Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-19 / 38. szám
1906. Kiskun-Halas helyi értesítője. szeptember 19. Politikai szemle. A szabadságharca fólisteueinek dicsőítésére a hires kurucz város, Kassa szobrot emelt. E honvédszobor leleplezése a múlt héten történt meg nagy ünnepségek közepette, melyen a kormányt Jekel- falussy honvédelmi miniszter képviselte. Megjelent a leleplezésnél a közös-hadsereg és a honvédség is, a mely körülmény minden esetre az idők jele, és a 48-as függetlenségi eszmék diadala, mert eddigeló a hadsereg a hasonló esetekben távol- létével tüntetett. * A gazdasági kiegyezés kérdésében megkezdődtek a tárgyalások. Beck báró osztrák miniszterelnök Budapesten találkozott Wekerlével és mindkét részről előterjesztették a követelések lajstromát. A kiegyezésnek csaknem összes kérdéseit belevonták a tanácskozásba, igy beszéltek a vám és kereskedelmi szerződésekről, bankkérdésről, a fogyasztási adókról és a különböző tarifákról. Különösen érdekesnek Ígérkezik a küzdelem a gazdasági kérdésben, mert tudvalevő, hogy Kossuth Ferencz feltétlenül ragaszkodik a szerződés kötéshez, mely első lépés az önálló gazdasági berendezkedéshez. Biztosra veszszük, hogy a nemzeti kormány mindent elfog követni azért, hogy az osztrákokkal szemben a magyar érdekek érvényesüljenek, mi végét fogja vetni Bécs kizsákmányoló politikájának. A szomorú emlékezetű darabont kormánynak egy sérelmes rendeletét helyezte hatályon kívül a honvédelmi miniszter azáltal, hogy utasította az alája rendelt katonai hatóságokat, hogy karhatalmat a főispánok megkeresésére ne adjon, miután ennek kérelmezése a vármegyei alispánok hatáskörébe tartozik. Kristóffiék a karhatalmat a törvénytelen megyefőnökök beiktat- hatása végett bocsájtották a főispánok rendelkezésére, ami hogy a jövőben is meg ne történhessék, e kérdést a törvényhozásnak kell szabályoznia. * A Fehérváry-kormány ez óv elején ötvenkilencz millió korona kölcsönt vett fel a Rotschild csoporttól azért, hogy az adómegtagadással szemben az állami fizetéseket eszközölhesse, és hogy törvénytelen kor- mányozhatását továbbra is biztosíthassa. Miután a kölcsön Magyar- ország hitelére a küldföld előtt káros hatással volt, Wekerle mint pénzügyminiszter a hitelt felmondotta és f. évi november hó 1-én visszafizeti. Ez az elhatározás örvendetes, mert ebből kiviláglik, hogy a pénzügyi kormányzás rendben vau és hogy a kormány a rendes viszonyok helyre állítására állandó és folytonos gondot fordít. * A kúria hétfőn több napig tartó lárgyalás után megsemmisítette Achim András békéscsabai képviselő mandátumát azért, mert ez a szerkesztésében megjelenő Paraszt Újságban a választás idején saját érdekében a földműves, vagyontalan népet gyűlöletre izgatta az úri osztály ellen. Városi közgyűlés. Kiskunhalas város képviselőtestülete f. hó 15-én, szomhaton délelőtt rendes közgyűlést tartott, melyen a kevés számban megjelent városi képviselők izgatott hangulatban tárgyalták le a napirendre tűzött tárgyakat. Elénk eszmecsere után elfogadta a közgyűlés a város rendes, közmunka és alap-pénztárainak jövő évi költségvetési előirányzatát,minek következtében az 1907. évi pótadó kerek 100 százalék lesz. Az 1906. évi kataszteri pótköltségvetésre vonatkozólag a közgyűlés elfogadta a tanácsnak azon javaslatát, hogy az ingatlannal biró polgárok e czélból még 6Vs százalék pótadót fizessenek. Az uj szervezési szabályrendelet tárgyában hozott közgyűlési határozatot Dr. Dobozy István, Szekér Pál és Dr. Gesmay József megfeleb bezvén, a közgyűlés a felebbezóst a törvényhatósági bizottsághoz felterjeszteni rendelte. Ezután a nemzeti ellenállás czól- jaira szánt és vissza fizetett 16,500 koronáról történt intézkedés, majd jóváhagyták a községi iskola és ovoda 1906/907. évi költségvetési előirányzatát, ami után áttértek a halas-kecskeméti helyi érdekű vasút czóljaira szükséges 20,000 korona hozzájárulási összeg tárgyalására, mikor a közgyűlés elhatározta, hogy e vasút kiépítési költségeihez semmivel sem járul hozzá. A halas-majsai h. é. v. tárgyában tartott értekezlet jegyzőkönyvére vonatkozó tanácsi határozatról a közgyűlés úgy intézkedett, hogy felkéri Dr. Babó Mihály orsz. képviselőt, hogy e tárgyban a szükséges lépéseket tegye meg. A legtöbb adót fizetők névjegyzékének összeállítására bizottságot küldtek ki, melynek tagjaiul megválasztották Pájer Józsefet, Gyulai Istvánt, Szabó Garbai Józsefet és Kémeri Gyulát. Több kisebb jelentőségű ügy elintézése és a pénztárvizsgálatokról szóló polgármesteri jelentés tudomásul vétele után a közgyűlés véget ért. i i r e k. Sorozás. A folyó évi fősorozás városunkban október hó 10. 11. és 12-én fog megtartatni. Ekkor sor alá kerülnek az 1883., 1884. és 1885. évben született hadkötelesek. A szarvasmarha és lótenyésztési jutalomdijosztás e hó 23-án Vasárnap d. e. 10 órakor lesz a vásártéren. A gazdakör ez alkalommal 200 korona dijat fog kiosztani. Gazdáinknak módjukban lesz kimutatni, hogy nálunk milyen színvonalon van a jószágte nyésztés. Egyházi ügy. A váczi egyházmegyei főhatóság a múlt óv végén feloszlatott róm. kath. egyháztanácsot és iskolaszéket a maga egészében teljes jogába visszahelyezte. Az egyház-tanács ebből kifolyólag múlt hó 26-án gyűlést tartott, melyen a 10°/n-os iskolaadót 5°/0-ra leszállította. Gyümölcskiállitás. A gyü- mölcskiállitás iránt igen élénk az érdeklődés úgy a termelők, mint a kereskedők részéről. Az eddigi bejelentések után ítélve,több mint 70 n. m. területen lesz gyümölcs és szőlő kiállítva. Ezen kívül jobb fajta kiskunhalasi bor és pálinka is van bejelentve. Többen a hölgyek közül befőttekkel tüntetik ki magukat. A gymnasiumi tornaterem díszítését Dékáni Árpád és Stepanek Ernő rajztanárok, gyümölcsfajok megállapítását és jelzését, valamint a rendezést Vas Elek, Fazekas Bálint és Monda Kálmán kertészek vállalták magukra. Térdijat senki sem fizet. A kiállítók gyümölcseiket folyó hó 20-án csütörtökön d. e. 9-12 és d. u. 2-5 óráig szállítják be a kiállítás színhelyére. Igen ajánlatos, hogy a termelő ez alkalommal bejelentse, hogy a kiállított fajokból mennyi van eladó és hogy mi annak az ára, mert több bpesti és külföldi kereskedő megígérte a kiállítás megtekintését. A gyümölcskiállitást Dr. Nagy Mór a gazdakör elnöke e hó 23-án Vasárnap d. u. 3 órakor nyitja meg. A kiállítás területére a belépődíj 20 fillér. Bállá Zsuzsanna még mindig élet halál között lebeg. Lázas állapotában megnevezett egyeseket, mint olyanokat, kik ellene a gyilkos merényletet elkövették, akiket a rendőrség le is tartóztatott, de akik valamennyien igazolták alibijüket, minek következtében ismét szabadlábra helyeztettek. Erkölcstelen korcsmárosok. Városunkban már régebb idő óta dívik az a csúnya szokás, hogy a másod és harmad rendű korcsmák tulajdonosai a szolgálatukban álló cselédlányok erkölcstelen életmódja felett nem csak hogy szemet hunynak, de azt még a vendégek csábitgatása miatt elő is segítik, sőt nem ritkán az alkalmaztatás feltételéül is tűzik ki. Ezen tűrhetetlen állapotnak végét, szakítandó a rendőrség megindította a vizsgálatot és egyszerre két ily bűntanyát fedezett fel. Az egyiknek Darányi Jánosnó a tulajdonosa, kit 50 korona pénzbüntetésre Ítéltek azért, mert cselédjével titkos kéjelgóst folyta-