Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1911 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1911-03-15 / 11. szám

1911.

KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE.

márózius 15.

Gálicz Vinczénó sz. Dávid Margit megvette Goldberg Salamon és neje Schneider Róza ingatlanát 1675 koronáért.

Hírlapirodánk.

Hasznos szolgálatot véltünk teljesíteni olvasóközönségünkkel szemben, midőn egy hirlapelőlizeíési iroda alakítását határoztuk el.

Hirlapirodánk utján az ország és külföld összes napi, heti és havi folyóirataira elő lehet fizetni ; mi a fáradtság megkimélósén kivül, — mivel az összeg továbbításáért portót a közönségnek nem kell fizetnie — anyagi megtakarítással is jár.

A közönség az általunk előfizetett lap mindennemű kedvezményeit élvezi s a lapot saját ezimére kapja. Most, évnegyed közeledtével felhívjuk a közönség figyelmét ezen kényelmes újság előfizetési módra.

Aki valamely lapra előfizetni akar, az a lap és saját czimén kivül küldje be kiadóhivalalunkba az illető lap előfizetési összegét, — hirlapirodánk a továbbiakat elintézi.

Tisztelettel

a Kiskun-Halas Helyi Értesítője kiadóhivatala.

Mépseűési mozgalom.

— márezius 7. inárczius 14 — Születtek:

Juhász János és Zilah Máriának László nevű fiuk. Kolompár Piroskának Mátyás nevű fia. Németh István és Léder Máriának Gábor nevű fiuk. Zsoldos Sámuel és Dómján Lídiának halva született fiú gyermekük. Patyi János István és Balogh (Kádár) Erzsébetnek Ilona Margit nevű leányuk. Papp Antal és Kovács Zsófidnak József nevű fiuk. Balogh Sándor és Sági Teréziának Terézia nevű leányuk. Nyári Sándor és Király Viktóriának József nevű fiuk. Molnár Antal és Szalai Juliannának Antal József nevű fiuk.

Meghaltak:

Monda Eszter 2 éves korbau, Tallér Mihály 13 éves, Ónodi Balázs 4 hónapos, Németh Juliánná 6 éves, Varga Imrénó sz. Gyulai Juliánná 51 éves, özv. Tóth Sovány Imrénó sz. Dezső Mária 67 éves, Gáspár Cz. Dániel 7 hónapos, Bó- leczki Dávidnó sz. Halász Rozália 73 éves, Kolozsvári László 86 éves korban.

Kihirdetett jegyesek:

Bereczi József Daróczi Juliannával (Tanuk: Szabó T. Sándor, Nagy János). Szalai Sándor Pálmond Bauman Máriával (Tanuk : Farkas János, Bauman ^ános). Bacsó Balázs Tóth G. Judithtal (Tanuk : Gyevi Imre, Szabó Károly). Darázs István Tóth Erzsébettel (Tanuk : Viczei K. József, Horváth T. Pál). Túri József Lehóczki Erzsébettel (Tanuk : Ja- kity János, Túri János).

Egybekeltek:

Gönczöl István Dudás Erzsébettel.

Közgazdaság.

Méhészeti tanfolyam. — A gödöllői méhészeti gazdaságban május 1—18-ig földmives gazdák, augusztus 15—28-ig pedig nők részére méhészeti tanfolyam tartatik. A tanfolyamon résztvevők díjtalanul teljes ellátásban részesülnek. — Pályázni szándékozók 1 koronás bélyeggel ellátott folyamodványukat a m. kir. földmivelésügyi miniszterhez cziraezve a hatóság utján egy hónappal a tanfolyam kezdete előtt adják be. — Nagyon kívánatos, hogy Kiskunhalasról minél többen vegyenek részt e tanfolyamon, hogy a méhészet, melylyel nem foglalkoznak annyira gazdáink, mint kellene, nagyobb lendületet vegyen.

