Kiskunhalasi Ujság, 1907 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1907-10-16 / 40. szám
IV. évfolyam. — 40. szám. Megjelenik minden szerdán. Kiskunhalas, 1907. október 16. KISKUNши. KÖZGAZDASÁGÉ TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: MORVÁT GYULA könyvkereskedése Kiskunhalason, — hol az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők. — — Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. — Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos H о г у á t Gyűl a. Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 kor. félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. — Vidékre egész évre 6 kor. félévre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér. Egyes szám ára 4 fillér. A magyarság temetője. Az amerikai bányák mélye sok, nagyon sok magyar életet s vért nyel el. A magyar bányász ebben a vesződséges és életveszélyes munkában sohasem tudhatja reggel, amikor munkába áll, hogy nem szaggatja-e testét darabokra a dinamit, hogy nem temeti-e el a szén s ha mire leszáll a nap: nem úgy viszik-e majd holtan, .cafatokra tépve — haza. És az örökké zakataló, füstölgő gyárak! Csak a jó Isten a megmondhatója, hogy hány ezer és ezer derék magyar életet törnek ketté, hogy hány és hány magyar lelket tesznek koldussá nem is említve azt a töméntelen özvegyet és árvát, akinek szivébe örökös bánatot lop Amerika. És ki törődik az özvegyekkel és árvákkal ? Kinek van gondja a szegény magyar koldusra a nyomorékra, a magával is tehetetlen szegény munkás emberre, a gyárak és. bányák áldozataira, a munka vértanúira? A szokszoros milliomosoknak nincs szive. A bossok kezében a szegény hunki csak eszköz, csak anyag, csak igavonó barom, semmi más. S az sokszor hirdetett amerikai demokrácia is az amerikai köz élet minden terén csak a gazdagoknak, a milliomos bánya tulajdonosoknak és gyárosoknak Kedves; az ő kezükben vannak az állami, a megyei, városi hivatalnokok s fájdalom de igaz, hogy a miliomosokkal szemben még a bíróságok is tehetetle-1 nek. Száz és száz esetet tudnék elsoroni, amikor a szegény embert, a boss vétkes gondatlanságból bajba esett derék magyar munkást krajcár nélkül hagyták. Hiába pörölt a szegény ! ha meg is hallgatták, de megsegíteni nem se-1 gitette meg senki, se a törvény, aminek erejében bízott, se a boss, akinek vagyonát véres verejtékü munkájával gyarapította, se a társa- j dalom, legfeljebb ismerőséi, falujabeliei gyűjtöttek részére néhány garast, hogy ne keljen éhen halnia, vagy hogy mülábat vehessen magának s mint munka képtelen, megcsonkított, testben és lélekben egyaránt megtört ember kopogtasson a newyorki konzulátus ajtaján, ahol azután az édes haza jóvoltából megsegítik, hazaküldik szülőföldjére, ahol rendszerint zokogó özvegy és bánátQS árvák várják a szegény családapái, akit hiú vágyak, csalfa remények hajtottak ki AmeriKába, hogy onnan mint roncs kerüljön haza. És azok, akik sohase kerülnek haza! Hány és hány honfitársunkat öli meg úgy a bánya, hogy sohase kapunk felőle hirt és hány és hány! szegény magyar testvérünket emésztette már, meg a vas- és acél-kohó meg, a daru: hiszen minden nyitott szemű ember tudja itt Amerikában, hogy a vas- és acélgyárakban a bossok i úgy menekülnek meg a kártérítés kötelezettsége, alól, hogy a szegény hunkit, ha veszedelmesen I megsérül az örökké izzó kohóba dobják, ahol azután szempillantás alatt porrá ég a szegény magyar. Bizony-bizony mondom nektek kedves magyar testvéreim, hogy a szegény ember azután itt Amerikában az igazán szegény ember. Tagadhatatlan, hogy az ember itt könnyebben kap munkát és itt-ott bár nem mindenütt, jobb is a kereset mint nálunk. De mit é: ugy-e bár a Dárius kincse is ha elhágy az erőnk, ha elveszítjük azt mi az életben legdrágább: a friss, jó egészséget? Mit ér a jó kereset, ha a mindennapi kenyérért való harcunkban életünk folytonosan veszedelemben forog ha egyre-másra szedi áldozatait közülünk a bánya, a gyár a vasút, ha sohase tudjuk, hogy mit hoz a holnap, ez vagy amaz az óra vagy pillanat: hisz előttünk a rettenetes példa, jól tudjuk mert szemünk előtt fülünk hallatára történik, hogy ma ezt a magyar testvérünket, holnap a másikat, majd a harmadikat, a tizediket, a századikat tépi cafatokra a lőpor vagy temeti el a szikla, sokat közülök a vonat, a daru küld* a másvilágra, s nem egynek, de sok száznak nyomja kezébe a koldusbotot. Sok-sok magyar vért szi magába Amerika. Nincs olyan bánya és nincs olyan gyár vagy vasút, melyet magyar vér még meg nem szentelt volna. A KISKUNHALASI ÚJSÁG TARCZAJA Potya-Efendi. (Folytatása és vége.) — Melyik magas közti letek ? — Ibrahim. — Melyik a barna? — Munaah. — Melyik a tüzes szemű? — Zuleika! — Melyiknek szeme olyan mint a mély és csendes tenger? — Fatimeé, atyánk, Fatiemé legszebb leánya azon atyának, ki őt nem láthatja. — Allah lásson benneteket helyettem, gyermekeim, hogy potyára adhassatok ételt halt, ruházatot és pénzt mindazoknak, — kik nem láthatnak benneteket. Örömében kezei közé veszi gyermekeinek fejét egyenkint* s világtalan szemeit arcáikra irányítva, igy szól külön-külön mindenikhez. — Ibrahim atyámhoz hasonlít, Munaah hozzám, Zuleika anyámhoz és Fatime olyan lehet, mint volt anyja akkor, mikor először szorított kezet velem. Megmondotta nekem a hógia (török pap, tudós) milyen szép, én pedig tudom milyen jó. A jó öreg felesége ilyenkor sirt örömében s megsugá gyermekeinek, hogy atyjuk, folytonosan tapogatván őket, mindeniket eltalálta, kihez hasonlít. * Egy napon azonban vége lett — ha csak rövid időre is — Potya-Efendi boldogságának. Mint rendesen, ez alkalommal is elment a kertje végén levő gesztenyefához, s tapogatván a helyet, hol kincseit elásta, csakis mély gödrökre akad. Valaki utána leseit s ellopta a pénzzel telt korsókat. S az öreg, emelt kezekkel igy kiáltott fel: — Allah! először óhajtom most hogy újból ineg- gyujtsd szemeim világát! Allah esküszöm: megismerem ha megláthatom! A megijedt gyermekek atyjukhoz futottak, az ! öreg pedig, annélkiil, hogy ők valamit is értettek volna .belőle, igy szóla: — Azok kik látnak, ne ragaszkodjanak azokhoz kik nem látnak! Tegnap megéreztem azt, ki engem látott; megállottám és mondám: azok kik látnak, bírhatják azoknak kincseit, kik nem látnak; de a kik nem látnak, soha sem bírhatják azoknak kincseit, kik látnák! S az illető megállóit, semmit sem hallottam többé, de mintha folyvást szivemre lépett volna valaki; lépteit nem hallottam már de fájtak; éreztem azokat hátgerincemen, fejem tetején, sőt mélyen-mé- lyen lelkemben. S kiabálni kezdett az öreg s a levegőben fenyegetőzni hosszú sima botjával. — Ibrahim, elsülyedt a hajód! Munaah, szétfutott ménesed I Zuleika, Fatime, pasáitok szolgák a pasák szolgáinál! Ibrahim vezess a kávéházba, s ne kerüld sem a sarat, sem a gödröket! A mikor PotyaEfendi belépett a kávéházba hahotával kezdtek nevetni; mindnyájan kik szerették, mondák: — Éljen Efendi! Rég nem beszéltél el nekünk valami Iréfás dolgot. Tudd meg, ha jól megnevettetsz: szegényen jöttél, de mint gazdag ember fogsz hazamenni. Úgy van, — feleié az öreg, úgy s az én adomám igy kezdődik: igaz emberek a vakok! ölcsönliöttytfár Horvát Gyula könyvkereskedésében Kiskunhalason
