Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1908 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-15 / 3. szám
1918 Politikai szem!©. A kiegyezés tárgyalásakor a kóp- viselőház elhatározta, hogy huszonegy tagból parlamenti bizottságot alakit, amelynek az lesz a feladata, hogy az önálló nemzeti bank kérdését a kormánynyal együtt előkészítse a megoldásra. Wekerle Sándor miniszterelnök indítványára a kópviselöház ezt a bizottságot a szombati ülésen választotta meg. A bizottsági tagok kijelölése céljából a függetlenségi párt s a többi pártok is pénteken este értekezletet tartottak. A bank ügyben különben az elmúlt héten Kossuth Fereucz kereskedelmi miniszter lakásán értekezlet volt, amelyen Apponyi Albert gróf, Tóth János államtitkár és gróf Bat- ihyányi Tivadar volt jelen. Az önálló bank előkészítése dolgában kiküldött huszonegyes bizottság pártarányát ekként állapították meg: A függetlenségi pártból tizenhárom, az alkotmány pártból négy, a néppártból kettő, a horvátok részéről egy s a nemzetiségiek közül is egy tag foglal helyet a bizottságban, melynek elnökévé gróf Batthyányi Tivadart előadójává pedig Holló Lajost választották meg. * Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter a Ház pénteki ülésén beterjesztette az 1908. évi ujonczlótszám megállapításáról s az ujonczok megajánlásáról szóló törvényjavaslatot A honvédelmi kormány a rendes ujonczlétszámot kéri a törvényhozástól. Az 1907. évi törvénynek az a rendelkezése, amely a közös hadsereg és a haditengerészet évi ujoncz- létszámát az 1889. évi VI. 14. tör- vényczikk értelmében ő felségével egyetértőleg mindkét államra nézve 1Ö3.100 főben a közös hadsereg és 12.500 főben a honvédség számára állapítja meg: az 1908. esztendőre is fenntartatik. A javaslat mellé van csatolva a másik, — a mely a Magyar- országra kiszabott részt állapítja meg és pedig 44 076 közös és 12 500 honvéd ujonczban. A sorozások megtartását a javaslat márczius elsejétől harminczadikáig indítványozza- * Rauch Pál báró az uj horvát báu részletesen előterjesztette programját, amelyről azután beható vita indult meg és végül teljes megállapodás jött létre a kormány és Rauch Pál báró között. Az osztályfők és főispánok kinevezése után természetesen első dolga volt a horvátkormány- megalakitása. Ezután az uniniónista párt szervezése következik. Hogy programját Zágrábban mikor erjeszti elő, az Rauch későbbi elhatározásától függ. Bizonyos azonban, hogy az uuionista jelszóval csoportosuló horvát politikusok előtt már ismertette programját, de egyelőre csak bizalmasan. Teljes progKiskun-Halas helyi értesítője. ram vallása azonban alkalmasint | csak az uj horvát országgyűlés összeillése után történik meg, A vasúti pragmatika dolgában Rauchnak is az az álláspontja, hogy ez az ügy a regnikoláris bizottság döntésére tartozik. * A kópviselöház hétfőn tartott ülésén harmadfól óra alatt huszonkilencz törvényjavaslatot és jelentést szava zott meg. A hétfői nap egyik nevezetes eseménye, hogy a képviselőház váratlanul minden vitanólkül elintézte a kiegyezés összes javaslatait. A horvátok közül senki sem jelent meg a ház ezen ülésén s igy vált lehetségesé a kiegyezés sima elfogadása. * A képviselőháznak egyik legközelebbi legfontosabb föladata, értesülésünk szerint, a házszabályrevi- ziója lesz. A revízió dolgában a kormány még e héten tárgyalást indita a koaliczió pártjaival és a megállapodás után előterjesztést tesz a Háznak. A revíziót az eddigi terv szerint a Ház még a költségvetés előtt tárgyalná és elfogadása után a házszabály értelmében a második ülésszakot berekesztik s a költségvetést a harmadik ülésszakban tárgyalják. Hírek. Az uj közigazgatási tanácsnoki és rendőralkapitányi állások választás utján folyó hó 8-án töltettek be. Tanácsnokká választották dr. Kolozsvári Kiss Istvánt egyhangúlag, alkapitánynyá pedig Bori Benőt 108 szavazattal a Tegzes Károlyra leadott 15 szavazat ellenében. Vadászat. A vadásztársaság a szőlőhegyet 19-én, azaz vasárnap fogja megvadászni. Mindenkinek ajánljuk, hogy e napon óvakodjék a szőlők között való tartózkodástól. A Gazdasági Bank igazgatóságának vasárnap délelőtt tartott ülésében terjesztette elő az ügyvezető igazgató az 1907-ik évről szóló mérleget és eredméuyszámlát, mely a lefolyt érv kedvezőtlen pónzviszo- nyai daczára elég szép jövedelemmel zárul. A nyereség 107426 korona 80 fillér, kétezer koron ával több az előző évinél, a részvényesek között felosztásra kerülő 60000 koronából a 3000 részvényre egyenként 20 korona osztalék esik A közgyűlés február 9-én lesz. A mérleget egész terjedelmében lapunk jövő heti számában közöljük. Rendőrségünk ügyforgalma az 1907-ik évben. Rendőrségünk az elmúlt esztendőben ismét derekas munkát végzett, mely munkahalmaz nagyságára és sokféleségére kellő világot vetnek az itt következő adatok. Érkezett a múlt évben összesen 11953 ügydarab, ebből kihágási és mezőrendőri ügy volt 1229, bűnügy 2615. állategészségügyi 205, betegápolási ügy 506, illetőségi ügy 12Ó, január 15. cselédügy 979 és szegónyügy 542 darab. Település bejelentetett 107 esetben 614 családtaggal. Kitiltatott 25 égvén, — eltolonezoltatott 164 egyén. Bálák megtartására és látványosságokhoz 118 engedély ádittalott ki ; munkásigazolvány kiadatott 157 darab, igazolási jegy 38 darab. — Amerikába kivándorolt 2 egyén, egyéb ügyek száma 5106 volt. Az önsegélyző szövetkezet rendes közgyűlését folyó hó 19 én délelőtt 10 órakor fogja a város közgyűlési termében megtartani, Elgázolás A sebes hajtásnak ismét áldozata van. Tegnap délelőtt a piacztóren Szalai T. István kocsijával elgázolta Orbán Sándor 66 éves embert, ki életveszélyes sérüléseket szenvedett. — Valóban indokolt a rendőrség kérlelhetetlen szigora azokkal szemben, kik sebes hajtással veszélyeztetik a járókelők testi épségét. — Szalai T. István ellen az eljárás folyamatban van. Uj hadnagyok. Dobó Kálmán okleveles mérnököt a tábori tüzérséghez, Bisothka Gábor városi mérnököt a magyar királyi honvédséghez hadnagygyá nevezték ki. Tartalékos katonák figyelmébe. A közös hadsereg kötelékébe tiz év óta tartozó tartalékos és póttartalékos katonák múlt évi deczember hó 31 -ével a m. kir. honvédséghez helyeztettek át. — Ezen áthelyezett katonáknak kötelességük a folyó évi január, vagy február hó folyamán a városházán, a katonai ügyosztályban jelentkezni és közös hadseregbeli katonakönyvüket átadni, melynek ellenében honvéd igazolványi könyvet kapnak. Közgyűlés. A halasi első temetkezési egylet évi rendes közgyűlését az anyakönyvi épületben levő közgyűlési teremben folyó hó 19-én, vasárnap délután 2 órakor fogja megtartani. Tánczmulatság. A füzesi népkönyvtár egyesület folyó hó 26-án saját könyvtára javára népies táncz- mulatságot rendez. A függetlenségi- és 48-as kör tisztújító nagygyűlését folyó hó 19-én, vasárnap délelőtt 10 órakor fogja megtartani a kör helyiségeiben. Törvényszéki Ítélet. A kalocsai kir. törvényszék Kovács Búkor Jánost több rendbeli lopásért 6 hónapi fogházra, orgazdáját Surányi Juliannát pedig 2 havi fogházra Ítélte. Lopás. Nagy Tóth Imre 09 éves koldus, Zilah Sándor kovács- mester házából egy darab 12 korona értékű nagy posztókendőt ellopott és azt Nagy Sarkadi István földművesnek 80 fillérért eladta. A bűnügyi eljárást mindkettőjük ellen megindították. Rendőri hir Kolompár János kóborczigány botrányt okozó részegségért 2 napi elzárásra Ítéltetett.