Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1913 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1913-07-16 / 29. szám

1913. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. Julius 16. Bajos a pincért kérdezte, hogy hol tölthetné el legkellemesebben az estét. — Azt ajánlom, uram, — felelte a pincér — hogy menjen a szín­házba, nagyon jó opera-társulat van most itt, kik állítólag művésziesen játszanak. — Egy opera-társulat ? Mit ját­szanak ma ? — Bemeó és Júliát. Hajós követte a pincér tanácsát. Atöltözködött és elment a szín­házba, ahol egy páholyülést vett magának. Először a színházat teljesen meg­töltő közönséget vizsgálta, aztán egy pillantást vetett a szinlapra. Hirtelen összerázkódott, nem akart hinni szemeinek, a szinlapon ugyanis vastag betűkkel a kövatkező állott: „Vendégjátéka a hires hőstenórnak Telori Marco urnák és Porta Oerline énekesnő kisasszonynak a milánói Scalaszinházból!“ Senki sem gyaníthatta, hogy ez a néhány sor mily izgalmat idézett elő azon karcsú férfiban, aki ott — lát­szólag nyugodtan — ült a páholyban és a nyitányt hallgatta. A függöny felgördült és az előadás megkezdődött. Telori Marcó lépett a színre ; Ha­jós hirtelen nadrágzsebéhez nyúlt, a melyben revolverjét tartotta, de még egy ideig uralkodott magán. Örömet okozott neki a gazembert a színpadon megfigyelni és bevárni azt a pillanatot, mikor az a diadal tetőpontját eléri. Hogy megszökik előle, attól nem kellett tartania, mert hisz ez nem sejthette, hogy mi vár reá. a szép előkelő énekesnek valóban gyönyörű hangja volt és játéka szen­vedélyes és természetes volt. Hajós zonnal felismerte e tehetséges em- erben azt a gazembert, aki Párisban onia gróf név alatt üztej gaztetteit. ° Julia pedig nem volt más, mint Portales gróf szerencsétlen elcsábított leánya, Oerline grófkisasszony. A felvonásnak vége volt, a közön­ség szűnni nem akaró, viharos taps­ban tört ki. Telori Maiko büszke arccal hajtotta meg magát, látható volt rajta, hogy hozzá van szokva, csodálva és ünne­pelve lenni. Oerline bájos arcán Hajós a festé­ken át is észrevette a szomorúságnak és szenvedésnek nyomait. Az énekesnő nem volt boldog ezen ördögi ember mellett. Megkezdődött a harmadik felvonás. A színpad Julia hálószobáját ábrá­zolja. A hold fényesen süt be a tágra nyitott ablakon át----------­Borneo közeledik és énekli a leg- édesebb szerelmi dalt, a pamlagon pihen Julia angyali szépségében. Ekkor hirtelen felemelkedik egy páholyból egy hosszú, sovány alak és a gyönyörű éneket megzavarja egy éles, rikácsoló hang. — Egy lépést se tovább Telori Markol — kiáltá a detektív, revolve­rét feléje tartva. — Nagy komédiás a színpadon, de még nagyobb komé­diás az életben, le vagy tartóztatva. A közönség azt hitte, hogy egy őrült kiáltoz, de csakhamar megér­tette a helyzetet és tudatára ébredt annak, hogy a színpadon egy oly tragédia játszódik le, amelyet még iró nem költött. a detektív egy ügyes ugrással át­vetette magát a páholy korlátján, kö­vetkező pillanatban kiütötte Telori Marcó kezéből a buzogányt és revol­verjét halántékához tartva, igy ki­áltott fel : Eljátszodtad szerepedet, aljas go­nosztevő! Fel a kezekkel! A bilincse­ket már rég megérdemelted és meg­érdemelnéd akkor is, ha csak ez az egy szerencsétlen áldozatod lenne, aki itt a pamlagon pihen-----------­Telori Marco össszeroskadt. Következő pillanatban meg volt bilincselve és a kis város rendőrsége — amely időközben a színpadra ér­kezett — letartóztatta a hires éne­kest, miután Hajós felmutatta igazol­ványát. Cerlinet Hajós oltalmába vette. A szerencsétlen nő bevallotta, hogy po­koli élete volt a nyomorult mellett, aki miatt apját és anyját elhagyta. A következő nap megérkezett Por­tales gróf és szerencsétlen leányát átvette, ki már csak nem árnyéka ) volt előbbi virágzó szépségének. ! Néhány héttel később Oerline kolostorba lépett, hogy életének egyetlen bűnéért egész életén át vezekeljen. Az álgróf eljátszotta szerepét örökre, I mert a bíróság 20 évi fegyházra Ítélte, de egy év múlva cellájában a törülközőjével felekasztotta magát a nagy komédiás. (Vége.) Hirdetések. Csepreghy István a Hajnal utcz? és Bástya utczában lévő két lakóházát hozzátartozó melléképületek­kel örök áron eladja. Jókai utczában lévő lakóházát szintén eladja, amely üzletnek is igen alkalmas. Tudakozód­hatni Hajnal utczai lakásán. Győrfi József mint az Adriai biztositó társulat helyi képviselője ér­tesíti a t. biztositó közönséget, hogy Szente István eddigi üzletszerző Ha­lasról történt távozása folytán Halas és környékére a tűz jég-betörés, to­vábbá élet- és baleset elleni biztosi­sok felvételeiével Sárközy Sándor ur bízatott meg. Cséplőgépüzemi czikkek olajok, gépzsir, dobsinek, forr- csőkefék, faggyú, kender, mentő­szekrények, feszmérők, olajozok, szerszámok, ponyvák és a csép- lögépüzemhez szükségséges összes cikkek, legjobb — minőségben — rendkívüli olcsó^ árakon kaphatók — — Prager Ignác vasáruházában. Németh A. Benő felső-rekety- tyei 62 hold szántó, kaszáló, legelő, 8 hold szőlő- és gyümölcsösből álló tanyás földbirtokát terméssel együtt örök áron eladja. Ugyanott nádat, kévés rőzsét is elad. Tudakozódhatni felső-szállási tanyáján, mely szintén eladó, vagy haszonbérbe kiadó. Varrógépek a legjobb minőség­ben a legolcsóbban részletfizetésre is 5 évi teljes jótállással kaphatók Weisz Endrénél Kossuth utcza, ahol varró­gép és gramafon javítások elvállaltat- nak, valamint alkatrészek és használt gépek a legolcsóbban beszerezhetők. Feró Dezső kereskedő tudatja a közönséggel, hogy a korpa árát leszállította. A rozs korpának métere 12 korona 60 fillér, a búza korpa 12 korona. A lisztek és darák árait is leszállította. Kéri a közönség pártfo­gását. Ugyanott egy jó családból való fiú tanonczul felvétetik. 308/1913. végreh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-ez. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a szabadkai kir. járásbíró­ságnak 1913. évi Sp. V. 116/2 számú végzése következtében Schossberger József ügyvéd által képviselt Glück Ilona javára 223 korona 42 fillér s jár. erejéig 1913. évi április hó 18. napján foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 3000 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: gőzcsép- lógép felszerelve nyilvános árverésen el­adatnak. Mely árverésnek a kiskunhalasi kir. járás­bíróság 1913. évi V 177/1 számú végzésé folytán 223 korona 42 fillér tőkekövetelés, ennek 1912. évi deczetnber hó 19. napjától járó 5°/0 kamatai, */„ °/0 váltódij és eddig ösz- szesen 73 korona 60 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, Kiskunhalason, Sertéspiacztér 7. szám alatt leendő megtar­tására 1913. évi julius hó 19-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitűzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzés­sel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108 §-ai értel­mében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-ez. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Kiskunhalason, 1913. julius hó 4-én. Kiss Pál kir. bir. végrehajtó. V ersenytárgyalási hirdetmény. A kiskunhalasi róm. kath. hitközség közönsége által Kiskunhalason, a a plébánia épület mögötti, Alsótemp- lomtóri területen újonnan építtetni szándékolt kántorlakás építéséhez szükséges összes építő munkák és anyagszolgáltatások biztosítására ver­senytárgyalás rendeltetvén, erről a vállalkozni kívánók azzal értesittetnek, hogy erre vonatkozó zárt Írásbeli ajánlataikat az árlejtési feltételekben megállapított módon kiállítva s felsze­relve 1918. óv julius hó 20-án dél­előtt 10 óráig a kiskunhalasi róm. kath. plébánia hivatalhoz nyújtsák be. Az építési tervek, méret kimutatás, az árlejtósi és vállalati feltételek f. évi hó augusztus 1-től. kezdvé a róm. kath. adóhivatalban megtekinthetők, hol a vállalatra vonakozó minden egyéb felvilágosítás is megszerezhető. Ugyanez alkalommal nyújtandók be az ajánlatok a róm. kath. plébánia lak melléképületén végzendő átalakí­tás munkálatokra is, melyre azonban teljesen külön ajánlat teendő. Meg­jegyeztetik, hogy a két vállalatra egyenként is tehető ajánlat. Bánatpénzként a vállalati összeg 5°/0-ának megfelelő készpénzben, óva­dék képes értékpapírokban, vagy a helybeli pénzintézetek betéti köny­vecskéiben teendő le szintén a róm. kath. adóhivatalban. Kiskunhalas, 1918. junius hó 29 én. Grulyás Ferencz róm. kath. plébános, hitközségi elnök. 1648/1913. tkvi szám. Árverési hirdetmény. A kiskunhalasi kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Ingusz Dániel végrehajtatónak — Rozgonyi Benőné sz. Vili Mária végrehajtást szenvedő elleni 66 korona 72 fillér tőke és jár. iránti végrehajtási ügyében a kalocsai kir. törvény­szék területéhez tartozó. Kiskunhalas határában fekvő, a kiskunhalasi 6015 sz. betétben A -j- 785 hrsz. 160 n. sz. öl lakház 1825 sz. a. udvar a Beltelekben 1200 kor., a kiskunhalasi 713 sz. betétben А I 12811/19, 12811 + 20- 12811/22 hrsz. 139, 295,101, 487 nsz. öl rétek és szántók 77 korona, A -(- 12807/1 hrsz. 1543 nsz. öl szántó az Alsószál­láson 44 kor. kikiáltási árban az 1913. évi augusztus hó 2. napján délelőtt 9 órakor a kiskunhalasi kir. járásbíróság árverési termében megtartandó nyilvános árverésen a következő feltételek mellett eladatni fog. I. Árverezni szándékozók tartoznak az in­gatlan becsirának megfelelő 10°/o bánatpénzt készpénzben vagy a kormány által ovadék- képesnek nyilvánított értékpapírban letenni. Vevő köteles a bánatpénzt a Vhjt. 25. §-a értelmében kiegészíteni. II. Vevő köteles a bánatpénzt három egyenlő részletben és pedig az első részletet az árverés jogerőre emelkedésétől számított 15 nap számított 30 nap alatt, a harmadik részle­tet ugyanazon naptól számított 45 nap alatt, minden egyes vételári részlet után az ár­verés napjától számított 5 százalékos kama­tokkal együtt, az 1881. deczember hó 6-án 39425 I. M. sz. a. kelt rendeletben előirt módon a kiskunhalasi m. kir. adóhivatalnál mint bírói letétpénztárnál lefizetni. Megjegyeztetik, hogy az ingatlan a kikiáltási ár 1la 2/s-nál olcsóbban el nem árverezhető. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszá­míttatni. Kiskunhalas, 1913. május hó 1. A kir. járásbíróság mint tkvi. hatóság. Fajth s. k. kir. járásbiró. A kiadvány hiteléül: Freytííg Géza kir. telekkönyvvezető. 2137/1913. tkvi sz. Árverési hirdetmény. A kiskunhalasi kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Alfa Separa­tor és csatlakozott Vojnics Máténé sz. Szti- pics Eszter, Szabadkai Takarékpénztár és Zálogház, Sugár Manó, Keresztény fogyasztók, Haász János, Horvátzki Kr. Ágoston, Szabad- kavidéki Takarékpénztár és Keresk. r.-t. Vojnics V. József végrehajtatóknak — Rech- nitzer Károly szabadkai lakos végrehajtást szenvedő elleni 780 korona 30 fillér tőke és jár. iránti végrehajtási ügyében a kalocsai kir. törvényszék területéhez tartozó. Kiskun­halas város határában fekvő, a kiskunhalasi 2542 sz. betétben Á I 11478/12, 11478/15, 11478/16/», 11478/16/b hrsz. 681, 257, 888, 412, 3 hold 715, 1 hold 800 nsz. öl lakház, udvar, kert, szőlő és szántó Balotán 1246 kor. és Á 1—11438/4 hrsz. 20 hold 320 nsz. öl legelő Balotán 232 korona kikiáltási árban 1913. évi augusztus hó I. napján d. e. 9 órakor a kiskunhalasi kir. járásbíróság árverési termében megtartandó nyilvános árverésen a következő feltételek mellett eladatni fog. I. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok beesárának megfelelő 10 °/0 bánatpénzt készpénzben vagy a kormány által óvadékképesnek nyilvánított értékpapírban letenni. — Vevő köteles a bánatpénzt a vhjt. 25. §. értelmében kiegészíteni. II. Vevő köteles a bánatpénzt három egyenlő részletben és pedig az első i észletet az árverés jogerőre emelkedésétől számított 15 nap alatt, a második részletet ugyanazon naptól számított 30 nap alatt, a harmadik részletet ugyanazon naptól számítandó 45 nap alatt, minden egyes vételári részlet után az árverés napjától számítandó 5°/0 kamatokkal együtt az 1881: deczember hó 6. napján 39425 I. M sz. alatt kelt rendeletben előirt módon a kiskunhalasi m.kir. adóhivatalnál mint bírói letétpénztárnál lefizetni. — Megjegyeztetik, hogy az ingatlan a kikiáltási ár 2/3-nál olcsóbban el nem árverezhető. — A bánatpénz az utolsó rész­letbe fog beszámíttatni. Kiskunhalas, 1913. junius 9. napján. A bir járásbíróság, mint tkvi hatóság. Fajth s. k. kir. jbiró. A kiadvány hiteléül: Freytág Géza kir. telekkönyvvezető. / Allamgépgyári sorvetőgépek merítőkanalas és tolókerekes rendszer felcsoroszlyázva. — Resicai kettős acélekék, szecskavágók, darálók, morzsolok és mindenféle mezőgazdasági gépek rendkívül jutányos árban kedvező részletfizetésre is kaphatók. — Amerikai tárcsás boronát eredeti kalmár rostát, Alfa takar- mány-füllesztőt próbahasználatra kiad vételkötelezettség nélkül KOfiN SEBESTYÉN a m. kir. Államvasutak gép­gyára Vezér-ügynökségének kér. képviselője Kossuth utca. Államgépgyári cséplőgarniturák jutányosán beszerezhetők. — Halas, 1913. Nyomatott Práger Ferenez könyvnyomdájában. alatt, a második részletet ugyanazon naptól ф Csereüzletek köttetnek. ^ e Árjegyzék ingyen ! ! ! *

Next

/
Oldalképek
Tartalom