Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1908 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1908-02-19 / 8. szám

1908. Kiskun-Halas helyi értesítője. február 19. Politikai szemle. A delegáczió tárgyalásai alkal­mából Becsben idéző több magyar politikus részéről az a fölfogás nyil­vánult meg, hogy a katonai kérdé­sek kérdéseket legczólszerűbb lenne már most megoldani. Ezzel szem­ben az irányadó fölfogás az, hogy csak végleges és teljesen kielégítő megoldás vezethet eredményre. Egy bécsi újság e tárgyban gróf Zichy Tivadarral és Hoitsy Pállal folytatott beszélgetést közöl. Mind­két politikus a mielőbbi megoldás mellett foglal állást. Zichy Tivadar gr. emellett teljesen tévesen értelmezi a függetlenségi pártiak állásfoglalá­sát. Zichy szerint a függetlenségi párti képviselők is a 67 es alap fenn­tartása mellett nyilatkoztak. Ez tel­jesen téves felfogás, a függetlenségi képviselők határozott állást foglalnak el a 67-es rendelkezések fenntartása ellen. ügy tudjuk azonban, hogy a ka­tonai kérdések közeli megoldásáról nincs is szó. Az összes függő kérdé­sek — igen helyesen — a következő országgyűlés elé kerülnek megoldás végett, mint hogy a királylyal és a nemzettel létrejött megállapodás a katonai kérdések eldöntését a meg­állapodásokból ki is kapcsolta. így tehát a megnyilatkozó politikusok csak egyéni véleményüket nyilvání­tották. * Az ezidei deiegácziókon mintha más volna a dörgés, mint a mihez az utóbbi tespedés korszakában hoz­zászoktunk. — Közös minisztereink mernek beszólni. És a diplomácziá- ban a beszólni mérés már fél győ­zelem. A külügyminiszternek már is sikerei vannak ezen a téren. Nem­csak azt értjük, hogy a balkán-vas- utak kiépítése dolgában végre hatá­rozni mert, hanem még inkább azt, hogy erélyesen kijelentette, hogy a szandsákvasúttal való terveit bár közölte a hatalmak külügyi hivata­laival, de tárgyalásokba nem bocsát­kozott velük, mert e tervek csak ránk és Törökországra tartoznak. Az ilyen föllépés, ha elvitázhatatlan jo­gon alapul, nem tévesztheti el hatását. * Rauch Pál báró, horvát bán Becsben kihalgatáson volt a király­nál, mely alkalommal a horvát vá­lasztások kiírása tárgyában történt döntés. A bán a képviselőválasztást február hónap három utolsó napjára Írja ki. A pótválasztást márczius másodikán tartják meg és az ország­gyűlést március tizenkettedikére hívják össze. * Az osztrák delegáczió hadügyi albizottsága hétfőn délután három órakor ülést tartott, amely jelentős politikai eseménynek szolgált kere­tül. A vita elején fölszólalt Schönaich hadügyminiszter és részletesen nyi­latkozott a nagy katonai kérdésekről. A hadügyminiszter Magyarország katonai követeléseiről oly értelemben nyilatkozott, hogy azoknak napirend­re tüzese a felsőbb katonai körök­ben már most közelfekvőnek látszik. * Esztendőkre visszamenő és több­szörösen megszakított tárgyalás után végre létrejött a magyar-osztrák szerb kereskedelmi szerződés. Becs­ben kötötték meg a inonarkia és Szerbia megbízottai. Szerbiában, a mely a monarkiával való vámkonf­liktus kárát nagyon megérezte, a szerződés megkötéséről szóló hirt örömme.l fogadták. A szkupstina többsége is éljenzéssel vette tudo­másul, a mikor Sztojáoovics keres­kedelmi miniszter kijelentette, hogy a szerződés megkötöttnek tekinthe­tő. Az ellenzék azonban elégedet­lenkedik, mert a kormány a szerző­désben megadta a monarkiának az állategészségügyi ellenőrzést Szer­bia belsejében. * A képviselők megjöttek Becsből; a delegáczió érdemleges munkája véget ért. A képviselőház megkezd­heti újra munkásságát, a mely a delegáczió tanácskozása folytán sza­kadt meg. A kormány hétfőn dél­után miniszteri tanácskozást tartott, a melyen — egyébb fontos tárgya­kon kívül — a képviselöház munka­rendjével foglalkozott. Olyképp va­gyunk értesülve, hogy a képviselő- ház legközelebb hozzáfog a házsza- bályrevizió tárgyalásához, a Nagy Emil-féle