Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1908 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1908-05-06 / 19. szám

1908. Kiskun-Halas helyi értesítője. május 6. A jövő feladatai. Az uj ülésszak megnyittatván, munkához kell fogni a kópviselőház- nak. A megoldandó feladatok között az államháztartás zavartalan menete érdekében első sorban all az 1908. évi költségvetés. Ennek kellő időben való letárgyalása biztosítva van, mert bár a horvát képviselők jelezték, hogy hosszasabb vitát kezdenek, s előre láthatóan a nemzetiségiek is támadni fognak, — a módosított ház­szabállyal elég időt lehet adni a költségvetés tárgyalására, amelynél nem lehet, s nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az uj képviselőknek tulajdonképpen most lesz első alkalmuk arra, hogy alapos vitával, komoly és tartalmas beszéd­del bizonyítsák be tudásukat, ráter­mettségüket, mert a mi véleményünk szerint a képviselőház nívóját leki­csinylő felfogásnak az adott tápot, hogy az utolsó két óv alatt minden javaslat letárgyalásával sietni kellett, ez okon nem volt alkalom aira, hogy kiki oly mértékben fejthesse ki a maga álláspontját, amint az tudta és szerette volna kifejteni. Nagy és nehéz feladat lesz az adóreform törvény, illetőleg törvé­nyek oly értelmű megállapítása, hogy az megnyugvást teremtsen, mert ed­dig minden uj adótörvény adóeme­lést vont maga után s igy az előíté­let aggodalmassá teszi a mostani ja­vaslatokat is, amelyek pedig az adók főösszegének leszállítását és az igaz­ságos arány megállapítását czólozzák, úgy, hogy a szegény embert a lét- fenntartásra szükséges kereset utáni adótól teljesen megszabadítsa. A közgazdasági életre kiható, s közvetlenül szintén ezrek és ezrek érdeke, közvetve azonban az államnak minden polgárát kisebb nagyobb mérvben érintő feladat az ipartör­vény megalkotása, melyet az önálló gazdasági rendszerre való áttérés ér­dekében sürgősen azért kell megal­kotni. hogy ez az átmenet rázkódta- tás nélkül történhessék meg. Nagy feladat az önálló nemzeti bank létesítésére szükséges törvény­hozási előmunkálat is, de ha a nem­zeti bankot komolyan akarjuk, amint akarni kell, akkor az erre szükséges intézkedések sürgősek, nehogy az időből kibőjtöltessók az ország. Nagy érdeke a közönségnek a polgári perrendtartás újbóli megálla­pítása azért, hogy peres és peren kí­vüli ügyeiben gyorsan és kevesebb költséggel juthasson igazsághoz. Nem szólva a többi szintén nagy­jelentőségű törvényalkotási s a par­lament ellenőrzése alatt teendő kor­mányzati teendőkről, ha a fentiek­hez még felemlítjük azt, hogy ezen ülésszak alatt kell megalkotni a kép­viselő választási törvényt is az álta­lános választási jog elve alapján, úgy elmondhatjuk, hogy nehezebb fel­adat 1867 óta nem hárult a törvény­hozásra, mint a jelenlegi országgyű­lésre, mi azonban tudva azt, hogy a kormányon megbízható, igaz ma­gyar érzelmű és hazaszerető férfiak állnak, tudva azt, hogy a kópviselöház többsége is át van hatva a kor köve- vetelményektől, s minden előítélet daczára hivatása magaslatán áll : hisszük és reméljük, hogy az összes nagy kérdések helyes elintézésben fognak részesülni, s azután az uj választási törvény alapján egybeülő országgyűlés a megalapozott munkát uj emberek bevonásával, uj erőkkel gyaiapodva úgy fejezheti be.amintazt magyar hazánk és a magyar nemzet tagjainak érdeke, — boldogsága kí­vánja. Ebben a hitben és meggyőződés ben megnyugvással várjuk a törvény­hozás működését, melynek eredmé­nyes volta áldást biztosit tagjainak és megelégedést a népnek. Politikai szemle. Wekerle Sándor miniszterelnök bécsi utjával kapcsolatban ismét fel­merült az a kérdés, hogy lesz-e hát katonai tiszti fizetésemelés, vagy sem. Ami felfogásunk erre nézve az, hogy a katonatisztek fizetés emelését keresztül vinni nem lehet anélkül, hogy Magyarország a katonai téren megkapja az