Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-04 / 23. szám
2. KISKUNHALASI ÚJSÁG. GIZY.* T fl R C Z fl. Irta:- FERKE ÁGOST. Bánffy Dénes lánya. /. Fitymáló szavaddal Lelkem vérig sérted: Ki vagy te? — Előtted Mért is hajtok térdet! . . . Nem kutatom múltad; Jelened se kérdem: Tán méltatlan előtt Hajtom meg a térdem ? / . . . . . . Élőkön, holtakon Gázoltam öntelten, Most pedig térdelek, Ki soh‘sem térdeltem! II. Vakmerőn ki járni mertem Krisztusként a vizeken, Elsiilyedek, látom, érzem-, Mentő jobbot nyújts nekem: Mert én élni, érted élni vágyom! Vesd a jármot, vesd elmémre S türelmesen, mint barom, Barázdákat vonok estig Számodra az ugaron: Mert én élni, érted élni vágyom! Lásd, megszűnők gondolkozni; Sima máris homlokom S nem merek majd járni többé Krisztusként a habokon: Mert én élni, érted élni vágyom! III. Csókjaiddal homlokomról Űzd a dacos ráncot; Rakj karomra, kezeimre Ringó rózsaláncot. Simulj hozzám bizalommal, Szerelemmel, lágyan; Felejtesd el titán voltom, Égr etörö vágyam! közeledben józan lelkem Száz gyönyörtől részeg, S kibékülök az Istennel, Ha ... szemedbe nézek! # * Mutató szerző szeptemberben „GIZY“ címmel megjelenő verskötetéből. Aranyhímzésű, vállra vetett selyem lebbentyűkben, császáruk országot érő ajándékaival járultak a görög követek a ragyogó trónushoz, a gyerek királynak III. Istvánnak felséges színe elébe. A sok drága ajándék szinte elkápráztatta a királyt környező magyar nagyuraknak egyszerűséghez szokott szemeit. Ilyen csillogást, ragyogást álmukban sem láttak. A görög urak hozzá lehettek az ilyesmihez szokva, olyan nyugodtan rakták a sok kincset a király lábai elé, mintha valamennyi hitvány kavics darab lett volna. Fel sem villant láttára a szemük. De mégis... mikor annak a hosszú, fehérszakálú öregnek az intésére, ki az imént érthetetlen nyelven űdvözlé a király t és tanácsát, előlépett hátulról a leg- fiatalabbik, kit társai Andronik néven szólítottak, nem is csillogtak, de valósággal villámlottak a nagy, fekete szemei, miközben a sok drágaságot a trónus zsámolyához rakta. Ezt sem a kövek, a gyöngyök ragyogása okozta, hanem az amindennél tündöklőbb két türkiz, mely Bánffy Dénes uramnak, Tomizoba késő unokájának, a derék, nagy vitéznek, hires hadvezérnek a király legbölcsebb tanácsosának háta mögül szórta feléje a tüzes szikrákat. Egyetlen lányának, a világszép Katának szemeiben égett lobogó lánggal az a két türkiz és a sugarai majd felperzselték annak a délcég görög vitéznek a szivét. Nem volt ilyen kincs széles-e világon. Féltette is az apja, azért hozta ide is magával. Bárne hozta volna! Nem jutott volna köves Szerémország idegen kezére. A tisztességtétel után nagy vendégséget csaptak a követek kévéért. Ki akartak tenni a magyarurak is magukért. Hadd lássa a vendég! De meg is érdemli ez a nap, mely véget vet a hosszú háborúságnak. Viszik Béla királyfit Konstantinápolyba nagy tisztességre: görög császár lánya s koronája várja. Vitézek maguk hordták ezüst tálakon az ételt, tündérhajadonok arany kupákban a tüzes bort, nem volt hiányosság dalban, muzsikában. A lakoma után ősi szokás szerint tánczra perdülének a vidám daliák és a gyönyörűséges szüzek. Bánffy Dénes Katája is ott ropja a táncot. Mily hamarosan eltanulja tőle Andronik, a görög vitéz azt a vértforraló, részegítő magyar táncot! Nem értik egymás szavát, mégis megértenek mindent. Van, a mi szebben tud beszélni a legzengőbb nyelvnél. — Bár sohase lenne vége követségünknek ! — gondolja az egyik s megérti a másik. De hát hiába a sóhajtás, hiába a szemek vágyó sóvárgása, az a hosszú, fehérszakálú egyszer csak azt mondja: — Tiszteljük a királyt és nemes tanácsát, köszönjük a sziveslátást, most már indulhatnánk, vár már oda haza nagyurunk a császár s várja vőlegényét az aranyhaju császárlány. Bánatos lett erre Androniknak arca, hirtelen felhő szállt mind a két szemére.... Még a messzeségből is egyre-egyre vissza-visszafordult, oly nehéz volt itt hagynia Bánffy Dénes lányát, világszép Katáját. Bánffy Dénes is észrevette a dolgot, s nem haragudott érte. Idegenbe viszik ugyan majd a lányát, de ha jó egy magyar királyfinak a görög kisasszony, mért ne lenne jó az ő iányának egy görög levente?
