Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-08 / 19. szám

1912. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. május 8. Politikai szemle. Erősen odamondogatta a delegatiók ülésén gróf Tisza István az osztrá­koknak szive szándékát. Visszautasí­totta az ország ügyeibe való illetékte­len beavatkozást, s kinyilatkoztatta, hogy azon sok akadékoskodás, me­lyet az osztrákok a legutóbbi időben tanúsítottak, azt eredményezi, hogy még inkább közeledjék a 67 a 48-hoz * Lukács László vasárnapi beszédében a legaktuálisabb politikai témát, a parlamenti munkaképesség helyreállí­tásának kérdését fejtegette. Súlyosan elítélte az obstrukciót, mely befelé a nemzeti erőket sorvasztja, kifelé pe­dig megaláztatásoknak teszi ki az országot. Kijelölte az ellenzék hazafi­as feladatát, mely egyrészt a kritiká­ban, másrészt a többség sarkallásában áll. Beszédét osztatlan lelkesedés kö vette. A népért. A kormány projgrammja. Alant felsorolunk néhány adatot, morzsáit annak a nagyszabású prog- rammnak, amelyet a kormány meg­valósítani törekszik, hadd lássa a közönség, mit gátolnak meg azok, kik a hazát csak szájukon hordozzák. A kormány tervezi: Az útadó reformját. Uj öntözési és halászati törvényt. Közutakról szóló törvényjavaslatot. Az őszi hadgyakorlatokra behívott tartalékosok családjainak segítését. A hadmentességi dij reformját. A kopár területek befásitását erő­teljesen előmozdító törvényhozási intézkedéseket. Az illeték reformjára vonatkozó törvényjavaslatot. Egészségügyi, közbiztonsági intéz­kedéseket. A vármegyei pótadók módosítását. Hirtelenóben csak ezeket kaptuk ki a sok közül. Tettük ezt azért, mert ezek speciei Halas város jövőjére is hatással vannak. Közelről érint tehát bennünket is, hogy dolgoznak-e azok, kiket képviseletével bízott meg a nép. Joggal mondhatjuk tehát : Urak, elég volt a játékból, ne tovább ! Hagyják a többséget dolgozni, mert a népnek nem kabaretre, hanem kenyérre van szüksége. S. Városi közgyűlés. Szokatlan érdektelenség mellett folyt le a legutóbbi városi közgyűlés, mely­ről a következő tudósítást adjuk. Építési költség. A Vallás és Közoktatásügyi minisz­ter a város képviselőtestületének ama határozatát, melyben kimondta, hogy az állami iskolák épitési költségeire 356384 kor. 96 fillér 50 éven át törlesztendő kölcsönt vesz fel, jóvá­hagyta. Utasította egyúttal a várost hogy a kölcsöntőkét addig, mig an­nak igénybevételére szükség lesz, a város saját anyagi felelősségére vala­mely megbízható pénzintézetnál gyü­mölcsözően helyezze el, abból azonban kifizetéseket csakis a vall. és közokta­tásügyi kormány rendeletéi alapján foganatosíthat. — A képviselőtestület ezt tudomásul vette. Munkásházak. Hegyi B. Perencz és 207 társa munkásházak építése iránt benyújtott kérvényét a szükséges tervek, költség­vetések kapcsán a tanács bemutatta azzal, hogy a munkásházak elhelye­zésére a város felsővégén levő közte­rületek lennének kijelölendők. A képviselőtestület a munkásházab épí­tését, úgy szociális, mint emberbaráti tekintetekből szükségesnek tartotta, azoknak építéséhez elvben hozzájárult mielőtt azonban a házhelyek kijelölé­se, tervek, költségvetések elicgadása tárgyában érdemleges határozatot ho­zott volna, az ügyre vonatkozó irato­kat visszaadta azzal, hogy az épitési anyag mineműsége,az építkezésnek al­kalmasabb területen leendő kijelölése mellett esetleg a munkások meghall­gatásával újabb javaslat terjesztessék & közgyűlés elé. Elhallgat a duda. Városunkban eddigeló éjjel tülök­szóval jelezték az időt. Hogy mire volt ez jó, ezt senkisem tudta, úgy örököltük elődeinktől — ezért meg­tartottuk. Most a tanács egy pótsza- bályrendeleti tervezetet terjesztett a gyűlés elé, amelyben többek közt ja­vasolta az éjjeli őri intézmény meg­szüntetését és helyette rendőrség szer­vezését. A tervezet tudomásul vétetett. Uj városi vendéglős. A városi nagyvendéglő 1912. okt. hó 1-ső napjától kezdődöleg 6 évre évi 11000 korona bérösszegért Ól­mosi Józsefnek adatott ki. Ugyan a később beérkezett utóajánlatban 1320 koronával magasabb Ígéret is tétetett a vendéglő helyiségért, de az illető ajánlattevőkben nem volt meg a sze­mélyi biztosítók arra, hogy a nagy- vendéglő forgalmát emelni fogják, a tanács a város jól felfogott érdekében helyesebbnek találta, hogy habár ki­sebb évi bérösszegért, de olyan egyén­nek adja a bérletet, kinek vezetése mellett remélheti, hogy 6 óv múlva még magasabb bérösszeget érhet el. A képviselőtestület a tanács felfogá­sát magáévá tette. Halas—majsai vasút. A h legyháza—majsai helyi érdekű vasút r. t. kérte a város közönsége által saját nevében és a vármegyei hozzájárulás előlegezéseképpen meg­szavazott hozzájárulások ellenértéké fejében a részvénytársaságoktól ki­szolgáltatandó félegyház -majsai vasúti törzsrészvények 35000 korona névér­tékű része helyett ugyanekkora név­értékű szolnok-fólegyházi h. é. vasút részvénytársasági törzsrészvényt szol­gáltathasson ki a város részére. — Miután a város közönségének a fel­ajánlott csere semmiféle anyagi áldo­zatába nem kerül, sőt az reá nézve inkább előnyös, a képviselőtestület a tanács javaslatához hozzájárult. A pirtói kitérő. A kereskedelemügyi miniszter értesí­tette a város közönségét, hogy azon kérelme, hogy pest—zimonyi vasút vonala mentén lévő, ma is megálló helyet képező Pirtó állomáson rakodó állomás építtessék a felajánlott hozzá­járulás elégtelensége miatt nem telje­síthető, — a forgalmi kitérő azonban ott fog felépittetni. — Tudomásul vétetett. Szerződési ügyek. Névszerinti szavazással jóváhagyta a képviselőtestület az Önkópző-egylet és a város közönsége között a Szent- György téren felvett ingatlanok meg- cserélése tárgyában kiállított csere- szerződést. Hermán Dónesnó sz. Hirháger Lucza és Sárosy László és társaival kötött adás-vevósi szerződések hatá­rozatképtelenség miatt uj gyűlés elé utasittattak. Egyebek. Gubodi Juliánná és Karolina halasi illetőségét a gyűlés elismerte. Az április havi pénztárvizsgálatról szóló polgármesteri jelentés tudomá­sul vétetett. Hirek. Érdekes előadásnak lesznek tanúi azok, kik f. hó 12-én, vasárnap d. e. 10 óra..jr a városi színházban meg­jelenni a. Pülöp Zsigmond dr. tart előadást „Hogyan lett az ember ?“ czimen. A bevezető beszédet Hege­dűs Kálmán képviselő tartja, aki erre az ünnepélyes alkalomra meghívja és szívesen látja Halas város közön­ségét. Érettségi biztos. Az érettségi vizs­gálatokra egyházbiztosul Takács Jó­zsef czeglédi ref. lelkészt küldte ki a püspök. Halas útadója — mint értesülünk 1912. évre 31110 korona 03 fillér. Az orgazda. Hornyák Pál 48 éves kiskunhalasi l^kos orgazdaság bűntet­tével vádolva állott a kalocsai törvény­szék előtt. Ugyanis 1911. okt. vége felé Hornyák András és Bogits Pé­ter által Satnicán Pfeiffer Mártontól 1911. okt. 19-ón ellopott és 2000 ko­ronára értékelt 2 pejlovat s hozzá­való szerszámot megvette, tudva, hogy azok lopott jószágok. Hornyákot ezért 7 havi börtönre Ítélték. Vádlott az Ítéletet megfellebbezte. . Jótékonyság. A „Gazdasági bank r. t.“ igazgatósága múlt évi forgalma köz és jótékonycélra szánt összegéből 100 koronát adományozott a tűzoltó­testület javára. A tűzoltótestület pa­rancsnoksága ezen rendes évi adományt ezúton is hálás köszönettel nyugtázza. A halas—kecskémét—majsai vasút ügye úgy látszik elóg jól áll, mivel szomszéd községünk, Majsa nem makranczoskodik. Ugyanis múlt gyű­lésén a vasutügyet jóváhagyólag tudomásul vette. Alaptalan vád. a halasi járásbíró­ság felmentette Gáspár Oz. István és Kakas Alajos majsai lakosokat, akik azzal voltak vádolva, hogy összebe­szélés folytán a múlt óv végén a majsai vásári helypénzszedési jog árverését csökkentették. Kerékpárok tolvaja. Eác-Fodor Jó­zsef kiskunmajsai bognársegédet azért, mert múlt óv dec. 5-ón Borka Tamás halasi lakostól, kinél mint segéd volt alkalmazva, ellopott egy 90 kor. ér­tékű kerékpárt, továbbá december 10-ón egy a Zelei Józseftől kölcsön­kért biciklit elzálogosított és végül Halácsi Károlynótól 5 liter pálinkát ellopott, lopás s illetve sikkasztás vét­sége miatt összbüntetósül 6 heti fog­házra és két évi hivatalvesztésre Ítél­te a kalocsai törvényszék. Az Ítélet jogerős. Halálozás, id. Borbás János ko­vácsmester folyó hó 4-én 72 éves korában meghalt. Hétfőn d. u. 4 órakor temették. Csőd. Kecskés Gyula fűszer és vegyeskereskedő ellen a kalocsai kir. törvényszék a csődöt megnyitotta. Osődbiztosul Péter Ferencz törvény­széki biró, tömeggondnokul dr. Babó Mihály, helyettesül dr. Hahn Béla kalocsai ügyvédek neveztettek ki. Mulatság. A kiskunhalasi szocziál- demokrata párt május 1-ón tartott és jól sikerült mulatságán felülfizettek : id. Nagy Sz. István, Liszt Mariska 3—3 koronát. Tallér István 1 koro­nát, Banga Benő, Brinkus Sándor, Darányi Benő, Albert Mihály, Mun­kácsi Jula, Sojsák József, Kerekes Sándor, Zs., K. S., Kovács Pál, Mig G. Károly 50—50 fillért. Hatházi János, Tápai György 20—20 fillért. Kocsis Antal 15 fillért. Babos Sándor 10 fillért. — Feltilfizetósekórt ezúton mond köszönetét a rendezőség. Fürdő megnyitás. A Sóstó fürdő f. hó 5-én megnyillott, s a közönség rendelkezésére álll. A vasúti munkás ifjúság által April 28 án rendezett jól sikerült bálon felülfizettek : Kovács János 2 koronát. Hirkó Imrénó 1 korona 20 fillért. Fazekas Bálint, Harkai Ferencz, Ozu- ba József, Tolu Antal 1 —1 koronát. Tóth K. Erzsiké 80 fillért. Banga Péter 60 fillért. Bajusz Juliska, Bó­dé Imrénó, Halász Antal, Szvetnik Kálmán, Hirkó Balázsnó, Vasas Cs. Balázsné 40—40 fillért. Zseni Antal, N. N., Bicsányi János, Sós János, N. N.. N. N. 20—20 fillért. — A felülfizetésekórt hálás köszönetét mond a rendezőség. Majális. Á tűzoltőtestületnek f. hí 5-én Népszigeten tartott majálisaféuyosop sikerült. Igen nagyszámú közönség vett részt ......... .Felülfizettek : Gazdasági bank '20 К Billing Ede, Kolozsváry. Kiss Sándor, dr. Kolozsváry Kiss István, dr. Kozies Zoltán, Dobozy I. Ke­reskedelmi bank, Ador Sándor, Borgl Albert, (tiszteletjegyárusitásából) 10—10 К dr. Babó Mihály, 6 К 20 f. Keresztes József 6 K. Dr. Zilah Benő, Dr. Nagy Mór, Szüle Lajos, Győrfi József, Mészöly István, Farkas Elek, Kun Sándor, Schön Mór, Schneider Ignácz utódai, Szanyi Mór, Sokét József, Babó Ferenc, Kriszháber Lajos, Hitelbank, Gyugel Kálmán, Lörinczi Károly, Kramer Antal (Szabadka), Kolozsvári K. István, Zsótér Zoltán, Ólmosi József, Weisz Ignácz. Atlasz Lajos 5—5 K. Fetter György, Bács Sándor, Osefregi István, Ingusz Dániel, Bergl Albert, Füstös Imre 4—4 K. Kolozsvári Kis Pál 3 К 80 f. Pázsit József, Einviller Károly, Fehér N., Kohn Lipót, Musa Pál, Pázsit Antal, Kálmán Dezső, Fridrich Alajosné, Fridrich Lajos, Gold ruber Ármin, Kellner Samu, Tompa István, Sziládi Lászlóné, Dr. Holländer, Stern Pál 3—3 К Darabos Istvánné, Láng Lajos 2 К 20 f. Jóba Balázs, Kovács Károly, Szekér Pál, Darányi Mihály lelkész, Széli Antal, Bergl Mór, Kohn Antal, Faragó Sándor, Kovács József, Natkai János, Gál Lajos, Dr. Doliesek Lajos, Czun- terstein Vilmos, Szekér Endre, Ónodi Sándor, Hóza István, Dr. Thuróczy Dezső, Pethő József, Rácz Ferencz, Gvi-.vi Imre, Kánitzer Mihály 2-2 K. Dr. Vaály Emil 1 К 80 f. Tumbász József 1 К 60 f. Adám Sándor, Schvarcz Mihály, Schön Józsefné, Szekulesz Péter, Szalay Józsefné 120 — 1 20 K. Fekete József, N. N.. Koch Feiencz, Kis Illés, László Józsefné, Audrovics Ferencz, Weisz Emil, Kákonyi Pál, Mihály József, Kovács Károly, Babeuyecz Balázs, Kun Benő, Hack Jenő, Kukorelly Károly, Kemény Gyula. Holländer Gyula, Gubó István, Czuutersteiu Lajos, Kohn Sebestyénné, Dr. Gesmai József, Tulit Pétéi, Tasnádi Déuesné, Bettelheim György 1 — 1 K. Gál Sándor, N. N., N. N , ifj. Csefregi Károly, N. N., Deutsch Árpád, Blottman, id Kmeth Imre, Rnn György, Lakos István, Szalai János, özv. Tibi Gusztavné, Nasry Kálmán, Halász D Sándor, Heisler Samu 80—80 f. Horváth Sáudor, Pázsitné, Bálint Mihály, Schönheim Autal, Stefánovics Ferencz, Pál János 60—60 f. Glück J. 50 f. Ferencz István, Juries Boldizsárné, Darányi Mihály, Babos, Fried József, Lajkó Ferencz 40—40 f. Matos Bálint, Weinberger Jenő 30 f. Tálos Péter, Gemesi, Szeleeki János, Kovács Pál 20—20 f. Biró Antal 6 K- Huszár Henrik 4 R. Széli József 2 К. Szarvas János 12 fillért. — Az összes felülfizetés 405 korona 82 fillér volt. — A tűzoltó testület parancsnoksága hálás köszönettel nyugtázza ezen adományokat. Rendőri hírek. Szabados Benő földmives az úttestről földet hordott be birtokára. Utrendőrl kihágásért 10 kor. pénzbüntetésre Ítéltetett. — ZáborszJci Adolf lakatos engedély nél­küli koldulásért egy napi elzárást ka­pott. — Szabados István kovácsse gód részeg állapotban botrányt okozott. 10 kor.-ra Ítélték. A halasi kuruzsló. Böviden megemlékezett múlt szá­mában a Helyi Értesítő arról, hogy a helybeli járásbíróság kuruzslásért el­ítélte Zsilovits Károlyt. Nem foglalkoznék e kérdéssel, ha nem szolgáltatott volna erre alkalmat egyik helyi laptársunk, melynek soraiból mintegy kiórzett, hogy körülbelül jo­gosnak tartja a „doktor ur“ műkö­dését. Minthogy a közvélemény nincsen tisztában a „tanyai doktorok“ és ha­sonló kuruzslók működésével, röviden rámutatok azokra a tényekre, amelyek által azok a közönségben bizalmat keltenek. A kuruzslókat két nagy csoportra oszthatjuk: kevésbbó ártalmas és veszedelmes kuruzslókra. Ártalmatlan kuruzsló nincsen. Az első csoportba tartozik majdnem minden ember. Mindenkiben benne lappang az a — hogy úgy mondjam — „eredendő bűn“, hogy minenáron a tanácsadó szerepét akarja játszani és különösen orvosi dolgokba, akár ért hozzá, akár nem, belekotnyeleskedik. Ha jól em­lékszem, Csokonai Vitéz Mihályról beszélik, hogy egyszer fogadásból fogfájást színlelve, felkötött arccal kiment a község piacára és tiz perc múltán nem kevesebb, mint ötven különféle gyógyszert irt fel, amelye­ket mind a legnagyobb lelki nyuga­lommal és csodálatos biztonsággal ajánlottak neki a jólelkű kofaasszonyok, mint egyedül hatékony szert a fog­fájás ellen'. Volt közte foghagyma, paradicsom, lótrágya, kecskeszőr és hasonló jók bámulatos variatióban. Tagadhatatlan, hogy vannak u. n. „háziszerek“, amelyeknek van is va-

Next

/
Oldalképek
Tartalom