Kiskunhalasi Ujság, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-16 / 42. szám
da?, élete vécéről tekintve terrnékcny:tő és éltető, valóságos áldás volt. Petőfi hatalmas lángszelleme a segesvári síkon e'.lobbmt, de költői egyénisége azután még teljesebb fényiyel ragyogott. Az érdeklődés, szeretet, bámulat egyszerre feléje fordult. Reá esküdött a kritika, őt utánozta az ifjú nemzedék. De a lángésznek jelességeit nem tudták követni, örökölték fogyatkozásait. Egyszerűsége «Utánzóinál pongyolásággá, ősszinte- sége, nyersességgé fajult, magyarossága magyarkodássá, könnyűsége könnyelműséggé változott. (Széchy) Azonkívül a győztes Ausztriának né- metesitő törekvései nemzetiségünk féltése is közrehatottak, hogy az irodalom szelleme nyomatékosan hangsúlyozta mindennek magyar voltát kerülte az idegent. Nem az örök emberit keresték nemzeti alakjában, hanem a vidékit, a különöst. Szóval a népiesség ez a táltos csikó, mely a Petőfi keze alatt Pegazussá lett, a forradalom után elszabadult és féktelenül csapongóit líránkat fertőbe, a vidékiesség és kelmeiség fertőjébe vitte. (Széchy.) Arany János, Gyulai Pál és Szász Károly jártak annak a szellemi mozgalomnak az élén mely visszaakarta terelni irodalmunkat a nemzetek országutjára, le akarta dönteni a hőnyit visszaállítani a nemzetiben az örök emberit. Arany a költő, Gyulai a mübiráló és Szász Károly a műfordító. Szász Károlyt könyen hangolódó t rmészete minden költői egyéniséghez való simulni tudása finom Ízlése arra a nagyfontosságu vállalkozásra hívták el, hogy a nyugoteurópai nagy nemzetek nagy szellemeinek örök alkotásait megismertesse és átültesse, hogy a hazafiság alacsony falu dombjáról az emberiség nagy eszméinek megújító levegőjébe vezesse vissza a magyar költészetet. Életének és pályájának épen e vállalkozás betöltésében van egyik elévülhetetlen érdeme, költészettörténelmi jelentősége. (Széchy.) Egymásután jelennek meg műfordításai. Moore Tamás költeményeiből, Angol és francia költőkből, Eirai áloék, Gyöngyvirágok, tudott a nézésével, igézni a járásával. Se szeri, se száma, a kiket elbóditott, elcsábított. Szinte féltek tőle. Mekkora port vert föl tavaly, hogy egy igazi dzsentri, Biró Ödön feleségűi vette. Igaz, hogy hamar el is kergette. Úgy űzte ki házából a hálátlan, gonosz asszonyt, mint az idegen kutyát. Nem fogta senki pártját, még csak nem is védelmezte senki; mindenki tudta, mi a bűne. S a kacér rósz asszony maga nem tagadott semmit a hálójába fogott, délceg Forgó gyerek előtt. Tudott ő mindent róla s mégis, ha hozzá simult az a szépséges boszorkány asszony, forni kezdett a vére, égni az agyveleje, lángolni minden idege. Nem tudott nélküle élni. Alig bonyolódott le a válópöre feleségévé tette. Nem sokat törődött a világ lármájával, családja haragjával, átkaival; csak pusztító szenvedély emésztette testét, perzselte lelkét. Érezte fejével is, szivével is, hogy nem méltó hozzá. Tudta, hogy őrültség az, amit tesz s mégis magához kellett emelni azt, akit a másik már eltaszitoíí. És ez a csicsergő, bolondos asszonyka olyan hálás, olyan jó. olyan szent volt. Legalább ő igy hitte. Pedig ördög volt, nem szent. Áruló volta csókja komédia szenvedélyes ölelése, tettetés minden mozdulata . . • Egyszer csak megint suttogni kezdett a világ, Eleinte halkan, később mini hangosabban, nem hallotta, vagy — ha hallotta — nevetett rajta. Nem is rágalom, hanem csak őrültség foghat reá uj bűnt. A Magdolnák nem szoktak újra vétkezni. És mégis, a betemetett posvány megint megnyílt s gyilkos leheljeiével majdnem megfojtotta a jóságában észté e i embert, ki azt hitte, hogy a mocsár helyén annál fogékonyabb lesz a talaj a jó magnak, melyet Századok legendájából Kisebb müf< rd fásai 3 kötetben, Shakespere 8 drámája, Molierenek 7 vigjáíéka, Gőíhe lírai költeményei, Hugo V. Her; ani, Borgia Lucretia, Tennyson Király idilb-i, Niebelungének, Dar.te Divina Comoedia. Eredeti költészet kiterjed a lira;, az epikai és a drámai térre. Lírai költeményeiben gazdagon és értékes hangokon szólal meg, az édes ábrándos szerelem, a panaszos sirám, a családi boldogság, a haza szeretete, a vallásos érzés, a szeretetnek, a kötelességteíjesitésnek dicsőítése, a természet szépségeinek rajza. Szüleinek, önmagának nemes, .jóságos családi köre teszi a családi tűzhely költőjévé: a nőt oly magasra becsüli, mint senki más költőink közül. A természet szépségeibe érzelmeit viszi bele. Bölcselkedő hajlama bennök is megszólal. Gondolatai mély érzésre, erkölcsi komolyságra és végeredményükben harmonikus kedélyére vallanak. Ismert költeményei; A persa ének, A bujdosók hajója, A magyar zene, A körösi temetőben, Iduna, Fülemüle dal, Hazánhoz, A kis Ilonka emlékezete, Egy percnyi csend, Távol a hazától, Velencében. síb. Bámulatos virtuozitással, meglepő ■köny- nyen kezeli a nyelvet, a versformát. Előadása lendület.s, hangja változatos. Első rangú alkalmi ódairó; Kazincynak, Katonának, Eötvös, Bes-, senyéinek, Tompának, Deáknak és másoknak állít bennök nagy időre szóló emléket. Egy szatírájában sze id gúnnyal festi a gavallér po- litiku: okát. Elb.szélő költeményeiben Arany volt rá nagyobb hatással. A kisebbek közül ismertek: Salamon átka, Angyal és ördög, Bánfy Dénes csókja. Nagyobb elbeszélései eposzai közül idő fogytán csak fölemlítjük Hedvig, Losárdi Z.suzsána, Trencséni Csák, Zrínyi, a költő, cimtieket, Ál mos-t és a legnagyobbat s legbecsesebbet a Sa- lamon-ról irt eposzai trilógiát. 17 drámájának _________KISKUNHALASI ÚJSÁG._______L belé pazarolt. A régi történet uj leit megint. 'Meggyalázta őt is, mint a másikat, elpusztította őt is, mint valamennyit. Úgy meggyalázta, hogy nem is lehetett tagadnia gyalázatát. Nem. lehetett menteni sem hűtlenségét. Indulatának első viharában el akarta gázolni, szét akarta morzsolni bűntársat, azt a gyereket is, ki még az iskola porár is alig rázta le magáról. Jó, hogy ideje korán kereket oldott. Most talán nem lenne ilyen nyugodt a lelkiismerete. Hiszen az a tacskó nem volt, nem lehetett bűnös. Az asszony csábította el. Ingerelte öt a gyerek ártatlansága. Szennyes vadállat lakott abban a szépséges, hófehér testben . . , • : ?• A hűvös szellő valahonnan a távolból'darabokra tördeltt, zavaros akkordokat lopott fülébe. Valami ismerős nótát húztak a cigányok s a hang vitte, vitte magával, oda a zajba, a vigadók, a kacagok, a boldog emberek közzé. Úgy sirt a hegedű, úgy zokogott a cimbalom ; „Ki tették a holttestet az udvarra, Hejh! nincs a ki végig-végig sirassa! . . .“ A mulatozók észre sem vették, mikor leült a zöld asztal mellé az álmukból felriasztott, nyirtloinbu ákácok alá. Egy részeg német munkás ember tilt a szomszéd asztalnál. Rongyos volt és sápadt. Nyolc üres üveg ásitozotí előtte, most tették ebbe kilencediket. Egész heti keserves munkájának bérét issza el ma. Merev, bárgyú tekintete beleveszett a sötétségbe, mintha gondolkozni akart volna valamiről. Talán a holnap jutott eszébe. De a fáradt párás agy megtagadta a szolgálatot s dühösen csapott a durva asztalra, még durvább öklével, csörömpölve gurultak szét, s mindegyre azt ordította: Kommt was kommt!. nagyobb részét ki sem adta, bár irodalmi elismerést. akadémiai koszorút többször aratott velők. Prózai munkássága külön is elég volna egy embertől. Számtalan fordításán, papi dolgozatain, egyéb egyházi munkáin kívül 9 nagyobb beszédet mondott elhunyt Íróktól, visszaemlékezéseket irt Arany Jánosra Salamon Fe- rencre Gyulai Pálra, bírálatot Madách Ember tragédiájáról, Arany és Tompa költeményeiről. A műfordítás elveiről, Shakspere kisebb költeményeiről. A Niebelung ének keletkezézéről. Gdthe Schiller Horátius életrajzairól stb. ' Önálló müvei: A világbirodalom nagy eposzai Gróf Széchenyi István és az Akadémia megalapítása, A történelmi hűség a kőkeményben. Tre- fort életrajza stb. Mind ezekben, szellemének széles látóköre, nagy miveltsége, eleven fe fogása és biztos itéídte teljes elismerésre készt. Elénk tárul bennök épugy, mint költői működésében — a nemzeti és egyetemes., irodalom egész birodalma. íme, nagy vonásokban Szász Károly költői működése. Sokoldalúság^ bámulatos, sikerei oly számosok, hogy senki sem hasonlítható hozzája mondja, Széchy. Csillaga., .nem ragyog oly, magasan, mint az Aranyéba Petőfié, de a neki jutott .nagy Kiadatunk emberül megfelelt. Mü- íordifásaj, Salamonja, kisebb költeményei prózai dolgozati örök helyet biztosítanak számára a magyar irodalom történetében. A mi kicsiny körünk pedig, a mely a zsenge ifjú lélek nemes lelkesédét — a kötelező tárgyon kívül, önként — először irányítja,, költészetre, irodalomra, ragyogó szövétneket nyer az ő emlékezetében., Arra tanit téged kedves ifjúság, a Szász Károly pályája, a Szász Károly emlékezete, hogy magyar fajok hibája szerint ne becsüld túl a magadét, a hazait, hanem add meg a tiszteletet az idegennek is. Ne dugd bele fejed strucként a Hortobágy homokjába, hanem nézz körül más nemzetek közt, ismerd el, hogy a te maroknyi népednek egész irodalma csak századrésze más nagy nemzetekének, s ha méltó büszkeséggel .Mennyi filozófia. Az uj vendég mint egy villámütésre kapta fel a fejét, mintha egy csöbör jeges vizet öntöttek volna végig yajta. önkényfelenül ismételte e szavakat és jótevő nyugalom szállta meg a lelkét. Érezte, hogy ebben az ostoba mondatban ;van a lét problémájának a kulcsa, melyet hiába keres a bölos;‘pedig az állati ösztön minden indukció nélkül is tud-róla. A fátuni hatalma ez, melyet nem kerülhet ki senki, mely fölöttünk lebeg, mint a felhő, melyből , áldásos esó, vagy jégvihar fakadhat egyaránt. Nem is ő ölte mega feleségét ártatlan a vérétől. A fátum a gyilkos. Amely kezdettől fogva gyilkosnak szánta. De hát akkor az a szegény asszony? Erre a gondolatra láthatatlan kéz kezdte fojtogatni. Di dergett . . . hiszen akkor ó is ártatlan. Oly nnak teremtette a fátum; olyanná tette az öröklött vére, vagy tudja Isten mi ? Ki ölte hát meg boldogságát, ki a gyilkos? Ki? . . . Szegény asszony! Szegény asszony. Ha most kellene megölnie, dehogy ölné még! Egy távolabb eső asztalnál, k'esergó legények mulattak. Újra az előbbi nótát hozatták a bolondok, mintha arra hallgatna az a rettenetes hatalom, mely kénye kedve Szerint- játszik velünk. , j És újra sirt a hegedű és zokogod a cimbalom. ; „Ki tették a holttestet az udvaira. Hej! nincs, aki végig-végig sirass:.!“ A gyilkos csak bámult, bámult bele a semmibe, aztán lehajtotta lázas, fejét a hideg asztalra. És sirt hosszan, és sirt keservesen . . . Cigány hazudik a nótád! A Ji ‘/v. Lé» *
