Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-19 / 12. szám
KISKUNHALASI ÚJSÁG. 3. * Az Úri Kaszinó másodiK reuniója f. hó 11-én minden várakozáson felül sikerült. A fesztelen jó kedv egész reggelig együtt tartotta a megjelenteket. Jelenvoltak: Asszonyok: Hofmeister lgnácné, Ri- esz Arminné, Dr. Hofmeister Judáné, Zilah Istvánná, Tóth Istvánná, Patay Istvánné, Kolozsvár)' Kiss Sán- dorné, Mészöly Juloka, Dr. Beck Sándorné, Weiszmar Mihályné (Kisszállás), Dr. Dobozy Istvánné, Turóczy Erzsiké, Thury Józsefné, Holló Józsefné (Félegyháza), Babó Jánosné, Telesy Kálmánné (Kisszállás), Győrfi Józsefné, Pollák Lajosné (Kisszállás), Musa Benőné, Dr. Hermán Ferencné, Bibó Dezsőné, Szüle Lajosné, Balogh Lászlóné, özv. Papp Mihá.yné, Szalay Zsig- mondné, Egr. Horváth Istvánné, Kristóf Józsefné, Dr. Pázsit Pálné, Dr. Babó Mihályné, Szabó Ferencné, Dr. Hodossy Gézáné, Babó Benőné, Dr. Wagner Józsefné, Rocsek Józsefné, Stimákovits Istvánné. Leányok: Babó Erzsiké és Ilonka, Szalay Erzsiké, Tóth Magda és Rózsika, Soltész Ilonka, Weiszmár Erzsiké (Kisszállás), Dobozy Iduska, Pacolay Ilonka, Gaál Etelka, Gyarmathy Erzsiké és Ilonka, Babó Elvira és Vilma, Pollák Mariska (Kisszállás),. Győrfi Matildka, Musa Erzsiké, Papp Vilma, Szabó Ilonka és Jolánka, Babó Zsófika, Pázsit Irénke, Stimákovits Ilonka, Pethő Ilonka, Rocsek Jolánka és Jucika. * A kiskunhalasi kér. betegsegélyző pénztár 1905. évi március hó 26-án d. u. 2 órakor a város közgyűlési termében X. évi rendes közgyűlését tartja. Napirend: 1. Az igazgatóság jelentése. 2. A felügyelőbizottság jelentése. 3. A felmentvény megadása iránt határozat hozatal. 4. Öt igazgatósági rendes és négy póttag választása. 5. Felügyelő bizottsági rendes és póttagok megválasztása. 6. A választott bírósági rendes és póttagok megválasztása. 7. Indítványok. * Eöldkürüli utazó. Érdekes ember jelentkezett szerkesztőségünkben. Chrometz András szabósegéd, ki Lacházáról indult világkörutra. Chrometz András négy évvel ezelőtt indult el, hogy gyalog bejárja a világot. Hü kutyája kisérte el útjára. Zsebeben kilencven fillér volt, de azért fütyörészve hagyta el szülőföldjét. Nehány ezer képeslap volt a batyuja, ebből akart megélni. Szilézián keresztül Németországba és Hollandiába ment, majd Angliába hajózott. Addig maradt Angliában folyton járva-kelve az országban, a mig valamelyest megtanult angolul. Ez volt legkeservesebb útja, mert Európában bizony nem igen akarták vásárolni az ő ábrázatával ellátott képes kártyákat. Liverpoolban amerikai hajóra szállt és Kanadában kötött ki. Onnan New-Yorkba ment, majd egész Amerikát keletről nyugatra keresztül gyalogolva, Szán Franciszkóba ért. Mindenütt nagy szívességgel fogadták nemcsak a magyar telepesek, hanem az amerikai sportegyesületek is. Amerikában léte alkalmával gyakorta a mi lapunkat is felkereste érdekes leveleivel, melyet mi annak idejében közöltünk is. Vendégszerető fogadásra talált még az indiánusok között is. Négy lábú kísérője mindenütt vele kutyagolt és ha a szabadban érte őket az éjszaka, egymást melegítették. Pénze bőségesen volt s igy négyszázötven koronáért hajójegyet váltott Jokohamába. Egész Japánországot keresztül-kasul járta s ott is barátsággal fogadták. Naplójában, melyet mindenütt lebélyegeztetett a rendőrfőnökkel, be is jegyezte, hogy a japán nép annyira vendégszerető, mint a magyar. Azu'án Koreába Fuzánba ment s keletről-nyugatra gyalogolva elérte Csemulpót. Akkor már sok hadihajó volt ott, de még a háború nem kezdődött meg. Koreából Dalnyba hajózott, s onnan Port-Art- hurba gyalogolt. Késő éjjvl volt, mikor odaérkezett. A mint járt-kelt a városban, figyelmét felköltötte egy fényesen körül világított epüiet, amelyből zeneszó hangzott ki. — Kik mulatnak? kérdezte a kapust. — A hajóraj tisztjei. A következő percben óriási dördülés hangzott a kikötő fel.öl. Nagy riadalom támadt. A báli közönség szétrebbent s a részeg tisztek a part felé futottak. Csakhamar kiderült, hogy a japán flotta megkezdte az ellenségeskedést. Másnap már ostromállapot volt Porí-Arturban s őt mint japán kémet elfogták és csak négy nappal később bocsátották szabadon. — Ha már inegkinoztak, — mondta a port-art- huri főkapitánynak, legalább bélyegezze le a naplómat. — Nekünk golyó van a hasunkban s ön ilyen kérdésekkel molesztál bennünket — ezzel a kifaka- dással utasította el a főkapitány. ban az, fogy magas igényeinket mérsékeljük, mert e nélkül nincs semmiféle kibontakozás, e téren határozottan szükségünk van reakcióra. A hozományon kívül pedig tehát akár van hozományunk, akár nincs, — de inkább legyen sok, mint semmi, — vigyünk három nélkülözhetetlen jellemvonást háztartásunkba: türelmességet, művészetet és bohémiát. A megoldás mondom kétféle, vagy legyen a leány feltétlen őszinte, vagy legyen az asszony mindvégig ügyes színésznő. Nagy hiba az, hogy a leányokat évszázadok óta úgy nevelik, hogy őszintének lenni illetlen dolog, de arra sem oktatják, hogy színészi talentumát ne ha- nyagolja el akkor sem, ha már férjhez ment. Ha már megtanítjuk a férfit arra, hogy Eratónak tömjénezzen, ne engedjük soha, hogy Melpomene ur- hölgy közelébe férkőzzék, mert ez veszedelmes tete — a — tete. Én a kibontakozásnál az első pontot az őszinteséget választanám, de egyelőre nem merem senkinek ajánlani, azt előbb meg kellene honosítani a nők között, mert az manapság köztünk még ismeretlen fogalom, szinte nőietlenség az őszinteség és nagyon kevés férfi hisz benne, mert nagyon szokatlan előtte, ehhez még nevelni, szoktatni kellene a férfiakat, valósággal reformálni kellene a társadalmat, hogy a női őszinteségnek hitelt szerezhessünk, ehhez előbb apostolok kellenének. Női apostol? no ilyet nem hiszem, hogy élt valaha, ha említ ilyet a merész fantásiáju historikus, akkor Tóth Béla, az a nagy ember és ki való iró bizonyára alaposan megcáfolja valamelyik müvében azt a hihe ellenséget, pedig Tóth Bélát nőgyiiiölertel nem lehet vádolni. Én, sajnos, őszinte vagyok és mim látják, érzem is ennek sajnos köve kezményeit. Kényelmes, de kellemetlen dolog az őszinteség, ezt közvetlen tapasztalatból mondom s az a közmondás, hogy „szép az őszinteség“, ki is ment már a divatból, mert mindenki tudja, hogy az őszinteség a gorombasággal határos, tehát szép nem lehet és mindenkor szívesebben hallgatjuk a kellemes hazugságot, mint a kellemetlen igazságot. Egy jó barátom mindig azon csodálkozott hogy én olyan merész nyugodtságg-.l járok-kelek az utcán s nem forgatom fejemet ijedten jobbra-balra. Óvatosságra intett, mert azt mondta félő nagyon, hogy egyszer csak kő repül valahonnét a fejembe, mert az már bebizonyosodott, hogy a legigazabb közmondásunk az: „szólj igazat, beverik a fejed.“ No hát szép az őszinteség? ugyan kinek tetszene az, ha a nők bevert, fejekkel sétálgatnának az utcákon s avval köszöntenék egymást „szervusz Mariska, hány lyukat vertek ma a fejedbe?“ „Köszönöm, 16 darab 9 mili- i méterest,“ Én is megszívleltem barátom intéseit, de miután leszokni már nem tudok a csúnya őszin'e- ! ségről, hát a fejbeverést kikerülendő, elhatároztam,
