Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1906-07-04 / 27. szám

1906. Kiskun-Halas heJyi értesítője. a törvényhatósági, mint másrészt az állam igazgatási jogköröknek pontos meghatá­rozása; a közigazgatási bíróság hatásköré­nek kitágítása; a hatásköri összeütközósi esetek eldöntésének független bíróság elé utalása, valamint a királyi kúriai bírásko­dásról szóló törvény hatályának tnpghosz- szabbitása és ezen törvény hiányainak orvoslása. Állami életünk zavartalan menetének ilyetén megoltalmazásával karöltve kell járnia az egyházi kérdések megoldásának is. Felséged legfelsőbb trónbeszéde ez irányban is kijelöli törvényhozásunknak az utat, nagyfoutosságunak tartjuk e részben, hogy felséged a katolikus autonómia régóta húzódó ügyét megoldatni kivánja. Hasonló­képpen tökéletesen megegyezik a mi törek­vésünkkel, hogy a katolikus alpapság anyagi állásának kérdése, a szükséghez képest az állam hozzájátulásával is intéz­ményesen rendeztessék Az 1843. évi XX. törvényczikk intézményes végrehajtásának kérdése, a lehetőség határain belül és a felekezeti önkormányzat minden sérelme nélkül, tekintve, hogy ez oly kivánalom, mely elöl törvényhozásunknak többé ki­térnie nem lehet: lankadatlan gondosko­dásunk tárgya leeud. A közoktatásügy terén, az erköl­csi es művelődési szempontokon kívül, ezentúl is buzgón törekszünk a nemzeti irány érvényesítésére, de a mellett nem kívánjuk mellőzni, a történelmileg jogosult és hivatott illetékes tényezőket sem. Kész­séggel fogja tárgyalás alá venni a képvi­selőház a Horvát-Szlavonországokkal kö­tendő pénzügyi egyezményt, a mint az a korábbi országgyűlések által kiküldött or­szágos bizottságokban megállapított. Épp igy a legnagyobb gonddal és sértetlenül fogja megóvni a társországoknak az 1868 : XXX. törvényezikkben biztosított önkor­mányzati jogait. Szorgosan mozdítja elő anyagi érdekét is, a mi által természetes fejlődésüket minden irányban biztosítani fogja és nagyban hozzájárul, hogy Magyar- ország és Dalmát-, Horvát-, Szlavonorszá- gok között az állami közösség testvéries köteléke minél jobban megerősödjék. Az állami élet rendes menetét biztositó ezen föladatokon kívül elsőrendű fontos­ságú reform a politikai jogoknak a társa­dalom minden rétegére kiterjesztése s ez­által a nemzet egészének fölvétele az alkotmány sánozaiba. A legfelsőbb trón­beszéd a demokratikus eszme minden ko;- szerű követelményének érvényesítésével, a magyar állam nemzeti jetiegének megóvása mellett, az általános szavazati jog beho­zatalára hivja föl törvényhozói tevékeny­ségünket. Hálás közönettel fogadja felsé­gednek hii Magyarországa egész népe iránt táplált ezen atyai szándékait a jelen or­szággyűlés, melynek ez idő szerinti több­sége már régtől fogva azon nézetben volt, melyet ino-t a trón magasságáról biztató- lag hall; mert jogos törekvései ezen részé­nek elismerése bizalomra gerjeszti az iránt, hogy a mint e téren találkozott fel­séged akaratával, úgy egyebebben is a jövendő biztos haladásának zálogául, egyet­értés emelendi a trón fényét és a nemzet boldogságát. Felséges urunk, királyunk ! Híz­va bízunk abban, hogy felségednek szellemi óz anyagi jólétünk meg­erősítést czólzó szándékai nemsokára testet ölthetnek és midőn felséged királyi jogain alapuló elhatározásá­nak szabadságát föntartani kivánja, igen jól tudjuk, hogy ezeknek leg­biztosabb kezessége maga a magyar alkotmány, mely a koronás uralko­dónak teljesen biztosítja az összes alkotmányos királyi jogokat. A nemzet közvéleményére való hivatkozás Felségednek törvényei­ben gyökeredző alkotmányos joga s meg vagyunk róla győződve, hogy a nemzet nem nyilatkozik másként, mint oly módon, mely uralkodójának és önmagának igazi és jól föltogott, érdekeit, képviseli. Koronás királyt és alkotmányt csak együttesen szol­gálhat