Kiskunhalasi Ujság, 1907 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1907-10-09 / 39. szám

KISKUNHALASI ÚJSÁG. is sztrájkolni fognak okt. 10-én Ez ellenében a máv. igazgatósága rendeletet adott ki, a mely­ben a szolgálati szabályzat 29, 33 és 50 §§-aira való hivatkozással megtiltja a sztrájkban való részvételt. Olyan törekvés feltétlenül megérdemli támogatásunkat, hol arról van szó, hogy a gazda minél magasabb árak mellett értékesítse tér- irényeit. Gazdálkodó olvasóinknak tehát ezúttal is tudtára adjuk, hogy Mauthner Ödön mag­nagykereskedése Budapesten a nyáron kezdett akcióját folytatja, t. i. a természettől aranka- mentes lóhere és lucerna magért nemcsak a j napiárnál, hanem egyáltalán az itt nálunk el­érhető árnál is lényegesen magasabb árakat fizet. Helyénvalónak tartjuk tehát a gazdákat emlékeztetni, tudassák a Mauthner-céggel, még pedig minta melléklésével ha a arankamentes lóhere vagy lucernamag felett rendelkeznek. Cimbalom újdonság. „Chopin-album“ tartalma: 1 Nazurka, 1 Impromptu, 1 Nocturne, 1 Valse brillante. Ez első eset, hogy Chopin darabjai cimbalom-albumban megjelentek. Na­gyin ügyes dolgot végzett Erdélyi Dezső ezen album összeállításával, mert ezáltal eloszlatta azt a hitet, hogy a cimbalom csak magyar da­lok előadására alkalmas. A Chopin-album ára: csak 3 korona. Megrendelhető : Erdélyi Dezső­nél, Budapesten, III. kér., Lajos-utca 68 szám. Vérszegénységet rendkívül gyersan gyógyít a SCOTT-féle Elmulsio és az ezen betegségből származó kedélytelenséget, csüggedést és/gyengeséget is elhárítja. Az a jó hírnév, melyet a| SCOTT-féle Emulsio kivívott magának, különösen vérszegénység eseteiben, azon alapszik, hogy annak elkészítéséhez azokat a legfinomabb szereket használják, melyek pénzért egyálta'ában beszerezhetők, s amelye­ket sok évi tapasztalat alapján tudtak felismerni, továbbá, hogy ezen alkat­részek a sajátos SCOTT-féle eljárás által ízletes, könnyen emészthető Emul- siová dolgoztatnak fel. Ennek ered- az Fmuisió vásár- ménye ezen készítmény, melynekl táp- féfemódszeCr°véd- ereje felmulhafatlan. J-ykeérjük lfm-* Egy eredeti üveg ári l korona él) fillér. lembe v?nni. . , , KAPHATÓ A GYÓGYSZERTÁRAKBAN. megszorítani, alá merült a tenger elfedte, s 6 oda veszett sántán, csonkán, de gyönyörű szép orral. Így szokott mesélni a vak, mikor kielégítette hal- ga'.óit, — mindnyájan kiáltják: Egy ingyen kávét Potya-Efendinek! Éljen Efendi, ime egy ingyen lira gyermekeid és feleséged szamára. Egy ingyen selyem­turbán legnagyobb fi-ad számárá. Potyára evett, potyára ivott, potyával gyűjtött pénzt, s kincse lassan, de folyvást szaporodott; s mivel egymásután temette el a kertbelí gesztenyefa tövénél a lírákkal tele korsókat, annyira meggazdago­dott, — hogy szülő-városában egyike volt a leggaz­dagabb törököknek. Mikor aztán jókedvében volt, — j végig tapogatta fiainak és leányainak fejét, s megcsó­kolván őket mondogatta: — Ibrahim fiam a legnagyobb árbócu hajót ve­szem meg neked, s neked Munaah, egy egész ménest veszek; titeket leányaim férjhez adlak szép és gazdag pasákhoz, — de ingyen adjatok kávét, ingyen adja­tok ételt, ruházatot és pénzt mindazoknak, kikre nézr ve a világ a benne létezőkkel együtt, — örökös mély sötétségben úszik. S boldog volt Potya-Efendi, ha kezével végig simogatta leányainak haját, ha megpödörhette fiainak vékony bajuszát, ha rendre kérdezhette őket s azok szokás szerint felelhettek: (Folyt, köv.) PUBLIKACZIÓ. Értesitetlik a lakosság, hogy a kalocsai érsek uradalomhoz tartozó dunamenfi, homoki és bácsme- gyei erdőben lévő s kijelölt erdővágások eladása ügyében a szóbeli és Írásbeli verseny tárgyalás Kalo­csán f. hó 14-én (Hétfőn) délelőtt 10 órakor fog meg­tartatni. Borbás Imre kiskunhalasi lakos az ő nevére Kis­kunhalas 4779/907. sz. alatt hátiratolt egy drb. 51/., éves s. kanca ló járlatát elvesztette. A megtaláló je­lentkezzen a járlat kezelőségnél. Ördög József kiskunhalasi lakos az ő nevére Kiskunhalason 1904. évben hátiratolt egy drb 5 éves fehér ökör bf. ismeretlen bélyegii jószágának járlatát elvesztette. A megtaláló jelentkezzen a járlat kezelő­ségnél. A hólyagos és fekete himlő elleni védoltásokra vonatkozó múlt vasárnapi hir.detés pótlásoként értesT- tetik a lakosság, hogy Dr. Gesmai József v. alorvos az oltásokat lakásán díjtalanul, ingyen teljesiti és végzi. A közel múltban értesítve lettek a kincstári do­hány termelők, hogy a dohány csomagolásnál a leve­lek erőszakos lepréselését kivasalását mellőzzék s a megválogatott és osztályozott dohány leveleket egy­szerűen kilapitva színükkel felfelé csak lazán tegyék egymásra. Nehogy a termelők ezen rendeletet oly kép magyarázzák, hogy az egy-egy csomóba kötött leve­leknek mind színükkel felfelé kell fekiidniök, félreértés kikerülése végett értesittetnek, hogy a fenti csomózási rendszer mellett arra is ügyeljenek, hogy a dohány levelek mint eddig úgy köttesenek csomóba, hogy a csomó alsó felét képező levelek színükkel lefelé a felső felét képező levelek színükkel felfelé legyenek fordítva, hogy a csomóknak úgy felső mint alsó felén a dohány levél színe legyen látható. Panasz tétetett a hatóságnál, hogy többen a szől- lőkben engedély nélkül böngésznek; minthogy a bön­gészés törvénybe ütköző cselekmény, a mennyiben a böngésző a mezőrendőri törvény 95. §. h) pontja alap­ján 100 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető, ennélfogva az érdekelt egyének figyelem ezen törvény rendelkezésére felhivatik. Pestvármegye Halas város faiskolájában kedvez­ményes csemetékért mai naptól f. hó 15-ig lehet je­lentkezni Vass Elek műkertésznél. CSARNOK. OKTÓBER 6. Foszló húrján szent emlékezésnek Évről-évre gyászos, könnyes ének Elbukásról mért zeng e napon ? Mintha egykor, akkor — haldokolva Nem is ama hősök győztek volna, De hóhérjok: az orv hatalom. Nem, nem ! Ők, a rabul is vezérek, Amidőn a vesztőhelyre léptek, Akkor vívták jő győzelmüket! Élve addig mindhiába győztek, Győzhetetlen léte a dicsőknek Épp haláluk által született. Láthatatlan árnyaik vezettek Titkos harcán dacos türelemnek — Rabságból új szabadság kéle . . . 5 törne csak ránk újra olyan ármány, Nemzetünket új szilaj csatáján Nálunk jobban ki vezérlene ? Ezt a népet harcra tüzesebben Neveiknél jobban mi tüzelné? Ilyen tűznél dicsőbb mi lehet? . . . Napján ama megdicsőülésnek Zengjen inkább diadalmi ének Elbukásról síró dal helyett. Hirdetmény. Tisztelettel értesítem a n. é. vásárló kö­zönséget, hogy az őszi és téli idényre ruharaktáramat tetemesen megbővitettem. Nagy választékban tartok raktáron mindennemű öltönyöket, felöltő­ket, nadrágokat, fiú- és gyermekruhákat, me­lyeket a legjutányosabb áron hozok forgalomba Mértékutáni megrendeléseket a legjutányo­sabb áron és a legkényesebb igényeknek meg­felelően készítek. Nagy raktárt tartok úgy honi mint külföldi szövetekben. Kérem a n. é. kö­zönség pártfogását tisztelettel Fischer W. Kiskunhalason. Щ fl NAP шшт> . A magyar újságírás szenzációja, Magyarország legfüggetlenebb s legelterjedtebb napilapja. Fel. szerkesztője: Braun Sándor. Főmnnkatársa: ábrányi £mil, lengyel Zoltán Is jtogy György. A NAP a 48-as eszmény leghívebb katonája és a 67-es politika kérlelhet- tetlen üldözője. A NAP már kora reggel megérkezik a vidékre. — A NAP nemcsak a legkitű­nőbb lap de a legolcsóbb is. Egy szám ára 2 krajcár. Előfizetési ára negyedévre 4 ko­rona, egy hónapra 1 kor. 40 fii. Mutatványszámokat készséggel küld: A NAP kiadóhivatala Vili. kér., Rökk- Szilárd-utca 9. szám. Legjobb cigaretta hüvely a „Delikát11 KAPHATÓ HORVÁT GYULA könyv­kereskedésében KISKUNHALASON. KOSUTH-UTCZA. -

Next

/
Oldalképek
Tartalom