Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-25 / 17. szám
Kiskun-Halas helyi értesitóje. 1906. Fürdőzés Sóstón. Örömünkre szolgál jelenthetni, hogy Sóstón vasárnaptól kezdödőleg, a kádfürdők a közönség rendelkezésére állanak. A közegészség szempontjából ez annyival is nagyobb fontossággal bir, mert Halason már hónapok óta nélkülözni vagyunk kénytelenek a köz-fürdőt. Választások a ref. egyháznál. A református egyház főgondnokának, presbytériumának és a gazdasági gyűlés tagjainak választása május hó 6-án d. e. 10 — 12 óráig és d. u. 2 — 4 óráig fog megejtetni a reform, egyház pónztái hivatalában. 1 A füzesi népkönyvtár javára az ottani birtokosok május hó 13-án tánczmulatságot rendeznek a füzesi községi iskola tantermében. Iskolalátogatás. A kecskeméti ev. ref. egyházmegye képviseletében Kiss Zsigmond nagyabo nyi lelkész, és Tóth Sándor jászki- séri tanító városunkba érkezett, hogy a közs. iskolai ev. rét. vallás tanítást megvizsgálja. Garázdálkodó suhanczok. Németh János, Huszti Ferencz, Gyenizse Sándor, Kocsis Lajos, és Kis P. Ferencz t. hó 17-ón Borbély Imrét minden ok nélkül megverték és az állomási ut mellett elvonuló árokba lökték. A rendőrkapitány, az ifjú hősök közül Kis P. Ferenczet 2 napi, bajtársait 5—5 napi elzárásra Ítélte szégyenletes cselekedetükért. Öngyilkosság. Mucsi T. Pál 40 éves egyén folyó hó 22-én a katholikus temetőben felakasztotta magát és meghalt. Bírósági hir. Orbán Teréz cselódleányt, ki gazdájától 7 korona értékű ruhaneműt lopott, a kalocsai törvényszék két heti fogházra Ítélte. Tűzeset. Keresztes József vendéglősnek jégverme pénteken este meggyulladt és teljesen elpusztult. A kár egyrésze megtérült, mert a jégverem biztosítva volt. Ingatlanok adás-méia. Harkai Gáspár és neje Bogár Erzsébet megvették Krammer Já- nosnó 3 hold 962 n. öl ingatlanát 200 koronáért. Abrahám Sándor nős Sütő Máriával megvette Abrahám Sándor nős Dezső Juliánnával 763 n öl szőlőjét 190 koronáért. Jámbor Ferencz és neje Bállá Kozál megvették Csonka Mihály és neje 3 hold pirtói legelőjét 282 koronáért. özv. Bikádi Jánosné Csehó Zsu- zsánna megvette Szántay István 510 n. öl alsószállási ingatlanát 1020 koronáért. Tapodi József és neje Hegyi Rozália megvették Sziládi Antal és neje 15 hold balotai legelőjét 5900 koronáért. Gáspár István és neje megvették Purzsa István és neje lakházát és 185 n. öl telkét 1200 koronáért. Vincze Lajos és neje megvették Csonka Mihály és neje 2 hold pirtói legelőjét 200 koronáért. Sas István és társai megvették Csonka Mihály és neje 3 hold legelőjét 282 koronáért. Német B. Józsefné Szalai Judith megvette Csonka Mihály és neje 2 hold ingatlanát 188 koronáért. Bazsa József és neje Viri Margit megvették Csonka Mihály és neje 2 hold ingatlanát 200 koronáért. Palatínus István és neje megvették Csonka Mihály és neje 1 hold ingatlanát 100 koronáért. Róbék Sándor és neje Kis Mária megvették Csonka Mihály és neje 1 hold ingatlanát 150 koronáért. Kónya Ferencz és neje Bédi Judith megvették Csonka Mihály és neje 3 hold ingatlanát 320 koronáért. ifj. Keller Ferencz és társai megvették Dr. Dobó Menyhárt 3 hold rekettyéi legelőjét 1200 koronáért. Szvetnik Balázs és neje megvették Szántai István 255 n. öl ingatlanát 510 koronáért. Király Gy. Yenczel és neje megvették Budai Lászlóné 17 hold 83 n. öl eresztői tanyás birtokát 9600 koronáért. népesedési mozgalom. — április 18. április 24. — Születtek: Gömböez Lajos és Modok Tóth Margitnak Matild nevű leányuk. Kis István Ambrus és Baki Erzsébetnek Emma nevű leányuk. Molnár Lajos és Pethő Rozinának Rozália nevű leányuk. Gyenizse Imre és Nyerges Máriának Imre nevű fiuk. Tóth Uszódi József és Gyenizse Máriának Mária nevű leányuk. Kolompár Piroskának Ilona nevű leánya. Szundi István és Vonya Ju- dithnak Judith nevű leányuk. Simonyi János és Fenyvesi Mária Vilmának János István nevű fiuk. Szabó T. Imre és Havas Máriának Imre nevű fiuk. Márta Márk és Tallér Jusztinának Sándor nevű fiuk. Tinnyei Benő és Török Máriának Mária nevű leányuk. Kolompár Erzsébetnek Modol nevű leánya. Radnics Henrik és Szőri Teréziának Balázs nevű fiuk. Pintér Lajos és Dudás Annának György nevű fiuk. Gondi Máriának Lajos nevű fia. Meghaltak: Babenyecz István 1 hónapos korban. Jaszenovics Juliánná 7 éves, Kis Emma 2 napos, Kernya Mihály 16 napos, Nagy Ájtai Lajos 9 napos, Tóth üszódi Mária félórás, Sajtos Lidia 27 éves, Vedres Miklós 16 hónapos, Jámbrik Elek 20 éves, Mészáros Istvánné Mészáros Juliánná 42 éves, Komlósi Juliánná 21 hónapos, Váczi Antal 49 éves, Kocsis április 25. Károly 81 éves, Vachtler István 2 éves, Mucsi T. Pál 41 éves korban. Kihirdetett jegyesek: Soós Frigyes Varga Ágnes kiskundorozsmai lakossal. Zsoldos Lajos tázlári lakos Keller Etelkával. Egybekeltck : Búkor Sándor Szalonnás Zsu- zsánnával. Gyenizse Imre Nyerges Máriával. Zseni István Nagy Juliannával. Komlós Sándor özv. Halász D. Antalné Király Amáliával. Pető Sándor Horvát Teréziával. Práger Ferencz felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. Hirdetései:. 219/1906. Árverési hirdetmény. Alólirott bírósági végrehajtó közzé teszi az 1881. LX. t.-cz. 102. §-a érteimében, hogy a kiskunhalasi kir. járásbóság- nak 1904. évi 3792. sz. végzése következtében Dr. Kozics Zoltán ügyvéd által képv. Kellner Jgnácz — Turnó János javára Bleier Jakab ellen 600 korona s jár. erejéig 1905. évi október hó 12-éu lefoglalt és 726 koronára becsült : tinók, bőrök, kocsi, ló, lószerszám, birkák és ludak nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a kiskunhalasi kir. járásbiróság 1906. évi V. 124/2. sz. végzése folytán 600 kor. s jár. erejéig Kiskunhalason Bleier Jakeb lakásán leendő foganatosítására 1906. évi május hó 2-ik napjának délelőtt 9 órája határidőül kitüzetik, hová venni szándékozók azzal hivatnak meg, hogy a fenti ingóságok szükség esetén becsáron alól is kézzpénz fizetés mellett el fognak adatni. A mennyiben az elárverezendő ingóságokat mások le vagy felülfoglaltatták volna s erre kielégítési joguk lenne, úgy az árverés ezek javára is elrendeltetik. Kiskunhalas, 1906 évi április 16-án. Nagy Lajos végrehajtó. Szabó Garbai Béninek Fűzeién az esperes-plébános tanyáján 30 drb fias birkája vau eladó. Értekezhetni vele a helyszínén. Práger Ferencz Molnár utczai bérháza Szentgyörgy naptól kezdve kiadó. özv. Szűcs Ferenczné a szigeti csőszházon felül fekvő 4 n. láncz földjét nádassal örök áron eladja, vevő nem jelentkezése esetén bérbe is kiadja. Továbbá III. kér. 681 sz. lakóházánál levő szeszfőzőjét felszereléssel együtt eladja. Értekezhetni vele fenti lakásán. Babó Ferencz v. gazda alsószállási tanyás birtokát örök áron eladja. Egregi Horváth István Katona-utczában fekvő és minden kényelemmel ellátott lakóháza örök áron eladó, esetleg bérbe is kivehető. Halas, 1906. Nyomatott Práger FVenaz könyvnyomdájában.