Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1908 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1908-05-06 / 19. szám

1908. Kiskun-Halas helyi értesítője. május 6. A csikágói magas vasúton egy j vasúti kocsi 50 utassal lezuhant. ] Harmincz utas meghalt. Szonda Lajos kuncsorbai föld­műves felesége halála után három 8erdületleu leányával, kik között a a legidősebb 14 éves — viszonyt kezdett. A szolnoki törvényszék Szondát 15 évi fegyházra Ítélte. A lőcsei törvényszék tárgyaló termében tárgyalás alatt tűz támadt. A tűznek emberélet nem esett áldo­zatául. Bogdarigós község erdejében a vadorzók Varga erdőőrt halálosan megsebesítették. Merisor községben Csigrao Ar­zén úgy ütötte pofon Muntyán Györ­gyöt, hogy ez azonnal meghalt. Közgazdaság. Budapesti gabonaárak: május 5. Búza 23 k. 20 f. — 24 k. 80 f. — Rozs 20 k. 30 f. — 20 k. 90 f. — Árpa 13 k. 30 f. — 14 k. — f. — Zab 14 k. 70 f. — 15 k. 60 f. — Tengeri 13 k. 15 f. — IS k. 26 f. Az árak 100 kilogrammonként értendők. Práger Ferencz felelős szerkesztő és kiadótulajdonos. Köszönet nyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, kik felejthetetlen Ida leá­nyunk temetésén részt vettek, ezúton mon­dunk köszönetét a kifejezett részvétért Brancs Vilmos és családja. Hirdetések. Berki Lajos könyvkötő érte­síti a közönséget, hogy könyvkötő üzletét május hó 1-től kezdve Eötvös utcza 672 szám alatti régi Vatamányi- féle házba helyezte át, a hol szak­májába vágó mindennemű könyv­kötői munkát elvállal. Kéri a közön­ség pártfogását. Müller Jakabb gyümölcs­kereskedő mélykúti utón Orbán D. Sándor-féle uj házban levő lakásán mindenfajta szőlővesszőt vesz ezrenként 3 koronáért. Schnautigel László tudatja közönséggel, hogy Korona és Hajnal utcza sarkán levő házánál gépjavító műhelyi nyitott, hol mindennemű gazdasági gépek javítását, gáz, nyersolaj, benzin és villanymotorok szerelését és javítását jutányosán és pontosan eszközli. Kéri a közönség pártfogását. Egy jó családból való fiú tanulónak felvétetik Präger Ferencz papir és könyvkereskedésében. Béres István tudatja a kö­zönséggel, hogy fehérnemű tisztitó és vasaló intézetét Farkas Lászlóné házából, Mészöly féle házba (Szüle- gőzmalom mellett) helyezte át. Kéri a közönség pártfogását. Egy 30 éves tisztességes magastermetű nő házasság czóljából egy 40-45 éves biztos állású iparos­sal vagy vagyonosabb polgárember­rel óhajtana megismerkedni. Leve­leket „Boldogság“ jeliige alatt a ki- adóhivatal továbbit. Szávay Eszter értesiti a közönséget, hogy Toldi-utczában özv. Rokolya Pálnó házában mosó, tisztitó és vasaló intézetet nyitott. Kéri a közönség pártfogását. Mohai Agnes forrás viz árai Kiskunhalason, — üveggel együtt: 2literesüvegekben 56 fill. I6 literes 42 fill. 1 literes 36 fill, 7g literes 26 fill. Kapható minden jobb fűszer- kereskedésben. Főlerakat : Weisz Ignáeznál. Géptulajdonosok figyelmébe. Präger Ferencz tudatja, hogy nála elsőrendű orosz gópolaj jutányos áron beszerezhető. Valódi igazság és nem mese, hogy szeplő, májfolt, bőrvörösség, és minden arcztisztátlanság ellen legjobb a javitott ibolyatej Oréme (1 kor.) és Ibolyatej szappan (70 fil­lér). Hajhullás és korpásopás ellen a Riesz-fóle hajmosópor Shampoo egy adag, melyből mindenki maga ké­szíthet egy liter hajvizet 30 fillér. — Kapható Riesz A. gyógyszertárá­ban Kossuth-utcza. 207/1908. v. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött bir. végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a kiskunhalasi kir. járásbíróságnak 1908 évi V. Sp. 51/3 sz. végzése folytán dr. Dolicsek Lajos ügyvéd által képviselt Hofmeister Ignáez felperes részére Kovács Lajos alperes ellen 20 kor. tőkekövetelés s jár. erejéigjel rendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől felülfoglalt és 1050 koronára beesült ingó­ságokra a kiskunhalasi kir. járásbíróság 1908. V. 110/2. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a korábbi vagy föliil- foglaltatók követelése erejéig is, aineny- nyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Kiskunhalason Felsőszállási tanyáján leendő megtartására határidőül 1908. évi május hó 18. napján dél­előtt 9 órája kitűzetik, amikor a biróilag lefoglalt ló és szarvasmarhák s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénz­fizetés mellett szükség esetén beosáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elár­verezendő ingóságok vételárából a végre­hajtató követelését megelőző kielégittetés- bez jogot tartanak, hogy amennjiben ré­szükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulírott kiküldöttnél Írásban, vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes batáridő a hirdetménynek a biróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól száiuittatik. Kiskunhalas, 1908. május 4. Kiss Pál kir. bir. végrehajtó. Magyar királyi államvasutak Zónarendszerü személy- és pod- gyászdijszabás életbeléptetése a fa­garas—brassói h. érdekű vasúton. A fogaras-brassói b é vasút fagaras ósinkai és homoródvölgy-brassóbertalani részvonalain a megnyitás napjától érvényes zónarendszerü személy- és podgyászdijsza- bás lép életbe. Ezen díjszabás a magyar királyi állam­vasutak díjszabás elárusító irodájában (Buda­pest, VI., Csengery-utca 33) 20 fillérért kapható Budapest 1908. április hóban. Az igazgatóság. (Utánnyomás nem dijaztatik.) Magyar királyi államvasutak. Igazgatóság. Menetrend módosítás a kőrös—be- lovár—verőcze—viroviticai vonalon A körös-belovár-verőcze-viroviticai vo­nalon a Verőeze-Viroviticáról délután 12 óra 37 perekor induló vegyesvonat közleke­dése Verőcze-Virovitieától-Belovárig f. évi május hó 1-től kezdve megszüntettetik és osak Belovártól-Kőrösig marad továbbra forgalomban. E helyett f. évi május hó 1-től kezdve Verőeze-Virovitieától-Belovárig egy sze­mélyszállító tebervonat fog forgalomba helyeztetni, mely vonat Verőcze-Viroviticá- ról délután 3 óra 30 perekor fog indulni és Belováron csatlakozni fog az onnét este -7 óra 15 perekor Kőrösre induló személyszál­lító tehervonathoz. Budapest, 1908. évi április hó. Az igazgatóság. (Utánnyomás nem dijaztatik.) Nagy F. Mihály füzesi bir­tokán egy boglya jó minőségű szénát ad el. Értekezhetni vele- a hely­színén. A m. kir. államvasutak igazgatósága. Uj személy- és podgyás/.dijszabás életbeléptetése. A nagykároly-Somkuti helyi érdekű vasúton f. évi julius bó 1-től t.j zónarend­szerű személy- és podgyász díjszabás lép érvénybe, mely által a megnyitás napjától érvényes helyi személy- és podgyászdijsza- bás érvényen kivül helyeztetik. Ezen uj díjszabással a régi menetárak változatlanul fenntartása mellett e h. é. vasútra is kiterjesztetik a ni. kir. államva­sutak vonalain s az állami kezelés alatt álló helyi érdekli vasutakon érvényes kézös személy- és podgyász-dijszabási harároz- rnányok (I. rész ) érvénye. E határozmányok szerint az vmlitett b. é. vasúton a podgyász szabadsuly az emlí­tett naptól fogva megszűnik. Az uj személydijszabás a m kir. állam­vasutak díjszabáséi árusító irodájában (Bu­dapest, VI. Csengeri-utcza 33.) 20 fillérért kapható Máv. Igazgatóság. (Utánnyomás nem dijaztatik.) M. kir. államvasutak Igazgatóság. A cs iportositható meuetszelvények uj jegyzékének életbeléptetése. Folyó évi május bó 1-én a csoportosít­ható menetszelvények uj jegyzéke lep életbe mellyel az 1907. évi május hó 1-től érvé­nyes hasonló jegyzék az ebhez megjelent pótlékával együtt érvényen kivül helyez­tetik. Az uj jegyzék a in kir. államvasutak díjszabás elárusító hivatalában (Budapest, VI. kér. Osengeri-ntcza d3 sz a.) vala­mint a m kir államvasutak központi és egyéb városi menetjegyirodáiban térképpel együtt I kor 30 fillérért kapható. Budapest, 1908. évi április hó 24-én. Az igazgatóság. (Utánnyomás nem dijaztatik.) Halas, 1908. Nyomatott Práger Ferencz könyvnyomdájában

Next

/
Oldalképek
Tartalom