Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-07 / 6. szám
1912. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. február 7. Politikai szemle. Az elmúlt hét úgyszólván várakozással telt el : a kibontakozás módjait keresték. A Ház ezalatt fontos törvényjavaslatokat és kérvényeket tárgyalt. Ezek között volt a kiskun- halas — kiskun majsai helyiérdekű vasút engedélyezése tárgyában a kereskedelemügyi miniszter törvényjavaslata, amelyet vita nélkül elfogadtak. * Ma talán még nem állunk a végleges megoldás diadalánál, de kétségtelenül ott vagyunk, ahol a megértés művészete már benne ól a parlament lelkében, ahol már a vad tombolások- ra nem tapsol az ország lakossága, ahol már a vidéken is komoly tartalmat keresnek az ellenzéki tábor har- czában. Ilyen munkaeredmény után kezdődik ma, szerdán a Ház ülése, melynek bf ezető szónoklatát maga Khuen Héderváry fogja elmondani. Válasz lesz ez a beszéd azoknak a politikusoknak, akik a felhatalmazási törvény tárgyalása közben olyan érvekkel jelentkeztek, amelyekkel ellenérveket érdemes összemérni. * Az összeférhetetlenségi állandó bizottság gróf Tisza István elnöklete alatt f. hó 5-ón, délelőtt ülést tartott. Az ülés tárgya gróf Széchenyi Emil összeférhetetlenségi ügye volt. Az elnök felhívására a bizottság Hegedűs Kálmán képviselőnket az ügy előadójává választotta, megbízta az elnököt és előadót, hogy a febr. 22-én tartandó ülésre az ügy megvilágítására szükséges iratokat a minisztériumoktól megszerezze. II lllil III 11 linn IIIII Iliin Iliin Ilii 111111111111111 Ilii 111 Rovás. Lukács László pénzügyminiszter megemlékezett utolsó parlamenti beszédében arról a sanda mészárosról, aki nem oda vág, ahova néz. így járt a múlt héten egyik másik laptársunk is, amely Ígéretek befagyásáról dudált, mig végre tiszteletre méltó szerénységgel bevallotta, hogy ennek a nagy mondásnak a hatása alatt az ő dudája is befagyott. Nem oda Duda! Vége már annak a korszaknak, amikor Ígéretekkel és nagy szavakkal igyekezték kielégíteni városunk jogos kívánságait. A koalicziós korszak alatt városunk kulturális czélokra milliókat kapott — Ígéretekben. Alig köszöntött be az uj munkapárti rezsim, Zichy János gróf 180.000 koronát juttatott az állami elemi iskolák felépítésére. Nem ígéretekben, hanem csengő órczpónzben. Eveken keresztül suttogtak, beszéltek, terveztek a ref. tőgimnázium iuterná- tusának a felállításáról. Erre a czélra 200.000 korona van útban városunk felé. Aki ezek után is Ígéretek befagyásáról dudál, az rossz helyre ad- reszalja szemrehányását. Ajánljuk, ha máskor ígéretek befagyásáról dudál szemrehányó sorait erre a czimre küldje el: Néhai császári és királyi koalicziós kormány — Bécs Budapest. “ * Mind hősők ők, mind honfiak, mind hű és hazafi. Száz halált hal meg mindegyik naponta, százszor veri mellét a hazáért. A szájhős hazafi típusból talán már elég lenne, mert ha igaz a költő mondása „hogy meg bünhódte már e nép a multat s jövendőt“ nincs nagyobb' bünhődóse ennek a nemzetnek, minthogy ezek a szájhősők ideig óráig büntetlenül játszák el e óttünk honmentő kis játékaikat. Hogy mi ezekrek a hősöknek a valódi értéke, arra élénk világot vet „Az Estu czimü tekintélyes fővárosi napilapban a múlt héten meg jelent szenzátiós leleplezés. Fényes László újságíró kollegánk, aki önzetlen és becsületes újságáéi múltjáról országszerte ismeretes, kimutatta egyik volt függetlenségi párti képviselőről, a Justh-párt oszlopos tagjáról, Justh Gyula kebelbarátjáról, hogy ugyanazon a napon egy ellenzéki lapban vóresszáju czikkeket ir, a kormánypárti lapban pedig a véderő megszavazására buzdítja a képviselőket. Egyik tollával minisztereket szúr agyon, másik tollával ugyanazokat a minisztereket egekig magasztalja. Nem volt módunkban ellenőrizni e közleményekben foglaltak teljes hitelességét, csak hirt adunk róla, hogy lássa a nép, mennyire hihet azoknak, akik őt — dicséretére legyen mondva hiába — izgatni próbálják. Hírek. Gyertyaszentelő. Pénteken ünnepelte a keresztény világ úgynevezett gyertyaszentelő Boldogasszony napját, amely utolsó ünnepe a télnek, amely után 'assanként arról álmodozunk, hogy a fagy uralma megszakad és lassanként tavaszi szellők érkezését sejthetjük. Sok függ attól, hogy viselkedett múlt pénteken — a medve. Néphit szerint maczkó uram Gyertyaszentelőkor magszakitja téli álmát, s kigurul a barlangból, hogy szét- tekintsen, minő világ van odakiut. Ha napsugarat talál, dirmegvedör- mögve visszavonul a barlang fenekére, mert a csalóka napfény azt jelenti, hogy lesz még tél, lesz még hideg. Am, ha hűvös, zimankós, napsugár nélkül való az idő, a medve kint marad, s kinyalja szemeiből a téli álmát, mert tavasz közeledtét érzi rövidesen, ami miatt már nem érdemes folytatni a hosszú dermesztő pihenést. Bankgyűlés. A Takarékpénztár r t. múlt pénteken tartotta évi rendes közgyűlését, melyeu a számadások jóváhagyattak. Elfogadtatott, hogy minden egyes részvény utáu 20 kor. osztalékot fizetnek. A felügyelőbizottságba lmreh Lajost, az igazgatóságba pedig dr. Kozics Zoltánt és dr. Dózsa Zsigmondot beválasztották. Ipari szövetkezet. Lapunk volt az, mely képviselőnk Ipartestületi látogatása Lutáu részletesen foglalkozott a halasi iparosok dolgával és az ipari szövetkezetekkel, Most az ipartestület elöljárósága a bőriparosok óhajára ha- tározatilag kimondotta, hogy felkéri dr. Hegedűs Kálmán orsz. képviselőt egy szakelőadás tartására, melynek tárgyát a szövetkezetek ismertetése képezi. Kereskedőink bálja. Még emlékezik a város közönsége azon nagysikerű mulatságra, melyet kereskedőink a múltban rendeztek fővárosi művészek közreműködésével. Ilyen mulatságot rendeznek most f. hó 24-én is, mely ismét kellemes estét fog szerezni városunk közönségének. A hangversenynyel egybekölölt bálra nagyban folynak az előkészületek, s az érdeklődésből itelve joggal mondhatjuk, hoizy a mulatság sikeres lesz. A bál védnökségét dr. Hegedűs Kálmán orsz. képviselő, Silling Ede polgármester és dr. Kolozsváry K. István alpolgármester vállalták el. — Meghívók a jövő héten küldetnek szét. A rendezőség ezúton kéri fel azokat, akik a színházi idény alatt bérelni szokott páholyaikat és helyüket megtartani óhajtják, hogy azt Tirmanu Konrádnál f. hó 15-ig előjegyeztetni szíveskedjenek. — Eddigeló Komlóssi Emmát, a Király színház bájos primadonnáját és Pajor Ödönt a Népopera kiváló művészét, városunk szülöttét sikerült közreműködésre megnyerni. A többi szereplő személyében még nem állapodtak meg. Előadás. Sok félreértésre és huzavonára adott alkalmat az, hogy a munkások legtöbbje nincs tisztában a munkásbiztositási törvényben foglalt jogokról és