Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-27 / 9. szám
1907. Kijelenti az egyháztanács, hogy a múltban az alapítványokból egyházi czólra elköltött. Gyenizse Antal volt pónztárnok által kiá litott adóslevelekkel fedezett kötelezvények helyett újakat ki nein állít. Kimutatta az egyháztanács felterjesztésében azt is, hogy úgy a jóváhagyott kibontakozási tervezettel, mint az egyházkerület eddigi határozataival ellentétben áll, mert kivihetetlen, hogy a múltban elköltött 64.138 kor. 24 fii. alapítványi tőkekövetelés kifizetése - már most megkezdessék, s tiz év alatt befejeztessék. A gyűlésen bemutattatott a kalocsai törvényszék ítélete, mely szerint a múltra nézve megállapított pénztári hiány ezimón elsősorban Gyeuizse Antal volt (pénztárnok, másodsorban Szilády Áron lelkész és harmadsorban Péter Dénes volt főgondnok örököse arra kötelezte- tett, hogy az egyháznak 54674 kor. 10 fii. tőkét, ennek kamatait és a perköltségét fizesse meg. Dr. Zilah Benő kérdést tett az iránt, hogy miért nem lett közölve az egybáztanácscsal az a kerületi határozat, mely az egyik helyi lapban közzótétetett, s mely szerint az egyháztanács ellen fegyelmi feljelentés megtételére masittatott a kerületi ügyész. Szilády Áron lelkész felvilágosítása után Dr. Babó Mihály egyházi jegyző szerint valótlan a kerületi határozat azon állítása, hogy az alapítványok refondatiójára szükséges összegen felüli 16169 kor. 05 fii., és az egyházkerület által a polgári leányiskolának tanszerek beszerzésére adott 500 kor. segély rendeltetésétől elvonatott, és az egyház folyó szükségleteinek fedezésére for- dittatott, mert az alapítványok helyrepótlására, refundatiójára a kerület, az egyháztanács javaslatára azt a helyes álláspontot foglalta el, hogy az eredeti alapítványi összegekben állíttassák helyre minden alapítvány, s megengedte, hogy a melyiknek többlete van, az annak pótlására for- dittassek, a melynek hiánya van, s igy az ezért történt leszámoláskor mutatkozott 16169 kor. 05 fii. többlet, mást, mint az alapítványok jövedelmét élvező főgimnáziumot nem illethette, s annak pénztára részére az helyesen lett átutalványozva azért is, mert egyideüleg az egyház mint a főgimnázium fenntartó testületé a leszállított tápintózeti alap javára évi 1800 kor. összeg fizetését vállalta magára, s ez 5°/0-os kamatozással 36000 kor. tőkének felel meg, s ezen kívül az egyház arra is kötelezte magát, hogy ha a Berki alapítvány évi jövedelme 1200 koronán alul maradna, azt pótolni fogja. Az 500 kor. segély 1905. decz. 31-ről vóteleztetett be, az az összeg az 1905. évben beszerzett 149 kor. 96 fii. értékű felszereléssel és a 434 kor. 95 fii. készpénz maradványnyal fedezetet talál, s az 1906. óv folyamán beszerzett felszerelések értékét Kiskun-Halas helyi értesítője. hozzáadva a 905. évihez, a polgári leányiskola 500j koronát meghaladó felszerelést kapott. Végül az egyházmegyei gyűlésre Dr. Zilah Benő küldetett ki, mert az egyházmegyének, — mint az egyház községek presbyteriumai által időközben megválasztott egyházmegyei világi tanácsbiró Dr. Babó Mihály hivatalból tagja. Hírek. Alakuló közgyűlés. A József kir. herczeg szanatórium 174 halasi tagja vasárnap alakuló közgyűlést tartott, melyen elnökké választatott dr. Zilah Benőné, alelnökök lettek dr. Pázsit Pálné, Ádor Sándornó. és Kohn Lipótnó, ki ideiglenesen a pónztárnoki teendőkkel is megbiza- tott. ügyész dr Kozics Zoltán, titkár és jegyző Bartek Lajos lett. A Halasi gazdasági bank megvette ifjú Gaál Lajosnak a vasúti pályaudvar közelében levő 52 kát. hold birtokát épületekkel, hizlalóval s vetéssel együtt 130.000 koronáért. Hamis pénz. Szverényi János erzsébetfalvi lakos a múlt hót végén a helybeli vasúti állomás pénztáráénál jegy váltás alkalmával hamis egy koronással akart fizetni, mit a pénztárnok észrevett és elfogta Szveré- nyit. Megmotozása alkalmával egy rosszul hamisított 10 koronás aranyat és egy kezdetleges pénzhamisító gépet találtak nála, melynek eredetéről valamint czinkostársai nevéről a pénzhamisitó minden felvilágosítást megtagadott. A rendőrség Szverényi Jánost letartóztatta, összeköttetéseinek felderítése végett pedig a nyomozást megindította. Selyemhernyó kiosztás. A selyemtenyósztósi felügyelőség a kiskunhalasi tenyésztők részére szükséges selyemhernyók kiosztásával Nagy Kálóczi Antalt a felső gőzmalom könyvelőjét bízta meg. Ebmarás. Tegnap délelőtt nagy riadalmat okozott a piaczon két veszett gyanús kutya, melyek egy iskolás leánykát megtámadtak. A kutyákat a rendőrök azonnal kiirtották. Betörések. Az utóbbi napokban alaposan felzavarta városunk lakosságának nyugalmát az, hogy ismeretlen tettes egy-egy éjszaka 5—6 helyre is betört. Ä lakásokba rendszerint az ablakon át hatolt úgy, hogy az üveget betörte, a keresztvasat pedig kifeszitette. Azon körülményből, hogy a betörő mindenfelé csak az ótelnemüeket dézsmálta meg, az értéktárgyakat pedig érintetlenül hagyta, a rendőrség arra következtet, hogy a betörő uem annyira gazember, mint inkább beszámíthatatlan. Elfogatása czéljából a szükséges intézkedések meg- tótettek. A cselédek. Figura János, Kernya Pál és Dóczi Lajos cselédek február 27. jobb mulatság hiján a műut mellé ültetett gyümölcsfákból 40 darabot elpusztítottak, kitördeltek, miáltal 200 korona kárt okoztak. A barbár legényeket ezért 60—60 kor. pénzbüntetésre Ítélték. Bírósági hirek. A helybeli kir. járásbíróság elítélte Molnár Pál- nót becsületsértésért 20 kor. pénzbüntetésre. — Zámbó Pált az ifj. Tallér Vendel ellen elkövetett könnyű testi sértésért 2 heti fogházra és 10 kor. pénzbírságra. — Banga Rozáliát és Pelikán Istvánnót lopás vétségéért 2—2 heti fogházra; — id. Molnár K. Imrét becsületsértésért 30 kor. pénzbüntetésre. - Paprika Imrét a Nagy Biró Sándor ellen elkövetett testi sértésért 2 heti fogházra és 20 kor. pénzbírságra és végül Kovács Benőt Szól Antal élet- veszélyes megfenyegetéséért 7 napi elzárásra és 20 kor. pénzbüntetésre. Rendőri hirek. Tóth B. Benő és Simon Mihály botrányt okozó részegségért 1—1 napi elzárásra ítéltettek. — Bukóczki Imre erdei kihágásért 37 kor. 50 fii. pénzbüntetésre és ugyanannyi kárdij megtérítésére ítéltetett. — Jagodics József cseléd gazdáját, Borbás Imrét tettleg bántalmazta, miért 12 napi elzárásra ítéltetett. A Halasi gazdasági bank a Bessenyei-telepen levő szántóföldjeit egészben vagy részletekben tavaszi alá bérbe adja. — Ugyanott házhelyeknek és veteményeseknek való .telkek kedvező fizetési feltételek mellett eladók. A Halasi gazdasági bank a Vaály-fóle felsőkisteleki 131 holdas birtokát, egészben vagy részletekben kedvező fizetési feltételek mellett örök áron eladja. Ingatlanok adás-tevése. Pap Gyöngyösi Sándor és neje Szőlős Juliánná megvették a halasi gazdasági bank ingatlanát 500 koronáért. Gyenizse Benő megvette a halasi gazdasági bank 273 n. öl ingatlanát 1420 koronáért. Király Gy. Lajos és neje Szi- ráczkí Katalin megvették a halasi gazdasági bank ingatlanát lakházzal 1600 koronáért. ifj. Szalai K. János és neje Hordós Zsuzsánna megvették a halasi gazdasági bank ingatlanát 1200 koronáért. Németh G. János és neje Odor Teréz megvették a halasi gazdasági bank 255 n. öl ingatlanát 1200 koronáért. Lengyel Mihály és neje Szól Anna megvették Eifert Gáspár és neje Saszler Ilona 3 hold 1200 n. öl pirtói iugaüauát 1400 koronáért. Olvedi Szabó Pál és neje Borbás Mária megvették a halasi gazdasági bank 251 n. öl ingatlanát 1500 koronáért.