módosítás alapján. Közben lesz az a pártközi tanácskozás a melynek czélja volna az, hogy azo­kat is, a kik ellenzik a házszabály módosítását, megnyugtassa a reform föltótien és elkerülhetetlen szük­ségességéről. Hírek. Városi közgyűlés. A város képviselőtestülete múlt szerdán nagy érdeklődés keretében közgyűlést tartott. A szokatlan érdeklődést kel­lőleg indokolja a napi renden volt tárgyak kiváló fontossága. A köz­gyűlés a 110u/0-os városi pótadó elő­relátható csökkentése czéljából 94 szavazattal 52 ellenében kimondotta a vásárnak jelenlegi helyéről való áthelyezését, s elrendelte, hogy a jelenlegi vásártér parczellázva ha­szonbérbe adassék, illetve házhelye- küUkisebb részletekben eladassék. — Ezután a közgyűlés 89 szóval 59 szó ellenében kimondotta, hogy ezentúl a napi és heti piaczokon a helybeli árusítók is helypénzt kö­telesek fizetni, — végül a közgyűlés 20 szótöbbséggel elfogadta azon ja­vaslatot, hogy jövőben az ingatlanok tulajdonosainak személyében történő változások eseteiben az ingatlan érté­kének egy százaléka átírási dij fejé­ben a városi pénztárba befizettessék. t Halálozás. Braunberger Ab- rahám női szabó, ki hosszabb ideig Halason is lakott, 68 éves korában Szabadkán meghalt. A halas-vadkert-kiskőrösi törvényhatósági utak kiépítése érde­kében tudvalevőleg a képviselőtestü­let dr. Babó Mihály orsz. képviselőt kérte fel arra, hogy a kereskedelmi miniszternél közben járjon. Képvise­lőnk e kérelemnek megfelelvén, szombaton tárgyalt a kereskedelmi minisztériummal, mely tárgyaláson résztvett miniszteri tanácsos, osz­tálytanácsos és előadó az eddigi is­mételt elutasító határozatokhoz ra­gaszkodtak, s azon álláspontot fog­lalták el, hogy nincs elegendő indok a tervezett ut kiépítése mellett. — Dr. Babó Mihály részletes érvelése s a halasiak érdekeivel összeeső köz- gazdasági szempontok felsorolása azonban meggyőzte a miniszteri meg­bízottakat a kérelem jogosságáról, s abban történt megállapodás, hogy a beruházási államkölcsön terhére az 1909. évben kiépül a halas-vadkerti műut, innen Bugacz pusztáig a ma­radványt adandó állami póthitel ter­hére folytatják s ez által Halas és Kecskemét között kövezett ut össze­köttetés létesül. Elismerés illeti kép­viselőnket buzgó eljárásáért, mert az a félmillió korona, melybe maga a halasi útszakasz kerülni fog, a város közönségének nagy érdekeit fogja szolgálni örök időkre. Verekedés. Tóth Bornyu Pál napszámos Vógh Sándor és Kech István pivezérekkel vasárnap este a Vanyur-féle ház mellett összeve­rekedett. A verekedőket a rendőrök­nek kellett szótválasztaniok. Ezért Tóth Bornyut 8 napi elzárásra és 10 korona pénzbüntetésre, Végh és Kech pinezéreket pedig 1 — 1 napi elzárásra és 10—10 korona pénz­bírságra ítélték. Uj részvénytársaság. A Sáf- rik-féle gőzmalom vállalat a vasút mellett, a Gál-féle birtokon a közel­múltban egy nagyobb szabású gőz­malmot építtetett, mely vállalat részvénytársasággá alakul át. Az át­alakítás előmunkálataival a tulajdo­nosok dr. Hofmeister Juda ügyvédet bízták meg, akinél az érdeklődők ez ügyre vonatkozólag minden felvilá­gosítást megkaphatnak, a részvény­társaság alaptőkéje hir szerint 300 000 korona lesz; — a részvé ­nyek elhelyezése az eddigi tulaj­donosoknál a helybeli pénzintéze­teknél és a malom berendezésének szállítójánál nagyrészt biztosítva van. Sorozás. Városunkban az 1885—1886. és 1887. évben szüle­tett állítás kötelesek sorozása április hó 27., 28. és 29-ón fog megtartatni. A gavallér. Huszti Ferencz 21 éves napszámos szépen kimosa­kodva sétált a Kossuth utczában s büszkén eregette a füstöt az agyara közé szorított rövid szivarból. Éppen azon gondolkozott, hogy a viczispán. sem lehet nálánál nagyobb úr, mikor szemben jöttek véle, vasárnapi kime­nőjüket élvezvén, Szabó Teréz és Pap Mária cselédek, kik nem voltak hajlandóak a gavallér elől kitérni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom