Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-30 / 44. szám
VII. évfolyam. 44. szám. Kiskun-Halas 1907. október 30, KISKUN-HALAS SZERKESZTOSEG: KIADÓHIVATAL: Molnár uteza 1482. Helyi Értesítője. Egyes szám ára 4 fillér. Közgazdasági, Társadalmi és Politikai Heti Néplap. HIRDETÉSEK DIJA Hív. petit soronként 12 fillér Magánosoknak 16 fillér. Vastag betűkkel 24 fillér. Nyilttér külön dij szerint. Előfizetési ár egy évre helyben 4 kor., vidékre 6 kor. Megjelenik minden szerdán. Hivatalos hirdetések. Értesittetnek mindazon lakosok, akik mint külső vagyis mint gazdasági cselédek már szolgálatban állanak, vagy f. évi november hó 1-e után szolgálatba állani szándékoznak, hogy a törvény által előirt szolgálati cselédkönyv kiállítása esóljából a rendőrkapitányságnál november hó 1-től jelentkezni kötelesek. — Minden cselédkönyvórt jelentkező egyén 30 filléres okmánybélyeget és az esetleg birtokában levő régi cselédkönyvet, kertészkönyvet, vagy munkásigazolványt magával vinni köteles. Az 1908. évi költségvetést jóváhagyó közgyűlési határozat a főjegyzői hivatalban 15 napi közszemlére kitétetett, mely idő alatt bárki által megtekinthető és ellene az esetleges felebbezós a polgár- mesteri hivatalban beadható. A legtöbb adót fizető törvényhatósági bizottsági tagok 1908. évre kiigazított névjegyzéke, f. évi november hó 1-től a vármegye központi kiadóhivatalában 15 napi közszemlére kitétetik, ahol az az érdekeltek által megtekinthető és ellene a bíráló választmányhoz intézendő esetleges felebbezés a vármegye alispánjához beadható. Felhivatnak mindazon munkaképes és büntetlen előéletű egyének, akik a város belterületén éjjeli őrnek vállalkozni szándékoznak, hogy november hó 3 án Vasárnap délután 1 órakor a rendőrkapitányságnál jelentkezzenek. Magán hirdetések. Néhai Patkós Benőné hagyatékát képező házi ingóságok Keresztes József vendéglőjének udvarán ma délelőtt 10 órakor önkéntes árverésen elfognak adatni. Babó Grábor eladja a Dr. Dobozy István-féle főutczai 400 n. öl portával biró házát, újonnan épült melléképületeivel együtt. Vas Tóth József a kisteleki utón felül levő 4 kapa uj szőlőjét és Kalmár-féle 20 kapa szőlőjét lakóházzal örök áron eladja. Értekezhetni vele a helyszínén. Práger Dávid tudatja, hogy Főutczai házában lévő fa és szén- kereskedésében kapható elsőrendű tűzifa vaggonszámra, ölszámra és felvágva, valamint budapesti lég- szeszgyári és porosz kox, és salgótarjáni, petrozsényi, porosz és tojás szén. Kéri a közönség pártfogását. Szanyi Jánosnak harkai birtokán 190 drb anyabirkája és 6 drb ökre van eladó. Értekezhetni vele IV. kér. lakásán vagy a helyszínén. Nemes Sándor I. kér. 73 sz. lakóházát és a felső rekettyéi útban, Sárvári István szomszédságában levő 24 kapa szőlőjét egészben vagy két részben örök áron eladja. Értekezhetni vele fenti lakásán. Ifj. Horváth Imre Dobó-telepi házát 261 n. öl telekkel örök áron eladja. Értekezhetni vele a helyszinón. Rokolya Pálné-féle bodog- lári tanyás birtok feles használatra kiadó. Ugyanott juhok és marhák részére őszi legelő is adatik ki. Értekezhetni Kovács József megbízottal bodoglári lakásán. Árvái József a Bessenyeiiéi telepen levő lakóházát 389 n. öl kerttel uj évtől kezdve bérbe kiadja. Értekezhetni vele a helyszinón. Dr. Nagy Dezső pirtói birtokán nagy mennyiségű széna, szalma, polyva, nád,gazdasági szerszám eladó jószágállománynyal együtt. Értekezhetni Gál Sándorral III. kér. lakásán. Babó Ferencz v. gazda 10 drb mészhomokkőgyári részvényt ad el a folyó évi osztalékkal. Kiss Lajosné Halász H. Erzsébet kisteleki ut melletti szőlője örök áron eladó. Uyyanott egy homokhegy elhordásra eladó Értekezhetni vele harangos kút melletti lakásán. Pólyák András felsőszállási, Szabó G. József-féle haszonbérelt birtokánál marha vagy birka részére mintegy 12 hold kaszálót ad ki téli legeltetésre. Baranyi Ferencz felsőszállási birtokán 1000 kéve kukorica szára van eladó. Értekezhetni vele Szabó Garbai-féle tanyai lakásán. Cseri Juliánná Vitéz-utczai 794 sz. lakóházát Endrósz Sándor szomszédságában örök áron eladja. Értekezhetni vele Kun-tér 813 sz. lakásán. Balajti-féle ház a főutczá- ban eladó, áll 7 szoba, 2 konyha, több rendbeli mellékhelyiségek és két pinczóből. Ugyanott ekék, ku- koricza morzsolok és egyéb gazdasági gépek eladók. Megtekinthetők vasárnap és ünnepnapokon. Bótás Sándor felső rekettyéi utón alul levő 4 hold szántóföldjét szőlővel és lakóházzal örök áron eladja. Értekezhetni vele a helyszinón. Decker József értesíti a közönséget, hogy helyben, Kolozsváry K. Sándor bazár épületében 10 év óta fennálló ékszerész és órás üzletét lényegesen megnagyobbította, úgy hogy bármely nagyvárosi czóggel versenyképes. Állandó raktárt tart gyémánt ékszerekből, divatos arany lánczokból, gyűrűkből, függőkből, melltűkből, karpereczekből és kézelő gombokból. — Valódi ezüst neműek, jól járó sveiczi arany, ezüst, nikkel férfi és női zsebórák, inga, fali és ébresztő órák, khina ezüst dísztárgyak és különlegességek és tajték áruk nagy választékban. Legalkalmasabb név-, születésnapi és nászajándékok. Órák eladása és javítása jótállás mellett. — Kéri a közönség pártfogását. Makay István bogárzói tanyájára egy baromfi kertészt vagy lakót azonnal felfogad. Értekezhetni vele 651 sz. lakásán. Bogár Szabó János felső szállási 4 hold tanyásbirtokát (fele szőlő fele szántó) kedvező fizetési feltételek mellett örök áron eladja. Értekezhetni vele a helyszinón. Komáromi József, a téglagyár mellett levő 31/, kapa szőlőjét és a mélykúti útban levő veteményesét örök áron eladja. Értekezhetni vele III. kér. 877 sz. lakásán, hol száraz kemény tűzifája is van eladó. Szenet, kokszot, szoba fűtésre gyorsan szállít házhoz is bármily mennyiségben Benedek Albert vaskeresKedő.