kötelességekről. Ennek a pótlása czóljából a szervezett műn kások felkérése folytán dr. Szabó János pénztári főorvos tájékoztató előadást fog tartani f. hó 13 án, kedden d. u. 4 órakor a közgyűlési teremben. Az előadás, mely valóban régi sebeket orvosol, reméljük, nagy érdeklődést fog kelteni. Bárkit szívesen látnak. Öngyilkosság. Nyitrai Verona 2o éves cseléd, ki Kis 0. Imre balotai tanyáján pár év óta szolgált, január 30-án a délutáni órákban a kamr. padlására felakasztotta magát.Tettének oka ismeretlen. Könyvtár. A Gazdakör 350 kötetes könyvtárt szerzett be, mely a mai naptól fogva a tagok rendelkezésére áll. Az éjjeli zene. Kaptuk a következő levelet: „Tekintetes szerkesztő ur! A múlt heti számában közölt éjjeli zene C(.imű hir közlését kérem helyreigazítani, mivel Nagy Czirok Pál nem haragos rokonának, hanem haragos és azért tiszteletben levő anyósának és pedig nem gyunyból hanem jó hiszeműségből adtam. Tisztelője a szerkesztő urnák Nagy Czirok Pál kovácsmester.“ Műkedvelő. Említettük már. ! ogv a kiskunhalasi Iparo^ Ifjúság Önkupző- Egylete február 18 án műkedvelői előadással egybekötött tánczmu'z sá- got rendez. Színre kerül: „Az lg- mándi Kispap.“ Szerepelnek : Bodicsi Lajos, Petrik Ilonka, Nagy Kálmán, Bornemisza Mariska, Kis illés Etelka, Sárközi Sándor, Sárközi Margi'ka, Gyenizse Sándor, Futó Sándor, Szabó K. Sándor, Tallér Antal, Kis Illés Antal, Guczol Mariska, Bornemisza János, Gulyás Etelka. — A mulatság iránt nagy az érdeklődés. Vizsgáló bizottsági tag. A székesfővárosi közigazgatasi tanfolyam bizottságához vizsgáló tagnak a belügyminiszter Dr. Babó Mihály ügyvédet kinevezte. Közgyűlés. A helybeli ipartesíület évi közgyűlését f. hó 11-én, d. u. 3 órakor tartja meg. Határozatképte lenség esetén a közgyűlés február 18-án tartatik. — Ez alkalommal választják a 2D as bizottsági tagokat. Felülfizetések. a kiskunhalasi kath. kör február 4 én tartott jól sikerült farsangi mulatságán felülfizettek : Kiló József 3 koronát. Elő G Ferencz, Móczár Gyula, Kövecs Imre 2—2 koronát, ilj. Ónodi János 1 korona 60 fillért. Pintér József, Hegyes Dezső, Tóth Lajos, Juhász V. István, Szabó Sándor, Czékus Balázs, Rékasi Ferencz, Barka Tamás, Harkai Ferencz. Halász D. Károly, Pintér Lajos, Móczár Kálmán, Szvetnik Kálmán, Szanyi Balázs, Modok István, Harkai István, Szucsán Zsófika, Halász I). Lajos, Juhász Istvánná, N. N , Farkas Balázs, Suba József 1—1 koronát. Szvetnik István 60 fillért, id. Csehó Lajos, Benedek István, Gulyás Gábornó, Csehó János, Szabó Erzsiké 40—40 fillért. Kis József 30 fillért. Horváth István 20 fillért. — A felül fizetésekért ezúton mond hálás köszöuetet az elnökség. Bál. Musa Sándor kis vigadói vendéglőjében f hó 11-én, vasárnap este 7 órakor farsangi népies bálát rendez, melyre a közönséget meghívja. Belépti díj személyenként 60 fillér. Rent őri hir. A rendőrkapitányság Kohn Sebestyénné vaskereskedőnét 20 korona pénzbüntetésre Ítélte azért, mert anoriczát az ipariskolába rendesen r:em járatta. Tánczmulatság A balotai gazdák az állami elemi iskolában február hó 17-én műkedvelői előadással egybekötött tánczinulatságot rendeznek, melyre a közönséget tisztelettel meghívják. Ismét egy levél. Ismétegy levél s még jön utánaszáz meg száz. S minden levél nyomában tettel’, eredmények hirdetik a levélben foglaltak