Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1913 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1913-09-24 / 39. szám

1918. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. szeptember 24. aki úgy állt ott, mint egy boszuálló angyal. — Lépjen félre Palmer kisasszony ! Atyjának gyilkosát kell letartóztatnom, ön pedig megakadályoz ebben 1 A leány is lebocsátotta erre fegy­verét, mire a detektív a menekülő után rohant, de hasztalan volt bűz galma, mert Toller eltűnt a szűk sikátorok között. Eimler átkutatta a szomszódházakat is, bevilágított az udvarok és a házak zugaiba, de sehol sem találta. Boszusan fordult vissza: — Ejh, letartóztatom a leányt! Tőle talán magyarázatát nyerhetem ennek a rejtelmes dolognak. Mire visszatért a házba, eltűnt Irma is és a vén orgazda-asszonyt sem találta sehol. A betörő, aki mindenütt segített neki a kutatásban, hirtelen megra­gadta a karját, miközben a fülébe súgta : — Meneküljünk innen, mert végünk van ! — Miért ? — kérdezte a detektív bámulva. — Hallom czimboráim ismeretes jelét. Ha itt érnek bennünket, fölkon- czolnak 1 Azzal már vonszolta is magával a bámuló detektívet. Az utczán és sikáto­rok tarka tömkelegén keresztül végre nagyobb utezára értek. — Most már mentve vagyunk 1 — szólt a kiszabadult fegyencz. A rendőrségi épület előtt elbúcsúzott a detektivtől. — Uram, én holnap elutazom csalá­domhoz, hogy uj életet kezdjek. Úgy sem volna itt többé maradásom, mert az árulót halállal büntetik czimboráim. En pedig azzá lettem. De szívesen ettem önnek szolgálatot. A detektív szívélyes kézszoritással vált el a megjavult rabtól. (Folytatjuk) Hirdetések. Göllér Mária füzesi 1 láncz földjét Monda Sándor szomszédságában örök áron eladja Tudakozódhatni özv. Bábud Istvánná Atilla utcza 17 sz. lakásán. A jánoshalmai Anna gőzmalom értesíti a közönséget, hogy a Kóth- féle házban liszt üzletet nyitott, hol mindenféle liszt, korpa, dercze, árpa és kukoricza dara a legolcsóbban kapható. A lisztek jóságáért garanciát vállal a malom régi jó hírneve. Tessék meggyőződni egy csekély bevásárlással. Kéri a közönség párt­fogását Kovács József elárusító. Kovács József kőműves Fő utcza 77 sz. lakóházánál 2 utczai és egy udvari lakás Dömötörtől kezdve bérbe kiadó. Tudakozódkatni a hely­színén. Eozinszky András fényező és mázoló elvállal e szakmába vágó mindenféle munkát, úgyszintén minden színben való faerezést, épület, facsárd és bútor mázolást, mindenféle modern festést, emailirozást szavatosság mel­lett. Kéri a közönség pártfogását. Lakása Óvoda utcza 1 sz. alatt van. Aki olcsón akar vásárolni nádból és kaucsukból készült kézi kosarat, az keresse fel Jeges József kosárfonó üzletét, mert csakis ott lehet bármilyen kosarat a legolcsóbb áron beszerezni. Továbbá gyermek kocsi, utazó kosár és legfinomabb kézi kosarak vannak raktáron. Üzlete V. kér. Bálvány utcza 18 sz. alatt. Gulyás Ferenczné Petőfi utca 11 sz. házánál egy utczai és egy udvari lakás mellékhelyiséggel azon­nal bérbe kiadó. Tudakozódhatni a helyszínén. Kövecs Antal tudatja a bor- kereskedőkkel, hogy kényelmes nagy udvarát szüretelési czélra. kiadja. Egy fiút tanoncznak felfogad. Lakása Ősz utcza 7 szám. Ha sok pénzt akar a vásár­lásnál megtakarítani, mielőtt még szükségletét beszerezné, tekintse meg dman felszerelt Párisi nagy áruhá­zamat a városháza épületében, hol olcsó árban kapható kiváló jó minő­ségű férfi, női és gyermek czipő, mindenféle szép és divatos menyasz- szonyi ajándéktárgyak, azonkívül sok más háztartási dolgok. Darányi Lajos lakatos értesíti a közönséget, hogy a cséplésből haza érkezett, most már elvállalja a mér­legek és sulyok javítását, sirkeritések, vaskapuk stb. készítését, valamint szivattyús kutak javítását és az ide fel nem sorolt minden e szakmába vágó munkálatokat pontosan és lelki- ismeretesen teljesít. Azonfelül érte­síti a közönséget, hogy Székely Sándor motormalomtulajdonostól a fa és szecskavágó motort megvette, most már a fa és a szecska vágást úgy a városban, valamint a pusztákon is a legjutányosabb árban eszközli. Kéri a közönség pártfogását. Tudakozód­hatni Mélykúti ut 6 sz. alatti mű­helyénél. Weisz Emil kereskedőnél mű­trágya kapható. Egyszersmint tudatja azon vevőivel, kik előre vettek nála műtrágyát, hogy azt bármikor át­vehetik. Egy kukoricza daráló és egy nagy baromfi ketrecz eladó Vitéz utcza 7 sz. alatt. Tóth József gépész Farkas Ilona-féle lakóházát kedvező fizetési feltételek mellett örök áron eladja. Vevő nem jelentkezése esetén bérbe is kiadó. Kovács szerszáma is van eladó. Tudakozódhatni Attila utcza 1 sz. lakásán vagy Burján András meg­bízottnál. Fülöp Jánosné a Gazdasági gőzmalom mellett levő lakóházát kedvező fizetési feltételek mellett örök áron eladja. Vevő nem jelentkezése esetén bérbe is kiadja. Eladó nád Tetőjavításra még alkalmas avitt nád, mintegy 200 kéve van eladó Korda Imre nyug. tanárnál. özv. Papp Mihályné Hold utcza 2 sz. lakóházát és felső-rekettyei utón levő 3 hold szőlőjét lakóházzal, mel­lette levő 1 hold szántó és 4 hold legelő földjét kedvező fizetési feltételek mellett örök áron eladja. Egy rövid zongora, egy réztrombita. egy kis bőgő és több férfi ruha gazdasági eszközök és pálinkája van eladó. Németh A. Benő felső-rekeíy­tyei 62 hold szántó, kaszáló, legelő, 3 hold szőlő és gyümöcsösből álló tanyás földbirtokát terméssel együtt örök áron eladja. Ugyanott nádat, kevés rőzsót is elad. Tudakozódhatni felső-szállási tanyáján, mely szintén eladó, vagy haszonbérbe kiadó. 3108/1913. tkvi szám. Árverési hirdetmény. A kiskunhalasi kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Alfa Separator és csatlakozott Vojnies Má- téné sz. Sztipics Eszter, Szabadkai Takarék- pénztár és Zálogház,'Sugár Manó, Keresztény fogyasztók, Haász János, Horvátzki Kr. Ágoston, Szabadkavidéki Takarékpénztár és Kereskedelmi rt., Vojnies V. József, Drenko- vics János végrehajtatóknak — Reohnitzer Károly szabadkai lakos végrehajtást szenvedő elleni 780 korona 30 fillér tőke és jár. iránti végrehajtási ügyében a kalocsai kir. törvényszék területéhez tartozó, Kiskunhalas határában fekvő, a kiskunhalasi 2542 sz. betétben A I 11478/12-11478/15, 11478/16 a, 11478/16/b hrsz. 681, 257,888, 412, 8 h. 715, lh 800 nsz. öl lakház, udvar, kert, szőlő és szántó Balotán 1247 kor. kikiáltási árban az 1913. évi október hé 2. napján d. e. 9 órakor a kiskun- halasi kir. járásbíróság árverési termében megtartandó nyilvános árverésen a követ­kező feltételek mellett eladatni fog. I. Árverezni szándékozók tartoznak az in­gatlan becsárának megfelelő 10°/o bánatpénzt készpénzben vagy a kormány által óvadék- | képesnek nyilvánított értékpapírban letenni. Vevő köteles a bánatpénzt a Vhjt. 25. §-a értelmében kiegészíteni. II. Vevő köteles a vételárt három egyenlő j i részletben és pedig az első részletet az árverés jogerőre emelkedésétől számított 15 nap j alatt, a második részletet ugyanazon naptól j számított 30 nap alatt, a harmadik részle- I tét ugyanazon naptól számított 45 nap alatt, minden egyes vételári részlet után az ár­verés napjától számított 5 százalékos kama­tokkal együtt, az 1881. deczember hó 6-áu 39425 I. M. sz. a. kelt rendeletben előirt módon a kiskunhalasi m. kir. adóhivatalnál mint bírói letétpénztárnál lefizetni. Megjegyeztetik, hogy az ingatlan a kikiáltási ár г/а illetve 2/3-nál olcsóbban el nem árverezhető. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszá­míttatni. Kiskunhalas, 1913. augusztus hó 15. A kir. járásbíróság mint tkvi. hatóság. Fajth s. k. kir. járásbiró. A kiadvány hiteléül: Freytág Géza kir. telekkönyvvezető. 3311/1913. tkvi sz. Utóajánlati árverési hirdetmény. A kiskunhalasi kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Tegzes János és csatlakozott Halasi Gazdasági Bank végre- hajtatóknak — özv. Szilágyi Lajosné végre­hajtást szenvedő elleni 180 korona tőke és jár. iránti végrehajtási ügyében Lőwy M. L. szabadkai czégnek a vhjt. 27. §-a értelmében beadott utóajánlata folytán a kiskunhalasi 609 sz. betétben AI 12. sorsz. ingatlanok ‘/j. — a kiskunhalasi 2615 sz. betétben А I l. sorsz. ingatlan 2/5 — és a kiskunhalasi 3750 sz. betétben All. sorsz. ingatlan ‘/a részére az 1612/1913. sz. végzés folytán 1913. julius 31. napján megtartott árverés hatályon kívül helyeztetik és a kiskunhalasi 609 sz. betétben А I 2715, 19402 hrsz. 181 és 308 sz. öl lak­ház 401 sz. a. udvar a Beltelekben és szőlő az Öregszőlőkben ingatlanból kiskorú Szilágyi Lajost, Istvánt, Máriát és Dezsőt illető */a részek külön-külön 840 kor. és 22 kor , — a kiskunhalasi 2615 sz. betétben а I 24906 hrsz. 8 hold 259 nsz. öl legelő Debeáb-Szarkáson ingatlanból ugyanazokat illető 2/ä rész 39 korona, — a kiskunhalasi 3750 sz. betétben А I 18988 hrsz. 604 nsz. öl szőlő az Öregsző­lőkben ingatlanból ugyanazokat illető Va rész 33 Korona utóajánlattevő által Ígért kikiáltási árban az 1913. évi október hó 8. napján d. e. 9 órakor a kiskunhalasi kir. járásbíróság ár­verési termében megtartandó nyilvános ár­verésen a következő feltételek mellett el­adatni fog. Az utóajánlattevő által Ígért ár reá akkor is kötelező, ha az árverésen meg nem jelennék s amennyiben ennél magasabb ígéret nem tétetik, az árverés alkalmából az ingatlan nevezett utóajánlattevő által megvettnek fog kiküldött által nyilváníttatni I. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan beesárának megfelelő 10 °/0 bánatpénzt készpénzben vagy a kormány által óvadékképesnek nyilvánított értékpapírban letenni. — Vevő köteles a bánatpénzt a vhjt. 25. §. értelmében kiegészíteni. II. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben és pedig az első részletet az árverés jogerőre emelkedésétől számított 15 nap alatt, a második részletet ugyanazon naptól számított 30 nap alatt, a harmadik részletet ugyanazon naptól számítandó 45 nap alatt, minden egyes vételári részlet után az árverés] napjától számítandó 5°/0 kamatokkal együtt az 1881: deczember hó 6. napján 39425 I. M. sz. alatt kelt rendeletben előirt módon a kiskunhalasi m. kir. adóhivatalnál mint bírói letétpénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog be­számíttatni. Kiskunhalas, 1913. szeptember 1. napján. A kir járásbíróság, mint tkvi hatóság. Fajth s. k. kir. jbiró. A kiadvány hiteléül: kir. telekkönyvvezető h. Trapl Dezső kezelő. Halas. 1913 .Nyomatott Frager Ferenc* könyvnyomdájában Iskolai idény beálltával a szükséges П gimnáziumi, elemi iskolai TiiiiiTiei ill Is RAJZSZEREK nagy választékban kaphatók Práier könyv^ és papir^ kereskedésében. Takarmány fillesztö. Mielőtt burgonyáját olcsóért elpazarolná, keresse fel * . • . Kohn Sebestyén vaskereskedő Kossuth utczai üzletét, ahol próba használatra kiadnak Alfa takarmányfül­lesztőt, ami bámula­tos kevés tüzelő­anyagot igényel, gyors munkát végez és a romlásnak in­duló burgonyát él­vezhetővé teszi. — Felvilágositás dijtalan. s«r iskolai táskák, és * olcsó szatyrok &6k: Präger Ferencz i я Kocsijelző táblák és lámpák kaphatók Benedek Albert vaskeres- kedésóben. Feró D. Imrének és Németh Jánosnak nagyobb menyiségű akác hasáb és dorong, továbbá jegenye hasáb, dorong és tuskó ölfájuk van jutányosán eladó. Tudakozódhatni lákásukon. Németh egy féderes kocsit és egy hármas hengert is elad felső- szállási tanyáján. A fa megtekinthető Feró D. Imre lakásán. Borsajtó és ------­szőlőzuzó ... igen jutányosán kapható: PRAGER vasáru­házában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom