Kiskunhalasi Ujság, 1907 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1907-08-07 / 30. szám
IV. évfolyam. — 30. szám. Megjelenik minden szerdán. Kiskunhalas, 1907. augusztus 7. KÖZGAZDASAGI, TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: H ORVÁT GYULA könyvkereskedése Kiskunhalason, — hol az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők. — — Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. — Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos H о г у á t Gyula. Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 kor. félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. — Vidékre egész évre 6 kor. félévre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér. Egyes szám ára 4 fillér. A cigánykérdés megoldása. A mi vármegyéinkben és városainkban is minduntalan meggyűlik úgy a közönségnek, mint a hatóságnak a baja a cigányokkal. Akárhogy szidnak is bennünket külföldi ellenségeink, tény, hogy a kultúrának európai magaslatán áll a mi népünk, ami Ázsiára emlékeztet Magyar- országon, az a tolvajlásból, csalásból, rablásból és gyilkolásból élő cigánykaraván. Szégyenfoltja ez Magyarországnak. Es szégyenfoltja marad mindaddig, amig az elképzelhető legerélyesebb eszközökkel a cigánykérdést rendezni nem fogják. Úgylátszik, hogy most, amidőn rémes egymásutánban Csongrád, Gyón és Dánoson követtek el kóborcigányok rablógyilkosságokat, nelyek mérhetetlenül felizgatták a közvéleményt — végre megérett a helyzet arra, hogy az állam a hatóságokkal egyöntetűen megoldja a cigánykérdést. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a humánus szempontokat a cigányokkal szemben nem szabad olyan mértékben szem előtt tartani, mint más nemzetséggel szemben ; mert a cigány ma is az, aki volt kétezer esztendő előtt, nomád nép, minden tanultság, erkölcsi, sokszor emberi érzés nélkül. Sok igazság van azoknak a mondásában, akik azt hangoztatják, hogy ártalmas fenevadak módjára kell a kóborcigányokkal elbánni. Mindazonáltal nem ajánlatos a kor szellemét a cigányirtással meggyalázni. Körülbelül 70.000 cigány él Magyar- országon, ezekből 40.000 kóborol, 20.000 állandóan le van telepedve ugyan, de lopásbői, csalásból, rablásból, nem ritkán gyilkolásból tartja fenn magát és csak 10.000 cigányról mondható az, hogy muzsikálásból élnek, de ezekről sem lehet mindig jót mondani, mert a részeg, mulatós emberből kimuzsikálják az utolsó garast is. A legajánlatosabbnak látszik, a cigányférfiakat. legalább a 40 éven alóliakat egytől-egyig katonának besorozni. A katonai fegyelem elég erős ahhoz, hogy amire polgári hatóság nem képes, a cigányt kordában tartsa. A 40 évnél idősebb férfiakat, valamint a nőket szigorú felügyelet mellett foglalkoztatni kell az állam gyáraiban és gazdaságaiban, a gyermekeket pedig vagy a parasztok között szétosztogatni, vagy állami menhelyeken elhelyezni kell. Ezzel arány- I lag kevés költséggel a kóborcigányok kérdése meg lenne oldva. De ezt most kell megcsinálni, amikor a közhangulat oly erőteljesen sürgeti, hogy szabadítsuk meg már végre a falvak lakosságát az oláhcigány állandó veszedelmétől. Mert ha most nem csinálunk valamit, akkor régi magyar szokás szerint elalszik az ügy s tovább rabol, gyilkol szabadon a cigány, mindaddig, mig valami újabb Dános-féle gyilkosság fel nem rázza az országot. Fentebb említettük, hogy muzsikus cigányaink sem mentesek a,büntetőtörvénykönyvbe ütköző hibáktól. Erkölcstelen már az a körülmény is, hogy a cigány minél jobban muzsikál, annál jobban szipolyozza azt, akinek tetszik a muzsika. A jó cigány szereti magát művésznek nevezni, pedig hát az nem művészet, hanem a legrutabb visszaélés a más gyöngeségével. Azután meg sok szó fér a cigányok zenei tudásához, a középszerű, a magyar nótát csak elhúzza valahogy, de már a müzenét a leggyalázatosabban hamisítja meg. Ami nem is lehet másképen, mert a cigányzenészek egy-kettő kivételével hangjegyeket nem értenek, tisztára fül után játszanak s fül után az operett vagy az opera szánalmas torzítás. Kétségtelen, hogy a cigányokban a művészetet megközelitő zenei érzék van, de érvényre ez csak úgy juthat, ha cigányaink tanulnak is, megismerik a hangjegyeket és megismerik a művészeti zenét. A sok rossz tulajdonság mellett van természetesen jó tulajdonsága is a cigánynak, de bizony elenyészően csekély. Ennek az életmódjuk az oka. A KISKUNHALASI ÚJSÁG TÁRCZÁJA Giziké vizsgája. A termet bóditó virágillat ülte meg. A padok lázas kis hősnőit a fülledt levegő már lankasztani kezdte. A vizsgabiztos úr lagymatagon vetette hátra a zsölyére csontos vállait és egy csöppet sem bosszantotta, hogy az elnöki emelvény díszes vázájának pántlikavirága az orrát piszkálja; csak a nyugalomban levő professzor, a nagy műkedvelő sertepertélt fáradhatatlanul, Mini az aratások marokverője hordta az évi szorgalom szép aratását: térképeket, próbalapokat, akvareleket, kézimunkákat és mutogatta a boldog mamáknak, szaporán, nagy bőbeszédűséggel magyarázva, hogy az iskola minden oldalon a magyar motívumokat keresi. О még ebben a subtilis babafékető- ben is meglátja a magyar géniuszt. Persze az öreg bombasztjait megmosolyogják a menyecskék, de az legkevésbé sem gyéritette az öreg ur lelkesedését. Következett a vizsga váza : a szavalás. A legtöbb vizsgát hallgató tulajdonképen a szavalatokért izzadja végig, mert előtte a lehetetlenség biyonyitása és az ingalengés törvénye már csak ócska, unalmas emlék. Mikor a vizsgabiztos jelentette, hogy a növendékek szavalni fognak, az ajtóban, hol zsúfoltan álltak á növendékek legszigorúbb birái, a tánciskolái udvarló ifjúság köréből halk moraj vonult ki a folyosóra. Morócz Jenő elsápadt, mint a fal, Fellegi Giza meg nekipirosodott, mint az árokparti pipacs. Volt is rá ok. Az elsápadásra, meg a pirulásra is. Mert a vizsgabiztos minden keresés nélkül Fellegi Gizit szólította ki s mikor Giziké az ifjúság káprázatos bájosságával meghajtotta magát, mint epedő sóhaj, a Morócz Jenő neve lebbent el ajkairól. A hallgatóság meglepetve eszmélt fel. Az ifjúság körében még jobban erősbült a kíváncsiság moraja. Ami pedig Morócz Jenőt illeti, egész nyugodtan merem kockáztatni, hogy magánkívül volt. Csudálom, hogy félre nem beszélt, mint a lázbetegek. Morócz Jenő neve úgy került a Gizi ajkaira, hogy 6 irta nexi a vizsgái költeményét. A cime: „Letört rózsabimbó“ volt s Giziké a bevezető akkordokat meglehetősen elfogódva szavalta; de mikor rátért az érzelmek festésére, mikor el tudta feledni, hogy száz szem tapad reá, csodálkozva, elragadtatva, szunnyadó genieje szárnyakra kapott, az extanár nem győzte eleget a mamák közt rebegni: Jászai, valóságos Jászai. A költemény is megható poéma volt. Hősnője egy leány, aki elolthatatlan szomjúságot érez a világot jelentő deszkák iránt. Nem ifjúsági bárányhimlő ez, melynek romantikáján minden ifjú iélek átvonaglik, hanem a genie öntudata. S ezt a szomjat eloltani nem tudja senki. Sejtelmek, lelkiismeret s az anyai szív se — a rózsabimbó letörik. Oh, milyen étzéssel, milyen megrázó drámaisággal tudta ez a leány hősnője lelkiharcát festeni, mikor világgá megy, az anyai szív fájdalmas epedését visszaadni. Most már nem érezte, hogy egyszerű iskolai zárvizsga konvenciójának tesz eleget, hanem teljesen átengedte magát érzéseinek. Könnyezve, megsápadva figyelte a megilletödött közönség ezt az érzelmi orkánt s szinte nem is hallotta már az extanárt, aki váltig ezt rebegte a fülekbe : — Csodálatos talentum, valóságos Jászai. Márkus Emilia. — A rózsabimbó letört — szavalta a lány, s a festett világnak újabb áldozata van. Az eltévelyedett leányt elfelejtik, a művészet kósza vándora egy kis falucskában meghal, de a költő ekkor sem lesz hűtlen ifjúsága tündéréhez, aki őt a lemondás költészetének lantosává inspirálja, tavasz ujultával a síron friss nefelejts koszorúk diszlenek, szalagján e szavak: „A letört rózsabimbónak!“ Még a lagymatag vizsgabiztos ur is elérzékenye- dett erre a nagyon szomorú befejezésre, alig tudta elmondani, mikor Giziké meghajtotta magát előtte. — Remek, Giziké, remek! A közönség csak e szavakra ocsúdott fel. És tapsolt, újra tapsolt. A királyi tanácsosné, aki valamikor a színpadon leste el a teátrális hatásokat, oda is ment a pádhoz és a meglepett leányt homlokon csókolta. »Van i úúmmi Nincs abban betegség. Mert a tengeri sósborszesz legcsodásabb háziszer, használhatja ifjú és öreg be- dörzsölésre. borogatásra, szemviznek, torok- és szájvíznek, fájós fogra, fejfájás, csuz és köszvény ellen, szépítő, erősítő szernek. Belsőleg 10—20 cseppenként. Egy nagy üveg ára 2-40 kor., középüveg 1 kor., próbaüveg 24 fill., 3 nagy, 6 közép, vagy 30 próbaüveg díjmentesen szállittatik. Több ezer elismerő levél. Főraktára készítőnél: CZURDA VILMOS gyógyszerésznél Kiskunhalas. Pestm. Óvakodjunkutánzatoktól;. csakis Czurda-féle valódi. Kapható Bpestcn Török Józsefnél ésmindengyógy- == szertárban. =■=— Postai szétküldés naponta