híven a magyar, mert a kettő elválaszthatatlan egymástól. így veti meg nemzetünk egy uj élet alapjait. Lelkünk mélyéből kérjük az egek mindenható urát, vezesse működé­sünket a nemzet haladásának és fel­virágzásának azon utjain, melyeken Felséged a magyar nemzet ősi eré­nyeiben vetett bizalmával a királyi megelégedettségben s népei boldog­ságában lelje jutalmát! Kik egyéb­iránt mély hódolattal vagyunk csá­szári és apostoli Felségednek, Buda­pesten, 1906. juuius hó, legalázato sabb szolgái Magyar-, Dalmát-, Hor­vát- és Szlavonországok képviselői. Széli Kálmán elnök, Ballagi Aladár előadó. Felhívás előfizetésre. Julius hó 1-jével uj évne­gyed kezdődött; fölkérjük azo­kat. kik előfizetőink sorába lépni óhajtanak, és a kiknek előfizetése lejárt, hogy a meg­rendelést mielőbb megtenni illetve megújítani szíveskedje­nek. nehogy a lap küldése fennakadást szenvedjen. A lap ára helyben házhoz küldve egy évre 4 korona, vidékre postán küldve 6 kor. Tisztelettel : A kiadóhivatal. 1 í F 9 t Városi közgyűlés. Kiskun­halas r. t. város képviselőtestülete ma d.e. 9 órakor a városi közgyűlési te­remben rendkívüli közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Kiskunhalas r. t. város szervezési szabályrendelete a tanács és szakosztály javaslatával. 2. A kataszteri becslő bizottságba tagok választása. julius 4. Iskola-államositás. A községi iskolák államosítása ügyében a kép­viselőtestület megbízásából Dr. Habó Mihály képviselő a múlt csütörtökön volt kihallgatáson gróf Apponvi Al­bert közoktatásügyi miniszternél a várospolgármesterével és a taufelü- gyelővel együtt, akikkel felkereste az ügyet előadó miniszteri tanácsost is. Mindkét, helyen biztató kijelentés történt arra nézve, hogy az állam legkésőbb 1907-ben átveszi a köz­ségi iskolákat. Hivatalos órák a városhá­zán A tanács határozata értelmében július és augusztus hónapokban a a hivatalos órák reggeli 7-től dél­után egyig tartanak. Érettségi vizsga. Az érett­ségi vizsgálatok befejeződvén, ered­ményéről a következőkben számol­hatunk be. írásbeli vizsgálatra je­lentkezett 48 tanuló, kik közül né­gyet tiltott segédeszköznek haszná­lata miatt e vizsgálatok folytatásától felfüggesztettek és szeptemberi vizs­gálatra utasítottak, dolgozataikat elégtelensége miatt két tanulót egy évre visszavetettek, hármat pedig, mint ismétlőt végleg elutasítottak. Ilyen formán szóbeli vizsgálatra bocsátottak 36 tanulót, kik közül kettőt jelesen, tizet jól és tizen­négyet egyszerűen érettnek nyilvá­nítottak, két hónapra visszavetet­tek 11-et, egy évre pedig 2 tanulót.. Itt még megemlítjük, hogy az érett­ségizett ifjak szombaton a Sóstón jól sikerült tánczmulatságot rendeztek. Jubileum Az izr. iskola­szék azon alkalomból, hogy érdemes tanítója Weisz P. sikeres tanítói működésének 25-ik esztendejét, be­töltötte, a hitközség tanácstermében f. hó 8-án délután 3 órakor ünne­pélyt, este pedig társas vacsorát rendez. Valóban jól megérdemelt ünneplésben lesz része a jubiláló tanítónak, ki egy negyed századon át nagy buzgalommal és nagy sze­retettel szolgálta a nevelés ügyét. Államsegély. A vallás és köz­oktatási minisztérium a főgimnázium részére kiutalványozta a szokásos 12.000 korona államsegélyt, melynek folyósítását a Fejérváry-miniszterium beszüntette. Egyúttal jóváhagyta a miniszter az eddig adott államsegélyre vonatkozó elszámolást. A meglepően gyors és kedvező intézkedés Dr. Babó Mihály képviselőnek köszön­hető, aki mint egyházi jegyző kész- j segged járt el ezen ügyben. Felszámolás. A régi önse­gélyző szövetkezet a központi le­ányiskola épületében lévő irodájában tegnap kezdte meg, és ma folytatja felszámolását, illetőleg most íizet.i vissza kamataival együtt a tagok által tiz óv alatt befizetett összegeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom