Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-17 / 29. szám
1912. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. julius 17. Válasz egy névtelen levélre Az egész országban osztatlan feltűnést keltett Szabolcska Mihálynak, lapunkban is közölt levele. Az országos hirü nagy költő, régi függetlenségi vezér szavai mintegy ostorcsapás- kéntsújtották a munka megakadályozóit. Sziszegnek is, szemtől szembe azonban nem mernek szállni a nagy emberrel. Csak háta mögött áskálódnak. Erre felel a költő a következőkben: Tulajdonképpen felelnem sem kellene rá, mert névtelen. Nem is az Írójáért teszem, de az alkalom, a mely szülte, érdemes az elgondol kozásra. Temesvár szabad királyi város törvényhatósági bizottsága a múlt hónapi közgyűlésén elitélte a két év óta folyó obstrukeziót és bizalmat szavazott a kormánynak. Az elózóen hozzám is elhozott ivet nem írtam alá, mert nem vagyok kormánypárti, s mert bizalomra méltó helyes elintézési módnak a kormány eljárását sem tartottam. Ám az úgynevezett Justh-párt obstruálásá- nak a módját, célját és gyökereit én kezdettől fogva a legteljesebb mértékben elitéltem. Elitéltem pedig mint független hű negyven- nyolezas ember, éppen a mi elveink szempontjából. Soha semmit nem kerültem úgy, mint a magamról való beszédet. Most is csak kénytelen-kelletlen teszem. Édesapám 48-as honvéd volt. Büszke volt iá haláláig. S nekem ez a büszkeség, s az ebből folyó családi hagyomány volt az egyetlen, de mindig szent apai örökségem. Az ma is és az lesz halálomig. S hogy én, mint ilyen nevelésű és érzésű ember a Justh féle úgynevezett „függetlenségi párt“ egész viselkedését a nagy kettészakadás óta mindmáig, mindenekben a legélesebben elitélem : annak ezer és egy oka van. Nem akarom itt végigismételni ennek a pártnak a politikai vezérczikkekben százszor inkriminált bünlajstromát, csak két dolgot érintek rövidesen. Utolsó nagy szabadságharczunkat a személyes torzsalkodások ölték meg. S a Justh- páit életének minden mozzanatából olyan frivol módon kiabálnak ki a kettészakadás óta mindmáig a szánalmasan kicsinyes személyi momentumok, hog$ azt igazán csak a vak nem látja és a süket nem érti. Ebben — az eszaözök megválogatása nélkül való — csúnya, személyes gyűlölködésben elment egész a hazaárulásig. Sőt túl azon, a bécsi állomásig. Ez az egyik. A másik a Bokányiék „egyenlő, titkos általánosa.“ Itt újra osaládi visszaemlékezéssel hozakodom elő. Apám szegény jobbágygyermek volt. Robotban járt egész huszonnégy éves koráig, 1848-ig Később is olyan szegény ember maradt, hogy nem volt választójoga. Ha semmi más, — papi voltom, lelkem, gondolkozásom — ezek a családi hagyományaim azt hiszem, eléggé predesztinálnának rá, hogy a legteljesebb szabad választói jog embere legyek. Az is vagyok. Minden választójogi kiterjesztést elfogadok, csak a Bokányi-Justhékét nem. Minden becsületes magyar honpolgárnak, az utolsó napszámosnak is testvéri szeretettel adok jogot hazánk sorsának intézésében. De . azokkal, akik válságos időben a magyar zászlót elégetik, s kaphatók minden haza-gyilkos munkára : rettenetes botorságnak és nemzetünk ellen való bűnnek tartom az egy gyékényen való árulást. Es a Justh-párt céda módon úgy csinál, mintha nem tudná, mit cselekszik. Vagy csakugyan vaksággal verne meg Isten néha egész nemzedékeket ? !... Több mint egy esztendeje már, hogy ez a Becs és Bokányiék által dajkált „választójog“ a bevallott célja minden politikai komédiáiknak. íme, ilyen előzmények után irtain Temesvár szabad királyi varos főispánjához azt a levelemet, a melyben mint negyvennyolczas ember Ítéltem el a Justhék obstrukcióját. Es elitélném, ha százszor hazaárulónak mondanának is érte Mert hogy nálunk nagy számmal vannak brutális politikai apacsok, a kik mindenkit lehurrognak és hazaárulónak mondanak, a ki velők nem sipol és ordítozik : arról én igazán nem tehetek. Különben az uton-utfélen való politizálás soha sem volt kenyerem. Ám mikor a lelkiismeretem arra késztet, nyíltan és kertelés nélkül kimondom mindig a véleményemet. Mert függetlennek érzem magamat minden földi hatalommal szemben, nemcsak fölfelé, de _ lefelé is 1 Szabolcska Mihály. Rovás. Mire való is lenne Halason a polgári fiúiskola, mikor arra szükség nincs; itt a gimnázium,úgyis kevesen járnak abba, megbirna még egyszer annyi növendéket is, járjon tehát gimnáziumba aki polgáriba akar járni. így lamentál egyik laptársunk a polgári fiúiskola ellen. Miért van mégis, hogy Halasról és a vasúti vonal menti községekből különösen vasutas családok gyermekei csapatostól vándorolnak a reggeli vonatokkal Kiskőrösre az ottani polgári iskolába, pedig hát — itt a gimnázium ? * Ugyancsak kitartanak a halasi ácsmunkások. Már mikor megírtuk, hogy sztrájkba léptek, s még most se hagyták abba. Csodálatos! Pedig ily hosszú időre már ki szokott fogyni a sztrájkkassza. ll[|!l!l!lllllllil4lllllllllllllll[llllllll|[|!lllllll!IIMII(ltMWf(IIILI!IWI4lttl!IIIIIIIIIM1l Hírek. A halas—majsai vasút építése szépen halad előre. A siuek 10 kilométernyire le vannak rakva. Teljesen augusztus végére készülnek el. A sorozás. Szorongva várják legényeink a sorozást. Nem is csoda! Hiszen akkor dől el, hogy eszik-e majd a császár kenyerét, vagy itthon maradnak a halasi pusztákon. Az idén a sorozás augusztus 12 október 5 között lesz. Pontos, városunkra vonatkozó határidő megállapítva még nincsen. Hamis váltó. ifj. Csapó Imre 38 éves, kiskunmajsai lakos Kiskunhalason 1911. április 21-én 200 koronáról kiállított váltóra Erdélyi Sándor mint kibocsájtó, Topán Juliánná mint forgató aláírását rávezette és az igy kiállított váltót a halasi Takarékpénztárnál értékesítette. A vádlottat magánokirat hamisítás büntette miatt vonta felelősségre a kalocsai törvényszék és 7 havi börtönre ítélte. Az Ítélet jogerős. Eljegyzés. Weisz Endre eljegyezte Weitzeufeld Illés leányát Szidikét Jánoshalmáról. (Minden külön értesítés helyett.) Az iskolák. Mint lapunkkal közük, a tanyai iskolákra vonatkozó pályázat idejét meghosszabbították. Végső határidő augusztus 9. déli 12 óra. Törvény előtt. Lorber Herman halasi kereskedősegéd még 1910-ben Pirtón egy kis boltocskát nyitott. Az üzlet azonban nem igen ment. Lorber azonban még akkor is rendelt árut, amikor fizetésképtelenségét már tudta, anélkül, hogy a csődöt maga ellen kérte volna. A vég természetesen bukás lett. A megkárosítottak a kereskedő ellen feljelentést tettek. A bonyodalmas ügyben a múlt héien, két évre reá, lett az ítélethozatal. Lober .20 napra átváltoztatható 200 korona pénzbüntetésre Ítéltetett. V Felűlfizetések. a munkapárt által junius 29-én rendezett, jól sikerült bálon felülfizettek : Nagy Pál Sándor 10 koronát. Babó Dezső 5 korona 20 fillért. Baki József 4 korona 20 fillért. Matkó József 2 koronát. Sólya Lajos 1 korona 40 fillért. NN. 1 koronát. Banga Péter, N. N. 40—40 fillért. Szűcs Miklós, Zseni Balázs, Nagy Lórika, Nagy