Kiskunhalasi Ujság, 1907 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1907-12-04 / 47. szám
I —Г IV. évfolyam. — 48. szám. V rj Megjelenik minden szerdán. Kiskunhalas, 1907. december 4. К18ЖШHALASI ÚJSÁG. KÖZGAZDASAGI, TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: И О R V Á T GYULA könyvkereskedése Kiskunhalason, — hol az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők. — — Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. — Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos H о г у á t Gyula. Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 kor. félévre 2 kor., negyedévre 1 kor.— Vidékre egész évre 6 kor. félévre 3, kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér. Egyes szám ára 4 fillér. A magyarság temetője. New- York. Nagyon helyesen mondta a „Szövetkezés“ érdemes szerkesztője a Gyáriparosok Országos Szövetségének a kivándorlást tárgyaló kong- reszusán, hogy a kivándorlás első sorban is erkölcsi kérdés. Az bizony. Az a maga teljes valójában. Sokan, ezren és ezren vándoroltak ki, akik odahaza is megtudnának, hátán nem is urasan, de mindenesetre becsületesen, élni és fájdalommal tapasztalom magam is, hogy a kivándorlásnak egyik főoka az, hogy népünkben erősen meggyengült a haza iránti szeretet, a nemzethez vaió ragaszkodás és óriási mértékben uralja a sziveket a meggazdagodási vágy a pénznek és vagyonnak szinte imádata. A dollár az, mi a kivándorlás kérdésben a legnagyobb szerepet játssza. Az Amerikából hazakerülő dollárok elvakitják ez embereket. Az Amerikából hazairt levelek valósággal megtévesztik ami becsületes magyar népünket is. Mert az arríerikai levelek sokszor pénzzel béleltek. Az amerikai életet hazug színnel festik Az amerikai magyarok csak jót Írnak haza. Hogy milyen keservesen keresik meg a dollárokat, azt elhallgatják. Hogy örökös életveszedelem között baromi munkát végeznek, azt gondosan eltitkolják. Hogy ma ezt a társukat ölte meg a bánya, tegnap meg a másikat; hogy a gyárak gyilkos gépei tucatszámra szedik a magyarok közül áldozataikat s a vasutak is halomszámra ölik a szegény magyart s az izzó acél is magyar vérrel oltja szomját, azt elhal- gatják az amerikai levelek, aminthogy arról se számolnak be soha, hány és hány koldusa van Amerikának. De amit az amerikai levelek nem Írnak meg, azt köteiességszerüen, tisztünkhöz híven megírjuk mi. Oh mert mi mélyére látunk és a velejére tapintunk a dolognak. Szivünkben a dollárok zengése nem nyomja el az igazság iránti érzéseket. A dollárok hatalma nem oly erős, hogy meg ne lássuk fényén és csillogásán keresztül is a veszedelmeket a maguk meztelenségében. Hozzánk elhat a szerencsétlenek szava, panasza, sóhaja. Mi látjuk, hogy mily nehéz a sorsa itt Amerikában a szegény magyarnak. Tudjuk hogy mily nehezen dolgozik, hogy mennyi verejtéket hullat a dollárokért. Ismerjük az ezernyi veszélyt mi nyomon kiséri. Vele vagyunk a szerencsétlenségben, mikor a bányalég vagy az izzó acél cafatokra tépi testét, mikor a gyilkos gép vagy vasút kezét vagy lábát töri ketté mikor borzalmasan összeégeti, megcsonkítva fülén, orrán vagy teste más részein, eltorzítva az arcát nem egyszer, de nagyon sokszor elrabolva szemevilágát is. És tudjuk, hogy az ilyen szerencsétlenül járt szegény magyar embernek mi sorsa. Élete valóságos kálvária. És hacsak az ő életéről volna szó. De az édesanyák gyermeke szive kenyér után zokog. A derék, jobb sorsra érdemes apától várja levelet s a levéllel együtt a dollárokat s a levél helyet a régi hivatalos irás kopogtat a szerető feleség ajtaján, néhány szóval elmondva, hogy a hűséges férj és derék családapa szive megszűnt dobogni, vagy maga a megcsonkított, testben-lélekben egyaránt megtört férj és apa ! érkezik haza, hátán koldustarisznyával, kezében koldusbottal. Nem mese az, amit Írunk, hanem élő valóság. A megtörtént tényekből levont egyszerű igazság. Amerika gyártja a nyomorékot. Nincs olyan magyar telep, melynek ne volna magyar koldusa és nincs olyan nap, hogy a konzulátusok ajtaján ne kopogtatna több letört szegény magyar alamizsnáért esdekelve vagy azért könyörögve, hogy a konzulátus az állam költségén küldje haza. Arról a nyomorúságról, mi a T A R C Z A. Szerkesztőségi titkok. Ki állott már a pokol tornácában? — Vagy el- tudja-e valaki képzelni Belzebub palotája lépcsőházának borzalmait? Volt-e már valakinek kölcsönöket kérő kedves barátja, voit e valaki képviselő jelölt a Kiskunságban? evett-e paprikával megmérgezett koz- más bürgehust? járt-e már este a pesti „Szegényház- tér“-en ? No hát ez mind semmi egy lapszerkesztő kínjaihoz, mikor meghozzák a póstát ! Ha van valahol a világban egy kis fillérnyi tehetség, a szerény kis ibolya, mely ott viritott azelőtt a konyhai dézsa, a háromlábú szék, vagy próbaláb tövében; ha ezelőít Jucinak, segéd urnák, kisasszonynak, vagy diákurnak szólították, ha tegnap még röffel párbajozott' a „mensa“-t hajtogatta, kalapot vagy blúzt próbált, vagy tán épen falat rakott, — avagy cipőt pucolt, — mondom a szerény kis ibolya tüskés kaklussá válik, mikor egy meggondolatlan szerkesztői felhívás munkásságra szólítja i fel „vidékünk tehetségeit". Tehetség akad ezer. Az álmok Istene nehányj hónapra kifogy a „Parnasusokból" az amateur csillagok még ébren és annak tetején mászkálnak. Soha annyi éhes Pagazust! Terpsyhore lantjáról az összes; hurok felpattogzanak. Megindul a lázas munka; a család szemefénye bezárkózik és harminc esztendős „Vasárnapi Ujság“- okat búj eszméért. Ez még becsületesebb, mint aki; a saját gondolatait írja le. — Mennyi kacagtató humor görcsöket kap tőlük a szerkesztő; vagy mily tenger fájdalom, könnyeink kiapadnak s szivszákadva siratjuk a kis Mariskát, a ki a ku'ba ugrott, (melyben 1 nem vala viz), vagy három tányér paradicsomszósz- szal megölte magát! Megrázó tragédiák. A krokodi- lusok látására a sarkutazó megőszül, feleségének pedig övig érő szakálla nő. A drámai igazság egy: az intrikus gazember bitófán végzi életét vagy saját leánya farkasalmával mérgezi meg. És a versek? Bámulatosan naturalistikusak : szinte látni a holdat, mely fájdalmasan sut, hallani a kutyákat, kik még fájdaimasabban ugatnak, s a szemük előtt sorvad a költ 6, ki ideálja ablaka alatt egy orgonabokorban legfájdalmasabban sóhajtozik. Teremtő Isten! ennyi fájdalom alatt csoda, hogy el nem pusztul az emberiség! — Uraim, hölgyeim! hisz az önök falujában vagy városában patakban folyik a könny és önök reszketve ladikáznak a könnytavon, melyben Berger ur bizonyosan bánat halakat tenyészt ! Jönnek a kedélyes falusi történetek. A férfiak berúgnak, az asszonyok simák és kiveszik férjeik zsebbéő! a pénztárcát. Az ébredő férj drágán vásárolja a békét! Oh milyen ideális állapotok! A természeti emberek, csak Rousseau huzza le róluk a ruhát! Pinkerton ur azt ajánlja, hogy bővítsék a lapot, Kovács ur szerint négy oldal untig elég volna. — „Mért nem piszkáljuk lámpákért az elöljáróságot?" „A lámpa ügyet pedig ne bolygassák, mert minden ablajukat beverem — úgy is sok az adónk"! szól a másik. ÄLAPOK már megérkeztek: Horvát Gyula könyvkereskedésébe.