Vásári forgalom. A legutóbbi I

nagykőrösi orsz. vásárra felhajtott állatok- j bői eladtak : 45 bikát (254-ből), 420 tehenet (1340-ből), 219 üszőt (976-ból), 219 ökröt (797-ből), 266 tinót (350-ból), 238 borjut (280-ból), 6 bivalyt (18-ból), 356 lovat és csikót (1452-ből), 852 sertést (1212-ből)

Zárlat feloldás. Mélyhűtőn a ragadós száj és körömfájás megszűnt. A csütörtökön megtartani szokott állatvásárra tehát vészmentes helyről bármiféle állat felhajtható.

A szentesi vásárok. Szentes városban a tavaszi vásár ápr. 22, 23 és 24-én, a nyári vásár julius 22, 23 és 24-én, a téli vásár pedig szept. 16, 17 és 18-án tartatik meg.

Budapesti gabonaárak: márc. 14. Búza 22 k. 90 f. — 23 k. 85 f.

Rozs 16 k. 05 f. — 16 k. 30 f.

Árpa 15 k. 90 f. — 17 k. — f.

Zab 17 k. 20 f. — 18 k. 10 f.

Tengeri 11 k. 75 f — 12 k. — f.

Az árak 100 kilogrammonként értendők.

Csarnok.

Siél§i©ail@m9

Irta: Korda Imre.

III.

A malom durgásától nem igen lehetett odabent szót hallani, s azért Mihály legény egyszer csak megfogta Zsófinak a karját s kimutatott az ablakon. Hát a Kóntelenné jött nagy sebbel lobbal egyenest a malom felé. Zsófi meghökkent egy kissé, de nem azért volt ő Takács Jánosnó, hogy mindjárt elveszítse a fejét.

— Hol a könyv ? — kérdezte a legénytől.

Azt a könyvet kereste, a melyikbe az őriősök gabonáját szokták beírni, mikor a molnár átveszi tőlük.

— Ki kell igazítani a három zsákot két zsákra, — mondta az asszony.

A könyvbe a bejegyzések egy odapányvázott plajbásszal történtek, mely plajbász felső végén volt egy dörgölő gumi. Ennek segítségével a „kiigazítás“ megvolt egy perc alatt, úgy hogy a különben is maszatos könyvben nyoma sem látszott a törlésnek.

— Most vidd föl a Kóntelenné egyik zsákját a garat mellé.

— Van-e már lisztem ? — E szóval lépett be az asszony, kiről látnivaló volt, hogy igen fölpaprikázott hangulatnak örvend.

— Fent van már a búzád a kőpadon, kedves Márikám, — nyájas- kodott Zsófi — A mint ez lejár, rögtön felöntjük.

Márika nem hitt egészen a biztatásnak, hanem fölment a kőpadra megnézni, hogy csak ugyan fent van-e a búzája. Pár perez múlva dühösen jött le.

— Hát a többi hol van ? Hiszen nem egy zsákkal volt

— Sütni akarsz az éjjel ? — kérdezte Zsófi.

— Sütni hát. Egy falat kenyér sincs a háznál.

— No ezt ma úgy se sütöd fel mind. Holnapra meglesz a másik is. Látod, hogy három kővel dolgozunk.

— A másik ? Hát a harmadik ? Hisz három volt.

— En nem tudom, kettő volt-e, három-e.

— Mutasd a könyvet, — mondta Mária, ki már százfélét kezdett gyanítani.

A könyv azonban csak két zsákról tudott.

— Hát e meg már mi ? En bizonyosan tudom, hogy három zsák

I volt.

— Te magad hoztad ?

— Az uram hozta.

— Jaj lelkem, — felelt Zsófia

— titőletek idáig sok ház van útban ... De mit beszélek, hisz itt van az urad éppen, eredj, kérdezd meg tőle. Bent van a komájánál.

Mária restelte mondani, hogy az urával összeveszett, inkább bement a házba.

— Ne ám egy szót se, Mihály,

— kiáltott Zsófi a legény fülébe, a mint magukra maradtak. — Nem lesz ebből semmi baj. Majd a vám- buzát felöntjük neki. Az övé sem volt annál különb.

Mária asszony néhány perez múlva visszajött az emberektől.

— No mit mondott? — kérdezte a molnárné.

— Oh, a fene . . . majd mit mondok. Nem tudja az már azt sem, hogy ő hány ágú, nem hogy azt tudná, hány zsák volt a búza.

— No majd megmondja holnap. Te csak most eredj, tedd meg a kovászt, s mire kisülnek a kenyereid, akkorra majd kikerül a harmadik zsák is, ha itt van.

Mária nagy döbbefakadva elhozta a talicskáját a ház elől, s felrakva lisztjét, korpáját, nagy mérgesen elment Biztosra fogta, hogy az ura a harmadik zsákot elsikkasztotta valahová. Máskor is megtett az már ilyet. Akkor csak a korcsmába vitte ugyan, de most ki tudja, hová. S Máriának, minthogy féltékeny természetű volt, mindjárt az nyilallott a fejébe, a miről az egyszeri asszony azt mondta, hogy az kis kár, de nagy bosszúság. No, hanem majd kiméri ő a házhelyet a gazduramnak, csak hadd józanodjék ki.

Az őrlés vígan folyt a malomban. A mig a napvilág tartott, jöt- tek-mentek az emberek, asszonyok, ki uj őrletni valót hozott, ki a lisztjét vitte. Az alkonyat leszállta után ritkult a jövés-menés, az őrlés azonban nem állt meg, Zsófi megmondta, hogy holnap délre készen kell lenni mindennek,

Mikor még úgy tizenegy óra felé is egyre folyt a gajdolás a házban, Zsófi egyet gondolt s a két hátra- mozditóra bízva a dolgokat, bement az emberekhez, hátha le lehetne már őket fektetni. A szobaajtó nyitva volt, Zsófi odatámaszkodott az ajtófélfához és úgy nézte őket, a mint egymással szemben ültek az asztalnál és daloltak szivszakadva. Az ura, amint meglátta, felköszöntötte smég egy nagyot ivott; attól aztán csakhamar el is ázott teljesen, a szeme nemcsak hogy keresztbe állt már, de egészen megakadt. Úgy látszik, ez volt az az utolsó csepp, a melytől a pohár kicsordult. Zsófi nem szólt neki semmit, tudta már tapasztalásból, hogy ilyenkor annál rosszabb s most nincs mit tenni mást, mint bevárni a végét mindennek. Nem sokat kellett várnia. Takács János fölkelt, hogy majd rágyújt, de a feje rögtön elrántotta, úgy hogy a gyerekek vackára esett s ott menten el is aludt. Kóntelen koma nem sok ügyet vetett rá, fölállt és magasról belenézett a vászonfazókba, hogy van-e még benne, aztán a két fülénél fogva fölemelte az edényt és nagyot ivott belőle. Ez meglővén, megint leült és sietve szipákolt a pipáján, hogy a szünet mián el ne aludjék. Aztán csak nézett maga elé, két könyökre támaszkodva.

Zsófi nem állhatta már tovább, hanem szép nyájasan megszólította :

— Komám uram ! Ugyan menjen már haza.

Komám uram ekkor letette az egyik öklét az asztalra s igy szólt:

— Ezt a'szót vártam e’l Ezt a tulajdon szót. Mert én ide nem jöttem hívatlan, nem is mék el küldet- len. De most már mék.