N., Bese Sándor 20— 20 fillért. Sport-egylet van alakulóban városunkban. Gazdáink figyelmébe. A földmive- lósügyi miniszter —szokás szerint — az idén is osztat ki fajbaromfiakat. A kiosztás szeptember végén és okt. elején történik. Bővebb felvilágosítással szerkesztőtégünk bárkinek készséggel szolgál. Tüzecske. Kalló István VI. kér. Alkony utcza 4 sz. alatti sövényke- ritése és mellette levő kutuja hétfőn este 8 órakor kigyulladt. A tüzet rögtön észrevették és eloltották. A konviktus. A gimnázium igazgatósága a konviktus kiadásában már döntött. Az ajánlatok közül Szombati József borbélyét fogadta el, aki 24 koronáért ad havonta az ifjúságnak élelmet. A bor hatása a múlt héten is észrevehető formában nyilatkozott meg városunkban, mivel a rendőrség ismét elitéit egy embert botrányos részegségért. Hunyadi Mátyás 49 éves földmives a Kossuth utczán mutatta be magát borközi állapotban, melyért 12 órai elzárásra átváltoztatható 4 korona pénzbüntetéssel honorálhatott. Elveszett a rekettyéi utón egy női, kézimunkával készített blúznak való. Károsult: Guszman József kéri a megtalálót, hogy azt jutalom ellenében a városi dobosnak adja át. Közrend elleni kihágásért 10 kor. pénzbüntetésre Ítélte a rendőrség Tamási Mihály 19 éves bádogos segédet. A cselédek érdekében. Életrevaló és hasznos újítást léptetett életbe Pécs városa. Tudatta városunkkal, hogy a cselédközvetitést és helyszerzést hatóságilag eszközli. Egyúttal cselédotthont is állít fel, ahol napi 80 fillér ellenében a cselédeknek teljes ellátást nyújtanak. Rendőri hirek. Dobrotka István mészárossegéd a városi huscsarnok folyosóján a szennyvizet elöntötte. A rendőrség ezért 10 korona pénzbüntetésre ítélte. — Tóbi Antal 21 éves szódavizkészitő a Gál kutnál egy tekintélyes polgárt meglökdösött. 14 korona pénzbüntetésre átváltoztatható 1V, napi elzárást kapott. — Burger József 58 éves mészárossegéd a város területén hatósági engedély nélkül koldult. Két napi elzárásra ítéltetett és illetőségi helyére : Felsőőrre tolon- czoltatott. — Mihály József építési felügyelő a munkásbiztositó pénztárnál egyik munkását nem jelentette be, s nem juttatta oda a levont jutalékokat sem. 20 korona pénzbüntetést kapott. A hálálta gyógyította. — Saját tudósitónktól. — Valóságos átka az országnak, hogy sok helyütt kuruzslók „gyógykezelik“ a népet, s teszik a hozzájuk fordulókat tönkre. Környékünkön is több ilyen kuruzsló él, kiket gyakrabban vesznek igénybe, mint az orvost. Különösen sokan keresték fel — még a jobb módúak is — Vidakovics Jánost. Nevezett állandó tartózkodási helyül Bácsalmást választotta, azonban szükség esetén a helyszínre is ment. A „doktor“ ur egész mostanáig háboritlanul gyógyított. Most azonban rajtavesztett. Ugyanis egyik paciensét, Fruka Istvánt a halálba kezelte. Fruka törött lábát gyógyitgatta a kuruzsiónál, aki a nyílt sebre lótrágyát rakott. Természetes, hogy a szerencsétlen ember vórmérgezés következtében meghalt. A kuruzsló ellen, az eljárást megindították. / Nem lesz aczélágyo. — A magyarkormány férfiassága. — Az elmúlt héten szembekerült a magyar kormány Bécscsel. A küzdelemből, mely tanúbizonysága, hogy az ország vezetőemberei nem hatalmi politikát űznek, hanem hazánk érdekeit képviselik, a magyarság került ki győztesen. Nem engedett a magyar kormány. Visszautasította Bécs 800 milliós követelését, miért is nem lesz szó uj ágyukról. A kormány e férfias tette egyedüli a történelemben. A koalicziós időben még gondolni se merészeltek ilyenre, hát még véghezvinni. „Csak ilyet nem teszünk, — mondották akkor — mert úgy veszélybe kerül, nem ugyan a haza, hanem a hatalmunk.“ Náluk pedig ez volt a fő ! Mérgezés vádja alatt. — Saját tudósítónktól. — Mérges pusztán nemrégiben hirtelen meghalt egy tekintélyes gazdálkodó : Eácz János. Az elhunytat eltemették s a vagyonba a', özvegy ült. A temetés után néhány hétre suttogni kezdték, hogy nem természetes halállal múlt ki Eácz, hanem úgy tették el láb alól. Tettesként feleségét emlegették. E hir eljutott az ottani csendőrség fülébe, mert jelentést tett az esetről a szegedi ügyészségen, mely Eácz sirját exhumálta s a hulla belső részeit megvizsgálás végett felküldte Budapestre. A vizsgálat eredménye az lett, hogy megállapították, miszerint Eácz halálát gyomorbaj okozta. Ez a vélemény elégtételt szolgáltatott az özvegynek, aki ellen a folyamatba tett eljárást az ügyészség megszüntette. Illlll llllllllllll 111II1111 Illi 111 Ilii 11 llllll III Hl Ilin I III Ilii Egy hét Majsán. Rokonának temetése alatt egy tyúkot lopott Halász Ambrus. Feljelentették. Az elkeseredett leány. Kleman Pál szatócs oly kegyetlenül elverte Rozália nevű 19 éves leányát, hogy az marólúgot akart inni. Nagy nehezen meggátolták öngyilkos szándékában. Halál a szőlőben. Vikor Adámnó 58 éves asszonyt szőlőjében egy fél zsák burgonya mellett halva találták. Az orvosi vélemény szerint az asszonyt szivszélhüdós ölte meg. Leégett istálló. B. Balog Ignácz istállója kigyulladt és leégett. Egy borjú bent is égett. Tolvaj szomszéd. Darázs Józsefné szomszédjától, Palotás Pálnétól 12 libát lopott. Feljelentették Bicska, bot, ököl. Bogár József bicskájával hátbaszurta Süli Csontos Józsefet.— Palotai Pálné egy bottal vertemeg Darázs Józsefnét. — Kránicz János csősz öklével vágta álion Fekete Autalnét és meggyomrozta. Mindhármat feljelentették. A határbeli vizek levezetését kérelmezte szomszéd községünk. Tűz. Csábi Mihály Zöldfa utczai házánál levő nádrakás kigyulladt. Mielőtt nagyobb baj lett volna, eloltották. Népesedési mozgalom. — Julius 9. — julius 16. — Születtek: Grosz Adolf és Lusztig- Leonórának Antal nevű fiuk. Varga Mihály és Dobó Juliánnának Terézia nevű leányuk. Kovács József és Be- senyi Rozáliának Juliánná nevű leányuk. Borbély Sándor és Búkor Máriának Antal nevű fiuk. Figura Sándor és Gyenizse Máriának Juliánná nevű leányuk, Dobos Sándor és Dobos Máriának Erzsébet nevű leányuk. Patyi Juliánnának János nevű fia. Szeitert Máriának Viktória nevű leánya. Csurgó József és Kádár Máriának István nevű Kolompár fiuk. Modolnak Jusztina nevű leánya. Török Sándor és Babó Zsófiának Terézia nevű leányuk. Kovács János és Szekeres Veronának Lajos nevű fiuk. Faddi Béniámin és Ternyák Orsolyának Béniámin nevű fiuk. Szabó Vendel Lajos és Gáspár Máriának Mária Magdolna nevű leányuk. Galicz Vince és Dávid Margitnak Margit nevű leányuk. Szabó V. István és Babe- nyecz Cs. Teréziának Antal nevű fiuk. Dókány Ferencz és Bulázer Juliánnának Mária nevű leányuk. Meghaltak: Sörös Zsófia 24 éves korban, Komáromi Jánosné Füves Mária 72 éves, özv. Darányi Sándorné Németh B. Judith 78 éves, Nagy B. Imre 64 éves korban. Kihirdetett jegyesek: Suba Pál Sörös Katalinnal. Szőke László Harnóczi Margittal (Tanuk : Szőke Pál, Harnóczi Ferencz). Egybekeltek : Hajós Aladár István győri lakos Szabó G. Eszterrel (Koszorús leányok: Babos Mariska, Sárközi Margitka,