Kiskunhalasi Ujság, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-02-06 / 6. szám

III. évfolyam. — 6. szám.

Megjelenik minden kedden.

Kiskunhalas, 1906. február hó 6.

KÖZGAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: HORVÁT GYULA könyvkereskedése KISKUNHALASON, a hol az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők.

Kéziratokat nem adunk vissza.

Felelős szerkeszti) és lapkiadó tulajdonos MORVÁT GYŰL A.

Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 kor., félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. Vidékre egész évre 6 kor., félévre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér.

Egyes szám ára 4 fillér.

Német nyelv a kereskedelemben.

Számos esetben állították már a kereskedőt pellengére egyes agent provocateurök. olyan esetekben, mikor a kereskedőt nem bántotta senki, Hiába: ez ellen nem lehet tenni! még a strohmannok ellen sem, akik készek beugrani az 6 „agyonvédésükre“. A kereskedők pedig nem szorultak erre. mert azok derék és vértezett emberek, de rászorultak azok, akikben a rosszakarat dolgozik.

Egy ilyen vádnak akarjuk nyakát szegni mórt, amelyik arról szól, hogy a kereskedő árjegyzékeit vagy nyomtatványait német nyelven nyomtatja. Ha higgadtan, menten minden sovinizmustól utána gondolunk a dolognak, akkor minden bizonnyal arra az eredményre jutunk, hogy a kereskedőnek igaza lehet.

Ennek elbírásánál figyelembe kell vennünk azon körülményt, hogy a kereskedő is csak ember és mint ilyennek, vannak bizonyos kötelezettségei saját magával és családjával szemben. Ezen kötelezettségei pedig a megélhetés szempontjából kényszerítik őt, hogy vevő közönséget keressen magának és azt meg is tartsa. Ha már most a kereskedő olyan vevőjének, ki nem tud magyarul, hanem csak németül vagy más idegen nyelven (nem szabad ugyanis a nemzetiségekről megfeledkeznünk) folytonosan magyar leveleket küld és vevőjét mintegy kényszeríti a magyar nyelv megértésére, akkor bizony nagyon hamar csődöt kérhetne önmaga ellen.

Természetesen megrovandó és a lehetőség szerint üldözendő a kereskedő akkor, amidőn tudva germanizál, az az németül levelez azon üzletbarátaival is, kikről tudja, hogy a magyar nyelvben jártasak.

A kereskedelem megmagyarositásának van egy radikálisabb módja, ez pedig azon módszer amelyet a csehek alkalmaztak. Ok ugyanis kimondották, hogy csakis olyan cégekkel lépnek üzleti összeköttetésbe, amelyek velük cseh nyelven leveleznek.

Ily értelmű elhatározásnak kellene a magyár kereskedőkben is megérlelődni.

Olyanokkal szemben ugyanis, akiktől m függünk, úgy kell táncolnunk, ahogyan azol fújják, ellenben azoknak, akiktől mi veszünk úgy kell járniok, ahogyan mi akarjuk. Ezáltal hogy a velünk dolgozni akaró külföldi cégeket kényszerítjük a magyar nyelv használatára kettős célt érhetünk el.

Elérhetjük első sorban, hogy a külföld tudomást szerez a magyar nyelv létezéséről, má sodsorba pedig és ez a legfontosabb ! inainknak számos állást biztosítunk.

Biztosítjuk pedig az állásokat ifjainknal azért, mert külföldiek kezdetben talán kényszerűségből, később azonban szükségből „magyai levelezői“ állásokat fognak szervezni.

Ha tovább fűzzük gondolataink menetét úgy akaratlanul is arra a következésre jutunk hogy azon körülménynél fogva, hogy ifjainl külföldi cégeknél lennének alkalmazásban, elfogják sajátítani a külföldön divó üzleti szokásokat és egy kis jóakarattal eltanulhatják mindazon kereskedelmi fogásokat, amelyek által : külföldi kereskedők üzleteiket nagygyá tudjál tenni.

A kormány, mint tudjuk minden évber küld néhány iparost és kereskedőt külföldi ta nulmány útra; ez mindenesetre nagyon helye: és üdvös intézmény. Sokkal célravezetőbb voln; azonban, ha a kereskedelmi iskolát végzett nő vendékek közül azokat, kik arra hajlandóságo éreznek és már az iskola falain belül is be bizonyitottak a kereskedelmi szaktantárgyakbar tett jártasságukat, kereskedelmi és iparkamaráin? ajánlására konzulátusaink megfelelő kereskedelmi házaknál helyeznék el.

Ehhez természetszerűleg megkivántatnék hogy kereskedelmi iskoláinkban nagyobb erély- lyel tanittassék a német, franczia, sőt még a; angol nyelv is, mert igy sikerülhetne a végzet növendékeknek külföídön való elhelyezése. Akkor, ha szakiskoláinkban az idegen nyelveke teljes odaadással fogják íanitatni, megnyitjuk г világpiacot az ifjú generácziónak és igy rövic időn belül azon helyzetben lesznek kereskedőink, hogy export üzletükhöz magyar ifjaka használhatnak nem pedig mint most, amikoi

nagyobbára külföldön végzett hivatalnokai kell alkalmazniok.

A német nyelvre Magyarország kereskedelmében nem azért van szükségünk, hogy az Ausztriából beözönlő utazókat fogadjuk, vagy hogy az osztrák kereskedőktől hozzánk érkező német levelekre németül válaszoljunk, mert ezeknek meg kell tanulni a magyar nyelvet hanem azért, hogy az ország kereskedői ne csak a honi piacokat árasszák el árucikkeikkel, hanem törekedjenek arra, hogy a magyar kereskedelemnek külföldön is hírnevet szerezzenek. Ehhez pedig nekünk kell a német nyelvet birr i.

Elszorult szívvel bár, de mégis konstatálnunk kell, hogy kereskedelmi iskolát végzett növendékeink kénytelenek minden más hivatalt elfogadni, csak hogy fentarthassák magukat, mert a német nyelv bírásának hiányában el van előlük zárva az idegenbe vezető ut, az ország kereskedelme pedig nem képes mindegyiknek hivatalt és munkát adni.

Ne a gyűlöletes, hanem a világnyelvet keressük a némeiben, mely az ország kereskedelmének fellendítésében hivatva van közreműködni.

Színészet.

A színészek szombaton a „János vitéz“-zel kezdték meg szereplésüket. Az előadás leszámítva azokat a technikai nehézségeket, a melyeket a jelen szezonban nem lehet megváltoztatni, egészben igen sikerültnek mondható. A közönség érdeklődése iránt nem lehetett panasza a társulatnak, mert az elég kicsiny termet zsúfolásig megtöltötte.

Nem nyilatkozhatunk igy a vasárnap délután játszott „Sulamith“-ról. Igaz, hogy zónaelőadás volt, közönség is alig akadt, mégis talán kissé túlságos volt a játék alatt „dühöngő“ jókedv. A szereplők láthatólag jobban mulattak a cseppet sem vig operetten, mint a nézők.

Azt hiszem jobb is lenne ezeket a délutáni előadásokat beszüntetni, a mikor úgy látszik hiányzik a közönségből a hangulat egy színdarab végig nézésére, a színészekből meg az eljátszására. De meg tekintve az ilyen délutáni közönséget, nem operettet kellene ekkor játszani, ha már egyszer játszanak, hanem népszínművet.

fi „KisiMHumsi tusito“ tápja

Dalok a nádasból.

— A ,,Kiskunhalasi XJjság“ eredeti tárcája. —

1.

Este van már. A tó partján Nyugovóra száll a nap.

Lomha felhők a magasból Le a vízbe nyálának.

Válnom kell, édes, te tőled . . .

Könnyem hullik, meg nem áll . . .

Búsan rezg a nyárfa lombja,

Zizeg a szélben a nád.

Csendes, néma fájdalmamban Távolból is rám ragyogsz,

Mint a nádas erdején át Tó tükrén a csillagok.

2.

Már leszáll a nap;

Barna fellegek Nagy csapatját ázik Zúgó, vad szélek.

Égi sötéten Vil'ám átcikáz;

Tó tükrén vakítón Fénylő villanás.

Zivatarnak szárnyán Tisztán látlak én;

Szőke hajad selymét Lengeti a szél.

(Lenau után, németből.)

Előadások a férjképző akadémián.

ELSŐ ELŐADÁS.

Kedves fiatal Barátaim!

Az önök ajkán bizonyosan gúnyos mosoly játszadozott, mikor tudomásukra jutott, hogy ez a férjképző akadémia megalakult. Vidám baráti körben jó- izüt nevettek annak a kopasz, öreg professzornak a balgaságán, a kinek eszébe jutott, hogy ilyen igazi csudabogár iskolát fog nyitni. Meg vagyok róla győződve, hogy azok az urak is, a kik vállalkoztak most ez előadások hallgatására, nem komoly tanulni vágyásból jöttek el erre az első órára, hanem részint, mert kedvelik a kuriózumokat, részint, mert azt hiszik, hogy itt valami félvilágra szóló mulatságos történetkéket fognak hallani. Pedig t. Uraim, a kik ezt várják tőlem, azok legokosabban teszik, ha már most az óra elején veszik a kalapjukat és diszkrétül eltávoznak. Illőnek találom velük jó eleve közölni ezt a figyelmeztetést, mert nehezemre esnék a lelkemen viselni azt a végtelen unalmat, a mit ezek az urak az én komoly fejtegetéseim folyamán kénytelenek lennének érezni.

Látom, senki sem óhajt távozni önök közül, hát

egész bátran áttérhetek előadásaim tulajdonképeni tárgyára.

Mai napság, mikor szinte alig tudunk mozogni a tanulni valók tömkelegében, őszinte örömmel csukjuk be magunk után az iskola ajtaját, ha egyszer megszabadultunk tőle. A volt diák a zsebében egy bizonyítvánnyal, kezében vastag sétabottal, a szájában egy illatos trabuko vagy regalitas szivarral boldogan megy végig az ismerős muskátlis ablakok alatt s azt hiszi, hogy 6 most már mindent tud, s csak neki és érte van a világ. A függönyök mögül szőke vagy barna angyalarcok mosolyognak felé s bájos pirulással fogadják az újdonsült nagy ember önérzetes köszöntését.

Boldog ifjúkor, a mikor még virággal van behintve az emberek útja, a mikor még minden bokorban csalogány dalol, be gyorsan elrepülsz! Olyan vagy, mint a bűbájos erdei tündér, úgy játszol te is az élet vándoraival. Körüllebegsz bennünket, hogy elbűvöljél édes mosolyoddal, s mikor szerelemittasan tárjuk ki feléd ölelő karjainkat, tovaröppensz, miként a szellő. ... A tündér elszállt; nincs sehol. . . . Még boldog a ki ruhájának egy kicsinyke foszlányát magával viheti talizmánul az útnak cseppet sem napsugaras részére.

Mindannyian, egyik úgy, mint a másik, futunk a boldogság után. de sokan közülünk csalúton keresik ezt. Csodálatos, hogy annyi iskolában sohsem tanítják a komoly professzor urak, milyen út vezet a boldogsághoz.

Áz emberek nagyobb része a házasságban hiszi ezt föltalálni, hiszen máskép nem foglalkozna annyi millió ezzel a kellemes sporttal. Az önök öreg pro-