oldalán mindkét páncélt keresztül fúrták, de a pénzhez nem tudtak hozzáférni. Semmit sem vittek el. A betörőket keresik. Agyonütötte a Szabadka melletti Csantavér községben Szauer Árpád lakatosmester a falu kisbiróját Mala- guski Jánost. A gyilkos Szauert letartóztatták. Rémes dráma történt Bácsalmás községben. Petrolfy István mogyorósi földesgazda felkereste tőle különváltan élő feleségét és arra kérte, hogy térjen vissza hozzá. Mikor az asszony hajthatatlan maradt, Petrolfy élesre fent kést rántott elő és az asszonyt hátba szúrta, aki azzonnal összeesett. Petrolfy a tett elkövetése után há­romszor mellbe szúrta magái. Az egyik késszurás szivébe hatolt és azonnal megölte. Felesége életben maradásához nincs remény. A haragos. Majsán Czinkóczi Károly kileste haragosát, Tóth Károlyt és egy bicskával súlyos sérülést ejtett rajta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom