Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1908 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1908-05-20 / 21. szám

1908. május 20. kisebb jelentőségű tárgy elintézése és 9 napirendre tűzött ügy elhalasz­tásával véget ért. Tűzeset özv. Pál Jánosné Y. kér. lakóháza szombaton este 11 órakor ismeretlen okból kigyulladt és teljesen leégett. A tűz nagy szélviharban pusztított és igazán csak a gondviselésnek köszönhető, hogy az egész városrész nem esett martalékául. A lakosságnak a tűz­oltósággal szemben érzett ellen­szenve ez alkalommal is megnyi­latkozott, derék rendőrségünk és a csendőrsóg tapintatos közbelépésé­nek azonban sikerült a komolyabb összetűzést megakadályozni. Főispáni vizsgálat a város­nál. Gulner Gyula főispán, Fazekas Ágoston alispánnal, a vármegyei árvaszék kiküldöttével, a főispáni titkárral és két számvevővel együtt a város közigazgatási hatóságánál f. hó 15-én rendes évi vizsgálatot tar­tott Megvizsgálta a polgármesteri hivatalt, az árvaszóket, a rendőrka pitányi hivatalt, az adóhivatalt, anyakönyvi hivatalt, pénztári hiva­talt és a vizsgálat befejezése után beszédet intézett a tisztviselőkhöz, melyben megelégedésének és teljes elismerésének adott kifejezést. Az érdemet — úgymond — a közügyek szolgálatának mezején el kell is­merni, s ha hiba van, azt ostorozni kell. Kiskunhalas város közigazga­tási ügyeinek menetét úgy hivata­los működése alatt, mint a megej­tett vizsgálat folyamán figyelemmel kisérte és a tapasztaltak alapján ki­jelenti, hogy a város vezető tisztvi­selőinek érdemei vannak, melyekért midőn elismerésének ad kifejezést, óhajtja, hogy a legközelebbi tiszt - újítás alkalmával a mostani tisztikar állásában megmaradjon. Bori Benő alkapitány a ko­lozsvári egyetemen szombaton avat­tatott fel az állami tudományok doktorává. A megvadult borbély legény. Valami kellemetlensége lehetett Csiucsák József fodrásznak a segéd­jével Rusz Marinkovval, miért is a borbély legényt üzletéből kiparan­csolta. Ezen a vélt méltatlanságon úgy feldühödött a legónyke, hogy gazdája üzletében szombaton dél­után mindent izzé-porrá tört, mi­által Csincsáknak tetemes kárt okozott. A megvadult borbély legény­nek sikerült megszöknie, mielőtt a kónyszerzubbonyt ráhúzhatták volna. Az eljárás ellene folyamatban van. Találkozó. Szekér Károly újpesti kir. aljárásbiró fölkéri azon volt osztálytársait, akik vele a kis­kunhalasi református főgimnázium­ban érettségit tettek, hogy megálla­podásukhoz képest 1908. évi junius hónap 24-ón reggel Kiskunhala­son a találkozón megjelenni szíves­kedjenek. A közönség köréből. Két panasz is érkezett szerkesztőségünk­höz, melyeket —• tekintettel közér­Kiskun- Halas helyi értesítője. dekű voltukra — a hatóság figyelmé­be ajánlunk. Az egyik szoros össze­függésben van a vizmizóriával, amennyiben tudvalevőleg városunk­ban iható vízzel biró közkutakink oly kis számban vannak, hogy azok egyrészt túlságos igénybe vételük másrészt a fölöttük lévő szivattyú szerkezetek ócskasága következtében gyakran felmondják a szolgálatot és javításuk válik szükségessé. így leg­utóbb a Gál-féle kút szivattyúját javították ki oly módon, hogy a szer­kezetet annyira beolajozták, hogy a kút vize az olaj miatt két napig élvez­hetetlen volt, ami nyár idején min dennek mondható, csak kellemesnek nem. — A másik panasz a bérkocsisok fegyelmezetlenségére és a közön­ség kizsarolására vonatkozik, ameny- nyiben bérkocsisaink különösen a Sóstóra való fuvarozásnál egy vagy kótszemólyta hatósági egységárakon egyáltalában nem hajlandók kiszál­lítani, sőt tudomásunk szerint e tárgyban egymás között kartelt is kötöttek, holott a hatóságnak a bér­kocsisokra vonatkozó intézkedését elsősorban nekik volna kötelességük tiszteletben tartani. Uj tanárjelölt. Stimákovits László bölcsészeti hallgató a buda­pesti egyetemen dicsérettel tette le a tanári alapvizsgát. Jótékonyczelu mulatság, Hogy a gyermekvédelem nemes üsye mennyire áthatotta városunk közönségét, annak legszebb bizony­sága az, hogy az iparosok körében alakult dalárda, — mely már több­ször gyönyörködtetettbennüuketkifo- gástalan énekével — legközelebb egy dalárda ünnepélyt szándékozik ren­dezni, melynek jövedelmét a gyer­mekvédő liga és a szanatórium egye­sület, czéljaira ajánlotta fel. — Üdvö­zöljük derék iparosaink e nemes mozgalmát. Juniális. A ref főgymna- zium ifjúsága a szokásához hiven az idei majálisát illetve juniálisát juni­us hó 13-án tartja meg. A nagylegény. Nemrég tör­tént, hogy Puruczki Flórián egy ve rekedés alkalmával Futó István ren­dőrt megütötte Ezért Puruczkit a rendőrfőkapitány 2 hónapi fogházra és 20 korona pénzbüntetésre ítélte, s ráadásul még 100 kor. eljárási költség megfizetésére kötelezte. Tűz volt Halász D. Sándor balotai tanyájzn, mely elhamvasz­totta az összes gazdasági épületeket és csak a lakóház maradt meg. A tűz oka ismeretlen. Elveszett kutya. Egy hosz- szukás testű és rövid lábú, fekete, patkányirtó kutya elveszett. Megta­lálója kéretiu, hogy azt jutalom el­lenében vigye vissza a tulajdonos Győrfi József kereskedőhöz. Megszökött cselédek. Du­dás Pál és Csonka F. Benő cselé­dek gazdájuktól megszöktek. Ezért 30—30 koroi a pénzbüntetésre itól- 1 tók őket. A kiskunhalasi ujonczifjuság f. hó 24-ón az alsó körben népies tánczmulatságot rendez. Bírósági hir. A helybeli kir. járásbíróság Okördi Imrónó Daczi Juliannát becsületsértés vét­ségéért 30 korona pénzbüntetésre Ítélte. Rendőri hirek. A rendőr- kapitány botrányt okozó részegség­ért Szabó Istvánt egy napi fogház­ra és 10 korona pénzbüntetésre, Tóth Sándort pedig 10 korona pénz­bírságra Ítélte. Ingatlanok adás-vevése. Szűcs József és neje Ördög Anna megvették Hunyadi Lázár és neje 11 hold 578 n. öl ingatlanát 6000 koronáért. Szanyi Lajos és neje Ónodi Te­rézia megvették Bibó Denesne Péter Zsófia ingatlanát 33607 kor. 74 fillérért. Krammer József és neje Gazdag Piroska megvették Bibó Dénesné Péter Zsófia 1110 n. öl ingatlanát 739 kor. 26 fillérért. Kis Bernát és neje Szanyi Er­zsébet megvették Bibó Denesne ingatlanát 34347 koronáért. Pap Sándor megvette Katona Juliánná és társa 7 hold 800 n. öl ingatlanát 4800 koronáért. Lampel Antal megvette Lampel ündrásuó lakóházát és telkét 1000 koronáért. Pándi Mihály és neje Lak Zsu- zsánna megvették Szalai K. Imre és társai veteményesét 300 koronáért. Szabó István megvette Lakatos Imre 1205 n. öl ingatllanát 650 koronáért. népesedési mozgalom. — május 12. május 17. — Születtek: Karai Béniámin és Daczi Rozá­liának Sándor nevű fiuk. Bereczki András és Mihály Erzsébetnek Béniámin nevű fiuk. Dózsa Vendel és Váczi Máriának Károly nevű fiuk. Orcsik Mihály és Szemeródi Vero­nának Ilona nevű leányuk. Paprika Gábor és Rokolya Annának Gábor nevű fiuk. Széesónyi Ferencz és Nagy Teréziának Ferencz nevű fiuk. Patai Piroskának János nevű fia. Fórizs Imre és Németh G. Julian­nának Imre nevii fiuk. Steinmetz János és Polgár Máriának Juliánná nevű leányuk. Garajszki István és Németh Ilona Luczának halva szüle­tett fiú gyermekük. Gömböez István és Kovács Juliannának István nevű fiuk. Baumann József és Szabó Os. Zsuzsannának Erzsébet nevű leá­nyuk. Kürti István és Kanesár An­nának Agnes nevű leányuk. Erdéli Sándor és Nagy Juliannának Sándor nevű fiuk. Takács István és Pál Te­réziának Balázs nevű fiuk. Csorba József Lajos és Sörös Juliannának Sándor József Lajos nevű fiuk. And-

Next

/
Oldalképek
Tartalom