Kiskunhalasi Ujság, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-10-30 / 44. szám

KISKUNHALASI ÚJSÁG. Felhivatnak tehát a venni szándékozók, hogy e becsérték 10%-ávál, vagyis 423 K. 10 ill., mint bánatpénzzel ellátandó nyílt írásbeli ajánlataikat, amelyekben az ajánlattevő pontos lakomé, valamint annak kijelentése is foglal­tatik, hogy az ajánlattevő jelen hirdetmény fel­tételeit is ismeri és azoknak magát aláveti, legkésőbb 1906. évi november hő 5-én déli 12 óráig Dr. Szántó Lajos választmányi el­nök úrhoz Kalocsán jutassák el, mert a később érkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek. A csődválasztmány a beérkezett ajánlatok felett a csődhatóság jóváhagyásának fentartá- sával még ugyanaznap fog határozni, fen tartja azonban magának a jogot, hogy esetleg az összes ajánlatokat is visszautasítja. Az ajánlattevő, kinek ajánlata elfogadtaíik. tartozik mint vevő a csődtömeggondnoknál je- jentkezni. a vételi illetéket lefizetni és az áru­kat készpénzfizetés mellett haladék nélkül át­venni, mert ellenkező esetben bánatpénzét el­veszti és az áruk a vevő veszélyére .és kárára a csődválasztmány által, meghatározandó mó­don újból eladás alá bocsáttatnak. A vevő az értesítéstől számított 8 nap alatt köteles az üzlethelyiséget elhagyni. Az eladott tárgyak minőségéért vagy a leltárban mutatkozó hibákért a csődválasztmány felelősséget nem vállal. Az áruk, valamint a leltár megtekintése végett a venni szándékozók a tömeggondnok­hoz forduljanak. Dr. Pázsit Pál, tömeggondnok Kiskunhalason. PUBLIKÁCIÓ. Vasárnap. 1906. október 28 án. Jeges Sándor kiskunhalasi lakos Kiskunhala­son 5050,06. szám alatt kiáiitott 1 drb. 0 éves fehér ökör of FA — járiatát elvesztette. A megtaláló jelentkezzen a járlat kezelő hiva­talban. A kataszteri helyszínelés holnap Rekettye pusz­tán veszi kezdetét, miről a lakosság tudomásvétel vé­gett értesittetik. A városi szolga személyzet részére szükséges 32 öltözet téli ruha, 32 pár téli csizma és 32 drb, téli sapka szállítása tárgyában s nyilvános árlejtés a város gazdai hivatalnál f. hó 30 ik napján kedden d. e. 9 órakor fog megtartatni, hova vállalkozni aka­rók ezennel meghivatnak. Hordos Benő Zsana pusztai tanyára 5 drb. sovány bárány tévelyedet miután tulajdonosa nem je­lentkezett mint gazdátlan jószág folyó évi november hó 3-ikán d. e. 9 órakor a város községházánál el fog árvereztetni hová a venni akarók elváratnak. Somogyi Mihály az alsókisteleki utón felüli dűlőben Erdélyi József szomszédságában levő 3 hold 1210 öl szőlő és veteményesből álló ingatlanát és rajta levő lak épülettel együtt örökáron eladja, Értesítés. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy a városi nagyszállodában minden csü­törtökön este halvacsora lesz, mely alkalommal kitűnő friss dunai halból készült halpaprikás és rántott hal lesz felszol­gálva. Egyúttal értesítem a n. é. közönséget, hogy minden csütörtök, szombat és vasárnap zene- estély. Kitűnő tisztelettel Szabó Gusztáv. $3r” Valódi karlóczai ürmös ! Csődtömegeid dási hirdetmény. Vb. Propper ÍMiksa majsai és halasi be nem jegyzett kereskedő. csődhitelezőinek vá­lasztmánya által 1806. október hó 20-án ho­zott határozata alapján közhírré tétetik, hogy a közadós Kiskunhalason levő áruraktárából a csődtömegbe leltározott és a csődleltár 574— 1196. tételszám alatt összeírt áruk, melyeknek beszerzési ára 8031 K. 21 f. és becsértéke 4238 K. 08 f. egy tömegben nyilt ajánlati verseny utján eladatnak. Borbély és fodrász üzlet megnyitás. Van szerencsém a n. é. kö­zönség b„ tudomására adni, hogy a Gazdasági Bank épület­ben a mai kor igényeinek meg­felelő (higenicusan) berende­zett borbély- és fodrász- üzletet nyitottam. Elfogadok havi, éves abonánsokat jutá­nyos árakban, kívánatra ház- hos is kijárok. Berendezkedve (üanieuere) kéz, köröm- és tyúkszem vágáshoz szükséges műszerekkel. Továbbá elfoga­dok mindennemű hajmimkák készítését emlékhajak be foná­sát. Állandó raktáron tartók (einlögokat) hajbetéteket, mű- Irutrukat, bajusz és szakállakat bármily színekből kívánatra rögtön készítek. A n. é. közönség b. pártfogását kérve ma­radtam kitűnő tisztelettel Széli Jfiff ?ál, úri- és női fodrász. Ért. vele a helyszínén vagy pedig a 11. kerület- 1 beli lakásán. n Klein Imre a felsőrekeltyei utón alul Büröci • i Imre szomszédságában levő 6lA kapa szőlőjét lakó- , házzal eladja, i Ért. vele a helyszínén. Balogh István — a Fridrich Sándor féle Zsana , birtokán f. évi november hó 8-án csötörtökön d. e. i 9 órakor ráta számra mintegy 50 hold erdőt ád ön- i kéntes árverés utján készpénzfizetés meVlett, — hova- venni szándékozókat ezennel meghívja. < Viczei K. József tudatja, hogy a Vas József- féle VII. kerületbeli házát s szesz fózö készülékkel rj együtt megvette, mely szesz főző készüléket továbbra % \ is üzemben tart s azt a nagy közönség rendelkezésére t bocsátja. — Kéri az érdeklődök becses pártfogását. Szőke Pál a bodoglári szőlőjéhez egy éves csa- t iádos kapást azonnal felfogad. d Ért. véle vasárnaponként s IV. kerületbeli házá­nál, máskor pedig a helyszínén. Mig Mihály tudatja, hogy a műúton alul Er­délyi Sándor szomszédságában levő szölőbeli laká­sán 6 hektó fehér és 17 hektó siller bora van eladó. Ért. vele a helyszínén, vagy pedig vasárnap és heti piac alkalmával a piacon. Horvát B. Lajos tudatja, hogy a László István város alatti haszonbérelt birtokán szalmája és szé- k ! nája van eladó. I Szabó Turzó Mihály a Solti Péter szomszéd- i*: ságában 1 hold ipari szőlőjét és a nagy szigeti ve- 1* teményes földjét szabad készből örökáron eladja. )r Ért. vele I. kerületbeli 53. számú lakásán. II Marcsa Mária a Zilah kovács mellett levő vá- ;s rosi lakóházát eladja, — ha el nem kelve ugyanott 2 !S szobát, — nem különben a Németh Károly féle há- ö zánál 3 szobás lakást haszonbérbe kiad.