igazságát. Pár nappal ezelőtt Kálmán Gusztáv kereskedelemügyi államtitkár a következő levelet intézte Hegedűs Kálmán városunk képviselőjéhez Kereskedelemügyi Minisztérium. Budapest, 1912. jan 29. Kedves Barátom ! Érdeklődésed folytán értesítelek, hogy Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatósági bizottságának újabb határozata, mellyel a kiskunhalasi utmesteri székhelynek egyelőre változatlan meghagyását mondotta ki, a minisztérium részéről 1332/912 szám alatt egyidejűleg kiadott rendelettel tudomásul vétetett. Szives üdvözlettel hived Kálmán. Azok, akik a sorok között olvasni tudnak és nemcsak a betűk formáját, hanem a szavak mögött rejlő valóságot is meglátják, az első pillantásra észreveszik, hogy mi ennek a rövid levélnek igazi jelentősége A levél és a levélben említett miniszteri lendelet záróköve annak a hosszú küzdelemnek, amelyet Halas városának az utmesteri székhely megtartásáért Pestvármegyéve! szemben kellett megvívnia. > Pestvármegye elhatározta, hogy az utmester székhelye a jövőben ne Halas, hanem Kiskőrös legyeD. A kereskedelmi miniszter ezt a határozatot megsemmisítette. Ez a játék a végtelenségig igy folyt volna, anélkül, hogy a mi köztiszteletben álló utmesterünknek az ő kedves városától csak egy pillanatra is meg kellett volna válnia. Idejében belátta ezt Pestvármegye törvényhatósági bizottsága és meghozta első határozatával homlokegyenest ellenkező határozatát annak a tudatában, hogy vannak felsőbb hatalmak amelyek nagy szeretettel és szeretetteljes gondossággal őrködnek Halas város érdekei felett. Mert nemcsak az utmester egyénisége, hanem az a magasabb érdek teszi kívánatossá a székhely megtartását, amely úthálózatunk kiépítéséhez és jókarban tartásához fűződik, különösen most, hogy Halas azon az utón vau, hogy széles perifériáknak kulturális és közigazgatási központja legyen. I IUI 11111111111111111111111I I Iliin Iliin lllillilllllllllll \ Népesedési mozgalom. — Január 30. — február 6. — Születtek: Yörös T. Balázs Mihály és Ács Zsófiának Balázs Pál nevű fiuk. Molnár Lajos és Biró Zsófiának Károly nevű fiuk. Kolompár Piroskának Rozália nevű leánya. Horváth Mátyás és Kovács Rozáliának Balázs nevű fiuk. Csatári Sándor és Pomozi Mariának Mária Terézia nevű leányuk. Török Antal és Dóczi Annának Mária nevű leányuk. Bács Sándor és Kopcsányi Rózának Róza nevű leányuk. Németh A. Benő és Vas Molnár Eszternek István nevű fiuk. Vasas Csillag Máriának Zsófia nevű leánya. Juhász Vedres Sándor és Szikoia Annának József nevű fiuk. Németh Vendel és Gyeuizse Jolán Emíliának Balázs nevű fiuk. Gusztos Mihály és Tegzes Teréziának Balázs nevű fiuk. Huszti Ferencz és Kardos Teréziának Ferencz nevű fiuk. Szatmári Sándor és Ökördi Zsófiának Sándor Antal nevű fiuk. Keresztúri Sándor és Erdődi Juliannának Sára nevű leányuk. Dolejsi Kálmán és Kovács Eszternek Kálmán nevű fiuk. Ternyák Lajos és Ficsor Erzsébetnek Lajos nevű fiuk. Csatári Sándor és Bacsó Máriának Juliánná nevű leányuk. Meghaltak Babó József 76 éves korban, Péter Benő 46 éves, Kovács B. Imre 73 éves, Kis Gergely 5 éves, Nyitrai Verona 25 éves, Sziráki Kálmán 65 éves, Rékasi Károly 1 hónapos, Fehér Mária 3 éves, özv. Budai Mihálynó Bánóczki Mária 62 éves, Fehér Juliánná 12 hónapos, Nagypál László 49 éves, Vas Jáuosnó Gönczöl Mária 27 éves korban.