Azzal megigazította a fején a kalapot s indult kifelé. Zsófi készséggel adott neki utat az ajtóban, s kikisórte. Az ember egyenest a malomba tartott, mire azonban odaért,

teljesen kiütött rajta a részegség. Mert a részegséggel némely ember úgy van, mint a viz a megf'agyással. Ha nyugodtan hagyják, négy öt fokra is lehűlhet a fagypont alá, mégis viz marad, de amiutmegmoz- ditják, rögtön jéggé dermed. Hát Kóntelen Pál állapotát is igy változtatta meg az a tiz-husz lépés, a mit a malomajtóig tett. Mire odaért, már akkor nem lehetett okosan beszelni vele és sehogysem ment a fejébe az a fölvilágositás, hogy a lisztet már elvitte a felesége, hanem követelte a lisztet, mert ha nem adják, ő föl- gyujfja a malmot. Elő is vette a gyujtócsomagot, ki is szórta belőle a felét, a mellett káromkodott, hogy Ő neki holnap hat napszámosa lesz és reggelre kenyérnek kell lenni, mert különben feldúl a világ ; hogy ő már foglalót is adott nekik stb stb.

Zsófi egy rongyos, csupalyuk, egérrágta zsákot rántott elő valahonnan s kezébe nyomta Mihálynak.

— Ezt szedjétek tele homokkal hamar és hozzátok be neki.

A két hátramozditó vihogva elszaladt s pár perez múlva ott volt a zsák, rendesen bekötve, a malomajtóban.

— Hátha már mindenáron el akarja kigyelmed vinni a lisztjét, itt van, — szólt Mihály a komának, rámutatva a zsákra. — De hogy viszi el? A talicskát eltolta a nónóm- asszony.

— Ne papolj annyit, hanem add föl a vállamra s aztán Isten áldjon minden embert.

Az ember ment a zsákkal keményen s a sötétben csakhamar elenyészett. A malombeliek néztek utána, a mig látták, az ajtóból.

— De hátha otthon megtudja, hogy mit emelt haza, akkor visszajön és mind agyonver bennünket, — szepegett az inasgyerek.

— Csak haza bírjon menni, ne félj te attól, hogy visszajöjjön, — felelt Zsófi.

Azután az inast és legényt aludni küldte s őrletett maga hajnalig. Hajnalban felköltötte őket azzal a szándékkal, hogy most meg már ő fekszik le egy kicsit, de hej ! csak nem lett abból semmi. A mint ugyanis már jól megvirradt, hát jönámKén- telenné meg az ura zajos feleselés közt s Mári asszony nagy siránkozva előadja, hogy az istenverte részeg ember az éíjjel beleejtette a lisztet a tóba, aztán maga is ott virradt meg a tó szélén.

— Minek is adtátok ki neki ? támadt rá a malombeliekre. — Láthattátok milyen állapotban volt!

— ügy ám, de a bátyám uram föl akarta gyújtani a malmot, ha ki nem adjuk neki a lisztet, — szólt a kis inas, s még többet akart mondani, de az asszonya elhallgattatta.

— Most már jöjjön ez a két fogd- meg és segítsék kihúzni a zsákot a vízből. Valamennyi csak még lesz benng száraz. Ott nem hagyhatok egy zsák lisztet.

— Ne busulj Mári, meg van a liszted. Megkerült a harmadik zsák is. Itt van vihetitek. Az nem liszt ott a tóban, hanem homok, csak azért adtuk a komának az este, mert nem tudtunk tőle másként szabadulni. Hisz olyan állapotban csak nem bizhatja rá az ember a drága élelmet.

— Tyüh! Az irgalmátaz öregapátoknak, hát homokot emeltettetek velem annyira ? Azért volt az hát olyan nehéz !

A koma káromkodott, de inkább csak színből, mert ő örült legjobban a dolgok ilyen fordulatának. A többiek nevettek, legjobban Mári asszony a ki hamar kerített egy heverő talicskát, rátótette a liszteket, korpákat s aztán mérges hang alá rejtett vig- sággal rákiáltott az urára :

— No tolja kend !

— Nem tolom. Ha nekem a ho-