Kiskunhalasi Ujság, 1907 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1907-11-27 / 46. szám
IV. évfolyam. — 47. szám. Megjelenik minden szerdán. Kiskunhalas, 1Ő0?. november 121. * KISKUN4SI ÚJSÁG. KÖZGAZDASAGI, TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: MORVÁT GYULA könyvkereskedése Kiskunhalason, — hol az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők. — — Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. — Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos H о г у á t Gyűl a. Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 k#r. félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. — Vidékre egész évre S kar. félévre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér. Egyes szám ára 4 fillér. A szegényügy. Vajmi gyakran összetévesztik a szegény- j ügyet a jótékonyság gyakorlásával és azt hiszik, hogy az előbbit gyakorolják. A bibliának azt a parancsát: „Adj ételt az éhezőnek és ruházd a mezitlent!“ szem előtt tartva, ennek tökéletesen vélnek azzal ha a szegénynek, vagy olyannak, aki annak vallja magát, a körülményekhez képest kisebb, vagy nagyobb pénzbeli segélyt nyújtanak és azután rájuk bízzák, hogy miképpen tudnak ezzel a „segélylyel“ igazi vagy csak látszólagos szorult helyzetök- ből kievickélődni. Csakhogy a szegényügy és jótékonyság két különböző fogalom, a mely nem fedi, hanem ellenkezőleg néha még ki is zárja egymást, ügy viszonylanak egymáshoz, mint az ész és a kedély. A helyesen alkalmazott szegényügynek mindig a gyakorlati felebaráti szeretet elvén kell ugyan alapulnia — mint különben az észnek müveit is a kedélynek kell befolyásolni — de a tervszerűtlen és céltalan jótékonyság nemcsak hogy elégtelen és nem kielégítő, hanem egyúttal igazságtalan is mert önkényszerti, de sőt sokszor demoralizáló, s igy inkább bajt, mint áldást okozó. Hogy a könyörületes alamizsna-osztogatás alakjában gyakorolt bibliai jótékonyság az emberiség nőnemű tagjai sorában nagyobbszámu követőkre talál, mint a férfiaknál, az bár erre nézve statisztikai feljegyzésekkel nem bírunk, a nőnek fejlettebb kedély világa mellett természetes. Az utcákon kuporodó nyomorúságos alakoknál legalább sokkal több nőt lát az ember megál- lani, zsebbe nyúlni, s aprópénzt az illetőnek odaadni, a nélkül, hogy igazi és valódi-e az a nyomor vagy tettetett, attól a magasztos tudattól vezéreltetve csak, hogy jőtettet végeztek. Ha pedig a szigorú férj a kellemetlenkedő csavargót ajtaja elöl elkergeti, „szive jóságában“ bizonyára az asszony az, a ki dugva egy kis pénzt vagy ételt ad neki. A szegér.yügy feladata, hogy a rokkantakat vagy az életküzdelemre képtelenekké váltakat a munka kerülőktől elkülönítse és megkülönböztesse, az előbbieket végleg vagy ideiglenesen elhelyezze, az élet legszigorúbb nyomorától megóvja, az utóbbiakat ellenben a helyes útra visszaterelje vagy ha ez már nem lehetséges féken tartsa és az emberi társadalmat, mely renyhéket vagy élősdieket magában nem tűr, tőlünk megszabadítja. A szegényügy feladata tehát szociális a szólegszorosab értelmében. A ki ennek az ügynek szenteli magát annak nemcsak a könyörületessé^, érzetével kell bírnia, hanem éles felfogással, tántoríthatatlan meggyőződéssel és erélyes cselekvési képességgel a kivitelben is. Éppen ezt az utóbbit akadályozza meg nagyon sokszor a könyö- rületesség érzete. Mert nagy a kisértés arra, hogy könyörületből többet is adjunk, mint a mennyi a nyomor megszüntetésre feltétlenül szükséges — pedig ennek a gyönyörű, mert tisztán emberi érzésnek engedni még sem szabad, mert a feltétlenül szükséges tulhajtása a segélyre szorulót az idegen segítséghez hozzászoktatja és az önsegély ösztönét kisebbíti benne. A szegényügynek ez olyannyira szükséges önkorlátozása és elhatárolása azonban sok e- setben bizonyos keményszivüségre vezet, főleg ott hol a teljes munkaképtelenség az illetőnek önhibája nélkül állott elő és a hol a legszükségesebbnek megadása, a fáklyavilághoz hasonlítva nem a nyomor éjjelének a megvilágítására, hanem a borzasztó sötétség feltárására vezet. Az ily esetekben melyeket csak az in- dividuálizáló szegényügy állapíthat meg teljes biztonsággal, az emberi könyöriiletességnek kell teljes mértékben előtérbe lépnie, a szeretet müvének kell legszebb és legáldásosabb virágait fakasztania. SZUCb JbINO ! gfgam itptt, lilát t' KisHunfélcgyházán, Városház-tér k. Pipere és gyógyszappanok. Szájvíz, fogpép, fogpor és hajszesz. A legújabb angol és francia illatszerek lezárt üvegekben valamint dekánkint kimérve. Fogkefe, hajkefe és fésű nagy választékban. Kötszerek, sérvkötők és szemüvegek. Mindenféle gummiárúk, fényképezőgépek és felszerelések eredeti gyári árakon. Az amerikai porcellán-pouder főraktára. Directe importált orosz és chinai teák. Eredeti angol rumok, Görög és Spanyol borok. Magyar és francia cognacot. Az összes állatgyógyszerek, valamint fertőtlenítőszerek nagy raktára. T A R C Z A. Levél a néninek . . . Irta: /?. P. A rollót fejebb húzta a/ ablakon, a kályhába néhány darab fát lökött, azután behivta a mamáját, hogy üljön az ablakhoz. Ott horgolhat legalább embereket lát. Persze. Szépi Ilonka tudta annak a módját, hogy miként keli a mamát szem’előtt tartania, ha szerelmes leveletakar írni oda Homokfalvára Dési Eleknek. Milyen kellemetlen is az, ha magunk ülünk egy szobán, hát ha még szerelmes levelet írunk és folyton kell rettegni attól, hogy az ajtó nyílik és avatatlan szemek furakodnak azokhoz . . . mert azok a mamák rendkívül figyelmesek különösen akkor, ha mi nem tartjuk őket figyelemmel. Azért mondta tehát Ilonka oly szeretettel a kedves mamájának: — Gyerebe édes maniuka és üj le oda az ablakhoz . . . (Persze, hogy szem előtt tarthassalak) tudod édes mama itt több embereket láthatsz. Úgyis olyan fájósak a lábaid, itt van egy gyermek szék igy ni . . . tedd rá a lábad és horgolj szépen édes mamiikéin. Jó lesz igy, mond ? No csókolj meg . . . igy ni s most pedig irok egy levelet a néninek . . . — Hjá szegény Róza néni, sóhajtozott a fájós lábú mama — bizony ird meg néki, hogy nem a legjobb egészségnek örvendek. Megírom, meg, édes mama csak ne zavarj. Azzal tolla és téntát vett elő, meg egy szép színes levél papirost (Ibolya kéket). Kirakta asztalra, mely jó távol állott az ablaktel, és Írni kezdett, miközben figyelemmel kisérte a mamát is : „Édes! Aranyos! Kis! Elekem! — Te Ilonka halod miért írsz oly csicsás levélpapírra ? — No nézd Csak ! . . . nem is vettem észre — sápitozott Ilonka, mialatt észrevehető zavarát igyekezett elpalástolni — úgy látszik nem ott jár az eszem ! ? . . . De most már, hogy ennek a nehézségein is túlesett, gyorsan kezdett írni, hogy elejét vegye a beszédnek : „Tudod kedves kis Elekem, sietve irok, mert a mama itt ül közelemben folyton figyel rám“ . . . — Ilonkám ! Édesem, kérlek ird meg azt is, hogy a télen nem küldhetek néki hurkát, mert az egyik malackánkat, mint tudod is, hát elvitte valami betegség . . . Igen igen . . . dehogy is küldenénk, hiszen soha nem küldtünk . . . ! De itt elharapta a szót, mert észrevette, hogy nem Elekről beszélnek, kinek bizony még sohasem küldtek hurkát ! ? — Már hogyne küldtünk volna)? Neai emlékszel- rá ? Még az a Dési Elek, aki itt volt koszton nálunk az a segédjegyző, tudod, hát még az csomagolta be! — Igen, igen, tudom már — felelt Ilonka és boszankodni kezdett, hogy felelete mindig bakot lő