-s Ért. vele lakásán, ly Benedek Illés István а VII. kerületbeli 2040 el szánni városi lakóházát és a kisteleki utón alul Pao: [У m. Móric mellett levő 14х/а kaPa szőlőjét veteményes- -S sei együtt örökáron eladja. , Ért. vele lakásán. a- Kis P. János tudatja, hogy Ferenc nevű fiá- í- nak hitelbe senki semmit ne adjon, mert érte a fe : ielösséget el nem vállalja s igy az illető pénze vész­ié tett lesz. Tudatja továbbá, Hogy zabszalmája és ku­koricaszára van eladó. ki É;t. vele VII. kerületbeli 2000 sz. házánál, ó­festönek, Zöld ;őgtisztitók cimü gyönyörű festményét művésziesen elöálliiott olajnyomatu másolatban. Olyan b meglepetés ez, amely tekintve a lap olcsóságát (egy évre 16 korona, félévre 8 korona, negyedévre 4 ko-|Ii róna, eKy hónapra 1 korona 40 fillér), tekintve azt, h hogy a Polgár karácsonyra gazdag tartalmú, irodalmi becsli naptárt is küld előfizetőinek ajándékul: párat­lan a magyar újságírás történetében, annál is inkább, t mert a „Zöldségtisztitók“ 65 cm. magas és majdnem c 1 méter hosszú másolatának bolti ára meghaladja az 1 ь előfizetési dijat. Amidőn még megemlítjük, hogy lap-; \ társunk A Polgár, az újonnan belépő előfizetőknek ingyen megküldi Szomaházy Istvánnak, a kitűnő no- f vellairónak, a „Polgáriban megjelenő „Egy főpincér emlékiratai" cimü pompás tárcasorozatából az eddig j megjelent folytatásokat külön lenyomatban, csak azt \ konstatálhatjuk, hogy mindazok, akik ezt érdekes, kor­mánytól és pártoktól, független szókimondó újságot j megrendelik, nevetséges olcsó pénzért olyan lapot kapnak, amely a legnagyobb igényeket is kielégít;. , Az előfizetési pénzek A Polgár kiadóhivatalába kül­dendők, Budapest, VI., Nagymező-utca 12. ( Népesedési mozgalom Október 22-től okt. 29-ig. Születtek: Dózsa Vendel és Váczi Máriának Ele! nevű leánya, Nagy Pál László és Orbán Máriá­nak Jolán nevű leánya, Kovács Búkor István és Ba- tiz Teréziának István nevű fia, Bábity Károly és Bed- csula Máriának Mária, Anna leánya, Paprika Gábor és Rakolya Annának Emília nzvü leánya, Német István és Faddi Zsófiának István nevű fia, Fekete Imre és Gömböcz Ágnesnek Sándor nevű fia, Luka József és Takaros Erzsébetnek Mária nevű leáuya, Gazdag Benő és Egri Máriának Pál nevű fia, Császár Lajos és Varga Veronának Eíelka nevű leánya, Kardos Károly és Dózsa Etelkának Eteika nevű leánya, Tallér Ábel és Vincze Juliánjának Imre nevű fia, Száván György és Bitó Ágnesnek Dezső nevű fia, Körösi Mihály és Tóth Kis Júliáiménak Jolán nevű leánya, Schvarcz Simon és Goldman Juliánnának Rózsi nevű leánya. Elhaltak: Horváth Mihály 65 éves, Lehőcz Má­ria 62 éses, Bakros Mihály 18 éves, Keresztes Lajosi 67 éves, Kis Menyhért 21 napos. özv. Szakái Pálné Teremi Anna 71 éves. Füstös Károly 30 éves. Házasságra kihirdettek: Nemcsok Mihály szanki lakos Varga Jusztinával, Bánóczki Péter Hatházi Zsó­fiával, Hatházi Imre Gyenizse Juliánnával, Fleischer Izidor Hahn Eszter Etelka szabadkai lakossal, Amen- hoffer Tamás császártöltési lakos Hadvina Anna Má­riával. Juhász Vedres Ferencz szanki lakos Pap Te­rézia Etelkával, Monori János kiskőrösi lakos Kisvár- dai Juliánnával, Buda István özv. Szaaál Sándorné Vas Annával, Borbényi Imre Váczi Eszterrel, Ternyják Ferenc Nagy Szeder Rozáliával, Martinov Emil Mol­nár Juliánnával, Pálfy István Szabó Batancs Juliánná­val, Gyenizse Ferenc Szarvas Juliánnával, Bori Béni- ámin Babó Ilonával. Egybekeltek: Snyehoh Márk Szatmári Juliánná­val, Tóth H. Lajos Rutka Máriával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom