Kiskunhalasi Ujság, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-13 / 11. szám
III. évfolyam. — 11. szám. Megjelenik minden kedden. Kiskunhalas, 1906. március hó 13. KÖZGAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. . Szerkesztőség és kiadóhivatal: H ORVÁT GYULA könyvkereskedése KISKUNHALASON, a hol az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők. Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos HORVÁT GYULA. Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 kor., félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. Vidékre egész évre 6 kor., félévre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. — - - • ----- - - ........ Egyes szám ára 4 fillér. Válasz a válaszra. Toldy Jenő ur jelen cikkét nem változtatás nélkül közöljük, mint a múltkor generozus módon megtettük. De kihagyások és törlések csak ott vannak, ahol az éles hang újabb vá- laszolgatást tett volna szükségessé. Pedig mi már nem vagyunk hajlandók tovább nyúzni ezt a kérdést. Az eddigiekből is kitűnt, mennyire másként látják a világot kathólikus pap és kálomista professzor. S az igazság? Valahol középütt van. Nehány elmaradhatatlan megjegyzést *) alatt tesz meg p. r. p. r. cikkére adott válaszomban feltüntettem ferdeségéí annak, hogy valaki még kísérletet se tegyen az általa tárgyalt ügy megismerésére, hogy sajnáljon egy negyedórát köny- nyen hozzáférhető akták megtekintésére, s hogy ne tájékozza .magát legalább afelől, hogy . a szentszék a szóbahozott esetben illetékes fórum előtt jogkörének csorbítása ellen védekezett és tiltakozott. S ha valaki azzal az öntudatosan igaztalan támadással más vallásu polgártársainak, egy- tekintélyes kathólikus egyházközségnek főpásztorát, egyházi hatóságát inzultálja, erre az volt a véleményem, hogy ennek nem lehet más forrása, mint az elfogult felekezeties gyűlölködés. Ezek a pontok képezték tiltakozásom mag- vát. Azt a reményt tápláltam, hogy a megígért replikának ezekre a főbb pontokra kell érdemleges választ tartalmaznia. Arra is gondoltam, hogy a válaszban előttem ismeretlen ténykörülmények, vagy mélyebben fekvő, nemesebb indokok kerülnek felszínre, melyek olyan-amilyen magyarázatát megadják az igaztalan támadásnak. Jogos várakozásaimat kielégítette cikkező azzal, hogy újságírónak elegendő, ha a lényegét ismeri az ügynek. Hogy a lényegről valamit én is mondjak, teszem például az emberölés lényegnek elég lényeg;1) s cikkezőnek megütközéssel kell tapasztalnia, hogy ugyanazért a lényegért némelyeket halállal, másokat börtönnel büntetnek; másokat felmentenek, sőt némelyeket dicsőséggel koszoruznak. Az emberi cselekedeteknek nem annyira lényegük, mint inkább különböző erkölcsi súlyúk van, s hogy ezt az erkölcsi súlyt a civilizál' népek világában a körülmények és indító okok mérlegén, egy isteni szikrának: a természetes igazságérzetnek világánál latolják. Már most aki nem tudja, de nem is akarja tudni, hogy a tárgyalt „lényeg“ esetében a szentszék nem provokált, hanem jogkörében érintve, jogvédelemért illetékes fórumhoz folyamodott; aki nem tudja, de nem !s akarja tudni, hogy a szentszék nem támadott, hanem jogkörében megtámadíatva, védekezett; aki nem 1) Dehogy az! Az a lényeg, hogy miért! tudja, de nem is akarja tudni, hogy a szentszék nem fenyegetett, hanem jogkörének csorbítása ellen tiltakozott; aki nem tudja, de nem is akarja tudni, hogy tulajdonképen püspökről, szentszékről van-e szó, hanem nemes egyszerűséggel főpásztorunkat választja ki támadásainak céltáblájává; aki nem tudja, de nem is akarja tudni, hogy a szentszék felhívás nélkül, teljes lojalitással, önként megadta a magyarázatot, hogy a félreértést eloszlassa; aki mindezeket nem tudja, nem is kiváncsi, nem is akarja tudni: az ne nyújtsa ki kezét az itélet- mondás pallosa után.-) Ha már most azt a kérdést intézi, kétségbe vonom-e az újságnak azt a jogát, hogy utólagosan is (három hönapra) szóvá tegye az esetet: hát az újságnak ezt a jogát nem vonom, nem is vonhatom kétségbe. De igen is kétségbe vonom és tagadom bárkinek azt a jogát, hogy felületes tájékozatlanságból a mi egyházi főhatóságunk tetteit valótlan világításban tüntesse fel; tagadom azt a jogát, hogy a védekezést támadásnak, a tiltakozást fenyege- tésnék minősíthesse. Ha már nem hagyta nyugton ez az ügy, mely a szemszék és polgármester között, úgy vélem, békével elintéztetett és befejeztetett, ártalmatlanul nyugodott már a halasi levéltár kriptáiban: akkor én, a magam csekélységében is — mint aki itt a környéken, Kiskunhalas város polgármesterén kívül, egyedül voltam némely adatnak birtokában — még ha ez „eretnek-ellenes“ „vakbuzgóság" volna is, tiltakozom") az ellen, hogy valaki a gyanútlan közönség előtt ennek az ügynek lecsonkitott torzképét mutassa be, s hogy mindezt a sok viszásságot olyan hangon tegye, mint a hogy cikkező azt tényleg elkövette. Mert a sajtónak nagy jogai vannak ugyan, de a sajtó szabadalmaival való ilyen visszaélés nem járja egy olyan városnak polgárai között, amelyben a tekintélyes számmal élő kathólikusok, a társadalmi és felekezeti béke ilyen kockáztatására, egyházias érzületének ilyen sértegetéseire okot nem szolgáltattak. Hogy cikkező Ítéletalkotásában nem bir érvényre vergődni a természetes igazságérzés, ennek nincs más megfejtése, mint amire első cikkemben is el kellett jutnom, hogy ítéletét befolyásolj? és megvesztegeti a felekezeties elfogultság, melynek a válaszban újabb tüneteire bukkanunk. Újabb érdekes tünete ennek az elfogultságnak azok a megjegyzések, melyekkel kathólikus főpapságunkat azért illeti,' mert az ősi, kilencszáz éves egyházi javaknak birtokában vannak. Nem képes meglátni, hogy kathólikus egyházunk ősi vagyona oly arányban ál! nemzeti kultúránknak s társadalmi szükségleteinknek 2) Hogy megint kezünkbe vegyük az itéletmondás pallosát: ez már igazán sok egy szuszra! Huszonnégy mondat! 3) Dukál is, hogy egyszer már a kathólikus papok is protestáljanak. szolgálatában, amily arányt más kezekben soha el nem érne; aminthogy azt az arányt meg se cözelitik sem egyéb — szintén királyi adomá- nyozásu — ősi birtokok; még kevésbbé azok az aranyhegyek, melyek az újabb időkben ij- jesztő hirtelensgégel emelkedtek ki, pusztuló kisembereinknek s letört köznemességünk szét- málló poraiból. Nem utolsó szimptómája a cikkező elfogultságának, hogy szerinte „nagy vélemény a maga hatalmáról“, ha egy kathólikus egyházmegyének főhatósága jogkörének megkerülése ellen tiltakozni mer; szerinte hatalmaskodás már zsenge káplánkorban, — közbevetem, legyen nyugodt cikkező, kinőttem már a zsenge- ségből is, káplánságból is — tehát nagy vélemény a hatalomról, ha kathólikus pap az igaztalan támadásokat vissza meri utasítani. Az elfogultságnak sajátságos önáltatásával azt képzeli cikkező, hogy lerótta az elfogulatlan vallási türelmesség adóját, ha elismeréseinek tárházából a józan gondolkozás kotillon- rendjét adományozza díjmentesen a kathólikus népnek; s szivreható megjegyzéseket téve itt „a józan gondolkozásra“, amott „a tömérdek vagyonra*, talán még gratulál is önmagának, hogy sikerült ezzel is élesebbé tenni a sajnálatos ellentéteket; hogy sikerült mézesmadzaggal megosztania az egyházat, elkülönítenie4) egymástól a híveket, főpásztorukat. S talán azzal is hitegeti magát, hogy vállveregetései után annak a csakugyan józan gondolkozásu kathólikus népnek, nem lesz továbbra is annyi józan esze, meglátni és észrevenni, hogy főpásztorunk fumigálása, egyházi hatóságunknak inzultálása, visszaírni az egyház minden öntudatos és önérzetes alkotórészére. Ezekből az önáltatásokból csalódásra ébred cikkező. A főpásztort és főhatóságot a hívek közönségével ugyanazon vallási érzések közössége, — múló ellentétek dacára is — egy családnak bensőséges kapcsaival fűzik össze. Főpásztorunk: lelkiekben atyánk; vallásiakban vezérünk; egyháziakban képviselőnk. Szemé- lyesitője a kathólikus közönség vágyainak és törekvéseinek. Megtestesítője a kathólikus öntudatunknak és önbecsülésünknek.") A legprimitívebb emberi tulajdonság, mely még a hottentottát is társadalmi kapcsolat létesítésére képesíti: az összetartozandóság érzése. Tételezze fel cikkező ezt a legprimitívebb emberi tulajdonságot a kathólikus közönség lelki berendezésében is. Az emberi együttérzés ezen természet-törvényénél fogva minden kíméletlenség, mely főpásztorunkat vagy egyházi hatóságunkat éri: fájdalmasan, sérelmesen érinti a testületi együttérzés könnyen rezdülő húrjait. Azt hiszem, az elmondottak után nem lesz nehéz helyesen értelmezni megjegyzésemet a 4) Eszünk ágában sem volt. 5) Az „egélytan“ szerint!