ellenértékét, mert mél­tán feltűnő lenne az, ha anélkül szavazná meg az országgyűlés az emelést, amelyre nézve meggyőző­désünk az, hogy azzal a tiszteken nem lesz segítve, mert kapjanak bármily nagy fizetést, addig mig a törvény nem tiltja azt, hogy fizeté­sük lefoglaltassók, a nagyobb fizetés előnyeit nem ők, hanem nagyobb részben a hitelezők élvezik. * A kópviselöház pénzügyi bizott­sága újabb tárgyalás alá vette az 1908. évi állami költségvetést, s a miniszterelnök, mint pénzügymi­niszter javaslatára abba beillesztetni javasolta az állami tisztviselők részére újabb szabályozással megállapítani szándékolt lakbér összeget. Kétségtelen, hogy az utóbi évek­ben a lakásbórek oly nagy emelke­dést mutatnak, hogy a tisztviselő részére megadott lakbér összegért az illető lakást nem kapott, tehát e czólra a fizetéséből kellett elvonni, igy méltányos a javaslat, amely nem csupán a tisztviselők, hanem a ház- tulajdonosok és közvetve a közönség érdekét is szolgálja. * Az úgynevezett balpárthoz tar­tozó Bozóky Árpád képviselő az iránt tett indítványt, hogy a kópviselöház a két alelnök tisztelet dijját törölje el. A mostani általános korfelfogás­sal, s a képviselőház munkarendjé­vel szemben teljesen indokolatlan indítványt a kópviselöház joggal mel­lőzte, mert ma már a munka értékét ki kell szolgáltatni mindenkinek, s amint nem volna helyes a képviselői dijat megszüntetni, mert még in­kább lehetetlen volna, hogy arra szegény ember vállalkozzék (ami a népre lenne hátrányos), ópugy nem lehet a hivatalos szolgálatra kötele zett alelnököktől sem elvonni a tisz­telet dijjat, főleg akkor, mikor az el­nök, a jegyzők és a háznagy, szóval a Ház öss. es tisztviselői fizetést kap nak. * A Po'ónyi Lengyel per nagy hullámokat vert a tárgyalást vezető törvényszéki elnök magatartása foly­tán, melyért az igazságügyminiszter is erős támadásnak volt kitéve. Daczára annak, hogy a törvény- széki elnök magatartása sok tekin­tetben kifogásolható, mi mégis hely­telennek tartjuk az ítélethozatal előtti erős kritikát, s az igazságügy- miniszter támadását, mert a birói függetlenség annyira fontos közér­dek, hogy azt egyesek botlása miatt sem a miniszternek, sem másnak megtámadni, befolyásolni nem sza­bad. Hírek. Sorozás. A folyó évi fősoro­zás utolsó napján április hó 29-ón a harmadik korosztályból a következők váltak be: Szűcs István, Német A. Benő, Darányi Károly, Majsai József, Jung János, Dudás Adám, László János, Tegzes László és Májer István. A sóstó fürdő vasárnap megnyílott és a közönség rendel­kezésére áll. Halálozások Brancs Ida zene tanárnő, Brancs Vilmos tekintélyes iparos leánya április hó 29 ón hosz- szas szenvedés után meghalt. Az el­hunyt tanárnőt szombaton temették el nagy részvét mellett. — Schön Sándor kereskedő folyó hó 1-ón hosszú szenvedés után elhunyt, a közismert kereskedő halála érzéke­nyen sújtja az izraelita szent egyle­tet is, melynek hosszú évek során át gabbaja volt. Kinevezés. Zombory Péter, a helybeli osztálymérnökség műszaki gyakornoka, a magyar királyi állam­vasutakhoz mérnökké neveztetett ki. Az országos gyermekvédő liga helyi bizottsága vasárnap dél­után tartott gyűlésén számolt el a gyermeknap jövedelméről. E szerint az urnából bejött 431 korona 74 fil­lér. Egyesek gyűjtéséből 128 kor. 72 fillér. A kereskedők és egyesek adományából 164 kor. 40 fillér. Confettiből 14 kor. 40 fillér és jóté­konysági bélyegekkel ellátott szám­lákért 4 kor., összesen 743 kor. 26 fillér. Kiadás volt 43 korona, melyet levonva a 743 kor. 26 fillér jöve­delemből, tisztán 700 kor. 26 fillér küldetett a liga központi pénztárába. Mint a számok is mutatják, ez ritka szép eredmény kezdetnek. Az érdem a nemesszivű, áldozatkész közönségé, mely sietett elhozni adományát rang különbség nélkül a magasztos célra. Fogadja hát mindenek előtt váro­sunk közönsége a gyermekvédő liga

Next

/
Oldalképek
Tartalom